Abafája, Maros megye, református templom
Apalina, județul Mureș, biserica reformată
Abafája (románul Apalina, korábban Abafaia, németül Adendorf): falu Romániában, Erdélyben, Maros megyében. Szászrégentől 6 km-re délre, a Maros jobb partján fekszik.
Forrás: Léstyán Ferenc, MEGSZENTELT KÖVEK A KÖZÉPKORI ERDÉLYI PÜSPÖKSÉG TEMPLOMAI, Entz Géza, Erdély építészete a 14-16. században, Kolozsvár, 1996, 134-135, 215, 221 old.
A szent kereszt tiszteletére szentelt román kori temploma most is áll, természetesen későbbi átalakításokkal. Román kori a félköríves szentélye és a hajó szentély felé eső szakasza. A hajó nyugati része újabb, XIV. századi, s akkor épült a homlokzati torony is. Az alatta lévő nyugati ajtó egyenes záródású, gyámos, későgót időkre emlékeztet, akárcsak a szentségfülke (XV. századi). A hajó déli oldalán is volt bejárat, de az utolsó javításkor úgy befalazták, hogy még a kerete is eltűnt, de felismerhető a helye. Román kori a torony ablakainak kettős osztású megoldása. A falu és temploma a kolozsmonostori bencés apátság birtoka volt, amelyért az apátság sokat pereskedett a birtokos nemesekkel, míg végül megőrizhette abafáji birtokát (pl. 1419-ben). 1336-ból egy határjárási oklevél Mindenszentek tiszteletére szentelt fakápolnáról ad hírt. Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 1752-ben a katolikus birtokosok, főképp br. Huszár Sándor segítségével, visszaszerezték a templomot.
Entz Géza:
134-135 old.
A korszak szentségfülkéi igen változatosak. Az egyszerűek mellett (Felőr, Vice) díszes megoldásúak is feltűnnek. Ezek egyike az abafáji római katolikus templomban (243. kép) található, a szentély északi oldalán. Ez az elhelyezés a szentélyben szabályosan ismétlődik. 1457-ben Cibak Oszvaldnak az aradi káptalan számára kiállított adománylevele utasítja az adományost, hogy a templomban „unam lampadem continuis diebus oleo ardentem ante summum altare, vbi stat Sanctum Corpus dominicum tenere debeat”. E fogalmazás egybecseng a szentségfülkéknek a főoltár közelében történő elhelyezésével. Az abafáji szentségfülke csúcsíves ajtót utánoz, amelynek orommezejét külön keretben címerszerűen kifaragott keresztek töltik ki (244. kép). E kompozíció határozottan hasonlít a Kassa város birtokán, a Sáros megyei Berkiben lévő templom sekres- tyeajtajához. Ott a szamárhátíves nyílás felső két mezejét az ország és Kassa város címere, valamint vakkőrács keretezi. A kialakítás világosan emlékeztet a kassai dóm északi tornyának 1462-es évszámmal ellátott bejáratára. E párhuzam a két falusi épületrészletnek keletkezési idejét is meghatározza. Az abafáji egyház nyugati lábastornya alatti ajtaja szemöldökgyámos. Felső sarkait egyszerű gyémántmetszés díszíti.72 (72 1457: Dl. 29816. Abafája: GRECIANU, EUGENIA: Date noi asupra arhitecturii romanice din zona centrală Transilvaniei. Pagini de veche Românească. Bucureşti 1970. 277–280. Berki: MYSKOVSZKY VIKTOR: Sáros megyei műemlékek. Arch. Ért. Ú. F. XIV. 1894. 404–411. A kassai északi toronykapu: MAROSI: Kassa III. 263. Adattár. Körtvefája: CSÁNKI V. 717.)
215. old.
A kassai Szent Erzsébet-templom 15. századi építkezéseinek jelentős erdélyi hatása megvilágítja nemcsak az ország királyi városainak, hanem az erdélyieknek is egymás közötti építészeti kapcsolatát. Egyes kassai részletformák Erdély főúri és nemesi építkezéseiben szintén fel-feltűnnek (Kusaly, ferences templom; Abafája, plébániatemplom).
221. old.
ABAFÁJA (Apalina), r. k. templom
L. ENTZ: Baukunst 127; ENTZ: Erdély 69.
Forrás: Léstyán Ferenc, MEGSZENTELT KÖVEK A KÖZÉPKORI ERDÉLYI PÜSPÖKSÉG TEMPLOMAI, Entz Géza, Erdély építészete a 14-16. században, Kolozsvár, 1996, 134-135, 215, 221 old.
A szent kereszt tiszteletére szentelt román kori temploma most is áll, természetesen későbbi átalakításokkal. Román kori a félköríves szentélye és a hajó szentély felé eső szakasza. A hajó nyugati része újabb, XIV. századi, s akkor épült a homlokzati torony is. Az alatta lévő nyugati ajtó egyenes záródású, gyámos, későgót időkre emlékeztet, akárcsak a szentségfülke (XV. századi). A hajó déli oldalán is volt bejárat, de az utolsó javításkor úgy befalazták, hogy még a kerete is eltűnt, de felismerhető a helye. Román kori a torony ablakainak kettős osztású megoldása. A falu és temploma a kolozsmonostori bencés apátság birtoka volt, amelyért az apátság sokat pereskedett a birtokos nemesekkel, míg végül megőrizhette abafáji birtokát (pl. 1419-ben). 1336-ból egy határjárási oklevél Mindenszentek tiszteletére szentelt fakápolnáról ad hírt. Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 1752-ben a katolikus birtokosok, főképp br. Huszár Sándor segítségével, visszaszerezték a templomot.
Entz Géza:
134-135 old.
A korszak szentségfülkéi igen változatosak. Az egyszerűek mellett (Felőr, Vice) díszes megoldásúak is feltűnnek. Ezek egyike az abafáji római katolikus templomban (243. kép) található, a szentély északi oldalán. Ez az elhelyezés a szentélyben szabályosan ismétlődik. 1457-ben Cibak Oszvaldnak az aradi káptalan számára kiállított adománylevele utasítja az adományost, hogy a templomban „unam lampadem continuis diebus oleo ardentem ante summum altare, vbi stat Sanctum Corpus dominicum tenere debeat”. E fogalmazás egybecseng a szentségfülkéknek a főoltár közelében történő elhelyezésével. Az abafáji szentségfülke csúcsíves ajtót utánoz, amelynek orommezejét külön keretben címerszerűen kifaragott keresztek töltik ki (244. kép). E kompozíció határozottan hasonlít a Kassa város birtokán, a Sáros megyei Berkiben lévő templom sekres- tyeajtajához. Ott a szamárhátíves nyílás felső két mezejét az ország és Kassa város címere, valamint vakkőrács keretezi. A kialakítás világosan emlékeztet a kassai dóm északi tornyának 1462-es évszámmal ellátott bejáratára. E párhuzam a két falusi épületrészletnek keletkezési idejét is meghatározza. Az abafáji egyház nyugati lábastornya alatti ajtaja szemöldökgyámos. Felső sarkait egyszerű gyémántmetszés díszíti.72 (72 1457: Dl. 29816. Abafája: GRECIANU, EUGENIA: Date noi asupra arhitecturii romanice din zona centrală Transilvaniei. Pagini de veche Românească. Bucureşti 1970. 277–280. Berki: MYSKOVSZKY VIKTOR: Sáros megyei műemlékek. Arch. Ért. Ú. F. XIV. 1894. 404–411. A kassai északi toronykapu: MAROSI: Kassa III. 263. Adattár. Körtvefája: CSÁNKI V. 717.)
215. old.
A kassai Szent Erzsébet-templom 15. századi építkezéseinek jelentős erdélyi hatása megvilágítja nemcsak az ország királyi városainak, hanem az erdélyieknek is egymás közötti építészeti kapcsolatát. Egyes kassai részletformák Erdély főúri és nemesi építkezéseiben szintén fel-feltűnnek (Kusaly, ferences templom; Abafája, plébániatemplom).
221. old.
ABAFÁJA (Apalina), r. k. templom
L. ENTZ: Baukunst 127; ENTZ: Erdély 69.
Aranyosgerend, Kolozs megye, református templom
Luncani, județul Cluj, biserica reformată
Forrás: Wikipedia, http://portal.reformatus.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=1038&Itemid=81, Kovács András, Az aranyosgerendi református templom, Kolozsvár, 1990,
Aranyosgerend (románul Luncani, régebb Grindeni, Grind, Grind-Arieş, németül Neusatz) falu Erdélyben, Kolozs megyében. Jelenleg közigazgatásilag Aranyoslónához tartozik, míg a középkorban a román jobbágyfalu a helyi grófok birtokát képezte. A középkorban Aranyosszék egyik meghatározó települése volt. Az Osztrák–Magyar Monarchiában Torda-Aranyos vármegyéhez tartozott.
Az aranyosgerendi református templom Erdély egyik legrégebbi temploma, amely a Kemény–Bánffy kastélytól nem messze található. A kelet-nyugati tengelyre fűzött egyeneszáródású szentélyből, hajóból és homlokzati toronyból álló épület a középkori Erdély legrégebbi felirattal keltezhető temploma.
Az oklevelek először 1268-ban említik "Gerende földjét" (terra Gerende), amelyet a Kalocsa nemzetség Tyukod ágából származó Sámson fiai, Péter, Saul és Jakab megvásároltak egy tordai várjobbágytól. A család tagjai István ifjabb király és IV.László adományából és vásárlásokból a környék legjelentősebb birtokosaivá váltak. Az új birtok központjában családi templomot építettek. Az 1290-ben már sekrestyés templom első írásos említése a templomban található. A Szent Erzsébetet védőszentnek választó templom sekrestyeajtó levél és rozettadíszes szemöldökén a következő szerepel: "Istam . cameram . (a)edificavit Stepha(nu)s sacerdos . anno D(omin)i M(illesim)o CC (ducentesimo) XC (nonagesim)". A szentély déli fala még mindig az eredeti, 13. századi fal. Ezen a falon található a román stílusú lóherés ablak.
1299-ben Péter és Pál (feltehetően a falu birtokosai) a templomot teljesen átépítették a mai formájába. Ezt támasztja alá a déli fal felirata: "ANNOO D(omi)NI M*CC*XC* NONO SAULUS ARCHIDIACO(nus) DE TORDA PETRUS COMES FILII SA(m)SONIS NICOLA(us) FILI(us) E(ius)DEM P(etri) (a)EDIFICAVERU(n)T ECC(lesi)AM IN HONORE BEAT(A)E ELIZABETH(ae) " (magyarul: Az Úrnak 1299-ik esztendejében Saul, tordai főesperes, Péter ispán, Sámson fiai, Miklós, ugyanezen Péter fia, építették a templomot Szent erzsébet tiszteletére).
1339-es végrendeléteben Miklós ("Comes Nicolaus filius Petri nobilis de Gerend) kiemeli, hogy a gerendi Szt. Erzsébet kőtemplomot unokái közös kegyuraságban tartsák meg. A XIV. és XV. században tovább szépítették a templomot: a torony második szintjén és a szentélyzáródásban mérműves, sudaras, az érett gótikára jellemző ablakokat nyitottak, ugyanakkor a déli kapu csúcsíves keretét vastag hengertag díszíti.
A mohácsi vész után Gerendi Miklós, Erdély püspöke mindent megtett, hogy Erdélyt I. Ferdinánd számára megtarthassa. Ezért 1529. január 21-én az aranyosgerendi templomba országgyűlést szervezett. Igyekezete nem sikerült, mert Péter vajda a székelyek segítségével legyőzte Ferdinánd hadait.
A reformáció idején az Apafiak lettek Aranyosgerend birtokosai. Az Apafi család híres volt a reformáció pártolásáról, ezért 1572-ben már Csanádi Imre protestáns prédikátor vette át a papi teendőket.
Kisebb megszakítással, 1598 - 1610, a mai napig is református istentiszteletek folynak a templomban, habár a gyülekezet lassan kezd kiöregedni.
Az 1981-82 években a templomon külső javításokat végeztek, ekkor a régi vakolatot új, fehérre meszelt vakolattal helyettesítették, láthatóvá tévea külső falon fellelhető római feliratokat és alakos kőtredékeket, valamint a hajó déli falán található két résablakot.
Az 1949-ben, a külső falon megtalált kőlapot 1982-ben a toronyaljba vitték át. Felirata: "ANNO D(OMI)NI M.CC.XC. NONO SAULUS ARCHIDIACO(NUS) DE TORDA PETRUS COMES FILII SA(M)SONIS NICOLA(US) FILI(US) E(IUS)DEM P(ETRI) (A)EDIFICAVERU(N)T ECC(LESI)AM IN HONORE BEAT(A)E ELIZABETH(AE). Szószerinti fordításban: "Az Úr 1299. esztendejében Saul, tordai Főesperes, Péter ispán, Sámson fiai, Miklós, ugyanannak a Péternek a fia felépítették a Boldog Erzsébet tiszteletére szentelt templomot". Vagyis: "1299-ben Sámson fiai, Saul és Péter, valamint utóbbinak fia, Miklós, felépítik az aranyosgeendi templomot." Entz Géza szerint ezek a legkorábbi építési feliratok magyar nyelvterületen.
1981-82-ben tárták fel a hajó déli oldalán található két résablakot.
Megjegyzés: a templomról nem sikerült belső fotókat készítenem.
Árkos, Kovászna megye, unitárius templom
Arcuș, județul Covasna, biserica unitariană
1332-ben Arkus néven jelentkezik az okiratokban. (Beke: Az erd. egyházmegye. 104.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) Az 1463-ban kiadott oklevél Árkus (Barabás: SZOKL. VIII. 100.) formában írja. Az 1567. évi regestrum Árkos néven 30 kapuval jegyzi. (Orbán: Székelyföld. III. 48.).
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint 12 régi és 2 liliomos banálist fizet,1333-ban 2 garast,1334-ben 6 obulust (Beke: i.h.; Documente. XIV. C., III. 151,163:) Két, tatárjárás előtti és elpusztult falu: Bedőháza és Pincehely lakóinak ideköltözéséhez fűzik eredetét. Előbbi az Olton túl feküdt, utóbbi pedig Árkoson alul, amelynek közelében a Szentegyházdombon régi romtöredékei emlékeztetnek arra, hogy ott templom lehetett. Bedőháza 1575-ben mint lakatlan, elpusztult helység még szerepel a forrásokban.
A pápai tizedjegyzék korának temploma, a tatárjárás után, mai helyén épült, mégpedig a román stílus korában, amint azt félköríves szentélye igazolja de a gótikus korban átépítik. (Entz G.: Székely templomerődök. 3.; V. Drăguţ: Dicţionar enciclopedic. 28.)
Az 1789. évi vizitációs jegyzőkönyv leírása szerint 7 támpillér vette körül, ami gótikus stílusra enged következtetni. Kazettás mennyezete volt, kék, azúr, zöld festéssel, minden tábla aranyozva, esztergán metszett gombokkal cifrázva. A déli és nyugati ajtó előtt kőből rakott mennyezetes tornác húzódott. (Kelemen: Művészett. I. 215, 219., 40. jegyz. Székelyföldi vártemplomok 165.)
A templomot várfal vette körül, mely részben ma is áll. A várfal négy sarkán 1789-ben még fedetlen bástyák állottak, amelyeken az alábbi felírás volt olvasható „...ezelőtt sok esztendőkkel lőtt pogányok égetésének vestigiuma... kőfalai is beborítatlanok lévén, imitt amott a tetejéről kezdenek lehullani a kövek”.
Az ötödik bástyán emelkedik a torony, alatta van a kapubejárat a templom udvarára. (Kelemen: i.m. I. 220.) Ismeretes védőszentje is: Szent István. (Szent István Emlékkönyv. III. 210.)
A középkori templomot lebontják és 1830–1833-ban újat építenek helyébe. A várfalból kiemelkedő négy bástya és torony ma is a XVI. század emlékét őrzi. (Négyszáz év.; Bálint I.: Judeţul Covasna. 259.)
A reformáció előtt tiszta katolikus falu.
A reformáció évtizedeiben az unitáriusok maradnak fölényben és az ő birtokukba jut és marad a régi templom is. A XVIII. században is unitárius anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 228.) és e század elején is az.
A megmaradt vagy 1622-ben újra reformátussá lett hívek a XVII. században építenek maguknak templomot. (Kovács: Magyar ref. templomok. II. 689.)
A XVIII. században református anyaegyház is van. (Benkő J.: Transsilvania. II. 191.)
A XVIII. századtól a katolikusok is szóhoz jutnak és Szent István tiszteletére szentelt templomuk van. (Schematismus. 1882. 40.)
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint 12 régi és 2 liliomos banálist fizet,1333-ban 2 garast,1334-ben 6 obulust (Beke: i.h.; Documente. XIV. C., III. 151,163:) Két, tatárjárás előtti és elpusztult falu: Bedőháza és Pincehely lakóinak ideköltözéséhez fűzik eredetét. Előbbi az Olton túl feküdt, utóbbi pedig Árkoson alul, amelynek közelében a Szentegyházdombon régi romtöredékei emlékeztetnek arra, hogy ott templom lehetett. Bedőháza 1575-ben mint lakatlan, elpusztult helység még szerepel a forrásokban.
A pápai tizedjegyzék korának temploma, a tatárjárás után, mai helyén épült, mégpedig a román stílus korában, amint azt félköríves szentélye igazolja de a gótikus korban átépítik. (Entz G.: Székely templomerődök. 3.; V. Drăguţ: Dicţionar enciclopedic. 28.)
Az 1789. évi vizitációs jegyzőkönyv leírása szerint 7 támpillér vette körül, ami gótikus stílusra enged következtetni. Kazettás mennyezete volt, kék, azúr, zöld festéssel, minden tábla aranyozva, esztergán metszett gombokkal cifrázva. A déli és nyugati ajtó előtt kőből rakott mennyezetes tornác húzódott. (Kelemen: Művészett. I. 215, 219., 40. jegyz. Székelyföldi vártemplomok 165.)
A templomot várfal vette körül, mely részben ma is áll. A várfal négy sarkán 1789-ben még fedetlen bástyák állottak, amelyeken az alábbi felírás volt olvasható „...ezelőtt sok esztendőkkel lőtt pogányok égetésének vestigiuma... kőfalai is beborítatlanok lévén, imitt amott a tetejéről kezdenek lehullani a kövek”.
Az ötödik bástyán emelkedik a torony, alatta van a kapubejárat a templom udvarára. (Kelemen: i.m. I. 220.) Ismeretes védőszentje is: Szent István. (Szent István Emlékkönyv. III. 210.)
A középkori templomot lebontják és 1830–1833-ban újat építenek helyébe. A várfalból kiemelkedő négy bástya és torony ma is a XVI. század emlékét őrzi. (Négyszáz év.; Bálint I.: Judeţul Covasna. 259.)
A reformáció előtt tiszta katolikus falu.
A reformáció évtizedeiben az unitáriusok maradnak fölényben és az ő birtokukba jut és marad a régi templom is. A XVIII. században is unitárius anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 228.) és e század elején is az.
A megmaradt vagy 1622-ben újra reformátussá lett hívek a XVII. században építenek maguknak templomot. (Kovács: Magyar ref. templomok. II. 689.)
A XVIII. században református anyaegyház is van. (Benkő J.: Transsilvania. II. 191.)
A XVIII. századtól a katolikusok is szóhoz jutnak és Szent István tiszteletére szentelt templomuk van. (Schematismus. 1882. 40.)
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
Barcarozsnyó, Brassó megye, ortodox templom
Râșnov, județul Brașov, biserica ortodoxă,
Barcarozsnyó (1910-ig Rozsnyó, románul Râşnov, németül Rosenau, szászul Rusnâ, latinul Comidava) város Romániában, az erdélyi Barcaságban, Brassó megyében.
Brassótól 15 km-re délnyugatra, a Vidombák patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik.
Nevének végső forrása valószínűleg a szláv žrŭnovy ('malomhoz tartozó'). Ebből népetimológiával keletkezhetett a nyelvjárási német alak (első említése 1331-ből: Rosnou) – utóbbi a német Rosenau ('rózsaliget') szónak felel meg. Román neve az egyik 14. századi névváltozat átvétele (1377-ben Rasnow). Magyar neve szintén a németből származik, előtagját pedig a helységnévrendezés során a felvidéki Rozsnyótól való megkülönböztethetősége érdekében toldották hozzá.
1384-ben épült a barcarozsnyói románság számára ez a kő templom, amely a Barcaság legrégebbi ortodox vallási célokat szolgáló épülete.
Forrás: Wikipedia
Brassótól 15 km-re délnyugatra, a Vidombák patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik.
Nevének végső forrása valószínűleg a szláv žrŭnovy ('malomhoz tartozó'). Ebből népetimológiával keletkezhetett a nyelvjárási német alak (első említése 1331-ből: Rosnou) – utóbbi a német Rosenau ('rózsaliget') szónak felel meg. Román neve az egyik 14. századi névváltozat átvétele (1377-ben Rasnow). Magyar neve szintén a németből származik, előtagját pedig a helységnévrendezés során a felvidéki Rozsnyótól való megkülönböztethetősége érdekében toldották hozzá.
1384-ben épült a barcarozsnyói románság számára ez a kő templom, amely a Barcaság legrégebbi ortodox vallási célokat szolgáló épülete.
Forrás: Wikipedia
Berethalom, Szeben megye, evangélikus templom
Biertan, județul Sibiu, biserica evangelică
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://www.erodtemplomok.ro/locations/biertan___berethalom/4/, http://www.kutyahon.de/erdelyi.templomok/berethalom/
A dombtetőn álló, Szűz Mária tiszteletére szentelt templom 1282-ben már állt, ekkor János nevű plébánosát említi oklevél. Ebből az Árpád-korban épült templomból maradt meg a nyugati kapu néhány falfestmény töredékkel, a szentély alapjainak egy része, valamint két harang.
A templom átépítését a 15. század elején kezdték el, és 1524-ben fejezték be, amire II. Ulászló és Zápolya János címere is utal a kapu felett.
Az új csarnoktemplom hálóboltozatát karcsú pillérek tartják, zárókövek nélkül. A csillagboltozatos, sokszögzáródású szentély csúcsíves diadalívvel kapcsolódik a templomhajóhoz, ablakai kőrácsosak, halhólyagos motívumokkal díszítettek. A szentély bal oldalára tornyos szentségházat emeltek. A sekrestyeajtó gótikus, 1515-ös évszámot olvashatunk rajta. A déli és északi kapu reneszánsz stílusú.
A szentélyben egy 28 képből álló szárnyasoltár látható, amely Erdélyben ma a legnagyobb. Középső része, melynek 12 képe Mária életét eleveníti meg, még az előző templomból származik.
Egy 1468-as oklevélben az egyházi építményt már erődítettnek mondják.
A templomot két kőfal veszi körbe: az egyik a fennsíkot övezi, a másik a domb lábánál húzódik. A nyugati, déli, és keleti oldalon egy harmadik falat is emeltek, amit két falszoros oszt meg.
A belső kerítőfal négy toronnyal és egy bástyával van megerősítve. Mai formájában a 15. században építhették ki. Feltételezhető, hogy egy régebbi fal alapjaira emelték. A kerítőfal fölső részét a 19. században részét lebontották. Eredeti magasságát a tornyoknál lehet megállapítani. A falazat ma helyenként 12 méter magas.
A templomhoz két feljárat vezet. A kocsiutat, ami négy kaputorony és kapuív között vezet, több csapórács és felvonóhíd védi. A templomtól délkeletre található a börtön, egy kétszintes bástya nyeregtetővel.
A templomtól délre áll a katolikus torony. Fa védelmi szinttel és lőrésekkel rendelkezik. A földszinten freskók találhatók, melyek Jézust, egy angyalt, Szent Györgyöt páncélban, szenteket, Máriát a gyermekkel és a három királyokat, valamint Krisztust mint ítélőt, egy püspököt pásztorbottal és Krisztust mandorlában ábrázolják. A festmények elkészítése a 15. századra tehető.
A nyugati toronyban, ami egyben a kaputorony is, volt korábban a városháza (?). A kétszintes, félnyereg tetejű építmény ablakokkal, lőrésekkel és szuroköntőkkel rendelkezik.
Az óratorony a templomtól északnyugatra áll, északkeleten pedig a mauzóleumtorony magasodik, melyben síremlékek találhatók. Ez utóbbi is rendelkezik gyilokjáróval, lőrésekkel.
A második kerítőfalban egy további lőréses kaputorony helyezkedik el. A harmadik kaputorony a templomtól délre található, a külső kerítőfalon. Egy további torony, a harmadik kerítőfalban, a templomtól nyugatra áll.
A templomerődöt 1704-ben kurucok foglalták el, az ostrom során négy torony és néhány értékes belső berendezési tárgy elpusztult. 1913-ban a templomvár északkeleti tornyát püspöki mauzóleumnak rendezték be. A templomerőd ma UNESCO védelem alatt áll, azaz a világörökség része.
(Karczag Ákos)
Források:
Hermann Fabini: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. Hermannstadt.2002. 62-70.
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória: ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
188 old.
A legnagyobb szabású építkezés a berethalmi Mária-templomban folyt. A háromhajós csarnoknak a muzsnaihoz hasonló, csillag alakú hálóboltozatát három pár nyolcszögű pillér tartja, akárcsak Segesvárt a Hegyi templombanés Medgyesen a vár- templom fő- és déli mellékhajója között. A boltozati bordák mindenütt lépcsős gyámokra támaszkodnak. A nyugati, kettős bejárata kolozsvári Farkas utcai temploméraemlékeztet. Fölötte a Jagelló-kori ország- és a Zápolya-címer látható. Az északi ajtószárny az 1524-es évszámot viseli. A valószínűleg korábbi, sokszögű szentély is a század első negyedében kaphatta a hajóéval rokon hálóboltozatát. A sekrestyeajtó intarziás reneszánsz szárnyának 1515-ös (348. kép) és a nyugati ajtó 1524-es évszámai elég pontosan megadják a keletről nyugat felé haladó építkezés idejét. A szentély és a hajó két-, illetve háromosztású ablakai késő gótikus kőrácsokkal díszesek. Az Olajfák hegyét, a keresztre feszítést és Simeon jövendölését (Mária szívét tőr járja át) ábrázoló domborművekkel ékes szószék talán a brassói Ulrik szobrász műve, aki 1523-ban Berethalmon járt.[1]
192 old.
A szóban forgó épületfajta leginkább reprezentatív védelmi rendszere a Medgyessel versengő Berethalomban valósult meg az 1510-es, 1520-as évek folyamán. Az egyház háromhajós csarnokát a hozzá csatlakozó szentéllyel hármas falgyűrű övezi, öt tekintélyes toronnyal. Közülük a délinek dongaboltozatos földszintjét kápolnaként alakították ki, és késő gótikus, alakos festéssel díszítették (Köpenyes Mária, Angyali üdvözlet, Háromkirályok, Utolsó ítélet). A tornyokat zsindely alakú, középkori cserép fedi. Az épületegyüttes meredek dombot koronáz és festői szépségű benyomást kelt[2].
[1]86 DRĂGUŢ 58; 60–62. kép. ENTZ: Gótikus építészet 214; 167–170. kép. VĂTĂŞIANU 734; 691–692. kép. A berethalmi kőszószék párkányához közeli rokon töredéket az Erdélyi Történeti Múzeum kőtára őriz Kolozsvárt.
[2]92 FABRITIUS-DANCU 68. DRĂGUŢ 153. kép.
A templom átépítését a 15. század elején kezdték el, és 1524-ben fejezték be, amire II. Ulászló és Zápolya János címere is utal a kapu felett.
Az új csarnoktemplom hálóboltozatát karcsú pillérek tartják, zárókövek nélkül. A csillagboltozatos, sokszögzáródású szentély csúcsíves diadalívvel kapcsolódik a templomhajóhoz, ablakai kőrácsosak, halhólyagos motívumokkal díszítettek. A szentély bal oldalára tornyos szentségházat emeltek. A sekrestyeajtó gótikus, 1515-ös évszámot olvashatunk rajta. A déli és északi kapu reneszánsz stílusú.
A szentélyben egy 28 képből álló szárnyasoltár látható, amely Erdélyben ma a legnagyobb. Középső része, melynek 12 képe Mária életét eleveníti meg, még az előző templomból származik.
Egy 1468-as oklevélben az egyházi építményt már erődítettnek mondják.
A templomot két kőfal veszi körbe: az egyik a fennsíkot övezi, a másik a domb lábánál húzódik. A nyugati, déli, és keleti oldalon egy harmadik falat is emeltek, amit két falszoros oszt meg.
A belső kerítőfal négy toronnyal és egy bástyával van megerősítve. Mai formájában a 15. században építhették ki. Feltételezhető, hogy egy régebbi fal alapjaira emelték. A kerítőfal fölső részét a 19. században részét lebontották. Eredeti magasságát a tornyoknál lehet megállapítani. A falazat ma helyenként 12 méter magas.
A templomhoz két feljárat vezet. A kocsiutat, ami négy kaputorony és kapuív között vezet, több csapórács és felvonóhíd védi. A templomtól délkeletre található a börtön, egy kétszintes bástya nyeregtetővel.
A templomtól délre áll a katolikus torony. Fa védelmi szinttel és lőrésekkel rendelkezik. A földszinten freskók találhatók, melyek Jézust, egy angyalt, Szent Györgyöt páncélban, szenteket, Máriát a gyermekkel és a három királyokat, valamint Krisztust mint ítélőt, egy püspököt pásztorbottal és Krisztust mandorlában ábrázolják. A festmények elkészítése a 15. századra tehető.
A nyugati toronyban, ami egyben a kaputorony is, volt korábban a városháza (?). A kétszintes, félnyereg tetejű építmény ablakokkal, lőrésekkel és szuroköntőkkel rendelkezik.
Az óratorony a templomtól északnyugatra áll, északkeleten pedig a mauzóleumtorony magasodik, melyben síremlékek találhatók. Ez utóbbi is rendelkezik gyilokjáróval, lőrésekkel.
A második kerítőfalban egy további lőréses kaputorony helyezkedik el. A harmadik kaputorony a templomtól délre található, a külső kerítőfalon. Egy további torony, a harmadik kerítőfalban, a templomtól nyugatra áll.
A templomerődöt 1704-ben kurucok foglalták el, az ostrom során négy torony és néhány értékes belső berendezési tárgy elpusztult. 1913-ban a templomvár északkeleti tornyát püspöki mauzóleumnak rendezték be. A templomerőd ma UNESCO védelem alatt áll, azaz a világörökség része.
(Karczag Ákos)
Források:
Hermann Fabini: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. Hermannstadt.2002. 62-70.
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória: ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
188 old.
A legnagyobb szabású építkezés a berethalmi Mária-templomban folyt. A háromhajós csarnoknak a muzsnaihoz hasonló, csillag alakú hálóboltozatát három pár nyolcszögű pillér tartja, akárcsak Segesvárt a Hegyi templombanés Medgyesen a vár- templom fő- és déli mellékhajója között. A boltozati bordák mindenütt lépcsős gyámokra támaszkodnak. A nyugati, kettős bejárata kolozsvári Farkas utcai temploméraemlékeztet. Fölötte a Jagelló-kori ország- és a Zápolya-címer látható. Az északi ajtószárny az 1524-es évszámot viseli. A valószínűleg korábbi, sokszögű szentély is a század első negyedében kaphatta a hajóéval rokon hálóboltozatát. A sekrestyeajtó intarziás reneszánsz szárnyának 1515-ös (348. kép) és a nyugati ajtó 1524-es évszámai elég pontosan megadják a keletről nyugat felé haladó építkezés idejét. A szentély és a hajó két-, illetve háromosztású ablakai késő gótikus kőrácsokkal díszesek. Az Olajfák hegyét, a keresztre feszítést és Simeon jövendölését (Mária szívét tőr járja át) ábrázoló domborművekkel ékes szószék talán a brassói Ulrik szobrász műve, aki 1523-ban Berethalmon járt.[1]
192 old.
A szóban forgó épületfajta leginkább reprezentatív védelmi rendszere a Medgyessel versengő Berethalomban valósult meg az 1510-es, 1520-as évek folyamán. Az egyház háromhajós csarnokát a hozzá csatlakozó szentéllyel hármas falgyűrű övezi, öt tekintélyes toronnyal. Közülük a délinek dongaboltozatos földszintjét kápolnaként alakították ki, és késő gótikus, alakos festéssel díszítették (Köpenyes Mária, Angyali üdvözlet, Háromkirályok, Utolsó ítélet). A tornyokat zsindely alakú, középkori cserép fedi. Az épületegyüttes meredek dombot koronáz és festői szépségű benyomást kelt[2].
[1]86 DRĂGUŢ 58; 60–62. kép. ENTZ: Gótikus építészet 214; 167–170. kép. VĂTĂŞIANU 734; 691–692. kép. A berethalmi kőszószék párkányához közeli rokon töredéket az Erdélyi Történeti Múzeum kőtára őriz Kolozsvárt.
[2]92 FABRITIUS-DANCU 68. DRĂGUŢ 153. kép.
Beszterce, Beszterce-Naszód megye, Szent Miklós evangélikus templom
Bistrița, județul Bistrița Năsăud, biserica evanghelică Sf. Nicolae
Forrás: Wikipedia
Beszterce (románul Bistriţa, németül Bistritz, korábban Nösen) város Romániában. Egykor Beszterce-Naszód vármegye, ma Beszterce-Naszód megye székhelye.
Beszterce főterén áll az 1563-ban épített impozáns gótikus szász evangélikus templom, 76 m-es tornya a legmagasabb templomtorony egész Erdélyben. A templomot a századok során barokk és reneszánsz elemekkel egészítették ki. Kőből faragott szószéke XVI. századi. XVI.-XVII. századi keleti szőnyegeit szász kereskedők adományozták.
2008. június 11-én, 17 órakor, gyújtogatás eredményeként meggyulladt a templom tornya. Az elharapózó tüzet csak 3 óra leforgása után sikerült megfékezni a tűzoltóknak. A város központjában álló épület 150 év után másodszor vált a tűz prédájává, a károk megközelítették az 1 millió eurót. A gyújtogatást három, 13 és 15 év közti cigány purdé követte el, akik eredetileg rezet és ólmot lopni törtek be a templomba.
Entz Géza: 3 old.
Az egykorú írott forrásokban szereplő koldulórendi épületekről egyedül a besztercei ferencesek épségben megmaradt, egyhajós temploma ad fogalmat (3. kép). Szentélye a kerci műhely legkésőbbi, 1270 körüli alkotása. Alaprajzának és felépítésének szerkezete egyébként megfelel az egykorú Magyarország tatárjárás utáni gyakorlatának. A besztercei templom jó példája annak, hogyan keveredett a koldulórendek egyszerű, délfrancia eredetű gótikája az északfrancia gótika akkor már európai közkinccsé váló indításaival, ez esetben helyi ciszterci közvetítéssel. Nyugat-európai párhuzamaként a lausanne-i ferences templom kínálkozik.5
4. old.
A besztercei ferences templom megfelel a koldulórendeknek az egész ország területén folytatott korabeli építési gyakorlatának.
Kovács András, Beszterce, evangélikus templom
Erdélyi műemlékek, 2. szám, 1993
A Szent Miklós egyház története
Noha közvetlen adatok nem ismertek a XIV. század előtti időből, elképzelhetetlen, hogy ennek a jelentős településnek jóval korábban saját plébániája ne lett volna. Valószinű, hogy a ma álló evangélikus templom épitészeti előzményei között a régészeti és épitészeti kutatások fogják majd a régi templom nyomait is. Az bizonyos, hogy 1319-ben a pápai adószedő ellátására az éppen üresedésben levő besztercei plébánia jövedelmének a felét, 10 márkát rendeltek kifizetni. ... A régi templom kinézésére vonatkozóan sokatmondó Petrus Kretczmer 1432-ben kelt végrendelete, aki a plébániatemplom nyugati kapuja fölött, a harangtornyok között álló Mindenszentek oltára számára hagyakozott. Abban az időben tehát a templomnak kéttornyos nyugati homlokzata volt, s ebből arra is következtethetünk, hogy a tornyok és főbejárat meghatározta három nyugati homlokzati tengelynek megfelelő hosszháza háromhajós és bazilikális elrendezésű lehetett. ... A templom akkori homlokzatát leginkább a kolozsvári Szent Mihály templom hasonló korú, ugyancsak kéttornyosra tervezett nyugati homlokzatának a mintájára kell elképzelnünk. ...
Az új, ma is álló torony eredetileg várostoronyként épült ... egészen a XIX. századig a toronynak a templométól eltérő helyzete volt, nem a plébánostól, hanem a városi tanácstól fügött.
Az épitkezés 1487-ben már annyira jutott, hogy a második toronyszint ablaka fölött elhelyezhették a feliratos emléktáblát, s a későbbiek folyamán a következő szintek elkészültét is feliratokkal jelezték (III. szint 1509, IV. szint 1513, V. szint 1519). A IV szintet, a gótikus négykaréjokból álló vakmérműves friz fölött a városbelieknek kedves szentek szobraival diszitették: az ÉK sarkon Szűz Mária, a DK a tűzvészek ellen oltalmazó Szt. Flórián, a DNY Szt Anna, az ÉNY pedig a város és a plébánia védőszentje, Szt. Miklós kapott helyet. ... A torony épitésével végül is a XVI. század közepén túl készültek el, s igényességükre jellemző, hogy 1545-ben a gyulafehérvári székesegyház tornyának a sisakját olyanra tervezték épittetni, amileyn a besztercei és szebeni toronyé volt. Az új torony épitésével s a régi tornyok lebontásával párhuzamosan átfogalmazták a nyugati homlokzatot is. Lépcsőtornyot ragasztottak hozzá, amelyen át a régi karzat szintjéről és később a padlás szintjéről is meg lehetett közeliteni a templom sarkához ragasztott új torony belső lépcsőjét.
...
A főkapu feliratai: a felső regiszter szélein a két biró, Caspar Pellio (1560, 1563) és gregorius Daun (1561-1562) nevét, középen pedig: Anno Mundi quinquies Millesimo Quingentisimo vicesimo secundo Qui est a nato Salvatore 1560 Septima die Martz templum hoc infringi Decima tertia die maji vero raedificari coepit. Anno mundi autem 5525, qui est a nato Christo 1563 absolutum aedificium. Soli Deo laus et gloria. A Teremtés 5522., amely a Megváltó születésének 1560. esztendeje, március 7 napján ez a templom elbontatni, május 13 napján pedig őjraépittetni kezdett. A Teremtés 5525. évében pedig, amely Krisztus születésétől kezdve az 1563. az épület bevégeztetett. Egyedül istenné a dicséret és dicsőség.
Beszterce főterén áll az 1563-ban épített impozáns gótikus szász evangélikus templom, 76 m-es tornya a legmagasabb templomtorony egész Erdélyben. A templomot a századok során barokk és reneszánsz elemekkel egészítették ki. Kőből faragott szószéke XVI. századi. XVI.-XVII. századi keleti szőnyegeit szász kereskedők adományozták.
2008. június 11-én, 17 órakor, gyújtogatás eredményeként meggyulladt a templom tornya. Az elharapózó tüzet csak 3 óra leforgása után sikerült megfékezni a tűzoltóknak. A város központjában álló épület 150 év után másodszor vált a tűz prédájává, a károk megközelítették az 1 millió eurót. A gyújtogatást három, 13 és 15 év közti cigány purdé követte el, akik eredetileg rezet és ólmot lopni törtek be a templomba.
Entz Géza: 3 old.
Az egykorú írott forrásokban szereplő koldulórendi épületekről egyedül a besztercei ferencesek épségben megmaradt, egyhajós temploma ad fogalmat (3. kép). Szentélye a kerci műhely legkésőbbi, 1270 körüli alkotása. Alaprajzának és felépítésének szerkezete egyébként megfelel az egykorú Magyarország tatárjárás utáni gyakorlatának. A besztercei templom jó példája annak, hogyan keveredett a koldulórendek egyszerű, délfrancia eredetű gótikája az északfrancia gótika akkor már európai közkinccsé váló indításaival, ez esetben helyi ciszterci közvetítéssel. Nyugat-európai párhuzamaként a lausanne-i ferences templom kínálkozik.5
4. old.
A besztercei ferences templom megfelel a koldulórendeknek az egész ország területén folytatott korabeli építési gyakorlatának.
Kovács András, Beszterce, evangélikus templom
Erdélyi műemlékek, 2. szám, 1993
A Szent Miklós egyház története
Noha közvetlen adatok nem ismertek a XIV. század előtti időből, elképzelhetetlen, hogy ennek a jelentős településnek jóval korábban saját plébániája ne lett volna. Valószinű, hogy a ma álló evangélikus templom épitészeti előzményei között a régészeti és épitészeti kutatások fogják majd a régi templom nyomait is. Az bizonyos, hogy 1319-ben a pápai adószedő ellátására az éppen üresedésben levő besztercei plébánia jövedelmének a felét, 10 márkát rendeltek kifizetni. ... A régi templom kinézésére vonatkozóan sokatmondó Petrus Kretczmer 1432-ben kelt végrendelete, aki a plébániatemplom nyugati kapuja fölött, a harangtornyok között álló Mindenszentek oltára számára hagyakozott. Abban az időben tehát a templomnak kéttornyos nyugati homlokzata volt, s ebből arra is következtethetünk, hogy a tornyok és főbejárat meghatározta három nyugati homlokzati tengelynek megfelelő hosszháza háromhajós és bazilikális elrendezésű lehetett. ... A templom akkori homlokzatát leginkább a kolozsvári Szent Mihály templom hasonló korú, ugyancsak kéttornyosra tervezett nyugati homlokzatának a mintájára kell elképzelnünk. ...
Az új, ma is álló torony eredetileg várostoronyként épült ... egészen a XIX. századig a toronynak a templométól eltérő helyzete volt, nem a plébánostól, hanem a városi tanácstól fügött.
Az épitkezés 1487-ben már annyira jutott, hogy a második toronyszint ablaka fölött elhelyezhették a feliratos emléktáblát, s a későbbiek folyamán a következő szintek elkészültét is feliratokkal jelezték (III. szint 1509, IV. szint 1513, V. szint 1519). A IV szintet, a gótikus négykaréjokból álló vakmérműves friz fölött a városbelieknek kedves szentek szobraival diszitették: az ÉK sarkon Szűz Mária, a DK a tűzvészek ellen oltalmazó Szt. Flórián, a DNY Szt Anna, az ÉNY pedig a város és a plébánia védőszentje, Szt. Miklós kapott helyet. ... A torony épitésével végül is a XVI. század közepén túl készültek el, s igényességükre jellemző, hogy 1545-ben a gyulafehérvári székesegyház tornyának a sisakját olyanra tervezték épittetni, amileyn a besztercei és szebeni toronyé volt. Az új torony épitésével s a régi tornyok lebontásával párhuzamosan átfogalmazták a nyugati homlokzatot is. Lépcsőtornyot ragasztottak hozzá, amelyen át a régi karzat szintjéről és később a padlás szintjéről is meg lehetett közeliteni a templom sarkához ragasztott új torony belső lépcsőjét.
...
A főkapu feliratai: a felső regiszter szélein a két biró, Caspar Pellio (1560, 1563) és gregorius Daun (1561-1562) nevét, középen pedig: Anno Mundi quinquies Millesimo Quingentisimo vicesimo secundo Qui est a nato Salvatore 1560 Septima die Martz templum hoc infringi Decima tertia die maji vero raedificari coepit. Anno mundi autem 5525, qui est a nato Christo 1563 absolutum aedificium. Soli Deo laus et gloria. A Teremtés 5522., amely a Megváltó születésének 1560. esztendeje, március 7 napján ez a templom elbontatni, május 13 napján pedig őjraépittetni kezdett. A Teremtés 5525. évében pedig, amely Krisztus születésétől kezdve az 1563. az épület bevégeztetett. Egyedül istenné a dicséret és dicsőség.
Bethlenszentmiklós, Fehér megye, unitárius templom, Sânmiclăuș, județul Alba, biserica uitariană
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlenszentmikl%C3%B3s, Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek ...
Betlenszentmiklós (románul Sânmiclăus, németül Betelsdorf): falu a mai Romániában Fehér megyében. Közigazgatásilag Szépmezőhöz tartozik. Balázsfalvától 15 km-re északkeletre a Kis-Küküllő jobb partján fekszik, Szépmezőhöz tartozik, melytől 6 km-re északkeletre van. 1309-ben villa Sancti Nicolai néven említik először. A 16. században Bethlen Farkas várat emelt itt, amely ma már nem látható.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek
Neve az oklevelekben 1309-ben villa Sancti Nicolai, 1332-ben Nycolai, 1399-ben Zenthmyklos, 1491-ben Zaz Zenthmyklos, 1589-ben Zentt Miklos formában fordul elő. (Györffy: Az Árpád-kori. III. 561.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) Szász alapítás. 1309-ben plébániatemploma van, Simon plébánosa mint küküllői dékán szerepel az oklevelekben. (Györffy: i.h.)
Maga a település neve Szent Miklós templomának tanúja.
1322-ben plébánosát név nélkül említik. (Beke: Az erd. egyházmegye. 10.) 1332-ben Jakab plébános a pápai tizedjegyzék szerint 40–40 dénárt fizet. (Beke: i.m. 146.; Documente. XIV. C., III. 131.,145.) 1350-ben Konrád plébánost elődje ki akarja túrni. Az előd János volt. (Beke: i.m. 32–33.)
1376-ban Bálzi Péter szentmiklósi papot XI. Gergely pápa felhatalmazza, hogy magának benefíciumot keressen. (Beke: i.m. 145., jegyz.)
Ma is álló középkori temploma formájában a XIV. századra utal, de az előző században épülhetett, mert 1309-ben a település a templom után már Szent Miklós nevét viseli, vagy fel kell tételezni egy előtte épült régebbi templomot. (Négyszáz Év. 1968. 14.) A XVII. században újítják.
Stukkós boltozatát a XVIII. században működő Türk Antal munkájának vélik. (B. Nagy M.: Stílusok. 48.)
Lőréses nyugati homlokzati tornyában a Bethlen Gábor nevét viselő, 1622-ben öntött harang függött. 1916-ban „besorolták” ágyúinak, de a csepeli gyárból kimentették s a Nemzeti Múzeumban helyezték el. (Kelemen: Művészett. I. 238., 45. jegyz.; Balogh J.: Magyar fatornyok. 160.)
Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok, majd unitáriusok lesznek, és az unitáriusoké marad a templom is.
A XVIII. században unitárius anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 227.), és e század elején is az. (Helységnévtár. 1913.)
A kisebbségben maradt reformátusok is megtartják egyházközségüket s külön templomot építenek maguknak. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 163.)
Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek
Neve az oklevelekben 1309-ben villa Sancti Nicolai, 1332-ben Nycolai, 1399-ben Zenthmyklos, 1491-ben Zaz Zenthmyklos, 1589-ben Zentt Miklos formában fordul elő. (Györffy: Az Árpád-kori. III. 561.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) Szász alapítás. 1309-ben plébániatemploma van, Simon plébánosa mint küküllői dékán szerepel az oklevelekben. (Györffy: i.h.)
Maga a település neve Szent Miklós templomának tanúja.
1322-ben plébánosát név nélkül említik. (Beke: Az erd. egyházmegye. 10.) 1332-ben Jakab plébános a pápai tizedjegyzék szerint 40–40 dénárt fizet. (Beke: i.m. 146.; Documente. XIV. C., III. 131.,145.) 1350-ben Konrád plébánost elődje ki akarja túrni. Az előd János volt. (Beke: i.m. 32–33.)
1376-ban Bálzi Péter szentmiklósi papot XI. Gergely pápa felhatalmazza, hogy magának benefíciumot keressen. (Beke: i.m. 145., jegyz.)
Ma is álló középkori temploma formájában a XIV. századra utal, de az előző században épülhetett, mert 1309-ben a település a templom után már Szent Miklós nevét viseli, vagy fel kell tételezni egy előtte épült régebbi templomot. (Négyszáz Év. 1968. 14.) A XVII. században újítják.
Stukkós boltozatát a XVIII. században működő Türk Antal munkájának vélik. (B. Nagy M.: Stílusok. 48.)
Lőréses nyugati homlokzati tornyában a Bethlen Gábor nevét viselő, 1622-ben öntött harang függött. 1916-ban „besorolták” ágyúinak, de a csepeli gyárból kimentették s a Nemzeti Múzeumban helyezték el. (Kelemen: Művészett. I. 238., 45. jegyz.; Balogh J.: Magyar fatornyok. 160.)
Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok, majd unitáriusok lesznek, és az unitáriusoké marad a templom is.
A XVIII. században unitárius anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 227.), és e század elején is az. (Helységnévtár. 1913.)
A kisebbségben maradt reformátusok is megtartják egyházközségüket s külön templomot építenek maguknak. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 163.)
Bögöz, Hargita megye, református templom
Mugeni, județul Harghita, biserica reformată
Forrás: Léstyán Ferenc, Megszentelt kővek, Horváth Zoltán György, Székelyföldi freskók, Dávid László, A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei, Entz Géza, Erdély építészete a 11-13 században, Entz Géza, Erdély építészete a 14-16 században, http://mennyezet.naput.hu/html/main.html
Bögöz (románul Mugeni, németül Begesen) falu Romániában Hargita megyében.
A falu a Nagy-Küküllő középső szakaszának kiszélesedő medencéjében a Bögözi-medencében fekszik Székelyudvarhelytől 11 km-re.
Nevét 1334-ben Buguz néven említették először az oklevelekben.
1333-ban Bugus, 1334-ben Buguz, 1486-ban Begez, 1505-ben Bögöz néven írták.
13. századi eredetű templomában a Szent László legenda faliképei láthatók. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel. A templomban 16. század közepéről származó (6 jelből álló rovásírásos freskófelirat található.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kővek,
8. BÖGÖZ
Először 1333-ban jelentkezik az okiratokban Bugus néven. (Beke: Az erd. egyházmegye. 172.; Orbán: Székelyföld. I. 37., 14. jegyz.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1486-ban Begez (C. Suciu: i. m.), 1505-ben Bögöz (uo.) a neve.
Az 1567. évi regestrum Bgoz néven 39 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 219.) 1333-ban plébánia-temploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 13 banálist fizet, 1334-ben 9 banálist. (Beke: i. h.; Orbán: i. h.; Documente. XIV. C., III. 170, 200.)
1510-ből ismeretes plébánosa, Mátyás. (Beke: i. m 172., jegyz., a Tabular Albense. II. 397, 402. után).
A település eredetét a XI–XII. század fordulójára teszik, mert ebből a korból származó, félig földbe ásott lakások nyomait tárták fel.
Nem sokkal későbbi lehet a temploma. Az első okleveles adat (1333) már egy előbbi századból származó népes egyházközség templomáról tanúskodik. Ebből a korból származnak a hajó toronyfalai, a részben feltárt félköríves apszisra utaló alapok. Már a XIII. század végén egy előbbi templom alapjaira építik tovább a falakat 7–8 m magasságúra és a toronyfalhoz csatlakozó első oromfalat.
A nyugati kapu belső része román kori, de kőbéllete már csúcsívvel zárul. Az ívmezőben domborművek nyomai látszottak.
A XV. század második felében a templom kívül-belül gótikus köntösbe öltözik. Gótikus szentély épül, de az elődjénél magasabbra, és hasonlóképpen magasítják a hajó és a torony falait is. A templom alapterülete lényegesen nem bővül. A hajó deszkamennyezetét gótikus téglabordás, szövevényes hálóboltozat váltja fel, később pedig kazettás mennyezet.
A megmaradt ablakok csúcsívesek, kétosztású eltérő díszítéssel. A déli kapu szemöldökgyámos, pálcatagos kőkerettel.
A szentély ablakai is kétosztásúak, változatos mérművekkel, a gótikus kor tanúi. Ebből a korból való a lebontott sekrestye ajtókerete is.
A szentélyt szövevényes kőbordás hálóboltozattal látták el.
A kazettás mennyezet festéséről 1724-ből felirat tanúskodik. Stephan Fabritius és Dániel Philip festette.
A gyámkövek mind más és más formát mutatnak. A szentélyzáródás egyik gyámkövén fiatal női arc domborműve vehető ki. A szentély boltozatának csúcsán, a zárókövön sugaras naparc látható, a szentélynégyszög zárókövén pedig holdsarló, kétoldalt csillaggal.
A hajó téglabordáiból javítás alkalmával néhány faragványtöredék került felszínre.
A hajó boltozata 1724-ben beomlott, ezért deszkamennyezettel helyettesítették. A beomlásért a szentegyház bíráját vádolják hanyagsággal, mert „feles ruinák találtatván, mind a templom, mind a cinterem körül, nem urgeálta, ahol illett volna”. „A templom igen megrongált állapotban van” 1749-ben is.
Jeles értéke a templomnak az 1865-ben a mészréteg alatt felfedezett falfestmény-sorozat: Szent László legendája az északi falon, a XIII. század végéről (Szent László búcsúja a váradi püspöktől a Felvonulás, a Kunok üldözése, az Ütközet, a Leányrabló kun üldözése, amelyből egy ló látszik, a Párviadal, csonkítva, A kun legyőzése.)
A XIV. századból származtatják az Antiochiai Szent Margit legendáját megörökítő festményeket, melyek szintén az északi falon, a Szent László képsora alatt vannak, 11 jelenetben (Margit megkérése, A király elé idézése, A király előtt kísérőjével, A megkínzás, Ima a bálványoszlop előtt, Olajban főzés, Börtönben, A sárkány legyőzése, Glóriás fej lefejeztetése).
Az utolsó ítélet képsora valamivel későbbi lehet (1400-ból). Ez a fenti képsor alatt a következő jeleneteket ábrázolja: Utolsó ítélet, Üdvözültek csoportja, Feltámadás, Trónoló Krisztus, körülötte angyalok, apostolok, Szűz Mária, Szent János, Leviathan. Ettől keletre: Szent Dorottya, Veronika kendője, egy koronás szent és három szent sérült alakja.
Az utolsó ítélet képsorában rovásírást fedeztek fel: Atyai Están nevével és az utólag bekarcolt kisbetűs szöveggel: Hic fuit Gasp… De…
A felfedezés után (1865) újra bemeszelték, csak legújabban tárták megint fel.
A reformáció utáni bemeszeléskor a szentek jó részének szemeit kikaparták. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 83–84.)
A templom tornya román stílusú: fala kissé beugrik a hajó keretébe. A XIV. század elején átmeneti stílusban építik tovább, majd a XV. században gótikus formát kap. 1842-ben magasítják. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 160, 222, 251/2.; II. 705.; Ref. Szemle. 1960. 251., 1963. 41, 44.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 228.; Balogh J.: Az erd. renaissance. 4l, 35/12.; Balogh J.: Mátyás király udvara. 105/2.)
A reformáció előtt a falu tiszta katolikus, a reformáció korának változásai után a református vallás állandósul és tartja mindvégig a templomot is.
1665-ben a katolikus kori oltárhuzat és egy miseruha még megvolt. (Ref. Szemle. 1963. 43.) Más egyház vagy templom Bögözön nem volt.
Horváth Zoltán György, Székelyföldi freskók, 41-46 old,
A templombelsőben ép a csúcsíves diadalív, valamint a szentély szép gótikus kőbordás boltozata. Az északi falat három falképciklus tölti be. Legfelül a Szent-László legendát láthatjuk, ugyanúgy mint Székelyderzsen vagy a háromszéki Gelencén. Érdekes, hogy a nagyon jó állapotú kezdőjelenet, a Váradról való kivonulás még a nyugati falon található. A háromtornyú hatalmas vár mellvédjén két harsonás alak adja a zenei kíséretet, miközben a kapu előtt a pásztorbotos, áldó kézmozdulatú püspök és a térdeplő áhítatos tömeg búcsúzik Szt Lászlótól.
http://mennyezet.naput.hu/html/main.html
Bögöz, Ref. templom (v. Udvarhely vm.; Mugeni – Románia), Tombor Ilona leirasa
1724-ben festett famennyezet. Feliratai:
„SPECTABILIS AC GENERO / SI DNI DNI SIGISMUNDI / KORDA SENIORI INCLyTI / SEDis S: VDVARHELY RR / IUDICIS SUPREM DIGNIS / SIMI PATRON ZELOSISMI / SUMPTU INSTAVRATA EST / HAC DOMUS SIMUL TEGMIE [?] ANO D 1724.“
„SPECTABILIS AC GENEROSI / DNI STEPHAN N: BOR / SAI RELICTA CONSORS SPEC / TABILIS AC GENEROSA DNA MA / RIA BAJÓ HUIUS TEMPLI RENO / VATIONEM SUO BENEFICIORO / MOVEBAT IMP. RI. REV. DN … [két sor olvashatatlan] 1724.“
Bögöz, Ref. templom (v. Udvarhely vm.; Mugeni – Románia), Boros Judit leirasa
Az 1724-ben készült mennyezet pontos felirata:
„SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORI INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISIMI PATRON ZELOSISMI (?) SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE (?) OMNE ANOD. 1724.“
„SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO PROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONY (…) RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH. TOASO 1724.“
Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: „STE.FABR. ET DA. PHILIP“ (Stephan Fabritus et Daniel Philip).
A festett karzat felirata:
„SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVI, IC: COTUS COLOS COMIT: SVP.ETC.EXCELL SVSANNAE NAT: S: R: I: COMITISAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761.“
A mellvéd fűrészelt díszén megismétlődik az ANO DM. 1761. felirat. A szószékkorona volutás, tetején lovasszobor. Ennek készítője SCHUCHBAUER ANTON, Kolozsvárt működő budai származású szobrász. A szószékkorona magyarra fordított felirata: „KÉSZÍTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN, UJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN.“
http://www.adatbank.ro/inchtm.php?akod=3833
Katalóguscédula: Cím:A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
Szerző:DÁVID LÁSZLÓ
Megjelenési adatok:Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1981
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
Református templom
A bögözi templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke, a Nagyküküllő bal oldalán, a falu hajdani központjában áll, a délről jövő Kányádi patak partmagaslatán. Körbefutó alacsony kőkerítés övezi, délről és északról nyíló bejáratokkal. A keletelt templom hármas térfűzésű: hatalmas tornya mögött gótikus hajó, majd a hajónál, alacsonyabb, külön tető alá fogott, támpillérekkel erősített, sokszögzáródású szentély sorakozik.
A torony a hajóval szervesen egybeépült. Sarkait átlós támok erősítik, a két tám közé, a homlokzat elé később vastag köpenyfal épült, mely magába foglal egy kváderkövekből rakott korábbi támot is. A torony déli és északi oldalához később épített vaskos támok csatlakoznak. Erre a nagy tömegű erősítésre a torony többszöri magasítása miatt lehetett szükség. A toldásokkal elzáródott eredeti bejárat helyett ma alacsony, szűk bejárat vezet a dongaboltozatos toronyaljba, az elfalazott nyugati bejárathoz. A torony északi falán kb. 3, majd 7 m magasságban a falazatnak olyan horpadásai mutatkoznak, melyek egymásra építést sejtetnek, a torony belsejében ugyanitt a faltextúra is változik, a hömpölykövekből rakott alsó részt lapos kövekből rakott fal követi. A ráépítés nyomai a hajó nyugati, majd északi falán is követhetők. A hajó nyeregtetőjének magasságában a torony falát három oldalon résablak töri át, efölött a nagy ablakokkal áttört legfelső rész, az óraíves párkányról emelkedő gúlasisakkal, a legutolsó toronymagasítás korából való.
A hajó nyugati sarkainál kétosztású, átlós elhelyezésű támpilléreket találunk, hornyolattal faragott vízvetőkkel, gazdagon tagolt lábazati párkánnyal, mely a támot mindhárom oldalán körülfutja. A hajó és szentély támpillérei hasonló kőfaragványokkal díszítettek. A toronyaljból megközelíthető kőkeretes nyugati kapuzat bejáratát elfalazták, de gazdagon tagozott, kifelé szélesedő béllete szabadon van. A legbelső, pilléres tag Orbán szerint félkörívben zárult, a három hengertaggal és közbeiktatott vályúzatokkal és pálcatagokkal alakított külső tagozás pedig csúcsíves lezárású. Orbán Balázs leírása többet árul el a hajdani formájáról, mint amit ma megfigyelhetünk: „Itt csúcsíves keretben köríves nyilatot találunk, a kettő közt téres ívmezőt (tympanum). Ez ívmező egykori domborművének csak nyomai látszanak.” (Orbán I. 38.) A homokkőből faragott kapuzat a nagyon feltöltődött alsó részen és a vállvonalban töredezett, leporlott, ívmezőjét újrafalazták.
A hajó déli falát három támpillér tagolja négy falmezőre. Az elsőben mély rézsűs kávájú elfalazott ablak egy része tűnik elő a vakolat alól, a másodikat és negyediket kétosztású, csúcsíves, kőrácsos ablakok tagolják, eltérő díszítéssel. A harmadik falmező előtti portikusból nyílik a szemöldökgyámos déli bejárat, pálcatagos kőkerettel. Két vályúzat közé fogott központi körtetagja rombuszos díszítésű oszlopszékről emelkedik. A portikus oldalfalában másodlagosan egy fordított kúp alakú gyámkövet találunk, mely a hajó északi oldaláról való. A hajó északi falánál két tám áll, egyik mellett múlt században nyitott ablakot láthatunk. A hajó és szentély falát kőből faragott hornyolatos koronázópárkány zárja le.
A hajó és az alig keskenyebb szentély csatlakozását kétoldalt egyegy, a szentélyfalhoz épített támpillér erősíti. A gazdag lábazati párkány itt nemcsak a támokon, de a falakon is megjelenik. A déli és délkeleti falakat itt is kétosztású, kőrácsos ablakok törik át, változatos mérművekkel (az első ablaknál ez kitöredezett). A szentély északi falánál a sekrestye nyomai jól kivehetőek, az itteni támok faragott kövek nélküliek, mivel a hajdani sekrestye lebontott falainak maradványai.
A templom belsejében a hármas téralakítás kitűnően érzékelhető. A hajó belső nyugati falát középen a toronytest beugrása szakítja meg, faltömege egyik oldalon 20, másikon 40 cm mélységben épült be a hajó terébe. Falkutatás nélkül is jól szembetűnik a toronytestnek ütköző két korábbi háromszögű oromfal, amelynek nyomai a padlástérben is megfigyelhetők. A torony beugró falán és a hajó nyugati falán a Szent László-legenda falképsorának kezdőjelenetét láthatjuk, ennek felső vonalától indul a legkorábbi oromfal, a második a kazettás mennyezet síkjától figyelhető meg, a mai pedig az oldalfalak tetejétől indul. A legalsó oromfal indításának magasságában a fal magasítása a hajó déli és északi falán is megmutatkozik. A nyugati fal kétharmad részét és a déli falat a bejáratig barokk fakarzat foglalja el, mely eredetileg az északi és nyugati falnál futott végig; 1966-ban a falképek szabaddá tétele érdekében építették át mai helyére. A munkálatot végző Vetési Sándor lelkipásztor megfigyelése szerint a déli falon, ahová a gerendavégeket be kellett vésni, falképnyomok nem mutatkoztak.
A hajó déli fala nem merőlegesen ütközik a nyugati falnak, felülete szabálytalan, ami a csúcsíves ablaknyílásoknál a legszembetűnőbb. A falazat középmagasságában hat késő gótikus gyámkő látható, közöttük a hajdani boltfiókok ívei is megmutatkoznak. A fordított kúp alakú, három tagozattal szűkülő gyámkövek között egy, a déli bejárat feletti, társainál erőteljesebb, itt ugyanis támpillér nem állhatott. Az északi oldalon ugyancsak az öt boltszakasznak megfelelően sorakoznak a gyámkövek; ahol később az északi ablakot nyitották, ott hiányzik egy gyámkő. Az északi fal teljes hosszát, nyugatról kelet felé haladva, három falképsor tölti ki. A felső sávban a késő gótikus gyámkövekkel és boltfiókokkal megrongált László-legenda, alatta Antiochiai Szent Margit legendájának jelenetei vannak, néhány helyen — az itt állott karzat gerendavégeinél és az északi ablaknál — megcsonkulva. A legalsó képsor az Utolsó Ítéletet és néhány ehhez tartozó ábrázolást foglal magába. Ez alatt még egy negyedik falképsor is húzódott, nyomai a keresztdísz alatt három helyen is megfigyelhetők. A mai padlószint kb. 80 cm-rel megemelt, de nincs feltöltve, hanem a gerendázatot kőrakásokra helyezték.
A hajót 10x8 keretelt kazettából álló festett deszkamennyezet fedi. Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: STE. FABR. ET DA. PHILIP (Stephan Fabritius et Daniel Philip). Két egymás melletti mezőben ez a felirat olvasható: SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORIS INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISSIMI PATRON ZELOSISMI [?] SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE [?] OMNE ANO D. 1724. — SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO ROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONYI [...] RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH TOASO 1724. A csavart oszlopokon álló, festett mellvédű karzat felirata: SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVLIC: COTUS COLOS COMIT: SVP. ETC. EXCELL SVSANNAE NAT: S:R:I: COMITISSAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761. A mellvéd egyik fűrészelt, lecsüngő díszén megismétlődik az ANO DM. 1761 felirat. A karzatmellvéd egyik fedődeszkájára, belül, a szász mester neve és lakhelye van ceruzával felírva. A déli bejárat festett és faragott ajtószárnya szintén ekkor készül; felirat; BORSAI NAGY ISTVAN — ETSEDI EVA ANNO DOMINI 1761.
A hajót és szentélyt csúcsíves diadalív választja el, éleit faragott kövekből rakták, kiugró vállkövei felett a kövek éleit leszelték. Fala a padlástérben folytatódva a hajó keleti oromfalául szolgál, egy nyílás vezet a szentély boltozata fölé. A diadalív északi falánál áll a szószék, mellvédjének vakolt felületén ez az 1898-ban latinból magyarra fordított felirat olvasható: EZT A PRÉDIKÁLÓ SZÉKET ISTENNEK DITSŐSÉGÉRE TSINALTATTA TEKINTETES N: BORSAI NAGY ISTVÁN N. UDVARHELY SZ:. V: KIRÁLJBIRÁJA ÉS AZON R. TRACTUSÁNAK ÉS GYMNASIUMNAK KURÁTORA KEDVES HÁZAS TÁRSÁVAL T: N: ETSEDI ÉVÁVAL 1748-DIK ESZTENDŐBEN. A lovasszoborral díszített volutás szószékkorona peremén magyarra fordított felirat: KÉSZITTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN. ÚJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN. Belül: DICSÉRJE ISTENT MINDEN NÉP, ADASSÉK NEKI TISZTELET E MENNYEZET ALATT, SZENTELTESSÉK MEG NEVE ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.
A késő gótikus szentély eredeti épségében áll, a hajónál gazdagabb plasztikai díszítéssel. Kőbordás boltozata egy négyszögű és egy poligonális boltszakaszból áll. A kétoldalt vályúzott profilú ékbordák változatosan díszített gyámkövekre támaszkodnak. A diadalív falánál látható sarokgyámokat akantuszvirág, illetve sáslevélköteg díszíti. A boltszakaszok közti hevederív gyámkövei emberfővel díszítettek. A szentélyzáródás gyámjai különbözőek: délről az első megnyújtott tagját tulipánkehely, a másodikat három lecsüngő levél díszíti. Az északkeleti sarokban csavart kanelurás törzsön a székely címer: koronából kinövő páncélos kar, kardjába húzott szívvel és medvefejjel. Az északi sarokban nyújtott gyámkő. A szentélyzáródás bordametsződéseit egy-egy kis pajzs díszíti, a boltozat csúcsának zárókövén pedig hatszögű pajzsra vésett sugaras naparc látható. Hajdan a hevederbordák találkozásánál is volt zárópajzs, hiánya jól látszik. A szentélynégyszög keresztboltozatának pajzsdíszes zárókövén holdsarlót láthatunk, kétoldalt csillaggal.
A szentély déli falának keleti részén szamárhátíves ülőfülke mélyed a falba, kőkeret nélkül, az északi oldalon a szószék lépcsője mellett szemöldökgyámos, élszedéssel szegélyezett sekrestyeajtó-keretet tett szabaddá a legutóbbi javítás; küszöbe magasan a mai padlószint fölött van. A szentélv keleti felében két pilléren nyugvó orgonakarzat áll. Az orgona belsejében felirat tudósít készítőjéről: KIRÁLYI TÁBLAI HÜTES JEGYZŐ ÉS ÍRNOK SZABÓ JÁNOS HONI MAGYAR TERMÉSZETES ORGONA MŰVÉSZNEK 26-IK ALKOTMÁNYA KÉSZITETTE FESTÉSSEL ÉS ARANYOZATTAL. MVÁSÁRHELYEN 1746.
A templom 1966. évi javítása során a szentélykarzat alatti padlódeszkákat 3 m hosszúságban felszedték, s a mai szentélyzáródás falaitól 1 méterre félköríves alapfalat lehetett megfigyelni. A láthatóvá vált alapfal kétségtelenül a gótikus átépítésnél korábbi hajó eredeti félköríves apszisának egy része. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a szentély alatt kripta is van; ennek feltárása, valamint a korai szentély pontos formájának megállapítása a jövő feladata.
A javítással még felszínre került néhány faragványtöredék. A hajó hajdani késő gótikus boltozatának terrakotta bordái kétoldalt vályúzott profilt mutatnak. Előkerült a hiányzó gótikus ablakosztó sudarak néhány darabja is. A sekrestyeajtó elfalazásából egy homokkő anyagú küszöbkő került napvilágra, melynek átellenes oldalán fogsorszerű rovátkák vannak bevésve. A cinterem falának 1760 körül újraépített szakaszából pedig előkerült még egy egyik oldalán profilált, ismeretlen rendeltetésű faragvány.
A bögözi templomot híressé tevő középkori falképek az 1898. évi javítás alkalmával kerültek elő; feltárásukat Huszka József végezte, ismertetésüket pedig neki és Csehély Adolfnak köszönhetjük. Az egyházközség azonban már az 1865-ös javítás óta számon tartotta a mészréteg alatt lappangó falképeket.
Szent László-legenda. A nyugati oldalon, a beugró toronyfalon kezdődő falképsor az északi fal teljes hosszúságában legfelül húzódik, részben megsemmisült egyszerű felső és alsó keretdísz közé fogva. A nyugati falon az első jelenet, a Kihallgatás a legépebb: László búcsúja a váradi vár előtt. Az északi falon látható, erősen megcsonkultan, a második, a Felvonulás és a Kunok üldözése egybefogott jelenete. A harmadik az Ütközet, a falképsor legmozgalmasabbja, egy csatajelenet valósághű ábrázolása. A negyedikből csak egy vágtató ló töredéke látszik: a leányrabló kun üldözése ez. Az ötödik jelenetet az északi ablak csonkította meg, ez a Párviadal, László és a kun, valamint lovaik küzdelme. A hatodik kép is nagyon töredékes: a kun legyőzése.
A sok helyen csonkult, megfakult és málladozó falképsor folyamatosan adja elő a László-legendát, a művész fő kifejezőeszköze a vonal. Színezése szürkés tónusú alapon okker, sárga, szürke, halványlila és vörösesbarna. Kifejezésmódja lényegre törő, nem részletező. Az egyszerű, de szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall; különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség, így a hadi szolgálatban élő bögözi megrendelők saját haditetteiket szemlélhették az életszerű jelenetekben. A szakirodalom a bögözi és gelencei Lászlólegendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a XIII. század legvégétől a XIV. század közepéig terjedő időszakra teszi. A templom késő gótikus boltozása érdekében az egyház e falképciklust feláldozta, éppúgy, mint Homoródszentmárton és Derzs templomaiban.
Antiochiai Szent Margit legendája. Az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki a 11 jelenetből álló ciklus. A barokk karzat építésével már bemeszelt állapotában csonkították meg. Az első két jelenet lennebb helyezkedik el, mint a László-legenda alsó széle, tovább azonban közös keretsáv választja el a két sávot egymástól. Néhol az alsó képsor széle fedi a felsők keretét, tehát későbbi amazoknál. A ciklusra szürkés alapon barnásvörös vonalrajz jellemző, okker, sárga, lila és szürke színezéssel. Az egyes jeleneteket folyamatosan festette meg a művész, al secco modorban. Sorrendjük a következő: Margit megkérése, király elé idézése, Margit kísérőjével a király elé megy, a király ítélete. A negyedik jelenettől a pogány király megkérését visszautasító Margit megkínzatásának vagyunk tanúi: a megkorbácsolás és fogókkal csípdesés után leoldják az oszlopról, majd a király bálványoszlop előtt imádkozik menyasszonyáért. Legmozgalmasabb a nyolcadik, az olajban főzés emberi borzalmakkal és mennyei dicsőséggel vegyes jelenete, ahol a mellékalakok már felsorakoznak a szenvedésében is állhatatos mártír mellett. A diadalmas mártírhalál további útja: Margit a börtönben a sárkánnyal viaskodik, majd legyőzi azt. Az utolsó jelenetben glóriás feje egy pallos ütésére aláhull. Az utolsó három jelenetből alig maradt épen valami.
Ez a Margit-legenda a hitében állhatatos vértanú-szent példáját állította a középkori templomi gyülekezet elé; a témát Homoródszentmárton és Székelydálya templomában is megfestették. A bögözi Margit-legenda festője az ikonográfiában már meghonosodott kompozíciókba foglalva adta elő a jeleneteket, jó érzéke volt az érzelmek kifejezésére, a hitbeli tartalomnak érzelmi ráhatással való tolmácsolására, a mellékalakoknak a fő téma vonalába való beállítására. Stílusjegyei alapján (a fővonalak fehérrel való utánahúzása), ez a Margit-legenda Gelence, Szék, Magyarfenes falképeivel rokonítható. A szakirodalom a XIV. századon belül eltérő időpontokra datálja a bögözi Margit-legenda keletkezését. A falképsort bemeszelése előtt nem rongálták meg.
Az Utolsó Ítélet képsora a harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában. A Margit-legenda első két jelenetének a képsorból kinyúló szélére ráfestették ezt az alatta levő sort. Az Utolsó Ítélet felső keretdísze perspektivikus kockasor, az alsó váltakozó színű körök sorából áll. A festett mező kétharmadát az Utolsó Ítélet centrális elrendezésű, a trónoló Krisztus két oldalán vízszintesen kettéosztott mezőkbe festett jelenetei foglalják el, a képsor keleti végén már más ábrázolásokat találunk. Az egész sor változatosabb színezésű, mint a felső kettő, a képek megkomponálásánál a tónusok is szerepet kapnak.
A képsor közepén a szuggesztív erővel megjelenített trónoló Krisztust láthatjuk, kettős mandorlában, szivárványon ülve, „szájából kétélű éles kard jő ki”. Kétoldalt, ezeken túl, már a képsor teljes szélességében, térdelő angyalok a szenvedés jelvényeivel, mögöttük könyvet tartó apostolok sora. A balján állók különösen szépen megfestettek. Ugyanitt az alsó sorban Szűz Mária és János evangélista állnak, jobboldalt a Köpönyeges Mária, majd az ég és föld elmúlásának szimbolikus ábrázolása, baloldalt a Szent Mihály által kárhozatra űzöttek serege. Krisztus alakjától jobbra a Feltámadás, majd a mennyei Jeruzsálembe vezetettek Péter által őrzött serege látható. Krisztus balján szintén teljes szélességben a Pokol torkát megtestesítő Leviathán látszik, aláhulló kárhozottakkal. A festő a feltámadás és a pokol képébe több epizódjelenetet is megfestett: ellenszegülőket, az ítéletet kijátszani akarókat.
Az Utolsó ítélettől keletre díszes keretben jelenik meg Szent Dorottya, majd Veronika kendője, finom Krisztus-arccal, alatta egy megsemmisült kép. Ezen túl egy koronás álló szent, majd hármas árkádív alatt három szent sérült alakja látszik. Az északi fal legalján húzódó negyedik képsor teljesen megsemmisült.
Az Utolsó Ítélet képsorában, Krisztus mandorláján 1930-ban vörös festékkel készült rovásírást fedeztek fel. Valószínű olvasata feltevések szerint a XVI. századi restaurátor neve: ATYAI ESTÁN. Mihály arkangyal fejénél s tovább is, a sötétre festett vakolatban XVI. századi típusú kisbetűs írással bekarcolt rövid szövegeket láthatunk, a legelsőből HIC FUIT GASP. DE olvasható. Még két helyen kivehető a „Hic fuit”. Kiolvasásuk támpontot nyújthatna a falképek reformáció utáni bemeszelésének időbeli meghatározásához, amikor az Utolsó ítélet alakjainak jó részénél a szemeket kikaparták.
A bögözi Utolsó ítélet képsorában a középkori egyház egyik lényeges hittanítása jelenik meg az ikonográfiában kialakított képi formában. Ezért lényegét tekintve egyezik Gelence, Szék, Magyarfenes Utolsó ítéleteivel, legközelebb mégis a széki képsorhoz áll. A bögözi képsor egyes részleteinek nagy művészi erővel való megjelenítésével (Trónoló Krisztus, bal oldali apostol-sor) és néhány hangulatos epizódjelenetével emelkedik a kor hasonló ábrázolásai fölé. Készítését a szakirodalom nagyrészt a XIV. század második felére, a XV. század legelejére datálja.
E falképeket feltárásuk óta nem restaurálták, állapotuk egyre inkább romlik. 1943-ban Dercsényi Dezső a Műemlékek Országos Bizottsága részéről megvizsgálta őket, restaurálásukat kilátásba helyezte, s Farkas Tibor restaurátort a helyszínre is küldte. Ő azonban munkájához a háborús események miatt hozzá sem foghatott. A Műemlékvédelmi Igazgatóság (DMIA) tervében az elmúlt években nemcsak a falképek renoválása szerepelt, hanem az egész műemléké is.
A toronyban két harang van. A nagyobbikat 1925-ben öntötték, a kisebbiken kétsoros felirat olvasható: FUDIT ME IOSEPH EGARDNER TEMESVARINI 1819. — Ő SZENT FELSÉGE KEGYELMESÉGÉBŐL TSINÁLTOTTA BÖKSZI [!] IAKOB MIHÁLY FELESÉGÉVEL BERNÁD ROSZÁLIA ASZSZONYAL EGYÜTT 1819 ESZTENDŐBEN.
A bögözi templom középkori építéstörténetét írott adatok híján az épület alaprajzi, szerkezeti és formai vizsgálata útján kell tisztáznunk. Különösen a kezdetekre nézve nagy kár, hogy a templom régészeti és műemléki feltárására még nem került sor, a felszínen ma mutatkozó stílusjegyek ugyanis nem nyújtanak biztos támpontot a korai építésekről. A falu a Küküllő felső szakaszának egyik legkorábbi települése, nevének eredetét a legújabb kutatás a XI—XII. századból származtatja. A folyó túlsó partján ugyanebből az időből való félig földbe mélyített lakások nyomaira találtak. Mindezek azonban nem igazolják, csak lehetségessé teszik egy aránylag korai templom meglétét. A falu első okleveles említése szerint az erdőháti plébániák között Keresztúr után a legnagyobb jövedelmű plébánia volt: 1333-ban „Item dominicus de Bugus solvit XIII. banales.” (MonVat I. 115.) Az 1334-es tizedjegyzékben: „Item Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX. banales antiquos.” (MonVat I. 133.) Ha ebből a korabeli népesség aránylag nagy számára következtetünk — az nyilván hatással volt a templomépítésre is —, feltevésünket megerősítik a középkor végéről való adatok: 1566-ban egy főembert és 8 lófőt (SzOkl II. 194, 198, 204.), 1567-ben 39 szabad székely portát (SzOkl II. 219.), 1576-ban 36 jobbágyportát (SzOkl IV. 41.) jegyeznek Bögözről. Az egész középkoron át aránylag nagy népessége miatt építhetett és épített magának Bögöz méreteiben az átlagosnál nagyobb, művészi kvalitásában gazdagabb templomot.
A XIII. század utolsó negyedére tehető az az építkezés, amely a torony és hajó sajátos összekapcsolását és a hajó falait a ma látható legalsó oromfal magasságáig létrehozta. Az átmeneti stílusra jellemzően a sík fedésű hajóhoz talán megnyújtott, félköríves apszisú szentély járult, melynek alapfalából egyelőre csak egy kis szakaszt ismerünk. A nyugati főbejárat kőbéllete azonban már csúcsívvel zárult, domborműves ívmezőt ölelve körül. Egyéb részletformák egyelőre nem ismeretesek, a déli kis ablak még kibontatlan. A román kor emlékanyagában megtaláljuk a faltömegének egy részével a hajóba belépő toronyelhelyezést (Mánfa, Őriszentpéter), ily módon állott a héjjasfalvi templom tornya is a román kori hajófalba foglalva. A nyugati kapu gazdagabb kiképzésű Udvarhelyszék más átmeneti korú emlékeinél. Lehetséges, hogy egy eljövendő műemléki feltárás és falkutatás igazolni fogja azt, amit a hajó és torony külső jeleiből kikövetkeztetünk: a 3—4 m magasságban húzódó faldomborodás egy falmagasítás emlékét őrzi. Ebben az esetben a XIII. század végén egy korábbi, de időközben megrongálódott templom hajójának megmaradt, illetve meghagyott falaira építették tovább a hajófalakat 7—8 m magasságig, s innen emelkedett a toronyfalhoz csatlakozó, ma is megfigyelhető első oromfal. Ez az aránylag nagy méretű és időközben falképekkel is ékesített templom volt kétszáz éven át a népes bögözi plébánia központja.
Bögözben a második nagy építésre a XV. század második felében került sor. Ha a megnyújtott, félköríves záródású szentély a késő gótikus átépítésig állott, úgy Bögöz esetében feltűnő, hogy az átépítés lényege nem a templom belső terének számottevő növelése — amit különösen a szentélyekre nézve oly jellemzőnek találunk ebben a korban a legtöbb templomunknál —, hanem az épület aspektusának megváltoztatása, kívül és belül gótikus köntösbe öltöztetése. A hajó alapterülete változatlan marad, a szentély is csak alig nagyobb az elődjénél, de a templom, a teljesen új szentély arányainak megfelelően, magasságában nő: a hajófalakat mai magasságukig emelik, s a toronyhoz csatlakozó magasabb oromfal miatt a tornyot is magasítják. A késő román kori hajó gótikus boltozása nemcsak a belsőnek ad új aspektust — a László-legenda megcsonkítása árán —, hanem a külső nézet is változik a falhoz ekkor épülő támpillérsor által. Utólagos építését ma csak egy támnál ellenőrizhetjük, ott, ahol a vakolat megbomlott, de igazolja ezt az is, hogy a gyámkövek által jelzett ötszakaszos belső ritmus kívül megváltozik, s északon három, délen pedig négy falszakaszt találunk. Az új szentély alaprajza és szerkezete az általános XV. századi típust jelzi, akkor még északi oldalához sekrestye csatlakozik. A hangsúlyos szerkezeti elemek mind a hajónál, mind a szentélynél faragott kőből, gazdagon tagozott profilokkal készülnek, anyaguk tartós vulkáni kő. A szentély gyámköveit és záróköveit gazdag plasztikai dísz borítja. Az itt található címerek az építtető közösség növekvő öntudatának lehetnek a jelei, de megjelenésükben szerepe lehetett annak is, hogy itt lakott az udvarhelyszéki főkapitányi tisztet viselő Bögözi János.
A középkorból számon kell tartanunk két „Bögöz”-ből írt családot, bár kapcsolatukról a művészettel egyelőre nincs tudomásunk. E faluból való illetőségüket valószínűsíti az, hogy a nyelvterületen más azonos nevű falut nem ismerünk. 1342-ben, az egri káptalannak a királyhoz birtokügyben megidézett tanúk között találjuk „Simon magnus de Boguz” nemesember nevét (AnjouOkm 230.). 1363-ban Dénes erdélyi vajda Tordán kiadott és az Erked és Muzsna mellett fekvő Ramocsa nevű határrészre vonatkozó oklevélben a tanúk között szerepel „Petrus filius Elyane de Buguz” (Ub II. 200.). Kétségtelenül fontos szerepet töltött be nemcsak a szék katonai, de a helyi társadalmi és egyházi életben is Bögözi János, Udvarhelyszék főkapitánya, akinek nevével 1481—1505 között gyakran találkozunk (1481: ÁllLvt Kv. Mike gyűjt. — 1486, 1487: SzOkl I. 257, 263. — 1505-ben az udvarhelyi, 1506-ban az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen: SzOkl I. 308, 316.). A családból Ferencet lázadásban való részvételéért kivégezték 1519 körül (Jakab 1901. 248.), másik Ferenc és János 1566-ban a főnépek között tűnik fel (SzOkl II. 194, 198.). Velük egyidőben Bögözi Farkas Pál (SzOkl VIII. 282.) és Ferenc (SzOkl IV. 41.) szintén főemberekként és jobbágyos birtokosokként ismeretesek. A család a XVII. században az egyház patrónusa.
Atemplomra vonatkozó feljegyzések a XVII. század második felétől kezdődnek, és a felszerelést gazdagító adományokról, majd később a különböző épületjavításokról adnak hírt. Az esperesi vizitáció legkorábbi feljegyzése 1665—1668 közötti adományokat írt be a már meglévő darabokhoz: „Az Templumbeli eszkezek ezek: Egy Abrosz, Sahos. Egy ezüst Aranyos Pohár. Egy ejteles Kanna. Egy fél ejteles Kanna. Egy On Tanjer. Oltár Eöltözö is egy Vagyon. Pap Eöltözö is egy.” Későbbi írással: „Ezt a Tatárok el vitték.” Ezek nyilván középkori miseruhák voltak, s bár nem használtak, de őrizték őket 1661-ig. Bethlen János 1665-ben adott kelyhe és Farkas Pálné úrasztali pohártakarójának bejegyzése után a templomi berendezésre utaló sorokat találunk: „Ugyan Nemzetes Farkas Pálné Asszonyom adott az Éneklő székre az Templumban egy kendőt, veressest, varrottat Anno 1668. Vitézlő Benczier János Uram Feleségével együtt adott az Templum beli Catedrára egy szőnyeget a Predikálló székre.” Ugyanitt találjuk a templom fenntartását szolgáló földek felsorolását is (Liber Eccl. Udv, 1644. 129—130.). Később adakoztak ilyen céllal: „A Felső határban Testált 6 forint zálogjáig Kováth Thamás Templum számára Őszek nevű hellybe 9 vékás földet.” (Liber Eccl. 1715. 71.). 1718-ban a vizitáció mégcsak a harangkötélre való szorgalmatos vigyázást ajánlja a megyebírónak, később, 1721. február 19-én már a templom állapotáról van szó: „Feles ruinák találtatván mind az Templom, mind penig a Tzinterem körül, minthogy azok reparatioját a Sz. Egyház Birája nem urgeálta, az hol illett volna, maga büntetődjék érette.” (Uo. 232.) Három év múlva (1724) — ez az első nagy átalakítás a középkori templomon — a hajóra kazettás mennyezetet készíttet a Borsai és Korda patrónus család. A feliratok nem említik, de valószínűnek tartjuk, hogy eddig még megvolt a hajó hálóboltozata. A javítások során több 1748-as évszámú cserép került elő, eddig az időpontig a fedelek zsindelyfedésűek lehettek, 1749-ben Korda György és Borsai Nagy István hozzájárulásával végeznek általános javítást: „[...] a két család a templomot igen megrongált állapotjából kívül belül való vakolással, meszeléssel, egészen új padimentummal, új székekkel, kőből való új prédikáló székkel, felette való koronával megújították.” (Aranykönyv, 176. Lajos János: A bögözi ref. egyházközség története. É.n. 4. Kézirat, EgyhLvt.) A szószékkorona tetején levő, két angyal közt álló lovasszobrot Schuchbauer Anton, Kolozsvárt működő budai származású szobrász készítette (B. Nagy 1970. 322.). „1768-ban Gr. Korda György még egy tekintélyes összeget, 300 m. frt. is tett le avégből, hogy örök időkre legyen miből javítani az Isten házát.” (Uo. 5.) A vizitáció évenkénti látogatásakor szorgalmasan ellenőrzi a javak állapotát. 1782. március 11-én, mivel „a templom körüli kőkeritésnek nincsen fedele”, elrendeli befedését (ProtVizit 1780), 1803. január 26-án a templompadok felett veszekedő asszonyokat figyelmezteti a konzisztórium 1744-es határozatára, mely szerint senkinek „különös széke” a templomban nem lehet (VizitJkv 1800).
A templom külső képe új aspektust nyer a torony magasításával és fedelének átalakításával. Az egyházközség Aranykönyve szerint „a torony 1841-ben emeltetett, mint az 1898-ban a toronygombban talált irat mutatja”. Egy másik feljegyzés szerint „Bögöznek is 1842-ig régi módi tornácos tornya volt. Ekkor azonban az egyház lebontatta, s felépíttette a mostanit 1163 magyar forinttal.” (Lajos, i.m. 7.) 1860-tól a templom ismét a romlás képét mutatta, „a megrothadt alsó gerendák miatt a padozat annyira le volt süllyedve, hogy három lépcsőn kellett lemenni a templomba”. Öt esztendőn keresztül gyűjtötték a javítás összegét harangra szánt földhaszonbérből, egy század katonaság elszállásolásából, 1864-ben az áradások alkalmából kapott segedelemből, mely összegeket a lakosság nagy része átengedte a javítás céljára. Nagygalambfalva népe rengeteg követ adott a javításhoz (uo. 11—12.). Ez utóbbi adatból azt sejtjük, hogy ebből építették a torony köpenyfalát és póttámjait. Ugron Jánosné báró Györffi Ágnes az északi templomablak megnyitására ugyanekkor 26 forintot adott (Aranykönyv 176.). A javítást 1865-ben végezték el, a tagok közmunkáján felül 418 forint 55 krajcár költséggel, egyebek mellett ekkor emelték a padlózatot a mai szintre (Lajos, i.m. 11.), s ekkor szereztek tudomást a falképek létezéséről.
A templom történetében jelentős az 1898-ban végzett javítás. Menetéről a presbiteri és közgyűlési jegyzőkönyvek szinte napról napra tájékoztatnak. Megemlítjük ezekből a május 4-i határozatot: „Több egyháztag óhajtása a nyugati befalazott ajtó kibontása. Közgyűlés helyesli, de nem tudván, hogy az elődök miért rakatták be, mérnöki véleménytől teszi függővé.” Kibontása végül is elmaradt. A május 15-én kelt jegyzőkönyv a megtalált falképek ügyében intézkedik: „[...] elnök aa. előterjeszti, hogy az alispáni hivatal elrendelte, hogy a templom egyik falán levő képek megvizsgálása tekintetéből azon helyen a munka szüntettessék be. Határozat: egyházközségünk méltányolva a nemzeti, hazafias és művészi tekinteteket, a munkát a felsőbb rendelet iránti tiszteletből is felfüggeszti, de a későbbi munkatöbbletért a megyei közigazgatástól kárpótlást követel.” A falképeket Huszka József és Csehély Adolf tárták fei, az 1898. június 1-én átadott fényképmásolatokért az egyház köszönetet mond nekik. Az 1898-ban végzett javítások a közmunkákon felül 1100 forintba kerültek (PüspJel 1898).
Az 1948-ban végzett karbantartási munkák emlékét a déli portikushoz akkor készített székelykapu felirata őrzi: ISTEN DICSŐSÉGÉRE UJITTATOTT 1948. ÉVBEN. A legutóbbi belső javítás alkalmával 1965— 1967-ben Vetési Sándor lelkész a karzatot a hajó északi oldalából a déli oldalra helyezte át, újból feltárta a László-legenda nyugati falon levő részét, a hajóban és a szentélyben a kőfaragványokat megtisztította a mésztől, s kibontotta a sekrestyeajtó keretét, valamint egy szamárhátíves ülőfülkét. Jelenleg ismét tervben van a templom javítása és a falképek konzerválása. Ezzel egyidejűleg kerül sor majd az értékes műemléktemplomnak és környezetének régészeti és műemléki feltárására is.
A templomtól mintegy 500 méterre keletre, a határban egy kápolna emlékét őrzi a hagyomány és a „Kápolna”, „Kápolna-domb” elnevezés. Az enyhe hajlású dombtetőn szántáskor épületnyomok is mutatkoznak. Ha ott valóban kápolna volt, az csak a reformáció előtti időben épülhetett.
Irodalom
Orbán I. 37—38. — Csehély Adolf; A bögözi ev. ref. templom faliképei. Klny. az Udvarhelyi Híradó 1898. évi 19—29. számaiból: — Huszka József: A bögözi falképek. ArchÉrt 1898. 388—393. — Csehély Adolf: A bögözi falképek ügyében. ArchÉrt 1899. 94—95, 301—302. — Szendrey 1901. 68. — Jakab 1901. 248, 323. — Gerécze I. 403, 404, 533.; II. 943. — Malonyay II. 66. — Műemlékek 1916. 28. — Divald 1927. 119. — Szigethy Béla: Rovásírás a bögözi freskón. ErdMúz 1930. 368— 369. — Szőnyi 1933. 228. — Balogh 1934. 35, 40. — Balogh Jolán: Renaissance építészet és szobrászat Erdélyben. MMűv. 1934. X. 130. — Illyés Géza: Az orgona bevezetése az erdélyi ref. egyházban. RefSz 1935. 107. — Horváth 1937, 146. — Stefanescu 1938. 64—65: — Rugonfalvi 1939. I. 75. — Kereszturi 1939. 113. — Ambrózy 1940. 39, 39. — Balogh 19402. 507. — Gerevich 1940. 153. — Gerevich Tibor: L’arte ungherese della Transilvania. Corvina 1940. N.S. III. 547. — Balogh 1941. — Biró 1941. 65. — Voit 1942. 127, 135. — Korompay 1942. 32—33, 61, 62, 160, 222, 251, 252. — Kováts 1942. II. 705. — Balogh 1943. 16—17, 35, 41, 76. — Dercsényi Dezső: A középkori magyar falu temploma. Szépm 1943, IV., 169. — Entz 19431. 224. — Entz 19432. okt. 30. — László 19431. 88, 93. — Entz—Köpeczi 1947. 33. — Juhász 1947. 10, 32, 42, 74, 165. — Darkó 1953. 202, 209. — Radocsay 1954. 36—37, 53, 54, 120. — Vătăşianu 1959. 252, 424, 555, 771. — Dávid László: A bögözi református templom leírása. RefSz 1960. 251—254. — Csallány 1963. 40, 70. — Dávid 1963. 42—44. — Levárdy 1963. 214. — Sebestyén 1963. 116. — Drăguţ 19641. 109. — Drăguţ 19642. 310—319. — Drăguţ 1967. 86. — Entz 1968. 45, 132. — Tombor 1968. 118. — Dávid 19691. 50, 51. — Dávid 19692. 543, 545. — Bodor—Csallány 1970. 609. — Drăguţ 19702. 20. — Dercsényi 1970. 120, 137, 245. — B. Nagy 1970. 97, 256, 322. — Drăguţ. 1972. 9, 10, 24, 37, 42, 53, 63, 65, 74—76, 78, 82. — Drăguţ, Vasile: Restaurarea picturilor murale de la Ghelinţa. BulMonIst 1973. 4. sz. 51. Vlasta Dvoraková: La Légende de Saint Ladislas, découverte dans L’église de Velka Lomnica. BulMonIst 1972. 4. sz. 25—42 (38—40.). — Hargita megye 1973. 111. — Arion 1974. 46, 103, 106, 112. — Drăguţ 1974. 22, 35. — Ferenczi István: A Nagyküküllő menti Bögöz községnek és nevének eredetéről. Emlékkönyv 1974. 165—182. — Tóth 1974. 89, 162. 164. — Dávid 1975. 873, 875, 957. — Drăguţ 1976. 185, 190, 210, 233. — Radocsay 1977. 124. — Ferenczi 1978. 950. — Drăguţ 1979. 72, 80, 197, 198, 202, 222, 223, 226—227. — Ferenczi—Ferenczi 1979. 23—24.
Cím:Erdély építészete a 11-13. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása, Kolozsvár, 1994
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
63 old.
A legutóbbi helyreállítás során került elő a bögözi református egyház gótikus szentélyében a régebbi, 13. századi félköríves falrész. Ez egyszersmind alátámasztja a hajó koraiságát is, amelynek északi és nyugati falán a korai, 14. századi falfestmények ma is láthatók.
83. old.
BÖGÖZ (Mugeni), ref. templom
1334. „Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX banales antiquos” (Mon. Vat. I. 1. 133).
1363. ,,Petrus filius Elyae de Buguz” (Urk. II. 200).
1481. ,,Johannes de Begez” (ENMLt Mike-gyűjtemény; OL Filmtár 780. Mike-gyűjtemény, 29).
1486. „Johannes de Begez” (SzO I. 257).
Katalóguscédula: Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
137. old.
A székelykeresztúri templom jellegzetességei a kisebb falusi plébániatemp- lomokon is felismerhetők. Az épületek többnyire megtartották a korábbi hajót, s ehhez építettek új, gótikus szentélyt, általában trapéz végű bordákból kialakított keresztboltozattal. A bordák gyakran lépcsősen tagolt gyámokra támaszkodnak. A csúcsíves ablakok megnagyobbodnak és vidékiesen formált kőrácsokkal dí- szesek. A szentély faragott kőből rakott vagy falazott diadalívvel nyílik a hajó- ba. A hajó boltozására inkább a század végétől kezdve került sor. A hajóabla- kok sokszor az új szentélyablakokhoz igazodnak. A vázolt megoldás jellegzetes példái a bögözi (248. kép), gelencei (388. kép), rugonfalvi (68–69. ábra), szentléleki, hodosi, nyárádszentimrei, csíkcsicsói, székelydályai (249–250. kép) egyházak.
251. old.
BÖGÖZ (Mugeni), ref. templom (248. kép)
L. ENTZ: Baukunst 132; ENTZ: Erdély 83.
A falu a Nagy-Küküllő középső szakaszának kiszélesedő medencéjében a Bögözi-medencében fekszik Székelyudvarhelytől 11 km-re.
Nevét 1334-ben Buguz néven említették először az oklevelekben.
1333-ban Bugus, 1334-ben Buguz, 1486-ban Begez, 1505-ben Bögöz néven írták.
13. századi eredetű templomában a Szent László legenda faliképei láthatók. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel. A templomban 16. század közepéről származó (6 jelből álló rovásírásos freskófelirat található.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kővek,
8. BÖGÖZ
Először 1333-ban jelentkezik az okiratokban Bugus néven. (Beke: Az erd. egyházmegye. 172.; Orbán: Székelyföld. I. 37., 14. jegyz.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1486-ban Begez (C. Suciu: i. m.), 1505-ben Bögöz (uo.) a neve.
Az 1567. évi regestrum Bgoz néven 39 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 219.) 1333-ban plébánia-temploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 13 banálist fizet, 1334-ben 9 banálist. (Beke: i. h.; Orbán: i. h.; Documente. XIV. C., III. 170, 200.)
1510-ből ismeretes plébánosa, Mátyás. (Beke: i. m 172., jegyz., a Tabular Albense. II. 397, 402. után).
A település eredetét a XI–XII. század fordulójára teszik, mert ebből a korból származó, félig földbe ásott lakások nyomait tárták fel.
Nem sokkal későbbi lehet a temploma. Az első okleveles adat (1333) már egy előbbi századból származó népes egyházközség templomáról tanúskodik. Ebből a korból származnak a hajó toronyfalai, a részben feltárt félköríves apszisra utaló alapok. Már a XIII. század végén egy előbbi templom alapjaira építik tovább a falakat 7–8 m magasságúra és a toronyfalhoz csatlakozó első oromfalat.
A nyugati kapu belső része román kori, de kőbéllete már csúcsívvel zárul. Az ívmezőben domborművek nyomai látszottak.
A XV. század második felében a templom kívül-belül gótikus köntösbe öltözik. Gótikus szentély épül, de az elődjénél magasabbra, és hasonlóképpen magasítják a hajó és a torony falait is. A templom alapterülete lényegesen nem bővül. A hajó deszkamennyezetét gótikus téglabordás, szövevényes hálóboltozat váltja fel, később pedig kazettás mennyezet.
A megmaradt ablakok csúcsívesek, kétosztású eltérő díszítéssel. A déli kapu szemöldökgyámos, pálcatagos kőkerettel.
A szentély ablakai is kétosztásúak, változatos mérművekkel, a gótikus kor tanúi. Ebből a korból való a lebontott sekrestye ajtókerete is.
A szentélyt szövevényes kőbordás hálóboltozattal látták el.
A kazettás mennyezet festéséről 1724-ből felirat tanúskodik. Stephan Fabritius és Dániel Philip festette.
A gyámkövek mind más és más formát mutatnak. A szentélyzáródás egyik gyámkövén fiatal női arc domborműve vehető ki. A szentély boltozatának csúcsán, a zárókövön sugaras naparc látható, a szentélynégyszög zárókövén pedig holdsarló, kétoldalt csillaggal.
A hajó téglabordáiból javítás alkalmával néhány faragványtöredék került felszínre.
A hajó boltozata 1724-ben beomlott, ezért deszkamennyezettel helyettesítették. A beomlásért a szentegyház bíráját vádolják hanyagsággal, mert „feles ruinák találtatván, mind a templom, mind a cinterem körül, nem urgeálta, ahol illett volna”. „A templom igen megrongált állapotban van” 1749-ben is.
Jeles értéke a templomnak az 1865-ben a mészréteg alatt felfedezett falfestmény-sorozat: Szent László legendája az északi falon, a XIII. század végéről (Szent László búcsúja a váradi püspöktől a Felvonulás, a Kunok üldözése, az Ütközet, a Leányrabló kun üldözése, amelyből egy ló látszik, a Párviadal, csonkítva, A kun legyőzése.)
A XIV. századból származtatják az Antiochiai Szent Margit legendáját megörökítő festményeket, melyek szintén az északi falon, a Szent László képsora alatt vannak, 11 jelenetben (Margit megkérése, A király elé idézése, A király előtt kísérőjével, A megkínzás, Ima a bálványoszlop előtt, Olajban főzés, Börtönben, A sárkány legyőzése, Glóriás fej lefejeztetése).
Az utolsó ítélet képsora valamivel későbbi lehet (1400-ból). Ez a fenti képsor alatt a következő jeleneteket ábrázolja: Utolsó ítélet, Üdvözültek csoportja, Feltámadás, Trónoló Krisztus, körülötte angyalok, apostolok, Szűz Mária, Szent János, Leviathan. Ettől keletre: Szent Dorottya, Veronika kendője, egy koronás szent és három szent sérült alakja.
Az utolsó ítélet képsorában rovásírást fedeztek fel: Atyai Están nevével és az utólag bekarcolt kisbetűs szöveggel: Hic fuit Gasp… De…
A felfedezés után (1865) újra bemeszelték, csak legújabban tárták megint fel.
A reformáció utáni bemeszeléskor a szentek jó részének szemeit kikaparták. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 83–84.)
A templom tornya román stílusú: fala kissé beugrik a hajó keretébe. A XIV. század elején átmeneti stílusban építik tovább, majd a XV. században gótikus formát kap. 1842-ben magasítják. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 160, 222, 251/2.; II. 705.; Ref. Szemle. 1960. 251., 1963. 41, 44.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 228.; Balogh J.: Az erd. renaissance. 4l, 35/12.; Balogh J.: Mátyás király udvara. 105/2.)
A reformáció előtt a falu tiszta katolikus, a reformáció korának változásai után a református vallás állandósul és tartja mindvégig a templomot is.
1665-ben a katolikus kori oltárhuzat és egy miseruha még megvolt. (Ref. Szemle. 1963. 43.) Más egyház vagy templom Bögözön nem volt.
Horváth Zoltán György, Székelyföldi freskók, 41-46 old,
A templombelsőben ép a csúcsíves diadalív, valamint a szentély szép gótikus kőbordás boltozata. Az északi falat három falképciklus tölti be. Legfelül a Szent-László legendát láthatjuk, ugyanúgy mint Székelyderzsen vagy a háromszéki Gelencén. Érdekes, hogy a nagyon jó állapotú kezdőjelenet, a Váradról való kivonulás még a nyugati falon található. A háromtornyú hatalmas vár mellvédjén két harsonás alak adja a zenei kíséretet, miközben a kapu előtt a pásztorbotos, áldó kézmozdulatú püspök és a térdeplő áhítatos tömeg búcsúzik Szt Lászlótól.
http://mennyezet.naput.hu/html/main.html
Bögöz, Ref. templom (v. Udvarhely vm.; Mugeni – Románia), Tombor Ilona leirasa
1724-ben festett famennyezet. Feliratai:
„SPECTABILIS AC GENERO / SI DNI DNI SIGISMUNDI / KORDA SENIORI INCLyTI / SEDis S: VDVARHELY RR / IUDICIS SUPREM DIGNIS / SIMI PATRON ZELOSISMI / SUMPTU INSTAVRATA EST / HAC DOMUS SIMUL TEGMIE [?] ANO D 1724.“
„SPECTABILIS AC GENEROSI / DNI STEPHAN N: BOR / SAI RELICTA CONSORS SPEC / TABILIS AC GENEROSA DNA MA / RIA BAJÓ HUIUS TEMPLI RENO / VATIONEM SUO BENEFICIORO / MOVEBAT IMP. RI. REV. DN … [két sor olvashatatlan] 1724.“
Bögöz, Ref. templom (v. Udvarhely vm.; Mugeni – Románia), Boros Judit leirasa
Az 1724-ben készült mennyezet pontos felirata:
„SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORI INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISIMI PATRON ZELOSISMI (?) SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE (?) OMNE ANOD. 1724.“
„SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO PROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONY (…) RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH. TOASO 1724.“
Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: „STE.FABR. ET DA. PHILIP“ (Stephan Fabritus et Daniel Philip).
A festett karzat felirata:
„SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVI, IC: COTUS COLOS COMIT: SVP.ETC.EXCELL SVSANNAE NAT: S: R: I: COMITISAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761.“
A mellvéd fűrészelt díszén megismétlődik az ANO DM. 1761. felirat. A szószékkorona volutás, tetején lovasszobor. Ennek készítője SCHUCHBAUER ANTON, Kolozsvárt működő budai származású szobrász. A szószékkorona magyarra fordított felirata: „KÉSZÍTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN, UJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN.“
http://www.adatbank.ro/inchtm.php?akod=3833
Katalóguscédula: Cím:A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
Szerző:DÁVID LÁSZLÓ
Megjelenési adatok:Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1981
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
Református templom
A bögözi templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke, a Nagyküküllő bal oldalán, a falu hajdani központjában áll, a délről jövő Kányádi patak partmagaslatán. Körbefutó alacsony kőkerítés övezi, délről és északról nyíló bejáratokkal. A keletelt templom hármas térfűzésű: hatalmas tornya mögött gótikus hajó, majd a hajónál, alacsonyabb, külön tető alá fogott, támpillérekkel erősített, sokszögzáródású szentély sorakozik.
A torony a hajóval szervesen egybeépült. Sarkait átlós támok erősítik, a két tám közé, a homlokzat elé később vastag köpenyfal épült, mely magába foglal egy kváderkövekből rakott korábbi támot is. A torony déli és északi oldalához később épített vaskos támok csatlakoznak. Erre a nagy tömegű erősítésre a torony többszöri magasítása miatt lehetett szükség. A toldásokkal elzáródott eredeti bejárat helyett ma alacsony, szűk bejárat vezet a dongaboltozatos toronyaljba, az elfalazott nyugati bejárathoz. A torony északi falán kb. 3, majd 7 m magasságban a falazatnak olyan horpadásai mutatkoznak, melyek egymásra építést sejtetnek, a torony belsejében ugyanitt a faltextúra is változik, a hömpölykövekből rakott alsó részt lapos kövekből rakott fal követi. A ráépítés nyomai a hajó nyugati, majd északi falán is követhetők. A hajó nyeregtetőjének magasságában a torony falát három oldalon résablak töri át, efölött a nagy ablakokkal áttört legfelső rész, az óraíves párkányról emelkedő gúlasisakkal, a legutolsó toronymagasítás korából való.
A hajó nyugati sarkainál kétosztású, átlós elhelyezésű támpilléreket találunk, hornyolattal faragott vízvetőkkel, gazdagon tagolt lábazati párkánnyal, mely a támot mindhárom oldalán körülfutja. A hajó és szentély támpillérei hasonló kőfaragványokkal díszítettek. A toronyaljból megközelíthető kőkeretes nyugati kapuzat bejáratát elfalazták, de gazdagon tagozott, kifelé szélesedő béllete szabadon van. A legbelső, pilléres tag Orbán szerint félkörívben zárult, a három hengertaggal és közbeiktatott vályúzatokkal és pálcatagokkal alakított külső tagozás pedig csúcsíves lezárású. Orbán Balázs leírása többet árul el a hajdani formájáról, mint amit ma megfigyelhetünk: „Itt csúcsíves keretben köríves nyilatot találunk, a kettő közt téres ívmezőt (tympanum). Ez ívmező egykori domborművének csak nyomai látszanak.” (Orbán I. 38.) A homokkőből faragott kapuzat a nagyon feltöltődött alsó részen és a vállvonalban töredezett, leporlott, ívmezőjét újrafalazták.
A hajó déli falát három támpillér tagolja négy falmezőre. Az elsőben mély rézsűs kávájú elfalazott ablak egy része tűnik elő a vakolat alól, a másodikat és negyediket kétosztású, csúcsíves, kőrácsos ablakok tagolják, eltérő díszítéssel. A harmadik falmező előtti portikusból nyílik a szemöldökgyámos déli bejárat, pálcatagos kőkerettel. Két vályúzat közé fogott központi körtetagja rombuszos díszítésű oszlopszékről emelkedik. A portikus oldalfalában másodlagosan egy fordított kúp alakú gyámkövet találunk, mely a hajó északi oldaláról való. A hajó északi falánál két tám áll, egyik mellett múlt században nyitott ablakot láthatunk. A hajó és szentély falát kőből faragott hornyolatos koronázópárkány zárja le.
A hajó és az alig keskenyebb szentély csatlakozását kétoldalt egyegy, a szentélyfalhoz épített támpillér erősíti. A gazdag lábazati párkány itt nemcsak a támokon, de a falakon is megjelenik. A déli és délkeleti falakat itt is kétosztású, kőrácsos ablakok törik át, változatos mérművekkel (az első ablaknál ez kitöredezett). A szentély északi falánál a sekrestye nyomai jól kivehetőek, az itteni támok faragott kövek nélküliek, mivel a hajdani sekrestye lebontott falainak maradványai.
A templom belsejében a hármas téralakítás kitűnően érzékelhető. A hajó belső nyugati falát középen a toronytest beugrása szakítja meg, faltömege egyik oldalon 20, másikon 40 cm mélységben épült be a hajó terébe. Falkutatás nélkül is jól szembetűnik a toronytestnek ütköző két korábbi háromszögű oromfal, amelynek nyomai a padlástérben is megfigyelhetők. A torony beugró falán és a hajó nyugati falán a Szent László-legenda falképsorának kezdőjelenetét láthatjuk, ennek felső vonalától indul a legkorábbi oromfal, a második a kazettás mennyezet síkjától figyelhető meg, a mai pedig az oldalfalak tetejétől indul. A legalsó oromfal indításának magasságában a fal magasítása a hajó déli és északi falán is megmutatkozik. A nyugati fal kétharmad részét és a déli falat a bejáratig barokk fakarzat foglalja el, mely eredetileg az északi és nyugati falnál futott végig; 1966-ban a falképek szabaddá tétele érdekében építették át mai helyére. A munkálatot végző Vetési Sándor lelkipásztor megfigyelése szerint a déli falon, ahová a gerendavégeket be kellett vésni, falképnyomok nem mutatkoztak.
A hajó déli fala nem merőlegesen ütközik a nyugati falnak, felülete szabálytalan, ami a csúcsíves ablaknyílásoknál a legszembetűnőbb. A falazat középmagasságában hat késő gótikus gyámkő látható, közöttük a hajdani boltfiókok ívei is megmutatkoznak. A fordított kúp alakú, három tagozattal szűkülő gyámkövek között egy, a déli bejárat feletti, társainál erőteljesebb, itt ugyanis támpillér nem állhatott. Az északi oldalon ugyancsak az öt boltszakasznak megfelelően sorakoznak a gyámkövek; ahol később az északi ablakot nyitották, ott hiányzik egy gyámkő. Az északi fal teljes hosszát, nyugatról kelet felé haladva, három falképsor tölti ki. A felső sávban a késő gótikus gyámkövekkel és boltfiókokkal megrongált László-legenda, alatta Antiochiai Szent Margit legendájának jelenetei vannak, néhány helyen — az itt állott karzat gerendavégeinél és az északi ablaknál — megcsonkulva. A legalsó képsor az Utolsó Ítéletet és néhány ehhez tartozó ábrázolást foglal magába. Ez alatt még egy negyedik falképsor is húzódott, nyomai a keresztdísz alatt három helyen is megfigyelhetők. A mai padlószint kb. 80 cm-rel megemelt, de nincs feltöltve, hanem a gerendázatot kőrakásokra helyezték.
A hajót 10x8 keretelt kazettából álló festett deszkamennyezet fedi. Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: STE. FABR. ET DA. PHILIP (Stephan Fabritius et Daniel Philip). Két egymás melletti mezőben ez a felirat olvasható: SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORIS INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISSIMI PATRON ZELOSISMI [?] SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE [?] OMNE ANO D. 1724. — SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO ROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONYI [...] RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH TOASO 1724. A csavart oszlopokon álló, festett mellvédű karzat felirata: SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVLIC: COTUS COLOS COMIT: SVP. ETC. EXCELL SVSANNAE NAT: S:R:I: COMITISSAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761. A mellvéd egyik fűrészelt, lecsüngő díszén megismétlődik az ANO DM. 1761 felirat. A karzatmellvéd egyik fedődeszkájára, belül, a szász mester neve és lakhelye van ceruzával felírva. A déli bejárat festett és faragott ajtószárnya szintén ekkor készül; felirat; BORSAI NAGY ISTVAN — ETSEDI EVA ANNO DOMINI 1761.
A hajót és szentélyt csúcsíves diadalív választja el, éleit faragott kövekből rakták, kiugró vállkövei felett a kövek éleit leszelték. Fala a padlástérben folytatódva a hajó keleti oromfalául szolgál, egy nyílás vezet a szentély boltozata fölé. A diadalív északi falánál áll a szószék, mellvédjének vakolt felületén ez az 1898-ban latinból magyarra fordított felirat olvasható: EZT A PRÉDIKÁLÓ SZÉKET ISTENNEK DITSŐSÉGÉRE TSINALTATTA TEKINTETES N: BORSAI NAGY ISTVÁN N. UDVARHELY SZ:. V: KIRÁLJBIRÁJA ÉS AZON R. TRACTUSÁNAK ÉS GYMNASIUMNAK KURÁTORA KEDVES HÁZAS TÁRSÁVAL T: N: ETSEDI ÉVÁVAL 1748-DIK ESZTENDŐBEN. A lovasszoborral díszített volutás szószékkorona peremén magyarra fordított felirat: KÉSZITTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN. ÚJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN. Belül: DICSÉRJE ISTENT MINDEN NÉP, ADASSÉK NEKI TISZTELET E MENNYEZET ALATT, SZENTELTESSÉK MEG NEVE ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.
A késő gótikus szentély eredeti épségében áll, a hajónál gazdagabb plasztikai díszítéssel. Kőbordás boltozata egy négyszögű és egy poligonális boltszakaszból áll. A kétoldalt vályúzott profilú ékbordák változatosan díszített gyámkövekre támaszkodnak. A diadalív falánál látható sarokgyámokat akantuszvirág, illetve sáslevélköteg díszíti. A boltszakaszok közti hevederív gyámkövei emberfővel díszítettek. A szentélyzáródás gyámjai különbözőek: délről az első megnyújtott tagját tulipánkehely, a másodikat három lecsüngő levél díszíti. Az északkeleti sarokban csavart kanelurás törzsön a székely címer: koronából kinövő páncélos kar, kardjába húzott szívvel és medvefejjel. Az északi sarokban nyújtott gyámkő. A szentélyzáródás bordametsződéseit egy-egy kis pajzs díszíti, a boltozat csúcsának zárókövén pedig hatszögű pajzsra vésett sugaras naparc látható. Hajdan a hevederbordák találkozásánál is volt zárópajzs, hiánya jól látszik. A szentélynégyszög keresztboltozatának pajzsdíszes zárókövén holdsarlót láthatunk, kétoldalt csillaggal.
A szentély déli falának keleti részén szamárhátíves ülőfülke mélyed a falba, kőkeret nélkül, az északi oldalon a szószék lépcsője mellett szemöldökgyámos, élszedéssel szegélyezett sekrestyeajtó-keretet tett szabaddá a legutóbbi javítás; küszöbe magasan a mai padlószint fölött van. A szentélv keleti felében két pilléren nyugvó orgonakarzat áll. Az orgona belsejében felirat tudósít készítőjéről: KIRÁLYI TÁBLAI HÜTES JEGYZŐ ÉS ÍRNOK SZABÓ JÁNOS HONI MAGYAR TERMÉSZETES ORGONA MŰVÉSZNEK 26-IK ALKOTMÁNYA KÉSZITETTE FESTÉSSEL ÉS ARANYOZATTAL. MVÁSÁRHELYEN 1746.
A templom 1966. évi javítása során a szentélykarzat alatti padlódeszkákat 3 m hosszúságban felszedték, s a mai szentélyzáródás falaitól 1 méterre félköríves alapfalat lehetett megfigyelni. A láthatóvá vált alapfal kétségtelenül a gótikus átépítésnél korábbi hajó eredeti félköríves apszisának egy része. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a szentély alatt kripta is van; ennek feltárása, valamint a korai szentély pontos formájának megállapítása a jövő feladata.
A javítással még felszínre került néhány faragványtöredék. A hajó hajdani késő gótikus boltozatának terrakotta bordái kétoldalt vályúzott profilt mutatnak. Előkerült a hiányzó gótikus ablakosztó sudarak néhány darabja is. A sekrestyeajtó elfalazásából egy homokkő anyagú küszöbkő került napvilágra, melynek átellenes oldalán fogsorszerű rovátkák vannak bevésve. A cinterem falának 1760 körül újraépített szakaszából pedig előkerült még egy egyik oldalán profilált, ismeretlen rendeltetésű faragvány.
A bögözi templomot híressé tevő középkori falképek az 1898. évi javítás alkalmával kerültek elő; feltárásukat Huszka József végezte, ismertetésüket pedig neki és Csehély Adolfnak köszönhetjük. Az egyházközség azonban már az 1865-ös javítás óta számon tartotta a mészréteg alatt lappangó falképeket.
Szent László-legenda. A nyugati oldalon, a beugró toronyfalon kezdődő falképsor az északi fal teljes hosszúságában legfelül húzódik, részben megsemmisült egyszerű felső és alsó keretdísz közé fogva. A nyugati falon az első jelenet, a Kihallgatás a legépebb: László búcsúja a váradi vár előtt. Az északi falon látható, erősen megcsonkultan, a második, a Felvonulás és a Kunok üldözése egybefogott jelenete. A harmadik az Ütközet, a falképsor legmozgalmasabbja, egy csatajelenet valósághű ábrázolása. A negyedikből csak egy vágtató ló töredéke látszik: a leányrabló kun üldözése ez. Az ötödik jelenetet az északi ablak csonkította meg, ez a Párviadal, László és a kun, valamint lovaik küzdelme. A hatodik kép is nagyon töredékes: a kun legyőzése.
A sok helyen csonkult, megfakult és málladozó falképsor folyamatosan adja elő a László-legendát, a művész fő kifejezőeszköze a vonal. Színezése szürkés tónusú alapon okker, sárga, szürke, halványlila és vörösesbarna. Kifejezésmódja lényegre törő, nem részletező. Az egyszerű, de szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall; különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség, így a hadi szolgálatban élő bögözi megrendelők saját haditetteiket szemlélhették az életszerű jelenetekben. A szakirodalom a bögözi és gelencei Lászlólegendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a XIII. század legvégétől a XIV. század közepéig terjedő időszakra teszi. A templom késő gótikus boltozása érdekében az egyház e falképciklust feláldozta, éppúgy, mint Homoródszentmárton és Derzs templomaiban.
Antiochiai Szent Margit legendája. Az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki a 11 jelenetből álló ciklus. A barokk karzat építésével már bemeszelt állapotában csonkították meg. Az első két jelenet lennebb helyezkedik el, mint a László-legenda alsó széle, tovább azonban közös keretsáv választja el a két sávot egymástól. Néhol az alsó képsor széle fedi a felsők keretét, tehát későbbi amazoknál. A ciklusra szürkés alapon barnásvörös vonalrajz jellemző, okker, sárga, lila és szürke színezéssel. Az egyes jeleneteket folyamatosan festette meg a művész, al secco modorban. Sorrendjük a következő: Margit megkérése, király elé idézése, Margit kísérőjével a király elé megy, a király ítélete. A negyedik jelenettől a pogány király megkérését visszautasító Margit megkínzatásának vagyunk tanúi: a megkorbácsolás és fogókkal csípdesés után leoldják az oszlopról, majd a király bálványoszlop előtt imádkozik menyasszonyáért. Legmozgalmasabb a nyolcadik, az olajban főzés emberi borzalmakkal és mennyei dicsőséggel vegyes jelenete, ahol a mellékalakok már felsorakoznak a szenvedésében is állhatatos mártír mellett. A diadalmas mártírhalál további útja: Margit a börtönben a sárkánnyal viaskodik, majd legyőzi azt. Az utolsó jelenetben glóriás feje egy pallos ütésére aláhull. Az utolsó három jelenetből alig maradt épen valami.
Ez a Margit-legenda a hitében állhatatos vértanú-szent példáját állította a középkori templomi gyülekezet elé; a témát Homoródszentmárton és Székelydálya templomában is megfestették. A bögözi Margit-legenda festője az ikonográfiában már meghonosodott kompozíciókba foglalva adta elő a jeleneteket, jó érzéke volt az érzelmek kifejezésére, a hitbeli tartalomnak érzelmi ráhatással való tolmácsolására, a mellékalakoknak a fő téma vonalába való beállítására. Stílusjegyei alapján (a fővonalak fehérrel való utánahúzása), ez a Margit-legenda Gelence, Szék, Magyarfenes falképeivel rokonítható. A szakirodalom a XIV. századon belül eltérő időpontokra datálja a bögözi Margit-legenda keletkezését. A falképsort bemeszelése előtt nem rongálták meg.
Az Utolsó Ítélet képsora a harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában. A Margit-legenda első két jelenetének a képsorból kinyúló szélére ráfestették ezt az alatta levő sort. Az Utolsó Ítélet felső keretdísze perspektivikus kockasor, az alsó váltakozó színű körök sorából áll. A festett mező kétharmadát az Utolsó Ítélet centrális elrendezésű, a trónoló Krisztus két oldalán vízszintesen kettéosztott mezőkbe festett jelenetei foglalják el, a képsor keleti végén már más ábrázolásokat találunk. Az egész sor változatosabb színezésű, mint a felső kettő, a képek megkomponálásánál a tónusok is szerepet kapnak.
A képsor közepén a szuggesztív erővel megjelenített trónoló Krisztust láthatjuk, kettős mandorlában, szivárványon ülve, „szájából kétélű éles kard jő ki”. Kétoldalt, ezeken túl, már a képsor teljes szélességében, térdelő angyalok a szenvedés jelvényeivel, mögöttük könyvet tartó apostolok sora. A balján állók különösen szépen megfestettek. Ugyanitt az alsó sorban Szűz Mária és János evangélista állnak, jobboldalt a Köpönyeges Mária, majd az ég és föld elmúlásának szimbolikus ábrázolása, baloldalt a Szent Mihály által kárhozatra űzöttek serege. Krisztus alakjától jobbra a Feltámadás, majd a mennyei Jeruzsálembe vezetettek Péter által őrzött serege látható. Krisztus balján szintén teljes szélességben a Pokol torkát megtestesítő Leviathán látszik, aláhulló kárhozottakkal. A festő a feltámadás és a pokol képébe több epizódjelenetet is megfestett: ellenszegülőket, az ítéletet kijátszani akarókat.
Az Utolsó ítélettől keletre díszes keretben jelenik meg Szent Dorottya, majd Veronika kendője, finom Krisztus-arccal, alatta egy megsemmisült kép. Ezen túl egy koronás álló szent, majd hármas árkádív alatt három szent sérült alakja látszik. Az északi fal legalján húzódó negyedik képsor teljesen megsemmisült.
Az Utolsó Ítélet képsorában, Krisztus mandorláján 1930-ban vörös festékkel készült rovásírást fedeztek fel. Valószínű olvasata feltevések szerint a XVI. századi restaurátor neve: ATYAI ESTÁN. Mihály arkangyal fejénél s tovább is, a sötétre festett vakolatban XVI. századi típusú kisbetűs írással bekarcolt rövid szövegeket láthatunk, a legelsőből HIC FUIT GASP. DE olvasható. Még két helyen kivehető a „Hic fuit”. Kiolvasásuk támpontot nyújthatna a falképek reformáció utáni bemeszelésének időbeli meghatározásához, amikor az Utolsó ítélet alakjainak jó részénél a szemeket kikaparták.
A bögözi Utolsó ítélet képsorában a középkori egyház egyik lényeges hittanítása jelenik meg az ikonográfiában kialakított képi formában. Ezért lényegét tekintve egyezik Gelence, Szék, Magyarfenes Utolsó ítéleteivel, legközelebb mégis a széki képsorhoz áll. A bögözi képsor egyes részleteinek nagy művészi erővel való megjelenítésével (Trónoló Krisztus, bal oldali apostol-sor) és néhány hangulatos epizódjelenetével emelkedik a kor hasonló ábrázolásai fölé. Készítését a szakirodalom nagyrészt a XIV. század második felére, a XV. század legelejére datálja.
E falképeket feltárásuk óta nem restaurálták, állapotuk egyre inkább romlik. 1943-ban Dercsényi Dezső a Műemlékek Országos Bizottsága részéről megvizsgálta őket, restaurálásukat kilátásba helyezte, s Farkas Tibor restaurátort a helyszínre is küldte. Ő azonban munkájához a háborús események miatt hozzá sem foghatott. A Műemlékvédelmi Igazgatóság (DMIA) tervében az elmúlt években nemcsak a falképek renoválása szerepelt, hanem az egész műemléké is.
A toronyban két harang van. A nagyobbikat 1925-ben öntötték, a kisebbiken kétsoros felirat olvasható: FUDIT ME IOSEPH EGARDNER TEMESVARINI 1819. — Ő SZENT FELSÉGE KEGYELMESÉGÉBŐL TSINÁLTOTTA BÖKSZI [!] IAKOB MIHÁLY FELESÉGÉVEL BERNÁD ROSZÁLIA ASZSZONYAL EGYÜTT 1819 ESZTENDŐBEN.
A bögözi templom középkori építéstörténetét írott adatok híján az épület alaprajzi, szerkezeti és formai vizsgálata útján kell tisztáznunk. Különösen a kezdetekre nézve nagy kár, hogy a templom régészeti és műemléki feltárására még nem került sor, a felszínen ma mutatkozó stílusjegyek ugyanis nem nyújtanak biztos támpontot a korai építésekről. A falu a Küküllő felső szakaszának egyik legkorábbi települése, nevének eredetét a legújabb kutatás a XI—XII. századból származtatja. A folyó túlsó partján ugyanebből az időből való félig földbe mélyített lakások nyomaira találtak. Mindezek azonban nem igazolják, csak lehetségessé teszik egy aránylag korai templom meglétét. A falu első okleveles említése szerint az erdőháti plébániák között Keresztúr után a legnagyobb jövedelmű plébánia volt: 1333-ban „Item dominicus de Bugus solvit XIII. banales.” (MonVat I. 115.) Az 1334-es tizedjegyzékben: „Item Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX. banales antiquos.” (MonVat I. 133.) Ha ebből a korabeli népesség aránylag nagy számára következtetünk — az nyilván hatással volt a templomépítésre is —, feltevésünket megerősítik a középkor végéről való adatok: 1566-ban egy főembert és 8 lófőt (SzOkl II. 194, 198, 204.), 1567-ben 39 szabad székely portát (SzOkl II. 219.), 1576-ban 36 jobbágyportát (SzOkl IV. 41.) jegyeznek Bögözről. Az egész középkoron át aránylag nagy népessége miatt építhetett és épített magának Bögöz méreteiben az átlagosnál nagyobb, művészi kvalitásában gazdagabb templomot.
A XIII. század utolsó negyedére tehető az az építkezés, amely a torony és hajó sajátos összekapcsolását és a hajó falait a ma látható legalsó oromfal magasságáig létrehozta. Az átmeneti stílusra jellemzően a sík fedésű hajóhoz talán megnyújtott, félköríves apszisú szentély járult, melynek alapfalából egyelőre csak egy kis szakaszt ismerünk. A nyugati főbejárat kőbéllete azonban már csúcsívvel zárult, domborműves ívmezőt ölelve körül. Egyéb részletformák egyelőre nem ismeretesek, a déli kis ablak még kibontatlan. A román kor emlékanyagában megtaláljuk a faltömegének egy részével a hajóba belépő toronyelhelyezést (Mánfa, Őriszentpéter), ily módon állott a héjjasfalvi templom tornya is a román kori hajófalba foglalva. A nyugati kapu gazdagabb kiképzésű Udvarhelyszék más átmeneti korú emlékeinél. Lehetséges, hogy egy eljövendő műemléki feltárás és falkutatás igazolni fogja azt, amit a hajó és torony külső jeleiből kikövetkeztetünk: a 3—4 m magasságban húzódó faldomborodás egy falmagasítás emlékét őrzi. Ebben az esetben a XIII. század végén egy korábbi, de időközben megrongálódott templom hajójának megmaradt, illetve meghagyott falaira építették tovább a hajófalakat 7—8 m magasságig, s innen emelkedett a toronyfalhoz csatlakozó, ma is megfigyelhető első oromfal. Ez az aránylag nagy méretű és időközben falképekkel is ékesített templom volt kétszáz éven át a népes bögözi plébánia központja.
Bögözben a második nagy építésre a XV. század második felében került sor. Ha a megnyújtott, félköríves záródású szentély a késő gótikus átépítésig állott, úgy Bögöz esetében feltűnő, hogy az átépítés lényege nem a templom belső terének számottevő növelése — amit különösen a szentélyekre nézve oly jellemzőnek találunk ebben a korban a legtöbb templomunknál —, hanem az épület aspektusának megváltoztatása, kívül és belül gótikus köntösbe öltöztetése. A hajó alapterülete változatlan marad, a szentély is csak alig nagyobb az elődjénél, de a templom, a teljesen új szentély arányainak megfelelően, magasságában nő: a hajófalakat mai magasságukig emelik, s a toronyhoz csatlakozó magasabb oromfal miatt a tornyot is magasítják. A késő román kori hajó gótikus boltozása nemcsak a belsőnek ad új aspektust — a László-legenda megcsonkítása árán —, hanem a külső nézet is változik a falhoz ekkor épülő támpillérsor által. Utólagos építését ma csak egy támnál ellenőrizhetjük, ott, ahol a vakolat megbomlott, de igazolja ezt az is, hogy a gyámkövek által jelzett ötszakaszos belső ritmus kívül megváltozik, s északon három, délen pedig négy falszakaszt találunk. Az új szentély alaprajza és szerkezete az általános XV. századi típust jelzi, akkor még északi oldalához sekrestye csatlakozik. A hangsúlyos szerkezeti elemek mind a hajónál, mind a szentélynél faragott kőből, gazdagon tagozott profilokkal készülnek, anyaguk tartós vulkáni kő. A szentély gyámköveit és záróköveit gazdag plasztikai dísz borítja. Az itt található címerek az építtető közösség növekvő öntudatának lehetnek a jelei, de megjelenésükben szerepe lehetett annak is, hogy itt lakott az udvarhelyszéki főkapitányi tisztet viselő Bögözi János.
A középkorból számon kell tartanunk két „Bögöz”-ből írt családot, bár kapcsolatukról a művészettel egyelőre nincs tudomásunk. E faluból való illetőségüket valószínűsíti az, hogy a nyelvterületen más azonos nevű falut nem ismerünk. 1342-ben, az egri káptalannak a királyhoz birtokügyben megidézett tanúk között találjuk „Simon magnus de Boguz” nemesember nevét (AnjouOkm 230.). 1363-ban Dénes erdélyi vajda Tordán kiadott és az Erked és Muzsna mellett fekvő Ramocsa nevű határrészre vonatkozó oklevélben a tanúk között szerepel „Petrus filius Elyane de Buguz” (Ub II. 200.). Kétségtelenül fontos szerepet töltött be nemcsak a szék katonai, de a helyi társadalmi és egyházi életben is Bögözi János, Udvarhelyszék főkapitánya, akinek nevével 1481—1505 között gyakran találkozunk (1481: ÁllLvt Kv. Mike gyűjt. — 1486, 1487: SzOkl I. 257, 263. — 1505-ben az udvarhelyi, 1506-ban az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen: SzOkl I. 308, 316.). A családból Ferencet lázadásban való részvételéért kivégezték 1519 körül (Jakab 1901. 248.), másik Ferenc és János 1566-ban a főnépek között tűnik fel (SzOkl II. 194, 198.). Velük egyidőben Bögözi Farkas Pál (SzOkl VIII. 282.) és Ferenc (SzOkl IV. 41.) szintén főemberekként és jobbágyos birtokosokként ismeretesek. A család a XVII. században az egyház patrónusa.
Atemplomra vonatkozó feljegyzések a XVII. század második felétől kezdődnek, és a felszerelést gazdagító adományokról, majd később a különböző épületjavításokról adnak hírt. Az esperesi vizitáció legkorábbi feljegyzése 1665—1668 közötti adományokat írt be a már meglévő darabokhoz: „Az Templumbeli eszkezek ezek: Egy Abrosz, Sahos. Egy ezüst Aranyos Pohár. Egy ejteles Kanna. Egy fél ejteles Kanna. Egy On Tanjer. Oltár Eöltözö is egy Vagyon. Pap Eöltözö is egy.” Későbbi írással: „Ezt a Tatárok el vitték.” Ezek nyilván középkori miseruhák voltak, s bár nem használtak, de őrizték őket 1661-ig. Bethlen János 1665-ben adott kelyhe és Farkas Pálné úrasztali pohártakarójának bejegyzése után a templomi berendezésre utaló sorokat találunk: „Ugyan Nemzetes Farkas Pálné Asszonyom adott az Éneklő székre az Templumban egy kendőt, veressest, varrottat Anno 1668. Vitézlő Benczier János Uram Feleségével együtt adott az Templum beli Catedrára egy szőnyeget a Predikálló székre.” Ugyanitt találjuk a templom fenntartását szolgáló földek felsorolását is (Liber Eccl. Udv, 1644. 129—130.). Később adakoztak ilyen céllal: „A Felső határban Testált 6 forint zálogjáig Kováth Thamás Templum számára Őszek nevű hellybe 9 vékás földet.” (Liber Eccl. 1715. 71.). 1718-ban a vizitáció mégcsak a harangkötélre való szorgalmatos vigyázást ajánlja a megyebírónak, később, 1721. február 19-én már a templom állapotáról van szó: „Feles ruinák találtatván mind az Templom, mind penig a Tzinterem körül, minthogy azok reparatioját a Sz. Egyház Birája nem urgeálta, az hol illett volna, maga büntetődjék érette.” (Uo. 232.) Három év múlva (1724) — ez az első nagy átalakítás a középkori templomon — a hajóra kazettás mennyezetet készíttet a Borsai és Korda patrónus család. A feliratok nem említik, de valószínűnek tartjuk, hogy eddig még megvolt a hajó hálóboltozata. A javítások során több 1748-as évszámú cserép került elő, eddig az időpontig a fedelek zsindelyfedésűek lehettek, 1749-ben Korda György és Borsai Nagy István hozzájárulásával végeznek általános javítást: „[...] a két család a templomot igen megrongált állapotjából kívül belül való vakolással, meszeléssel, egészen új padimentummal, új székekkel, kőből való új prédikáló székkel, felette való koronával megújították.” (Aranykönyv, 176. Lajos János: A bögözi ref. egyházközség története. É.n. 4. Kézirat, EgyhLvt.) A szószékkorona tetején levő, két angyal közt álló lovasszobrot Schuchbauer Anton, Kolozsvárt működő budai származású szobrász készítette (B. Nagy 1970. 322.). „1768-ban Gr. Korda György még egy tekintélyes összeget, 300 m. frt. is tett le avégből, hogy örök időkre legyen miből javítani az Isten házát.” (Uo. 5.) A vizitáció évenkénti látogatásakor szorgalmasan ellenőrzi a javak állapotát. 1782. március 11-én, mivel „a templom körüli kőkeritésnek nincsen fedele”, elrendeli befedését (ProtVizit 1780), 1803. január 26-án a templompadok felett veszekedő asszonyokat figyelmezteti a konzisztórium 1744-es határozatára, mely szerint senkinek „különös széke” a templomban nem lehet (VizitJkv 1800).
A templom külső képe új aspektust nyer a torony magasításával és fedelének átalakításával. Az egyházközség Aranykönyve szerint „a torony 1841-ben emeltetett, mint az 1898-ban a toronygombban talált irat mutatja”. Egy másik feljegyzés szerint „Bögöznek is 1842-ig régi módi tornácos tornya volt. Ekkor azonban az egyház lebontatta, s felépíttette a mostanit 1163 magyar forinttal.” (Lajos, i.m. 7.) 1860-tól a templom ismét a romlás képét mutatta, „a megrothadt alsó gerendák miatt a padozat annyira le volt süllyedve, hogy három lépcsőn kellett lemenni a templomba”. Öt esztendőn keresztül gyűjtötték a javítás összegét harangra szánt földhaszonbérből, egy század katonaság elszállásolásából, 1864-ben az áradások alkalmából kapott segedelemből, mely összegeket a lakosság nagy része átengedte a javítás céljára. Nagygalambfalva népe rengeteg követ adott a javításhoz (uo. 11—12.). Ez utóbbi adatból azt sejtjük, hogy ebből építették a torony köpenyfalát és póttámjait. Ugron Jánosné báró Györffi Ágnes az északi templomablak megnyitására ugyanekkor 26 forintot adott (Aranykönyv 176.). A javítást 1865-ben végezték el, a tagok közmunkáján felül 418 forint 55 krajcár költséggel, egyebek mellett ekkor emelték a padlózatot a mai szintre (Lajos, i.m. 11.), s ekkor szereztek tudomást a falképek létezéséről.
A templom történetében jelentős az 1898-ban végzett javítás. Menetéről a presbiteri és közgyűlési jegyzőkönyvek szinte napról napra tájékoztatnak. Megemlítjük ezekből a május 4-i határozatot: „Több egyháztag óhajtása a nyugati befalazott ajtó kibontása. Közgyűlés helyesli, de nem tudván, hogy az elődök miért rakatták be, mérnöki véleménytől teszi függővé.” Kibontása végül is elmaradt. A május 15-én kelt jegyzőkönyv a megtalált falképek ügyében intézkedik: „[...] elnök aa. előterjeszti, hogy az alispáni hivatal elrendelte, hogy a templom egyik falán levő képek megvizsgálása tekintetéből azon helyen a munka szüntettessék be. Határozat: egyházközségünk méltányolva a nemzeti, hazafias és művészi tekinteteket, a munkát a felsőbb rendelet iránti tiszteletből is felfüggeszti, de a későbbi munkatöbbletért a megyei közigazgatástól kárpótlást követel.” A falképeket Huszka József és Csehély Adolf tárták fei, az 1898. június 1-én átadott fényképmásolatokért az egyház köszönetet mond nekik. Az 1898-ban végzett javítások a közmunkákon felül 1100 forintba kerültek (PüspJel 1898).
Az 1948-ban végzett karbantartási munkák emlékét a déli portikushoz akkor készített székelykapu felirata őrzi: ISTEN DICSŐSÉGÉRE UJITTATOTT 1948. ÉVBEN. A legutóbbi belső javítás alkalmával 1965— 1967-ben Vetési Sándor lelkész a karzatot a hajó északi oldalából a déli oldalra helyezte át, újból feltárta a László-legenda nyugati falon levő részét, a hajóban és a szentélyben a kőfaragványokat megtisztította a mésztől, s kibontotta a sekrestyeajtó keretét, valamint egy szamárhátíves ülőfülkét. Jelenleg ismét tervben van a templom javítása és a falképek konzerválása. Ezzel egyidejűleg kerül sor majd az értékes műemléktemplomnak és környezetének régészeti és műemléki feltárására is.
A templomtól mintegy 500 méterre keletre, a határban egy kápolna emlékét őrzi a hagyomány és a „Kápolna”, „Kápolna-domb” elnevezés. Az enyhe hajlású dombtetőn szántáskor épületnyomok is mutatkoznak. Ha ott valóban kápolna volt, az csak a reformáció előtti időben épülhetett.
Irodalom
Orbán I. 37—38. — Csehély Adolf; A bögözi ev. ref. templom faliképei. Klny. az Udvarhelyi Híradó 1898. évi 19—29. számaiból: — Huszka József: A bögözi falképek. ArchÉrt 1898. 388—393. — Csehély Adolf: A bögözi falképek ügyében. ArchÉrt 1899. 94—95, 301—302. — Szendrey 1901. 68. — Jakab 1901. 248, 323. — Gerécze I. 403, 404, 533.; II. 943. — Malonyay II. 66. — Műemlékek 1916. 28. — Divald 1927. 119. — Szigethy Béla: Rovásírás a bögözi freskón. ErdMúz 1930. 368— 369. — Szőnyi 1933. 228. — Balogh 1934. 35, 40. — Balogh Jolán: Renaissance építészet és szobrászat Erdélyben. MMűv. 1934. X. 130. — Illyés Géza: Az orgona bevezetése az erdélyi ref. egyházban. RefSz 1935. 107. — Horváth 1937, 146. — Stefanescu 1938. 64—65: — Rugonfalvi 1939. I. 75. — Kereszturi 1939. 113. — Ambrózy 1940. 39, 39. — Balogh 19402. 507. — Gerevich 1940. 153. — Gerevich Tibor: L’arte ungherese della Transilvania. Corvina 1940. N.S. III. 547. — Balogh 1941. — Biró 1941. 65. — Voit 1942. 127, 135. — Korompay 1942. 32—33, 61, 62, 160, 222, 251, 252. — Kováts 1942. II. 705. — Balogh 1943. 16—17, 35, 41, 76. — Dercsényi Dezső: A középkori magyar falu temploma. Szépm 1943, IV., 169. — Entz 19431. 224. — Entz 19432. okt. 30. — László 19431. 88, 93. — Entz—Köpeczi 1947. 33. — Juhász 1947. 10, 32, 42, 74, 165. — Darkó 1953. 202, 209. — Radocsay 1954. 36—37, 53, 54, 120. — Vătăşianu 1959. 252, 424, 555, 771. — Dávid László: A bögözi református templom leírása. RefSz 1960. 251—254. — Csallány 1963. 40, 70. — Dávid 1963. 42—44. — Levárdy 1963. 214. — Sebestyén 1963. 116. — Drăguţ 19641. 109. — Drăguţ 19642. 310—319. — Drăguţ 1967. 86. — Entz 1968. 45, 132. — Tombor 1968. 118. — Dávid 19691. 50, 51. — Dávid 19692. 543, 545. — Bodor—Csallány 1970. 609. — Drăguţ 19702. 20. — Dercsényi 1970. 120, 137, 245. — B. Nagy 1970. 97, 256, 322. — Drăguţ. 1972. 9, 10, 24, 37, 42, 53, 63, 65, 74—76, 78, 82. — Drăguţ, Vasile: Restaurarea picturilor murale de la Ghelinţa. BulMonIst 1973. 4. sz. 51. Vlasta Dvoraková: La Légende de Saint Ladislas, découverte dans L’église de Velka Lomnica. BulMonIst 1972. 4. sz. 25—42 (38—40.). — Hargita megye 1973. 111. — Arion 1974. 46, 103, 106, 112. — Drăguţ 1974. 22, 35. — Ferenczi István: A Nagyküküllő menti Bögöz községnek és nevének eredetéről. Emlékkönyv 1974. 165—182. — Tóth 1974. 89, 162. 164. — Dávid 1975. 873, 875, 957. — Drăguţ 1976. 185, 190, 210, 233. — Radocsay 1977. 124. — Ferenczi 1978. 950. — Drăguţ 1979. 72, 80, 197, 198, 202, 222, 223, 226—227. — Ferenczi—Ferenczi 1979. 23—24.
Cím:Erdély építészete a 11-13. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása, Kolozsvár, 1994
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
63 old.
A legutóbbi helyreállítás során került elő a bögözi református egyház gótikus szentélyében a régebbi, 13. századi félköríves falrész. Ez egyszersmind alátámasztja a hajó koraiságát is, amelynek északi és nyugati falán a korai, 14. századi falfestmények ma is láthatók.
83. old.
BÖGÖZ (Mugeni), ref. templom
1334. „Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX banales antiquos” (Mon. Vat. I. 1. 133).
1363. ,,Petrus filius Elyae de Buguz” (Urk. II. 200).
1481. ,,Johannes de Begez” (ENMLt Mike-gyűjtemény; OL Filmtár 780. Mike-gyűjtemény, 29).
1486. „Johannes de Begez” (SzO I. 257).
Katalóguscédula: Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
137. old.
A székelykeresztúri templom jellegzetességei a kisebb falusi plébániatemp- lomokon is felismerhetők. Az épületek többnyire megtartották a korábbi hajót, s ehhez építettek új, gótikus szentélyt, általában trapéz végű bordákból kialakított keresztboltozattal. A bordák gyakran lépcsősen tagolt gyámokra támaszkodnak. A csúcsíves ablakok megnagyobbodnak és vidékiesen formált kőrácsokkal dí- szesek. A szentély faragott kőből rakott vagy falazott diadalívvel nyílik a hajó- ba. A hajó boltozására inkább a század végétől kezdve került sor. A hajóabla- kok sokszor az új szentélyablakokhoz igazodnak. A vázolt megoldás jellegzetes példái a bögözi (248. kép), gelencei (388. kép), rugonfalvi (68–69. ábra), szentléleki, hodosi, nyárádszentimrei, csíkcsicsói, székelydályai (249–250. kép) egyházak.
251. old.
BÖGÖZ (Mugeni), ref. templom (248. kép)
L. ENTZ: Baukunst 132; ENTZ: Erdély 83.
Brassó, ágostai hitvallású evangélikus főtemplom (Fekete templom)
Brașov, biserica evangelică sau Biserica Neagră
Forrás: http://www.lexikon.ro/muemlek.php?id=186, http://mek.niif.hu/04600/04684/html/21.html#25
transindex.ro:
Thomas Sander a Fekete templom helyén egykor állt templom kinevezett plébánosa, 1380 körül – új templom építésének kezdete, 1384 – Kaplai Demeter esztergomi érsek búcsúleve a templom építésének támogatására, 1399 – IX. Bonifác pápa búcsúlevele a templomépítés javára, 1408 – feltehetőleg a szentély építésének befejezése, 1408, 1409, 1413 – miseadományok a Corpus Christi társulatnak a templom lettnerén álló oltára javára, 1422 – V. Márton pápa búcsúlevele a templom 1421-es török ostrom utáni újjáépítése javára, 1444 – Hunyadi János adománya a templom építése javára, 1450 – V. Miklós pápa búcsúlevele a templom építése javára, 1472 – a keresztelőmedence készítésének éve (Johannes Reudel plébános adománya), 1475 – Veronai Gábor erdélyi püspök búcsúlevele a templom felszerelése javára, 1475 körül – a templomépítés feltételezhető befejezése, 1499 – a templom orgonájáról szóló első híradás, 1514 – harangöntésről szóló híradás, 1516 – X. Leó pápa búcsúlevele a templomon végzett építkezések javára, 1532–1534 – a templom újjáboltozása, 1544 – Johannes Honterus plébánossá választása, áttérés az evangélikus hitre, a mellékoltárok a templomból való eltávolítása, 1654 – átfogó javítási munkálatok a templomban, 1655 – a diadalívet erősítő póttámpillérek építése, 1662 – új oltár építése, 1689. április 21 – Brassót tűzvész pusztítja, a templom leég, elpusztul tetőszerkezete, boltozata, berendezése, megfeketedett falai miatt meghonosodik a Fekete templom név, 1691 – új harang öntése, a szentély újjáépítésének kezdete, az oltár újjáépítése, 1693–1694 – a templom tetőszerkezetének újjáépítése, 1696 – új szószék építése (Laurentz Bömches adománya), 1698 – a faragott ajtószárnyak helyreállítása, 1710–1714 – az oldalkarzatok megépítése, 1728–1729 – a szentélypillérek újjáépítése, 1750 – a nagyharang lezuhan a toronyból, 1762–1772 – a templom újjáboltozása, 1836–1839 – a jelenleg is használatban lévő orgona építése (Buchholz), 1858 – új nagyharang öntése (Johann Andraschowsky mester), 1865 – átfogó javítási munkálatok, 1866 – új oltár építése, a szentély neogótikus bútorokkal való berendezése, 1912–1914 – az Országos Műemléki Felügyelőség vezette restaurálási munkálatok, 1924–1925 – Albert Schuller építész vezette restaurálási munkálatok, 1937–1944, illetve 1984–1999 – restaurálási munkálatok.
A műemlék leírása A brassói ágostai hitvallású szász evangélikus közösség főtemplomát a 17. század végi nagy tűzvész óta köznyelven Fekete templomnak nevezik. Gótikus történetéről szólva, a reformációt megelőző időszakról lévén szó, a leghelyesebb, ha Szűz Mária-plébániatemplomnak nevezzük.
A templom Brassó belvárosának, az egykor várfallal körülvett régi városrésznek az északnyugati sarkában, a tanácstérről nyíló templomudvaron áll. A templomudvar a 16. században kezdődő lakóházakkal való beépítése előtt, jóval nagyobb lehetett és falgyűrű vette körül.
A 90 m hosszúságú, 23 m szélességű és 21 m belmagasságú épületet Kelet Európa legnagyobb középkori templomaként tartják számon. A tizenhatszög kilenc oldalával záródó, körüljárós csarnokszentélyt kívül sűrűn kiosztott, szoborsorozattal díszített és fiatornyokkal koronázott támpillérek, illetve minden második falszakaszban vékony, magas, kétosztatú ablakok tagolják. A horizontális tagolás a lábazatra, az ablakok könyöklőjének magasságában húzódó övpárkányra és a falat fent lezáró, jelenlegi formájában a 18. századból származó mérműves mellvédre korlátozódik. A jelenlegi három pillérpár helyett a belsőben eredetileg bizonyosan hat pillérpár hordta a keresztboltozatnál talán bonyolultabb formájú bordás boltozatot. Jelenleg nyolcszögű, volutás fejezettel ellátott pillérek hordják a szentélyboltozatot, mely a tűzvészt követő újjáépítés korszakából származik, a főhajóban fiókos dongaboltozat, a mellékhajóban borda nélküli keresztboltozat. A szentélyhez északról kapcsolódik az emeletes sekrestye, melynek alsó termében megmaradt a figurális zárókövekkel (Agnus Dei és Áldó Krisztus) ellátott gótikus bordás keresztboltozat. Az ehhez keletről kapcsolódó későgótikus sekrestyerészt az 1940-es években, statikai okok miatt elbontották. A diadalív alatt áll a gótikus bronz keresztelőmedence, Johannes Reudel plébános 1472-ben tett adománya, az északi falon található gótikus szárnyasoltár-töredék a Brassóhoz közeli Földvárról került ide.
Az alapszerkezetében és formavilágában egyaránt eltérő hosszház tervváltozást követően épült. A hosszház külső képét fiatornyokkal és az északi oldalon egykor szobrokkal is koronázott támpillérek, három- illetve négyosztatú, mérműves ablakok határozzák meg, az északi és a déli oldalon egymással szemben elhelyezkedő két-két kapu, valamint a nyugati homlokzat kapuja. Mind az öt kapu összetett ívekkel lezárt, néha többszörös keretelés díszíti, melyeket főleg az északkeleti és a nyugati bejárat esetében fiatornyok, kúszólevelek, szoborfülkék és (vak)mérműves falmezők gazdagítanak. Az ajtószárnyak gazdag reneszánsz faragásúak, a délkeleti kapuzat külső ajtószárnya az 1477-es évszámot hordozza szemöldöklécén. A templom nyugati homlokzatához vaskos toronypár kapcsolódik.
Jelenleg csupán az északi haladja meg két szinttel a hajó koronázópárkányának a magasságát. A tornyok első és második emeleti ablakai a szinteket átfogó keretbe vannak foglalva. Az északi homlokzaton a két ablak között egykor a 12 éves Jézus a templomban szoborcsoport állhatott, melyből mára mindössze a frontális ülő helyzetben ábrázolt gyermek Jézus maradt ránk. A mellékhajók felé nyitott toronyaljak előcsarnokot fognak közre. A hosszházat öt pár, részben 18. századi pillér osztja három hajóra, s fiókos dongaboltozat fedi. A mellékhajókban 1710, 1711 és 1714-es évszámokkal ellátott, gótizáló díszítéssel kialakított oldalkarzat húzódik. A karzatok keresztrózsában végződő és fiatornyoktól határolt, szamárhátívekkel felülírt árkádokkal nyílnak a főhajó felé, melyet gazdag kialakítású növény és gyümölcsfüzérek díszítenek. Az árkádok és a karzat alatti boltozat gótizáló formavilága így későreneszánsz, barokk ízlésű ornamentikával fonódik össze. A keletről számított első boltszakaszban a középkori lettner maradványai még felfedezhetők. A délkeleti kapu belső portáljának timpanonjában falkép látható, mely a gyermek Jézust karjában tartó Máriát ábrázolja, Szt. Katalin és Szt. Borbála társaságában. A falképen Mátyás király és Aragóniai Beatrix címere látható, mely valószínűvé teszi a falkép 1476 körüli datálását. A főhajó északi oldalának középső pillérén épült a nagy tűzvész utáni helyreállítási munkálatok alkalmával a szószék. A Mózes alakú tartópilléren álló medaillonokkal díszített szószékkosárba plasztikus balluszterekkel határolt lépcső vezet. Homlokzatára az adományozó Laurenz Bömches monogramját hordozó medaillon került. A faragott asztalosmunka hangvető Georgius Abraham megrendelésére, pár évvel a szószék után készült el. A szószékkel szemközti pilléren két a 18. századi újjáépítés alkalmával faragott dombormű látható, a Hunyadi család és Brassó város címere. A templom berendezéseként szolgáló céhes stallumok közül különös figyelmet érdemel az északi mellékhajóban álló, figurális festéssel és gazdag faragással díszített asztalosok stalluma (1746–1748), a csodálatos faragású tanácsosok stalluma (1696), valamint a nyugati bejárat közelében található szabók stalluma, melynek mellvédjét allegorikus erényábrázolásokkal díszítettek.
A szentély csarnok-kialakításának erdélyi előzményeként a szászsebesi plébániatemplom szentélye jöhet szóba, melynek bizonyos részletmegoldásai – pl. a támpilléreket díszítő szobrok elhelyezkedése és ikonográfiája – feltűnő hasonlóságot mutatnak a brassói kórus formáival. A részletkialakítások tekintetében párhuzamként a segesvári Hegyi-templom szentélyének támpilléres, részben szobordíszes kialakítása említhető. A brassói szentély alapelrendezését azonban minden bizonnyal a 14. századi délnémet csarnokszentélyekhez is közvetlen kapcsolat fűzi, melyek közül előképként leginkább a nürnbergi St. Sebald 1360–70-es években épített, szintén a tizenhat szög kilenc oldalával záródó, szoborgalériával támpillérsorral tagolt csarnokszentélyét érdemes kiemelni.
A toronypártól eltekintve a hosszház alapelrendezése, az északi és déli oldal két-két szemben levő kapuja a díszes nyugati bejárattal együtt szintén délnémet mintaképekre utal, már a 15. század elejéről (pl. Landshut, St. Martin). A részletformák azonban egyértelműen magyarországi előzményekből vezethetők le. A lépcsőzetes támpillérek félig falba süllyesztett fiatornyokkal való díszítése, a portálok gazdag, egymást felülíró, különböző formájú ívekkel ellátott kiképzése vagy a toronyablakok közös keretbe való foglalása olyan megoldások, melyek a kolozsvári Szt. Mihály-templom és a segesvári Hegyi-templom hosszházán keresztül a kassai Szt. Erzsébet-templom műhelyéig vezethetők vissza.
A templomnak jelentős középkori miseruha és klenódium gyűjteménye van és délkelet-Európa legjelentősebb és leggazdagabb anatóliai szőnyeggyűjteményével rendelkezik.
Válogatott irodalom
Kühlbrandt, Ernst: Die evangelische Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Bd. I, II. Kronstadt, 1898, 1927.
Seraphin, Friedrich Wilhelm: Führer durch der evangelischen Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Kronstadt, 1903.
[Groß, Iulius]: Zum Bau der Schwarzen Kirche. Kronstädter Zeitung 1923/162. 6.
Groß, Julius: Die Gräber in der Kronstädter Stadtpfarrkirche. Jahrbuch des Burzenländer Sächsischen Museums 1925. 132–154.
Fabritius, August: Zur Portal und Turmfrage der Schwarzen Kirche in Kronstadt. Die Entstehungszeit Kronstadts und seiner Schwarzen Kirche. Korrespondenzbatt des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde 1920. 33–51.
(Sz.n.) Die Baugeschichtlichen Ergebnisse der Grabungen in der Schwarzen Kirche. Mitteilungen des Burzenländer Sächsischen Museums 1938. 93–101.
Horwath, Walter: Die Turmanlage der Schwarzen Kirche. Mitteilungen des Burzenländer Sächsischen Museums 1938. 103–106.
Radocsay Dénes: Adatok a brassói Fekete-templom építéstörténetéhez. Archeológiai Értesítő 1940. 270–271.
Vătăşianu, Virgil: Istoria artei feudale în Ţările Române. Vol. I. Bucureşti, 1959. 69, 228–238, 526–527, 322–323, 732, 763.
Entz Géza: Erdély építészete (a brassói plébániatemplom). Magyar művészet 1300–1470 körül. I. köt. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, 1987. 553–563.
Bálint Ágnes: Brassó, Szűz Mária plébániatemplom (Fekete-templom). Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387-1437. Szerk. Takács Imre. Budapest, 2005. 659–660.
Bálint Ágnes: Adalékok a Fekete-templom 1689-es tűzvész utáni újjáépítésének történetéhez. Egyházgondnoki számadáskönyv 1693-ból. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat I. (XI.) kötet. 179–204.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek:
A XIV. századtól a város fő plébániatemploma. Amint azt a Szent Katalin-templomnál láttuk, ennek a terére épült.
A város rohamos fejlődése következtében a Szent Katalin-templom kicsinynek bizonyul, a Szent Bertalan-templom pedig messze volt az új városközponttól. Ezért 1377-től egy nagy templom építését veszik tervbe. 1383-ban fognak hozzá és még egy évszázad múlva is folynak a befejező munkálatok.
1377-ben Tamás a plébános, akinek a sírköve megőrizte halálának dátumát is (1410).
Az új nagytemplomot Mária tiszteletére szentelik. Néhány középkori plébános még a városban: 1241-ben Michael Hench (Schematismus. 1882. 35.), 1336-ban Mihály (Documente. XIV. C, III. 400.), 1351-ben Miklós (SZOKL. I. 60.), 1373-ban Miklós dékán (Urkundenbuch. II. 413.), elődje Miklós, tinnini püspök; 1402-ben Ferenc dékán (Urkundenbuch. III. 273.), 1406-ban Tamás (Urkundenbuch. III. 403, 406, IV. 12.), 1422-ben Péter (Urkundenbuch. IV. 174.), 1427-ben Cloptere János (Urkundenbuch. IV. 301.), 1422-ben Johannes Petri (Tonk: Erdélyiek. 896.), 1437-ben Johannes Guet (Tonk: i.m. 937.), 1449-ben Johannes Ruedel (Tonk: i.m. 960.; Urkundenbuch. VI. 165.), 1460-ban János (Urkundenbuch. VI. 87, 108.), 1461-ben Jakab (Urkundenbuch. VI. 100.), 1512-ben: Mathé Zeidiensis dékán (Schematismus. 1882. 38.). Ezek közül többen a bécsi egyetemen végzik felsőbb tanulmányaikat és 1377-től sokban segítik az építkezést.
Az építkezések segítésére a plébánosok több alkalommal szereznek búcsúengedélyt az adakozók és bűnbánók javára. Így pl. az esztergomi érsek 1385-ben (Batthyaneum. I. 142.) engedélyez búcsút a megkezdett építkezés folytatására, majd 1399-ben (Beke: i.m. 209, 1. jegyz.), 1422-ben pedig V. Márton pápa a török által megrongált templom javára. (Urkundenbuch. IV. 174.) 1474-ben IV. Sixtus pápa újabb búcsút engedélyez, mivel a török dúlás miatt nem készülhetett el a templom és nem ékesíthették fel kellőképpen. Eszerint a pápa megengedi, hogy a plébános 15 rendes gyóntatót állítson be azok gyóntatására, akik a templomot Sarlós Boldogasszony napján és azt megelőző és követő két napon meglátogatják, a búcsú feltétele az adományokon kívül a bűnbánat és vezeklés volt. (Orbán: i.m. 315, 2. jegyz.)
A Fekete-templom Délkelet-Európa legnagyobb gótikus műemléke. Három, egyenlő magas hajóját 5 pár nyolcszögű pillér választja el. A mellékhajók eredeti magasságát karzatok törik meg. Ezek boltozata gótikus bordázattal készült. Az 1689. évi nagy tűzvészkor beomlott boltozatot a főhajóban már lapos, gerinc és heveder nélküli megoldással állítják vissza, a mellékhajókban pedig a bordázatot, a diadalívet lecsonkítva.
A szentély a 16 szög oldalával zárul. Az eredeti szentélyboltozat a megmaradt falpillérek szerint legalább hat boltszakaszra oszlott. A tűzvész utáni új boltozatos szentélyt 3 pár pillér háromhajós csarnokká osztja.
A déli oldal középső pillérén a város címerét és Mátyás király hollós címerét faragták ki. A nyugati oldalhajó egyik zárókövén Brassó újabb címere (koronázott fagyökér) látható. Egy másikon: „Anno Xsti 1511 die 20 Octobris” felirat.
Mátyás és Beatrice címerét még a belső déli kapu fölötti ívmezőben is megörökítették. Ugyanott Szűz Mária a kis Jézussal, mellette Szent Katalin és Szent Borbála látható. (Roth: i.m. 36.)
A Hunyadiak jó kapcsolatát a templommal már az is bizonyítja, hogy Hunyadi János 1444-ben 10 ezüst márkát adományoz a templom építkezéseire. (Urkundenbuch. V. 142.)
Egy 1427. évi oklevél szerint Corporis Christi oltár is volt a templomban. (Urkundenbuch. IV. 284.)
Eredetileg két tornyot terveztek, de csak a nyugati épült fel. A 24 csúcsíves ablaka mind más és más díszítésű.
Összesen 22 mellékoltára volt, többek között a Szent Lénárd-oltár, amely a Brassovia várbelinek emlékét őrizte, a Szent Katalin-oltár a Szent Katalin-templomból, a Szent Lukács-oltár. A Krisztus teste oltárhoz külön egyesület is (fraternitas Corporis Christi) tartozott, és 1451-ben búcsúengedélyt is kap. (Urkundenbuch. V. 334, 342, 441.; Batthyaneum. I. 60.)
A középkori főoltár helyét egy új, 1865-ben készült gótikus oltár foglalja el. A déli kapu előcsarnokának belsejét XV. századi Mária-freskó díszíti.
A nyugati főkapun kívül négy oldalkapu nyílik a templomba, mindegyik saját díszítéssel.
A hajó keleti és nyugati végénél két mellékkápolnát tételeznek fel, a kápolnák egykori boltozatának megmaradt gyámkő- és bordatöredékei alapján. (Orbán: i.m. VI. 320.) A két mellékkápolnát 1656 előtt bontották le.
Kívül a templomot gyönyörű támpillérek díszítik, gótikus tornyocskákkal, minden második pilléren szoborral, jóval a fedélpárkányzat fölé emelkedve.
A szobrok azonosításában nem egységesek a szakemberek. A következők lehetnek: Keresztelő Szent János, Tamás pap (vagy Szent Péter), Jakab, Szent Miklós (vagy Jeromos), egy csonka szobor (Szent Katalin?), Szűz Mária, Jézus, Angyal (Szent Mihály?), Szent Pál, Szent Lukács, Szent Sebestyén, egy plébános, egy templomot tartó férfi (talán az építőmester) és egy peremen áthajoló legény (aki állítólag lezuhant, vagy a mester taszította le féltékenységből). (Szemlér F.: i.m.; V. Drăguţ: i.m. 17–25.; Orbán: i.m. VI. 320.)
A templom középkori kincse a felirata szerint 1472-ben készült bronz keresztelőmedence, melynek talapzata hiányzik. Felirata kiegészítve: Quid mirabilius extare poterit, quam virgo in fantulum genuerit, qui Matris pater fuit, Maria virgo niminata legitur que mundi Salvatorem genuisse miratur et cetera.
A Johanne Xtus baptisari voluit ut Salvaret nos. Sun unni Dni millesimo CCCCLXXII. (Orbán: i.m. VI. 319–320.)
Két értékes kehely is megőrződött a XVI. század elejéről, 1511-ből és 1504-ből, az előbbi Jézus, Mária felírással.
Az 1514-ből származó 7300 kg-os harangját az 1689. évi nagy tűzvész után újra kellett önteni, majd 1750-ben történt lezuhanása után 1858-ban ismét újraöntik. (Roth: i.m. 102–107.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 196.; V. Drăguţ: i.m. 53.; V. Drăguţ: Dicţionar enciclopedic.)
Thomas Sander a Fekete templom helyén egykor állt templom kinevezett plébánosa, 1380 körül – új templom építésének kezdete, 1384 – Kaplai Demeter esztergomi érsek búcsúleve a templom építésének támogatására, 1399 – IX. Bonifác pápa búcsúlevele a templomépítés javára, 1408 – feltehetőleg a szentély építésének befejezése, 1408, 1409, 1413 – miseadományok a Corpus Christi társulatnak a templom lettnerén álló oltára javára, 1422 – V. Márton pápa búcsúlevele a templom 1421-es török ostrom utáni újjáépítése javára, 1444 – Hunyadi János adománya a templom építése javára, 1450 – V. Miklós pápa búcsúlevele a templom építése javára, 1472 – a keresztelőmedence készítésének éve (Johannes Reudel plébános adománya), 1475 – Veronai Gábor erdélyi püspök búcsúlevele a templom felszerelése javára, 1475 körül – a templomépítés feltételezhető befejezése, 1499 – a templom orgonájáról szóló első híradás, 1514 – harangöntésről szóló híradás, 1516 – X. Leó pápa búcsúlevele a templomon végzett építkezések javára, 1532–1534 – a templom újjáboltozása, 1544 – Johannes Honterus plébánossá választása, áttérés az evangélikus hitre, a mellékoltárok a templomból való eltávolítása, 1654 – átfogó javítási munkálatok a templomban, 1655 – a diadalívet erősítő póttámpillérek építése, 1662 – új oltár építése, 1689. április 21 – Brassót tűzvész pusztítja, a templom leég, elpusztul tetőszerkezete, boltozata, berendezése, megfeketedett falai miatt meghonosodik a Fekete templom név, 1691 – új harang öntése, a szentély újjáépítésének kezdete, az oltár újjáépítése, 1693–1694 – a templom tetőszerkezetének újjáépítése, 1696 – új szószék építése (Laurentz Bömches adománya), 1698 – a faragott ajtószárnyak helyreállítása, 1710–1714 – az oldalkarzatok megépítése, 1728–1729 – a szentélypillérek újjáépítése, 1750 – a nagyharang lezuhan a toronyból, 1762–1772 – a templom újjáboltozása, 1836–1839 – a jelenleg is használatban lévő orgona építése (Buchholz), 1858 – új nagyharang öntése (Johann Andraschowsky mester), 1865 – átfogó javítási munkálatok, 1866 – új oltár építése, a szentély neogótikus bútorokkal való berendezése, 1912–1914 – az Országos Műemléki Felügyelőség vezette restaurálási munkálatok, 1924–1925 – Albert Schuller építész vezette restaurálási munkálatok, 1937–1944, illetve 1984–1999 – restaurálási munkálatok.
A műemlék leírása A brassói ágostai hitvallású szász evangélikus közösség főtemplomát a 17. század végi nagy tűzvész óta köznyelven Fekete templomnak nevezik. Gótikus történetéről szólva, a reformációt megelőző időszakról lévén szó, a leghelyesebb, ha Szűz Mária-plébániatemplomnak nevezzük.
A templom Brassó belvárosának, az egykor várfallal körülvett régi városrésznek az északnyugati sarkában, a tanácstérről nyíló templomudvaron áll. A templomudvar a 16. században kezdődő lakóházakkal való beépítése előtt, jóval nagyobb lehetett és falgyűrű vette körül.
A 90 m hosszúságú, 23 m szélességű és 21 m belmagasságú épületet Kelet Európa legnagyobb középkori templomaként tartják számon. A tizenhatszög kilenc oldalával záródó, körüljárós csarnokszentélyt kívül sűrűn kiosztott, szoborsorozattal díszített és fiatornyokkal koronázott támpillérek, illetve minden második falszakaszban vékony, magas, kétosztatú ablakok tagolják. A horizontális tagolás a lábazatra, az ablakok könyöklőjének magasságában húzódó övpárkányra és a falat fent lezáró, jelenlegi formájában a 18. századból származó mérműves mellvédre korlátozódik. A jelenlegi három pillérpár helyett a belsőben eredetileg bizonyosan hat pillérpár hordta a keresztboltozatnál talán bonyolultabb formájú bordás boltozatot. Jelenleg nyolcszögű, volutás fejezettel ellátott pillérek hordják a szentélyboltozatot, mely a tűzvészt követő újjáépítés korszakából származik, a főhajóban fiókos dongaboltozat, a mellékhajóban borda nélküli keresztboltozat. A szentélyhez északról kapcsolódik az emeletes sekrestye, melynek alsó termében megmaradt a figurális zárókövekkel (Agnus Dei és Áldó Krisztus) ellátott gótikus bordás keresztboltozat. Az ehhez keletről kapcsolódó későgótikus sekrestyerészt az 1940-es években, statikai okok miatt elbontották. A diadalív alatt áll a gótikus bronz keresztelőmedence, Johannes Reudel plébános 1472-ben tett adománya, az északi falon található gótikus szárnyasoltár-töredék a Brassóhoz közeli Földvárról került ide.
Az alapszerkezetében és formavilágában egyaránt eltérő hosszház tervváltozást követően épült. A hosszház külső képét fiatornyokkal és az északi oldalon egykor szobrokkal is koronázott támpillérek, három- illetve négyosztatú, mérműves ablakok határozzák meg, az északi és a déli oldalon egymással szemben elhelyezkedő két-két kapu, valamint a nyugati homlokzat kapuja. Mind az öt kapu összetett ívekkel lezárt, néha többszörös keretelés díszíti, melyeket főleg az északkeleti és a nyugati bejárat esetében fiatornyok, kúszólevelek, szoborfülkék és (vak)mérműves falmezők gazdagítanak. Az ajtószárnyak gazdag reneszánsz faragásúak, a délkeleti kapuzat külső ajtószárnya az 1477-es évszámot hordozza szemöldöklécén. A templom nyugati homlokzatához vaskos toronypár kapcsolódik.
Jelenleg csupán az északi haladja meg két szinttel a hajó koronázópárkányának a magasságát. A tornyok első és második emeleti ablakai a szinteket átfogó keretbe vannak foglalva. Az északi homlokzaton a két ablak között egykor a 12 éves Jézus a templomban szoborcsoport állhatott, melyből mára mindössze a frontális ülő helyzetben ábrázolt gyermek Jézus maradt ránk. A mellékhajók felé nyitott toronyaljak előcsarnokot fognak közre. A hosszházat öt pár, részben 18. századi pillér osztja három hajóra, s fiókos dongaboltozat fedi. A mellékhajókban 1710, 1711 és 1714-es évszámokkal ellátott, gótizáló díszítéssel kialakított oldalkarzat húzódik. A karzatok keresztrózsában végződő és fiatornyoktól határolt, szamárhátívekkel felülírt árkádokkal nyílnak a főhajó felé, melyet gazdag kialakítású növény és gyümölcsfüzérek díszítenek. Az árkádok és a karzat alatti boltozat gótizáló formavilága így későreneszánsz, barokk ízlésű ornamentikával fonódik össze. A keletről számított első boltszakaszban a középkori lettner maradványai még felfedezhetők. A délkeleti kapu belső portáljának timpanonjában falkép látható, mely a gyermek Jézust karjában tartó Máriát ábrázolja, Szt. Katalin és Szt. Borbála társaságában. A falképen Mátyás király és Aragóniai Beatrix címere látható, mely valószínűvé teszi a falkép 1476 körüli datálását. A főhajó északi oldalának középső pillérén épült a nagy tűzvész utáni helyreállítási munkálatok alkalmával a szószék. A Mózes alakú tartópilléren álló medaillonokkal díszített szószékkosárba plasztikus balluszterekkel határolt lépcső vezet. Homlokzatára az adományozó Laurenz Bömches monogramját hordozó medaillon került. A faragott asztalosmunka hangvető Georgius Abraham megrendelésére, pár évvel a szószék után készült el. A szószékkel szemközti pilléren két a 18. századi újjáépítés alkalmával faragott dombormű látható, a Hunyadi család és Brassó város címere. A templom berendezéseként szolgáló céhes stallumok közül különös figyelmet érdemel az északi mellékhajóban álló, figurális festéssel és gazdag faragással díszített asztalosok stalluma (1746–1748), a csodálatos faragású tanácsosok stalluma (1696), valamint a nyugati bejárat közelében található szabók stalluma, melynek mellvédjét allegorikus erényábrázolásokkal díszítettek.
A szentély csarnok-kialakításának erdélyi előzményeként a szászsebesi plébániatemplom szentélye jöhet szóba, melynek bizonyos részletmegoldásai – pl. a támpilléreket díszítő szobrok elhelyezkedése és ikonográfiája – feltűnő hasonlóságot mutatnak a brassói kórus formáival. A részletkialakítások tekintetében párhuzamként a segesvári Hegyi-templom szentélyének támpilléres, részben szobordíszes kialakítása említhető. A brassói szentély alapelrendezését azonban minden bizonnyal a 14. századi délnémet csarnokszentélyekhez is közvetlen kapcsolat fűzi, melyek közül előképként leginkább a nürnbergi St. Sebald 1360–70-es években épített, szintén a tizenhat szög kilenc oldalával záródó, szoborgalériával támpillérsorral tagolt csarnokszentélyét érdemes kiemelni.
A toronypártól eltekintve a hosszház alapelrendezése, az északi és déli oldal két-két szemben levő kapuja a díszes nyugati bejárattal együtt szintén délnémet mintaképekre utal, már a 15. század elejéről (pl. Landshut, St. Martin). A részletformák azonban egyértelműen magyarországi előzményekből vezethetők le. A lépcsőzetes támpillérek félig falba süllyesztett fiatornyokkal való díszítése, a portálok gazdag, egymást felülíró, különböző formájú ívekkel ellátott kiképzése vagy a toronyablakok közös keretbe való foglalása olyan megoldások, melyek a kolozsvári Szt. Mihály-templom és a segesvári Hegyi-templom hosszházán keresztül a kassai Szt. Erzsébet-templom műhelyéig vezethetők vissza.
A templomnak jelentős középkori miseruha és klenódium gyűjteménye van és délkelet-Európa legjelentősebb és leggazdagabb anatóliai szőnyeggyűjteményével rendelkezik.
Válogatott irodalom
Kühlbrandt, Ernst: Die evangelische Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Bd. I, II. Kronstadt, 1898, 1927.
Seraphin, Friedrich Wilhelm: Führer durch der evangelischen Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Kronstadt, 1903.
[Groß, Iulius]: Zum Bau der Schwarzen Kirche. Kronstädter Zeitung 1923/162. 6.
Groß, Julius: Die Gräber in der Kronstädter Stadtpfarrkirche. Jahrbuch des Burzenländer Sächsischen Museums 1925. 132–154.
Fabritius, August: Zur Portal und Turmfrage der Schwarzen Kirche in Kronstadt. Die Entstehungszeit Kronstadts und seiner Schwarzen Kirche. Korrespondenzbatt des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde 1920. 33–51.
(Sz.n.) Die Baugeschichtlichen Ergebnisse der Grabungen in der Schwarzen Kirche. Mitteilungen des Burzenländer Sächsischen Museums 1938. 93–101.
Horwath, Walter: Die Turmanlage der Schwarzen Kirche. Mitteilungen des Burzenländer Sächsischen Museums 1938. 103–106.
Radocsay Dénes: Adatok a brassói Fekete-templom építéstörténetéhez. Archeológiai Értesítő 1940. 270–271.
Vătăşianu, Virgil: Istoria artei feudale în Ţările Române. Vol. I. Bucureşti, 1959. 69, 228–238, 526–527, 322–323, 732, 763.
Entz Géza: Erdély építészete (a brassói plébániatemplom). Magyar művészet 1300–1470 körül. I. köt. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, 1987. 553–563.
Bálint Ágnes: Brassó, Szűz Mária plébániatemplom (Fekete-templom). Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387-1437. Szerk. Takács Imre. Budapest, 2005. 659–660.
Bálint Ágnes: Adalékok a Fekete-templom 1689-es tűzvész utáni újjáépítésének történetéhez. Egyházgondnoki számadáskönyv 1693-ból. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat I. (XI.) kötet. 179–204.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek:
A XIV. századtól a város fő plébániatemploma. Amint azt a Szent Katalin-templomnál láttuk, ennek a terére épült.
A város rohamos fejlődése következtében a Szent Katalin-templom kicsinynek bizonyul, a Szent Bertalan-templom pedig messze volt az új városközponttól. Ezért 1377-től egy nagy templom építését veszik tervbe. 1383-ban fognak hozzá és még egy évszázad múlva is folynak a befejező munkálatok.
1377-ben Tamás a plébános, akinek a sírköve megőrizte halálának dátumát is (1410).
Az új nagytemplomot Mária tiszteletére szentelik. Néhány középkori plébános még a városban: 1241-ben Michael Hench (Schematismus. 1882. 35.), 1336-ban Mihály (Documente. XIV. C, III. 400.), 1351-ben Miklós (SZOKL. I. 60.), 1373-ban Miklós dékán (Urkundenbuch. II. 413.), elődje Miklós, tinnini püspök; 1402-ben Ferenc dékán (Urkundenbuch. III. 273.), 1406-ban Tamás (Urkundenbuch. III. 403, 406, IV. 12.), 1422-ben Péter (Urkundenbuch. IV. 174.), 1427-ben Cloptere János (Urkundenbuch. IV. 301.), 1422-ben Johannes Petri (Tonk: Erdélyiek. 896.), 1437-ben Johannes Guet (Tonk: i.m. 937.), 1449-ben Johannes Ruedel (Tonk: i.m. 960.; Urkundenbuch. VI. 165.), 1460-ban János (Urkundenbuch. VI. 87, 108.), 1461-ben Jakab (Urkundenbuch. VI. 100.), 1512-ben: Mathé Zeidiensis dékán (Schematismus. 1882. 38.). Ezek közül többen a bécsi egyetemen végzik felsőbb tanulmányaikat és 1377-től sokban segítik az építkezést.
Az építkezések segítésére a plébánosok több alkalommal szereznek búcsúengedélyt az adakozók és bűnbánók javára. Így pl. az esztergomi érsek 1385-ben (Batthyaneum. I. 142.) engedélyez búcsút a megkezdett építkezés folytatására, majd 1399-ben (Beke: i.m. 209, 1. jegyz.), 1422-ben pedig V. Márton pápa a török által megrongált templom javára. (Urkundenbuch. IV. 174.) 1474-ben IV. Sixtus pápa újabb búcsút engedélyez, mivel a török dúlás miatt nem készülhetett el a templom és nem ékesíthették fel kellőképpen. Eszerint a pápa megengedi, hogy a plébános 15 rendes gyóntatót állítson be azok gyóntatására, akik a templomot Sarlós Boldogasszony napján és azt megelőző és követő két napon meglátogatják, a búcsú feltétele az adományokon kívül a bűnbánat és vezeklés volt. (Orbán: i.m. 315, 2. jegyz.)
A Fekete-templom Délkelet-Európa legnagyobb gótikus műemléke. Három, egyenlő magas hajóját 5 pár nyolcszögű pillér választja el. A mellékhajók eredeti magasságát karzatok törik meg. Ezek boltozata gótikus bordázattal készült. Az 1689. évi nagy tűzvészkor beomlott boltozatot a főhajóban már lapos, gerinc és heveder nélküli megoldással állítják vissza, a mellékhajókban pedig a bordázatot, a diadalívet lecsonkítva.
A szentély a 16 szög oldalával zárul. Az eredeti szentélyboltozat a megmaradt falpillérek szerint legalább hat boltszakaszra oszlott. A tűzvész utáni új boltozatos szentélyt 3 pár pillér háromhajós csarnokká osztja.
A déli oldal középső pillérén a város címerét és Mátyás király hollós címerét faragták ki. A nyugati oldalhajó egyik zárókövén Brassó újabb címere (koronázott fagyökér) látható. Egy másikon: „Anno Xsti 1511 die 20 Octobris” felirat.
Mátyás és Beatrice címerét még a belső déli kapu fölötti ívmezőben is megörökítették. Ugyanott Szűz Mária a kis Jézussal, mellette Szent Katalin és Szent Borbála látható. (Roth: i.m. 36.)
A Hunyadiak jó kapcsolatát a templommal már az is bizonyítja, hogy Hunyadi János 1444-ben 10 ezüst márkát adományoz a templom építkezéseire. (Urkundenbuch. V. 142.)
Egy 1427. évi oklevél szerint Corporis Christi oltár is volt a templomban. (Urkundenbuch. IV. 284.)
Eredetileg két tornyot terveztek, de csak a nyugati épült fel. A 24 csúcsíves ablaka mind más és más díszítésű.
Összesen 22 mellékoltára volt, többek között a Szent Lénárd-oltár, amely a Brassovia várbelinek emlékét őrizte, a Szent Katalin-oltár a Szent Katalin-templomból, a Szent Lukács-oltár. A Krisztus teste oltárhoz külön egyesület is (fraternitas Corporis Christi) tartozott, és 1451-ben búcsúengedélyt is kap. (Urkundenbuch. V. 334, 342, 441.; Batthyaneum. I. 60.)
A középkori főoltár helyét egy új, 1865-ben készült gótikus oltár foglalja el. A déli kapu előcsarnokának belsejét XV. századi Mária-freskó díszíti.
A nyugati főkapun kívül négy oldalkapu nyílik a templomba, mindegyik saját díszítéssel.
A hajó keleti és nyugati végénél két mellékkápolnát tételeznek fel, a kápolnák egykori boltozatának megmaradt gyámkő- és bordatöredékei alapján. (Orbán: i.m. VI. 320.) A két mellékkápolnát 1656 előtt bontották le.
Kívül a templomot gyönyörű támpillérek díszítik, gótikus tornyocskákkal, minden második pilléren szoborral, jóval a fedélpárkányzat fölé emelkedve.
A szobrok azonosításában nem egységesek a szakemberek. A következők lehetnek: Keresztelő Szent János, Tamás pap (vagy Szent Péter), Jakab, Szent Miklós (vagy Jeromos), egy csonka szobor (Szent Katalin?), Szűz Mária, Jézus, Angyal (Szent Mihály?), Szent Pál, Szent Lukács, Szent Sebestyén, egy plébános, egy templomot tartó férfi (talán az építőmester) és egy peremen áthajoló legény (aki állítólag lezuhant, vagy a mester taszította le féltékenységből). (Szemlér F.: i.m.; V. Drăguţ: i.m. 17–25.; Orbán: i.m. VI. 320.)
A templom középkori kincse a felirata szerint 1472-ben készült bronz keresztelőmedence, melynek talapzata hiányzik. Felirata kiegészítve: Quid mirabilius extare poterit, quam virgo in fantulum genuerit, qui Matris pater fuit, Maria virgo niminata legitur que mundi Salvatorem genuisse miratur et cetera.
A Johanne Xtus baptisari voluit ut Salvaret nos. Sun unni Dni millesimo CCCCLXXII. (Orbán: i.m. VI. 319–320.)
Két értékes kehely is megőrződött a XVI. század elejéről, 1511-ből és 1504-ből, az előbbi Jézus, Mária felírással.
Az 1514-ből származó 7300 kg-os harangját az 1689. évi nagy tűzvész után újra kellett önteni, majd 1750-ben történt lezuhanása után 1858-ban ismét újraöntik. (Roth: i.m. 102–107.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 196.; V. Drăguţ: i.m. 53.; V. Drăguţ: Dicţionar enciclopedic.)
Csíkdelne, Szent János róm-kat. templom
Delnița, biserica rom-cat. Sfântu Ioan
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?, Léstyán Feremc, Megszentelt kövek, Entz Géza, Erdély művészete a ...,
Csíkdelne (románul Delnita) falu Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag Csíkpálfalvához tartozik.
Csíkszeredától 8 km-re északkeletre a Borzsova és a Delne patakok völgyében fekszik.
Neve a szláv dolina (= völgy) főnévből ered. (A román delnita birtokot, földecskét jelent).
Lestyan Ferenc, …
Csíkdelne (Delniţa) falu 1333-ban Dolna néven jelenik meg a pápai tizedjegyzékben. 1495-ben Delne formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, István a pápai tizedjegyzék szerint 3 (vagy 8) banálist fizet, 1334-ben 2 garast, 1334-ben a Sancto Ioanne papja, István 1 garast.
1333-ban a plébániatemplom Delne néven azonos Szent János-templomával, amely Delnétől nyugatra, Csicsó felé áll magányosan, a mező közepén. Keresztelő Szent János nevét viseli. Azt a határrészt, ahol a templom áll, egykor Torda-völgyének nevezték, s itt volt a rég elpusztult Tordafalva.
Csak a templom maradt meg, mint a közeli Delne, Pálfalva és Csicsó közös egyháza.
1591-ből plébánosa nevét is ismerjük: Árkosi Mihály (presbyter templa Joannis) Építési idejét az 1450–1500-as évekre teszik. A korábbi időkből román kori elemeket is őriz, ami természetes, hiszen a fenti adatok szerint az előző század elején már plébániatemploma van.
Szentélye lényegében megőrizte eredeti formáját: nyolcszögből képzett három oldallal zárul, mennyezete csúcsíves, kőbordákkal, kehely idomú gyámkövekkel, az egyiken olasz lófőpajzzsal. Három boltívzáró kövén olasz pajzs, kis szívszerű tojásformával. Az elsőn kereszt, a másodikon egy alkar, kezében égő gyertyával vagy fenyőtobozzal, a harmadikon négylábú állat (ló vagy farkas) látható. A szentély keleti falán befalazott csúcsíves ablak nyomai vehetők ki. Többi, volt csúcsíves ablakait, kivéve a sekrestye kisablakát, körívesekké alakították.
Kőajtókeretei eredetiek: a déli bejárónál a legdíszesebb, a torony alatti és a sekrestye ajtaja egyszerű késő gótikus. Megmaradt – áthelyezve a leckeoldalra – a csavart kötélszegélyű fali szentségfülke, amely a népies gótika képviselője.
A hajó boltozatát 1613-ban (mások szerint 1673-ban) festett kazettás mennyezettel helyettesítették, középen egy Mária-képpel külön keretben. Virágdíszei az erdélyi reneszánsz gyönyörű példái.
A templom déli falán a többszörös mészréteg alól falfestményeket tártak fel 1934-ben. Ezek: Krisztus a Golgotán, Máriával és Magdolnával, két sirató asszonnyal; Szent Mihály a pallóssal; Szent Péter a kulcsokkal és Bibliával. Vannak még máshol is nyomok. A régi csíksomlyói kegytemplom homlokzati – XV. századi – festményeinek mintájára készülhetett.
A zömök torony minden ablaka csúcsíves. Szárnyasoltára, amint dátuma jelzi, 1575-ből származik: Keresztelő Szent János, karácsonyi és pünkösdi, valamint húsvéti ünnepkör képeivel.
Még ma is támpillérekkel erősített várfal övezi, igaz, jelentősen visszabontották a 20. sz. elején.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000
Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
138. old.
A csíkcsicsói egyház nyugati ajtajának szemöldökgyámja kétlépcsős kialakítású. E jellegzetesség Csík- delne (251–255. kép) és Zsögöd templomaiban is feltűnik.
139. old.
A nyugati homlokzat előtt hatalmas, négyszögű torony emelkedik, amelyet alakos és változatos ornamentikával teli festés ékesít. A legfelső eme- leten óriási, szabadba nyíló ablakok teszik lehetővé a harangok szavának mesz- szire terjedését, s egyúttal a felderítés számára is megfelelő távlatot nyújtanak. A rákosi egyház Csíkszék nagyobb templomainak szerkezetben, részletekben is mintája. Azonos jellegű, nagyméretű tornyok emelkednek Csíkszentmiklóson (258. kép), Csíkkozmáson (259–261. kép), Csíkszentgyörgyön (262–264. kép), Csíkcsobotfalván, Csíkdelnén (252. kép). Hasonló tornya volt Csíkszent- tamás egykorú, ma romos templomának is. Hosszú, négyboltszakaszos a csík- szentgyörgyi (263–264. kép), háromszakaszos a csíkdelnei (253–254. kép) és az udvarhelyszéki szentléleki, kétboltszakaszos a csíkkozmási (260–261. kép), a csíkmindszenti, a csíkszentmihályi (265. kép) és a csíkkarcfalvi templom szentélye.
202 old.
Néhány korábbi templom és kápolna is megőrzött egyes jellegzetes, késő gó- tikus részletet. … 1517-es évszámot mutat a csíkszentkirá- lyi temetőkápolna gyámos ajtaja. Évszám nélküli, de egykorú a csíkdelnei, egy- séges terű kápolna déli ajtaja. Erre a faluban álló kápolnára azért volt szükség, mert a tornyos Szent János-templom (251–255. kép) távol a településtől, egy- magában áll a mezőn, fogalmat adván arról az állapotról, amikor közös temp- loma volt több szomszédos falunak, s az épület nagyjából mindegyiktől egy- forma távolságra esett. Így a delnei templom elhelyezkedése emlékeztet Szent
István király közismert templomépítési rendelkezésére (minden tíz falu építsen egy templomot).120[1]
[1]120 SEBESTYÉN 1929. 34. kép (Nagykászon), 25. kép (Csíkszentkirály), 22–23; 23. kép (Csíkdelne). ORBÁN IV. 38 (Székelyvaja).
Csíkszeredától 8 km-re északkeletre a Borzsova és a Delne patakok völgyében fekszik.
Neve a szláv dolina (= völgy) főnévből ered. (A román delnita birtokot, földecskét jelent).
Lestyan Ferenc, …
Csíkdelne (Delniţa) falu 1333-ban Dolna néven jelenik meg a pápai tizedjegyzékben. 1495-ben Delne formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, István a pápai tizedjegyzék szerint 3 (vagy 8) banálist fizet, 1334-ben 2 garast, 1334-ben a Sancto Ioanne papja, István 1 garast.
1333-ban a plébániatemplom Delne néven azonos Szent János-templomával, amely Delnétől nyugatra, Csicsó felé áll magányosan, a mező közepén. Keresztelő Szent János nevét viseli. Azt a határrészt, ahol a templom áll, egykor Torda-völgyének nevezték, s itt volt a rég elpusztult Tordafalva.
Csak a templom maradt meg, mint a közeli Delne, Pálfalva és Csicsó közös egyháza.
1591-ből plébánosa nevét is ismerjük: Árkosi Mihály (presbyter templa Joannis) Építési idejét az 1450–1500-as évekre teszik. A korábbi időkből román kori elemeket is őriz, ami természetes, hiszen a fenti adatok szerint az előző század elején már plébániatemploma van.
Szentélye lényegében megőrizte eredeti formáját: nyolcszögből képzett három oldallal zárul, mennyezete csúcsíves, kőbordákkal, kehely idomú gyámkövekkel, az egyiken olasz lófőpajzzsal. Három boltívzáró kövén olasz pajzs, kis szívszerű tojásformával. Az elsőn kereszt, a másodikon egy alkar, kezében égő gyertyával vagy fenyőtobozzal, a harmadikon négylábú állat (ló vagy farkas) látható. A szentély keleti falán befalazott csúcsíves ablak nyomai vehetők ki. Többi, volt csúcsíves ablakait, kivéve a sekrestye kisablakát, körívesekké alakították.
Kőajtókeretei eredetiek: a déli bejárónál a legdíszesebb, a torony alatti és a sekrestye ajtaja egyszerű késő gótikus. Megmaradt – áthelyezve a leckeoldalra – a csavart kötélszegélyű fali szentségfülke, amely a népies gótika képviselője.
A hajó boltozatát 1613-ban (mások szerint 1673-ban) festett kazettás mennyezettel helyettesítették, középen egy Mária-képpel külön keretben. Virágdíszei az erdélyi reneszánsz gyönyörű példái.
A templom déli falán a többszörös mészréteg alól falfestményeket tártak fel 1934-ben. Ezek: Krisztus a Golgotán, Máriával és Magdolnával, két sirató asszonnyal; Szent Mihály a pallóssal; Szent Péter a kulcsokkal és Bibliával. Vannak még máshol is nyomok. A régi csíksomlyói kegytemplom homlokzati – XV. századi – festményeinek mintájára készülhetett.
A zömök torony minden ablaka csúcsíves. Szárnyasoltára, amint dátuma jelzi, 1575-ből származik: Keresztelő Szent János, karácsonyi és pünkösdi, valamint húsvéti ünnepkör képeivel.
Még ma is támpillérekkel erősített várfal övezi, igaz, jelentősen visszabontották a 20. sz. elején.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000
Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
138. old.
A csíkcsicsói egyház nyugati ajtajának szemöldökgyámja kétlépcsős kialakítású. E jellegzetesség Csík- delne (251–255. kép) és Zsögöd templomaiban is feltűnik.
139. old.
A nyugati homlokzat előtt hatalmas, négyszögű torony emelkedik, amelyet alakos és változatos ornamentikával teli festés ékesít. A legfelső eme- leten óriási, szabadba nyíló ablakok teszik lehetővé a harangok szavának mesz- szire terjedését, s egyúttal a felderítés számára is megfelelő távlatot nyújtanak. A rákosi egyház Csíkszék nagyobb templomainak szerkezetben, részletekben is mintája. Azonos jellegű, nagyméretű tornyok emelkednek Csíkszentmiklóson (258. kép), Csíkkozmáson (259–261. kép), Csíkszentgyörgyön (262–264. kép), Csíkcsobotfalván, Csíkdelnén (252. kép). Hasonló tornya volt Csíkszent- tamás egykorú, ma romos templomának is. Hosszú, négyboltszakaszos a csík- szentgyörgyi (263–264. kép), háromszakaszos a csíkdelnei (253–254. kép) és az udvarhelyszéki szentléleki, kétboltszakaszos a csíkkozmási (260–261. kép), a csíkmindszenti, a csíkszentmihályi (265. kép) és a csíkkarcfalvi templom szentélye.
202 old.
Néhány korábbi templom és kápolna is megőrzött egyes jellegzetes, késő gó- tikus részletet. … 1517-es évszámot mutat a csíkszentkirá- lyi temetőkápolna gyámos ajtaja. Évszám nélküli, de egykorú a csíkdelnei, egy- séges terű kápolna déli ajtaja. Erre a faluban álló kápolnára azért volt szükség, mert a tornyos Szent János-templom (251–255. kép) távol a településtől, egy- magában áll a mezőn, fogalmat adván arról az állapotról, amikor közös temp- loma volt több szomszédos falunak, s az épület nagyjából mindegyiktől egy- forma távolságra esett. Így a delnei templom elhelyezkedése emlékeztet Szent
István király közismert templomépítési rendelkezésére (minden tíz falu építsen egy templomot).120[1]
[1]120 SEBESTYÉN 1929. 34. kép (Nagykászon), 25. kép (Csíkszentkirály), 22–23; 23. kép (Csíkdelne). ORBÁN IV. 38 (Székelyvaja).
Csíkkarcfalva, róm-kat. Nagyboldogasszony templom
Cârța, biserica romano-catolică
Forrás: Wikipédia, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
Karcfalva (más néven Csíkkarcfalva, románul Cârţa) falu Romániában Hargita megyében. Karcfalva, Ábránfalva és Tótfalva össze olvadásából keletkezett. Egykori járási székhely, mely Csíkjenőfalvával, Csíkdánfalvával és Csíkmadarassal együtt alkotta Nagyboldogasszony községet. Ma Csíkjenőfalva tartozik hozzá. Csíkszeredától 23 km-re északra, a Madicsa és a Székászó-patak Oltba ömlésénél fekszik.
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkkarcfalva
Helységnév 2: Cârţa
Csíkkarcfalva (Karcfalva, Cârţa) helység 1332-ben már szerepel: „E(cclesia) B(eatae) Mariae Virginis“, amint Domokos Pál Péter közli saját római kutatásai eredményeként.
1406-ban Lőrinc pap a plébános, aki Csík–Gyergyó alesperese is oláfalvi származású. 1482-ben és 1495-ben Bertalan plébános szerepel az okiratokban.
1591-ben Bethleheni Mihály a plébános. 1667-ben Thamási Gergely a plébános, Csík, Gyergyó, Kászon főesperese.
A pápai tizedjegyzék korának temploma helyén 1444-ben új templomot építenek. Pontos dátumát jelezte a templom déli kapujának szemöldökkövén három, felül nyitott nyolcas, vagyis: 444. Sajnos ez eltűnt, amikor a hajót lebontották. 1796-ban ugyanis új hajót építenek és csak a szentély marad meg eredeti gótikus stílusában. Bordás mennyezetéről a bordák díszművekkel ékes gyámkövekre futnak, melyeken emberfő, hold, nap féldomborművei láthatók. Egykor gótikus ablakaiból egyet hagytak meg egészen, a többit felülről befalazták. A középső zárókövön Agnus Dei domborművét faragták ki.
Nagyon szép a gótikus fali szentségfülke.
E század elején új sekrestyét építenek, amikor befalazzák a régi sekrestye gótikus ajtókeretét. Az 1958. évi renováláskor hozták felszínre.
A diadalív félköríves.
A templom középkori emlékei közé tartozik a fent említett 1540-ből való kehely, egy másik kehely az 157-es évekből (utolsó számjegy hiányzik), egy gótikus szentségtartó, mely egykorú a szentéllyel. Hátsó ajtócskáján a felirat későbbi: „Ecce panis vitae 1653.”
Egykorú a szentéllyel a gótikus keresztelőmedence is.
A templomot Csík legmagasabb 4 öles várfala veszi körül, fedett gyilokfolyosóval és lőrésekkel. Keleti bástyájából emelkedik ki a torony, amelyet Mártonffy György püspök, a falu szülötte költségén két emelettel magasítottak. A torony harmadik emeletén befalazott csúcsíves ablakok vannak.
A hajó lebontásakor érdekes régi tárgyakat (rézcsészék, rézkés stb.) találtak, melyek a bécsi múzeumba kerültek. Különös leletnek számít az az emberi csontváz, mely álló állapotban volt befalazva, kezében egy pár patkóval.
A templomhoz vezető déli oldalon szép barokk Máriaszobor áll. A templom északi oldalát a millenniumkor ültetett fenyves övezi.
A középkori tiszta katolikus egyházközség hívei egy kis epizódtól eltekintve – mindmáig katolikusok maradtak. Az epizód az volt, hogy Székely Mózes idejében egy Kelemen nevű prédikátor került a faluba.
Tartózkodása rövid ideig tartott, mert a nép elkergette és az átállottak házait lerombolta.
A XVIII. században katolikus plébánia. E század elején is itt csak katolikus templom és egyház van.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Karcfalva (más néven Csíkkarcfalva, románul Cârţa) falu Romániában Hargita megyében. Karcfalva, Ábránfalva és Tótfalva össze olvadásából keletkezett. Egykori járási székhely, mely Csíkjenőfalvával, Csíkdánfalvával és Csíkmadarassal együtt alkotta Nagyboldogasszony községet. Ma Csíkjenőfalva tartozik hozzá. Csíkszeredától 23 km-re északra, a Madicsa és a Székászó-patak Oltba ömlésénél fekszik.
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkkarcfalva
Helységnév 2: Cârţa
Csíkkarcfalva (Karcfalva, Cârţa) helység 1332-ben már szerepel: „E(cclesia) B(eatae) Mariae Virginis“, amint Domokos Pál Péter közli saját római kutatásai eredményeként.
1406-ban Lőrinc pap a plébános, aki Csík–Gyergyó alesperese is oláfalvi származású. 1482-ben és 1495-ben Bertalan plébános szerepel az okiratokban.
1591-ben Bethleheni Mihály a plébános. 1667-ben Thamási Gergely a plébános, Csík, Gyergyó, Kászon főesperese.
A pápai tizedjegyzék korának temploma helyén 1444-ben új templomot építenek. Pontos dátumát jelezte a templom déli kapujának szemöldökkövén három, felül nyitott nyolcas, vagyis: 444. Sajnos ez eltűnt, amikor a hajót lebontották. 1796-ban ugyanis új hajót építenek és csak a szentély marad meg eredeti gótikus stílusában. Bordás mennyezetéről a bordák díszművekkel ékes gyámkövekre futnak, melyeken emberfő, hold, nap féldomborművei láthatók. Egykor gótikus ablakaiból egyet hagytak meg egészen, a többit felülről befalazták. A középső zárókövön Agnus Dei domborművét faragták ki.
Nagyon szép a gótikus fali szentségfülke.
E század elején új sekrestyét építenek, amikor befalazzák a régi sekrestye gótikus ajtókeretét. Az 1958. évi renováláskor hozták felszínre.
A diadalív félköríves.
A templom középkori emlékei közé tartozik a fent említett 1540-ből való kehely, egy másik kehely az 157-es évekből (utolsó számjegy hiányzik), egy gótikus szentségtartó, mely egykorú a szentéllyel. Hátsó ajtócskáján a felirat későbbi: „Ecce panis vitae 1653.”
Egykorú a szentéllyel a gótikus keresztelőmedence is.
A templomot Csík legmagasabb 4 öles várfala veszi körül, fedett gyilokfolyosóval és lőrésekkel. Keleti bástyájából emelkedik ki a torony, amelyet Mártonffy György püspök, a falu szülötte költségén két emelettel magasítottak. A torony harmadik emeletén befalazott csúcsíves ablakok vannak.
A hajó lebontásakor érdekes régi tárgyakat (rézcsészék, rézkés stb.) találtak, melyek a bécsi múzeumba kerültek. Különös leletnek számít az az emberi csontváz, mely álló állapotban volt befalazva, kezében egy pár patkóval.
A templomhoz vezető déli oldalon szép barokk Máriaszobor áll. A templom északi oldalát a millenniumkor ültetett fenyves övezi.
A középkori tiszta katolikus egyházközség hívei egy kis epizódtól eltekintve – mindmáig katolikusok maradtak. Az epizód az volt, hogy Székely Mózes idejében egy Kelemen nevű prédikátor került a faluba.
Tartózkodása rövid ideig tartott, mert a nép elkergette és az átállottak házait lerombolta.
A XVIII. században katolikus plébánia. E század elején is itt csak katolikus templom és egyház van.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Csikkozmás, római katolis templom
Cozmeni, biserica romano catolică
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?, Wikipedia
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkkozmás
Helységnév 2: Kozmás
Helységnév 3: Cozmeni
Csíkkozmás (románul Cozmeni) falu Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag 2002-ig Csíkszentmártonhoz tartozott, azóta önálló község. Csíkszeredától 20 km-re délkeletre a Kozmás és a Nyerges-patak mellett fekszik. Nevét Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta.
CSÍKKOZMÁS – templom
Csíkkozmás (Cozmeni) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben de Sanctis Codmas et Damyano néven. 1567-ben a regestrum 17 kapuval jegyzi Kozmás néven. 1569-ben Kozmás, 1602-ben szintén Kozmás formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, mégpedig Szent Kozma és Damján tiszteletére; ebben az évben papja, Imre a pápai tizedjegyzék szerint kétszer 3–3 banálist fizet, 1334-ben 1 garast (másnál 6 régi banálist). 1583-ban papja van. 1592-ben Gálfy Pál a plébános, akit Báthori Endre nevezett ki az újonnan szervezett főesperességbe (addig Csík–Gyergyó–Kászon a Telegdi Főesperesség alesperessége volt). 1608–1618-ban Tamás a plébános. 1693-ban ecclesia SS. COSMAE et DAMIANI Martirumról szól oklevél.
A XIII. században, de legkésőbb a pápai tizedjegyzék éveiben a mai templom helyén román kori templom állott. Ebből csak egy falba épített kő szenteltvíztartó maradt meg. Formája és díszítése alapján rokonságot mutat a franciaországi XII. századi soinsonaisi szenteltvíztartóval. Ekkorinak tartják keresztelőmedencéjét is, de valamivel későbbről.
A gótikus korban egészen átépítik. Szentélye tiszta gótikus alkotás lesz, csillagboltozattal. Déli és északi oldalán a gótikus bordaívek a fal közepéig futnak le. Érdekes két gyámköve: marcona bajuszos férfifej az egyiken és egy női fej a másikon. Apszisa rövidebb, mint eredetileg volt és a nyolcszög három oldalával záródik.
Az eredetileg csúcsíves diadalívet 1768-ban átalakítják: tojásdad nyílást kap. Belső mezejében magyar népies virágmintás falfestményt fedeztek fel 1573-ból. Csak középső részét tárták fel.
A zárókövekből kettő kerek, lapjukban sugárkörrel. A gyámköveken Mátyás kori pajzsokhoz hasonló pajzsok vannak kifaragva.
A hajó teljesen elveszítette gótikus jellegét. Csak a déli és nyugati ajtókeret maradt meg. 1768–1769-ben az addigi lapos, egyszerűen festett deszkamennyezetet barokkos boltozattal cserélik fel. Ekkor tűnnek el az egykori csúcsíves ablakok, amelyeknek gótikus kőkerete kívülről kivehető. A külső támpillérek megmaradnak. A régi oltárok is nyomtalanul eltűnnek s helyüket aranyozott és túlfaragott oltárok foglalják el.
A torony – legalábbis alapjaiban – egykorú a templommal. 1771–1772-ben 3 öllel magasították és egykori gótikus ablakait átalakították.
Az északi fal áttörésével 1761-ben építik a hajóhoz a Nepomuki Szent János- kápolnát.
Nagy lőréses várfal veszi körül a XVII. századból. Ez azonban nem védhette meg Ali basa tatárjainak ostromától: felégették. Itt volt a falu régi temetője is.
A kőkerítés falába befalazott kőlap megdöbbentő adatokat közöl Csík és a plébánia 1719. évi pestisáldozatairól: „Az 1719 Peste obierunt 11234, Vivi: 14560, qua pleb. Koz.ob. 826, Viv 1124.“ Régi harangját 1690-ben Thököly tatárjai vitték el. Egyik harang a kézdivásárhelyi református templomban kötött ki.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkkozmás
Helységnév 2: Kozmás
Helységnév 3: Cozmeni
Csíkkozmás (románul Cozmeni) falu Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag 2002-ig Csíkszentmártonhoz tartozott, azóta önálló község. Csíkszeredától 20 km-re délkeletre a Kozmás és a Nyerges-patak mellett fekszik. Nevét Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta.
CSÍKKOZMÁS – templom
Csíkkozmás (Cozmeni) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben de Sanctis Codmas et Damyano néven. 1567-ben a regestrum 17 kapuval jegyzi Kozmás néven. 1569-ben Kozmás, 1602-ben szintén Kozmás formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, mégpedig Szent Kozma és Damján tiszteletére; ebben az évben papja, Imre a pápai tizedjegyzék szerint kétszer 3–3 banálist fizet, 1334-ben 1 garast (másnál 6 régi banálist). 1583-ban papja van. 1592-ben Gálfy Pál a plébános, akit Báthori Endre nevezett ki az újonnan szervezett főesperességbe (addig Csík–Gyergyó–Kászon a Telegdi Főesperesség alesperessége volt). 1608–1618-ban Tamás a plébános. 1693-ban ecclesia SS. COSMAE et DAMIANI Martirumról szól oklevél.
A XIII. században, de legkésőbb a pápai tizedjegyzék éveiben a mai templom helyén román kori templom állott. Ebből csak egy falba épített kő szenteltvíztartó maradt meg. Formája és díszítése alapján rokonságot mutat a franciaországi XII. századi soinsonaisi szenteltvíztartóval. Ekkorinak tartják keresztelőmedencéjét is, de valamivel későbbről.
A gótikus korban egészen átépítik. Szentélye tiszta gótikus alkotás lesz, csillagboltozattal. Déli és északi oldalán a gótikus bordaívek a fal közepéig futnak le. Érdekes két gyámköve: marcona bajuszos férfifej az egyiken és egy női fej a másikon. Apszisa rövidebb, mint eredetileg volt és a nyolcszög három oldalával záródik.
Az eredetileg csúcsíves diadalívet 1768-ban átalakítják: tojásdad nyílást kap. Belső mezejében magyar népies virágmintás falfestményt fedeztek fel 1573-ból. Csak középső részét tárták fel.
A zárókövekből kettő kerek, lapjukban sugárkörrel. A gyámköveken Mátyás kori pajzsokhoz hasonló pajzsok vannak kifaragva.
A hajó teljesen elveszítette gótikus jellegét. Csak a déli és nyugati ajtókeret maradt meg. 1768–1769-ben az addigi lapos, egyszerűen festett deszkamennyezetet barokkos boltozattal cserélik fel. Ekkor tűnnek el az egykori csúcsíves ablakok, amelyeknek gótikus kőkerete kívülről kivehető. A külső támpillérek megmaradnak. A régi oltárok is nyomtalanul eltűnnek s helyüket aranyozott és túlfaragott oltárok foglalják el.
A torony – legalábbis alapjaiban – egykorú a templommal. 1771–1772-ben 3 öllel magasították és egykori gótikus ablakait átalakították.
Az északi fal áttörésével 1761-ben építik a hajóhoz a Nepomuki Szent János- kápolnát.
Nagy lőréses várfal veszi körül a XVII. századból. Ez azonban nem védhette meg Ali basa tatárjainak ostromától: felégették. Itt volt a falu régi temetője is.
A kőkerítés falába befalazott kőlap megdöbbentő adatokat közöl Csík és a plébánia 1719. évi pestisáldozatairól: „Az 1719 Peste obierunt 11234, Vivi: 14560, qua pleb. Koz.ob. 826, Viv 1124.“ Régi harangját 1690-ben Thököly tatárjai vitték el. Egyik harang a kézdivásárhelyi református templomban kötött ki.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csikmadaras, római katolikus templom
Mădăraș, biserica romano catolică
Forrás: Wikipédia
Csíkmadaras (románul Mădăraş, németül Neuhammer in der Tschik) község Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag 2002 áprilisától lett önálló, azelőtt Csíkdánfalva községhez tartozott.
Csíkszeredától 16 km-re északra, Gyergyószentmiklóstól délre 36 km tavolságra fekszik a Hargita-hegség és a Csíki-havasok által körülzárt medencében az Olt folyó mentén.
Római katolikus temploma 1790 és 1796 között épült, de csak 1828-ban szentelték fel. Tornya 1769-ből való.
Véleményem szerint jóval későbbi a templom, ezt bizonyitja a hajó és a szentély támpilléres szerkezete.
Csíkmadaras (románul Mădăraş, németül Neuhammer in der Tschik) község Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag 2002 áprilisától lett önálló, azelőtt Csíkdánfalva községhez tartozott.
Csíkszeredától 16 km-re északra, Gyergyószentmiklóstól délre 36 km tavolságra fekszik a Hargita-hegség és a Csíki-havasok által körülzárt medencében az Olt folyó mentén.
Római katolikus temploma 1790 és 1796 között épült, de csak 1828-ban szentelték fel. Tornya 1769-ből való.
Véleményem szerint jóval későbbi a templom, ezt bizonyitja a hajó és a szentély támpilléres szerkezete.
Csíkmenaság, róm-kat templom
Armășeni, biserica romano-catolică
1567-ben a regestrum 67 kapuval jegyzi Menasság néven. (SZOKL. II. 221.) 1601-ben Meneság (C. Suciu: Dicţionar istoric.), 1602-ben Menes Ag (uo.) formában fordul elő.
Templomára utaló okleveles adat csak 1583-ból ismeretes, amikor katolikus papja van. (Endes: Csík, Gyergyó, Kászon. 141.)
Temploma azonban sokkal régebbi, Árpád-kori, a XIII. század első feléből. Ennek emléke és jele a sekrestye és a sekrestye falában másodlagosan megőrzött román kori rózsaablak.
A rózsaablak kőlapja kör alakú, középső furata domborúan faragott levélkoszorúval övezve. A koszorún kívül van még négy áttört keresztszár. (Köpeczi–Sebestyén J.: Régi székely műemlékeink. 6.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 228.; Banner: Csík.; Endes.: i.m., 22., 73. jegyz.)
Ugyancsak az első építési kor maradványai a román kori rózsaablakok (Entz G. in: Erdélyi Múzeum. 1943. 218.), melyek formájukkal egyedülállók.
A román kori alapokra a XV. században építik a mai gótikus templomot, késői csúcsíves stílusban.
A szentély megőrizte eredeti csúcsíves vonásait: a nyolcszög három oldalával záródik. A diadalív csúcsíves. Hálóboltozata épen megmaradt. A boltozati gyámkövek kehely idomúak és díszítésük változatos. A bordák kereszteződéseiben festett címerekkel pajzsocskák vannak felerősítve. A zárókövek helyén szintén festett korongok díszlenek. Az egyik címerpajzson az ősi székely címer egyik változata ismerhető fel. (Szőnyi: i.h.; Endes: i.m. 73–74.)
A templom külön ékessége a bordák közötti falfestmények. A gótikus korban készültek, de későbbi átfestéssel, amit a hajó festett deszkamennyezetén az 1455-ös évszám jelez. A bordák közé festett képek: Nap, Hold, 4 próféta, 4 evangélista, Mária–Magdolna, Borbála, Katalin, Ilona, Margit, Anna, Klára, Zsuzsánna, amint az egyes képekhez minuszkulás betűkkel beírt nevek jelzik. (Orbán: Székelyföld. II. 40.; Endes: i.m. 74.)
A gótikus kor emléke a szentélyben a fali szentségfülke a XVI. század első feléből, csúcsíves vakárkádokkal, reneszánsz levéldíszekkel. (Batthyaneum. I. 108–109.; Balogh J.: Az erd. renaissance. 99, 221.)
A templom leghitelesebb értéke a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött szárnyasoltár, felirata szerint 1543-ból való. A templom főoltára volt, de a XVIII. században „modern aranyozott oltár szorította ki helyéről s a déli oldalcsarnokba kerüli”. Hajnald püspök fedezte fel.
Az oltár közepén Madonna szobra, kétoldalt két kisebb méretű szobor (szentek). A szárnyak festett képein Jézus élete az angyali üdvözlettől a feltámadásig. Felirata: Regina celli (így) letare 1543. Divald szerint ez a dátum csak a befejezését jelzi, mert 1520-ban készült és nem egy mester kezeműve. Az oromban Szent Anna Máriával és a kis Jézussal. Díszítései reneszánsz stílust képviselnek. A szárnyképek rokonságot mutatnak a csíkszentléleki szárnyasoltár képeivel. (Szőnyi: i.m. 232.; Balogh J.: i.m. 148, 150, 303.; Batthyaneum. I. 97–98.; Orbán: i.m. II. 41.; Endes: i.m. 77–78.; Rados: Magyar oltárok. 60.; Bíró: Erdély művészete. 69.)
A templom hajóját barokkosan átalakították. Mennyezete lapos, de megmaradtak csúcsíves emlékeiből a torony alatti bejáró kőkerete, a déli kapu keleti profilja és a támpillérek.
Az oldalcsarnokot 1858-ban építették hozzá, mai tornyát pedig 1836-ban. A déli kapu kerete részben megmaradt a kőkerítésben (Szőnyi: i.m. 228.)
Egyik harangját 1542-ben öntötték. Felirata: „O rex gloriae veni in pace 1542.” Egy másik 1604-ből való, de 1835-ben újraöntik, reá alkalmazva a régi felírást: „O rex gloriae Jesu Xte, Veni in pace. Paulus, fudit. A.D. 1604.” (Batthyaneum. I. 103.; Orbán: i.m. II. 41.)
Mindvégig katolikus.
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Templomára utaló okleveles adat csak 1583-ból ismeretes, amikor katolikus papja van. (Endes: Csík, Gyergyó, Kászon. 141.)
Temploma azonban sokkal régebbi, Árpád-kori, a XIII. század első feléből. Ennek emléke és jele a sekrestye és a sekrestye falában másodlagosan megőrzött román kori rózsaablak.
A rózsaablak kőlapja kör alakú, középső furata domborúan faragott levélkoszorúval övezve. A koszorún kívül van még négy áttört keresztszár. (Köpeczi–Sebestyén J.: Régi székely műemlékeink. 6.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 228.; Banner: Csík.; Endes.: i.m., 22., 73. jegyz.)
Ugyancsak az első építési kor maradványai a román kori rózsaablakok (Entz G. in: Erdélyi Múzeum. 1943. 218.), melyek formájukkal egyedülállók.
A román kori alapokra a XV. században építik a mai gótikus templomot, késői csúcsíves stílusban.
A szentély megőrizte eredeti csúcsíves vonásait: a nyolcszög három oldalával záródik. A diadalív csúcsíves. Hálóboltozata épen megmaradt. A boltozati gyámkövek kehely idomúak és díszítésük változatos. A bordák kereszteződéseiben festett címerekkel pajzsocskák vannak felerősítve. A zárókövek helyén szintén festett korongok díszlenek. Az egyik címerpajzson az ősi székely címer egyik változata ismerhető fel. (Szőnyi: i.h.; Endes: i.m. 73–74.)
A templom külön ékessége a bordák közötti falfestmények. A gótikus korban készültek, de későbbi átfestéssel, amit a hajó festett deszkamennyezetén az 1455-ös évszám jelez. A bordák közé festett képek: Nap, Hold, 4 próféta, 4 evangélista, Mária–Magdolna, Borbála, Katalin, Ilona, Margit, Anna, Klára, Zsuzsánna, amint az egyes képekhez minuszkulás betűkkel beírt nevek jelzik. (Orbán: Székelyföld. II. 40.; Endes: i.m. 74.)
A gótikus kor emléke a szentélyben a fali szentségfülke a XVI. század első feléből, csúcsíves vakárkádokkal, reneszánsz levéldíszekkel. (Batthyaneum. I. 108–109.; Balogh J.: Az erd. renaissance. 99, 221.)
A templom leghitelesebb értéke a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött szárnyasoltár, felirata szerint 1543-ból való. A templom főoltára volt, de a XVIII. században „modern aranyozott oltár szorította ki helyéről s a déli oldalcsarnokba kerüli”. Hajnald püspök fedezte fel.
Az oltár közepén Madonna szobra, kétoldalt két kisebb méretű szobor (szentek). A szárnyak festett képein Jézus élete az angyali üdvözlettől a feltámadásig. Felirata: Regina celli (így) letare 1543. Divald szerint ez a dátum csak a befejezését jelzi, mert 1520-ban készült és nem egy mester kezeműve. Az oromban Szent Anna Máriával és a kis Jézussal. Díszítései reneszánsz stílust képviselnek. A szárnyképek rokonságot mutatnak a csíkszentléleki szárnyasoltár képeivel. (Szőnyi: i.m. 232.; Balogh J.: i.m. 148, 150, 303.; Batthyaneum. I. 97–98.; Orbán: i.m. II. 41.; Endes: i.m. 77–78.; Rados: Magyar oltárok. 60.; Bíró: Erdély művészete. 69.)
A templom hajóját barokkosan átalakították. Mennyezete lapos, de megmaradtak csúcsíves emlékeiből a torony alatti bejáró kőkerete, a déli kapu keleti profilja és a támpillérek.
Az oldalcsarnokot 1858-ban építették hozzá, mai tornyát pedig 1836-ban. A déli kapu kerete részben megmaradt a kőkerítésben (Szőnyi: i.m. 228.)
Egyik harangját 1542-ben öntötték. Felirata: „O rex gloriae veni in pace 1542.” Egy másik 1604-ből való, de 1835-ben újraöntik, reá alkalmazva a régi felírást: „O rex gloriae Jesu Xte, Veni in pace. Paulus, fudit. A.D. 1604.” (Batthyaneum. I. 103.; Orbán: i.m. II. 41.)
Mindvégig katolikus.
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csíkszentgyörgy, róm-kat. templom
Ciucsângeorgiu, biserica romano-catolică
Forrás: Wkipédia, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?
Csíkszentgyörgy (románul Ciucsângeorgiu) falu Romániában Hargita megyében. Csíkszeredától 22 km-re délkeletre a Fiság völgyében fekszik.
1332-ben S. Georgio néven említik először. Első temploma 1336-ban leégett, ekkor épült mai római katolikus erődített temploma, erődfala a 17. században épült (felirata szerint 1673-ban). 1661-ben a tatárok a faluval együtt felégették. Ősi településeit Csécsényt, Monyasdot, Rakottyásdot és Tompádot a tatárok dúlták szét, lakói ezután a Fiság mellé húzódtak. Római katolikus erődített temploma, erődfala a 17. században épült (felirata szerint 1673-ban). 1661-ben a tatárok a faluval együtt felégették. 1821-ben mellékszárnyat kapott, ekkor épült tornya is. A templomhoz tartozik a Rózsafüzér kápolna. A cinterem bástyáját 1673-ban építették újjá. Itt nyugszik az 1694-es Xántus-völgyi csata két hőse Tompos István lófő és Szebeni István tanító.
Csíkszentgyörgy (Ciuc-sângeorgiu) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben de Sancto Georgio néven. 1531-ben Chykzenthgewrgh formában fordul elő. Az 1567. évi regestrum Zent Gijeorgij néven jegyzi, külön felsorolva tízeseinek kapuszámát.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, György a pápai tizedjegyzék szerint 4 banálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben 6 régi banálist. 1524-ben Pál, 1592-ben Benedek presbiter a plébános.
A régi plébániatemplom a gótikus korban új formát kap. Ebből a korból ma is épen áll a szentély csúcsíves ablakaival, csúcsíves diadalívével és egyszerű gyámköveken nyugvó boltozatával. A keresztbordák négyzetekbe és három trianguláris zárókőbe futnak. A zárókövek lapjába sugárkörök vannak bevésve, a pajzsokba pedig évszámok festve. Valószínű, hogy a festések mögött címerképek voltak. Az apszis a nyolcszög három oldalával zárul.
A hajónak eredetileg lapos famennyezete volt. A mai barokk boltozat fölé nyúló régi oldalfalon a XVI. század elejéről származó freskómaradványok nyomai látszanak.
Csúcsíves a sekrestye ajtaja, a torony alatti és a cinteremből a plébániára átvezető ajtó is. A régi déli bejáró kőkerete a cinteremben van.
Erődített kőfal veszi körül, melynek építési vagy javítási idejét felirat jelzi: 1673. VA: FICZ: GX
A templom régi emléke még két feszület. Az egyik egy kis kereszt (pacificale) 1603 BED BZG felirattal. Szakértők szerint sokkal régibb, mert a corpus a régibb középkori ábrázolást képviseli, amikor a felszegezett lábakat egymás mellé helyezték. A négy sarkán levő domborművek Szent Györgyöt, a kereszten függő Krisztust, Máriát és Szent Jánost ábrázolják.
A másik egy nagyobb feszület a XVI. századból. Ezen a kereszt tövéből kinövő állványon Mária-Magdolna és Mária szobra áll, a kereszt hátulján pedig a szenvedés, valamint a négy evangélista jelképei láthatók. Az impozáns templom több régebbi falut és tízest fogott össze. Ezek: Körisvényfalva, Jenőfalva, Zata, Lac tízes, Gál tízes, Bánkfalva.
A középkortól tiszta katolikus falu mindvégig megmarad a katolikus vallásban.
A XVIII. században katolikus anyaegyház.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
1332-ben S. Georgio néven említik először. Első temploma 1336-ban leégett, ekkor épült mai római katolikus erődített temploma, erődfala a 17. században épült (felirata szerint 1673-ban). 1661-ben a tatárok a faluval együtt felégették. Ősi településeit Csécsényt, Monyasdot, Rakottyásdot és Tompádot a tatárok dúlták szét, lakói ezután a Fiság mellé húzódtak. Római katolikus erődített temploma, erődfala a 17. században épült (felirata szerint 1673-ban). 1661-ben a tatárok a faluval együtt felégették. 1821-ben mellékszárnyat kapott, ekkor épült tornya is. A templomhoz tartozik a Rózsafüzér kápolna. A cinterem bástyáját 1673-ban építették újjá. Itt nyugszik az 1694-es Xántus-völgyi csata két hőse Tompos István lófő és Szebeni István tanító.
Csíkszentgyörgy (Ciuc-sângeorgiu) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben de Sancto Georgio néven. 1531-ben Chykzenthgewrgh formában fordul elő. Az 1567. évi regestrum Zent Gijeorgij néven jegyzi, külön felsorolva tízeseinek kapuszámát.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, György a pápai tizedjegyzék szerint 4 banálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben 6 régi banálist. 1524-ben Pál, 1592-ben Benedek presbiter a plébános.
A régi plébániatemplom a gótikus korban új formát kap. Ebből a korból ma is épen áll a szentély csúcsíves ablakaival, csúcsíves diadalívével és egyszerű gyámköveken nyugvó boltozatával. A keresztbordák négyzetekbe és három trianguláris zárókőbe futnak. A zárókövek lapjába sugárkörök vannak bevésve, a pajzsokba pedig évszámok festve. Valószínű, hogy a festések mögött címerképek voltak. Az apszis a nyolcszög három oldalával zárul.
A hajónak eredetileg lapos famennyezete volt. A mai barokk boltozat fölé nyúló régi oldalfalon a XVI. század elejéről származó freskómaradványok nyomai látszanak.
Csúcsíves a sekrestye ajtaja, a torony alatti és a cinteremből a plébániára átvezető ajtó is. A régi déli bejáró kőkerete a cinteremben van.
Erődített kőfal veszi körül, melynek építési vagy javítási idejét felirat jelzi: 1673. VA: FICZ: GX
A templom régi emléke még két feszület. Az egyik egy kis kereszt (pacificale) 1603 BED BZG felirattal. Szakértők szerint sokkal régibb, mert a corpus a régibb középkori ábrázolást képviseli, amikor a felszegezett lábakat egymás mellé helyezték. A négy sarkán levő domborművek Szent Györgyöt, a kereszten függő Krisztust, Máriát és Szent Jánost ábrázolják.
A másik egy nagyobb feszület a XVI. századból. Ezen a kereszt tövéből kinövő állványon Mária-Magdolna és Mária szobra áll, a kereszt hátulján pedig a szenvedés, valamint a négy evangélista jelképei láthatók. Az impozáns templom több régebbi falut és tízest fogott össze. Ezek: Körisvényfalva, Jenőfalva, Zata, Lac tízes, Gál tízes, Bánkfalva.
A középkortól tiszta katolikus falu mindvégig megmarad a katolikus vallásban.
A XVIII. században katolikus anyaegyház.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csikszentimre, róm-kat. templom, Hargita megye
Sântimru, biserica romano-catolică, județul Harghita
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentimre
Helységnév 2: Sântimbru
Csíkszentimre (románul Sântimbru, németül Sankt Emmerich) község Romániában, Hargita megyében.
Fekvése
A falu Csíkszeredától 11 km-re délkeletre, a Bedecs, Rege és Bánya patakok Oltba ömlésénél fekszik. A folyó jobb partján Pálszeg, Sándorszeg, Alszeg és Felszeg (összefoglaló nevük Oltelve), a bal parton (a ma már nem létező) Bedecs és Tenkeszeg nevű tízesekből tevődik össze.
Nevének eredete
Középkori Szent Imrének szentelt templomáról kapta a nevét.
Története
Területe ősidők óta lakott. A falutól északra a Zöldfák nevű területen 3. századi valamint 6. századi telep nyomaira bukkantak. A falunak már a 13. században volt temploma. Iskolája 1622-óta létezik. A faluban 1702-ben boszorkányper volt. A falu déli részén, a Kúria-dombon áll a Henter család 18. századi barokk-reneszánsz kúriája – siralmas állapotban. A 18. század elején itt gyilkolták meg br. Henter Ádámot, 1764-ben itt tettek hűségesküt Csíkszék vezetői a császárnak. 1707-ben a falut az osztrákok fosztották ki, 1719-ben pestis pusztított, a 404 áldozatra a temető sarkán álló kőoszlop emlékeztet. 1910-ben 1788 magyar lakosa volt, A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.
Látnivalók
Szent Margit kápolnája az Olttól nyugatra az Alsó-Erdőalja mezőn található, a 14. században épült, korabeli freskók díszítik. A hagyomány szerint Tankó Margit emeltette 1661-ben, 1823-ban állították helyre.
Római katolikus temploma gótikus eredetű, 1776-ban kapta mai barokk alakját. Szárnyasoltára a 16. század elején készült, padlásáról több 15. század végi táblakép is került elő.
A Bánya-és Vermes patakok forrásvidéke borvizes lápos terület.
A falu nevezetessége a Büdös-fürdő, vagy Szentimrefürdő a falutól nyugatra 13 km-re a Déli-Hargitában a Büdös-hegy nyugati oldalában fekszik. Kénes-szén-dioxidos borvízforrások táplálják, ezért jellegzetes záptojásszaga van.
Csíkszentimre (Sântimbru) falu az 1567. évi regestrumban szerepel először 30 kapuval Zent Emreh néven. Ugyanekkor külön faluként jegyzik 26 kapuval Bedecs tízesét a mai Szentimrének. 1583-ban Szentimreh, 1602-ben Szent Imre formában fordul elő. A falu Szent Imre tiszteletére szentelt templomától kapta nevét és ez bizonyossá teszi, hogy első temploma egykorú volt a többi szomszédos – szentekről elnevezett – templomokkal, vagyis a XIII–XIV. században már román stílusú templom állott itt.
A mai templom a XV. századi, de nagyon kivetkőztetve gótikus kori formáiból. Ugyanis 1767-ben újjáépítik. A hajót teljesen új formába öltöztetik. A régi templomból megmarad a torony és a szentély, de azok is átalakítva. Az egykori hálóboltozatnak és gótikus záróköveinek csak nyomai állapíthatók meg. Falfestmény-maradványok is előkerültek.
1591-ből Antal plébános neve ismeretes.
A XV. századi templomnak értékes maradványa egy szárnyasoltár. E század elején Kovács Balázs plébános a templom padlásán fedezte fel, míg 1929-ben Léstyán József a toronyban talált még két töredéket. Két hatalmas méretű szárnyon a karácsonyi és húsvéti ünnepkör képei láthatók. Egy nagyobb, XV. század végi szárnyasoltár részei voltak.
Két nagyobb méretű táblakép egy másik szárnyasoltár része lehetett, mert méretei nem találnak a fenti szárnyakhoz. Régebbiek és kivitelben is mások. Az egyik a töviskoronázást, a másik a golgotai jelenetet örökíti meg.
A templomot középkori eredetű, részben visszabontott védőfal övezi, melynek lőréseit immár egy évszázada befalazták.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentimre
Helységnév 2: Sântimbru
Csíkszentimre (románul Sântimbru, németül Sankt Emmerich) község Romániában, Hargita megyében.
Fekvése
A falu Csíkszeredától 11 km-re délkeletre, a Bedecs, Rege és Bánya patakok Oltba ömlésénél fekszik. A folyó jobb partján Pálszeg, Sándorszeg, Alszeg és Felszeg (összefoglaló nevük Oltelve), a bal parton (a ma már nem létező) Bedecs és Tenkeszeg nevű tízesekből tevődik össze.
Nevének eredete
Középkori Szent Imrének szentelt templomáról kapta a nevét.
Története
Területe ősidők óta lakott. A falutól északra a Zöldfák nevű területen 3. századi valamint 6. századi telep nyomaira bukkantak. A falunak már a 13. században volt temploma. Iskolája 1622-óta létezik. A faluban 1702-ben boszorkányper volt. A falu déli részén, a Kúria-dombon áll a Henter család 18. századi barokk-reneszánsz kúriája – siralmas állapotban. A 18. század elején itt gyilkolták meg br. Henter Ádámot, 1764-ben itt tettek hűségesküt Csíkszék vezetői a császárnak. 1707-ben a falut az osztrákok fosztották ki, 1719-ben pestis pusztított, a 404 áldozatra a temető sarkán álló kőoszlop emlékeztet. 1910-ben 1788 magyar lakosa volt, A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.
Látnivalók
Szent Margit kápolnája az Olttól nyugatra az Alsó-Erdőalja mezőn található, a 14. században épült, korabeli freskók díszítik. A hagyomány szerint Tankó Margit emeltette 1661-ben, 1823-ban állították helyre.
Római katolikus temploma gótikus eredetű, 1776-ban kapta mai barokk alakját. Szárnyasoltára a 16. század elején készült, padlásáról több 15. század végi táblakép is került elő.
A Bánya-és Vermes patakok forrásvidéke borvizes lápos terület.
A falu nevezetessége a Büdös-fürdő, vagy Szentimrefürdő a falutól nyugatra 13 km-re a Déli-Hargitában a Büdös-hegy nyugati oldalában fekszik. Kénes-szén-dioxidos borvízforrások táplálják, ezért jellegzetes záptojásszaga van.
Csíkszentimre (Sântimbru) falu az 1567. évi regestrumban szerepel először 30 kapuval Zent Emreh néven. Ugyanekkor külön faluként jegyzik 26 kapuval Bedecs tízesét a mai Szentimrének. 1583-ban Szentimreh, 1602-ben Szent Imre formában fordul elő. A falu Szent Imre tiszteletére szentelt templomától kapta nevét és ez bizonyossá teszi, hogy első temploma egykorú volt a többi szomszédos – szentekről elnevezett – templomokkal, vagyis a XIII–XIV. században már román stílusú templom állott itt.
A mai templom a XV. századi, de nagyon kivetkőztetve gótikus kori formáiból. Ugyanis 1767-ben újjáépítik. A hajót teljesen új formába öltöztetik. A régi templomból megmarad a torony és a szentély, de azok is átalakítva. Az egykori hálóboltozatnak és gótikus záróköveinek csak nyomai állapíthatók meg. Falfestmény-maradványok is előkerültek.
1591-ből Antal plébános neve ismeretes.
A XV. századi templomnak értékes maradványa egy szárnyasoltár. E század elején Kovács Balázs plébános a templom padlásán fedezte fel, míg 1929-ben Léstyán József a toronyban talált még két töredéket. Két hatalmas méretű szárnyon a karácsonyi és húsvéti ünnepkör képei láthatók. Egy nagyobb, XV. század végi szárnyasoltár részei voltak.
Két nagyobb méretű táblakép egy másik szárnyasoltár része lehetett, mert méretei nem találnak a fenti szárnyakhoz. Régebbiek és kivitelben is mások. Az egyik a töviskoronázást, a másik a golgotai jelenetet örökíti meg.
A templomot középkori eredetű, részben visszabontott védőfal övezi, melynek lőréseit immár egy évszázada befalazták.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csíkszentkirály, róm-kat. templom
Sâncrăieni, biserica romano-catolică
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000., Botár István, Kövek, falak, templomok, Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2009,
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentikirály
Helységnév 2: Sâncrăieni
Csíkszentkirály (Sâncrăieni) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben: de Sancto Rege néven. 1566-ban Zent Kiraly formában fordul elő. 1567-ben a regestrum 23 kapuval jegyzi és külön 11 kapuval Poklandfalvát. 1570-ben Szentkirál, Szentkirálj, 1602-ben Szentkirály, 1695-ben Szent Király formában írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint 4 banálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben pedig 2 garast.
A falu neve (Szentkirály) azt igazolja, hogy Szent István tiszteletére szentelt temploma volt.
A XII. századi templom román kori emlékei: a torony alatti köríves, egyszerűen hornyolt kő ajtókeret, a déli kapu ehhez hasonló kőkeretének darabjai, melyeket a déli portikusz építésekor távolítottak el, és amelyek a plébánia javításakor kerültek elő. Ezeket a torony alatt helyezték el. Egy darab még bennmaradt a plébánia falában.
Ugyancsak a román kori templomból őrizték meg a mai napig a keresztelőmedencét.
A templom második korszakából való az a déli kapu, amelyet Orbán Balázs ír le: „átszelt lóherívvel záródó”. Felette csonkított felirat: ,,HOC OPUS FECIT MAGIS...” Maiusculum betűi alapján a XVI. század elejére tehető.
XVI. századi kisebb harangja is, melynek összevissza kevert maiusculum betűi értelmetlen szöveget adnak. Csak dátuma olvasható ki: 1562.
A XV. század végi a templom padlásán felfedezett Mária-szobor. „Falusias egyszerűség, erőteljes valószerűség jellemzi”, amint Balogh Jolán megállapítja.
A XVIII. századra a templom kicsinynek bizonyul. 1759-ben az egyházközség nevében Gáll Péter plébános és Léstyán József főmegyebíró szerződést kötnek Fogaras György pallérral; hogy a templomot a szentély megszélesítésével 6 öllel meghosszabbítsa, a tornyot pedig másfél öllel magasítsa, és az egész templomot bolt alá vegye. Az építkezést 1773-ban fejezik be. Ekkor távolítják el a középkori oltárt, amelyhez a szentkirályi Madonna tartozhatott.
A déli oldalbejáróhoz 1790-ben barokk előcsarnokot építenek, 1900-ban pedig az északi oldalon oldalkápolnát. A csarnok homlokzatán építési idejét felirat örökíti meg: „AEDIFIC TEMPORE BELLI TURCICI MDCCXC.“
A templomot erős kőfal veszi körül, mely egykor magasabb volt, és védelmi célokat szolgált. Északi oldalán, a falon kívüli kősíremlékek régi temető helyét jelölik.
Botár István:
A csíkszentkirályi plébániatemplom az Olt jobb partján, az ártér szélén áll. Az épület támpillérekkel erősített, cseréppel fedett, vakolt kő cinteremfal veszi körül, amelyen északnyugat illetve délnyugat felől egy-egy, boltozott kapuépítménnyel ellátott bejárat nyílik, felirata szerint 1692-ben már állt. A cinteremfal a déli oldalon hiányzik, ugyanis a későbbiekben ide épített plébánia-épület miatt elbontották ezt a részét.
... Ma csupán a hajó és a torony vízvetős nyugati saroktámpillérei jelzik, hogy legalább részben középkori épülettel van dolgunk. Itt, a toronyban található az 1562-ben öntött harang és szintén a toronyaljban látható az egyetlen helyén maradt középkori, félköríves záródású, hengertagos kőkeretes kapu is, amely eredetileg a hajó nyugati bejárata volt.
A régi templom tartozékai közül csupán a gótikus formát mutató kő keresztelőmedence maradt az épületben, illetve egy, a XV. század végére keltezett, sérült-kopott Szűz Mária szobor, amelyet a Csíki Székely Múzeumban őriznek. A XIX. században a templomnak voltak további középkori elemei is, amelyeket Orbán Balázs még megörökíthetett: "átszelt lóhereívvel zárodó oldalkapuja, mely felett ezen csonkított felirat van ebvésve: HOC+OPUS+FECIT+MAGIS"
... a faragványok sorát Banner Zoltán egészítette ki a plébánia udvarán talált további félköríves, hengertagos kapu töredékével, amelyet a kutatás során újra azonosítani és dokumentálni tudtunk.
A templomról szoló adatokat Léstyán Ferenc összegezte legutóbb, ismereteinket több új adattal egészítve ki. Tőle tudjuk, hogy a déli kapu kőkereteit a portikusz építésekor távolították el, és azt is, hogy a plébánia falában további faragványok rejtőznek. A Domus Historia adataira építve ő cáfolta meg Köpeczi fenti megfigyeléseit. A kéziratos bejegyzésekből ugyanis kiderül, hogy a templomhajót, a szentélyt és tornyot 1759-ben nagyobbították meg mai formájára. ... A mai, XVIII. században épített szentély záródásában tehát nem nagyon lehettek gótikus bordák nyomai. Ezután került sor a templom beboltozására is, amely 1773-ra készült el. 1790-ben épült a barokk előcsarnok, majd 1900-ban az északi oldalkápolna.
...
Azt tudtuk tehát, hogy volt egy bizonyára még Árpád-korban emelt templom, amelyből csupán egy kapu maradt (ld. nyugati kapu, 1333-as említés). Ezt az épületet a gótikus periódusban legalább részben átalakították (déli kapu, harang), hogy a XVIII. századtól kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan dolgozzanak rajta. A munkálatok eredményeként a középkori épület részei közül csak a nyugati kapu látható eredeti helyén.
A templomon 2002-ben átfogó külső tatarozási munkálatok kezdődtek, a műemlékvédelmi szakhatóság tudta és engedélye nélkül. A falakon Kiss Lóránd végzett külső és belső szondázó falkutatást. Jelentése szerint a hajófal XIV. századi, külső nyugati és déli oldalán a vakolat alatt középkori freskó technikával készült falképtöredékek lappanganak, amelyek még a torony felépülte előtt készültek. ... Ugyanekkor a portikusztól keletre egy befalazott csúcsíves, kora gótikus ablak került elő. ...
A mostani ablakok kialakításakor felszámolták a középkori alacsonyabb - és minden bizonnyal keskenyebb - ablakokat, de ezek közül egynek faragott szárkövei még eredeti helyükön maradtak, míg egy további ablak részeit egy későbbi ablak kávájába falazták be. ...
A középkori falszakaszon a déli bejáró és az új szentély között egy középkori, csúcsíves ablak volt befalazva. Ennek alja közel egy méterrel alacsonyabban helyezkedett el, mint a bejárattól nyugatra azonosított ablak alja, így valószínűsíteni lehetett, hogy nem ugyanahhoz az építési korszakhoz tartozik. Ráadásul úgy tűnt, hogy jóval keskenyebb is, mint az ismert csíki későgótikus ablakok, így kibontottuk abban a reményben, hogy itt sikerül elsőként egy korai gótikus ablakot bemutatni. Az ablak béllete kívülről téglával volt befalazva, mögötte kissé sérülten megmaradt az eredeti mérmű is. ... Ma ez az egyetlen látható, ilyen formájó, XIV. századi ablak az egész Csíki-medencében ... Egy hasonló megformálású ablak a csíkmenasági templomban található, de az szerencsétlenebbül járt. A csíkmenasági déli melléképület, az úgynevezett újfalvi rész építésekor a déli falat és vele az ablak alsó részét is elbontották ls ma csak felső íve látható a déli belső karzatról.
A déli hajó középkori, alsó falszakaszán további értékes kőfaragványok voltak. ... A portikusztól nyugatra a déli hajófalon kb 80 cm magasságban egymás felett két beépített faragott kő volt látható, melyekről légkalapáccsal verték le a falsíkból kiemelkedő részeket. ... Ezeket összeillesztve két kőből álló, alakos domborművet lehetett rekonstruálni. A felső kövön egy kerek megfaragott arc volt látható, melyen a szájat és a szemet bevéséssel jelezték. Az alsó kövön, a fejhez képest aránytalanul kisebb emberi test ismerhető fel, redőzött, derekánál övvel összefogott ruhában.
...
A cinteremfal felmérése közben egy farakás alatt találtunk egy fogazott díszítésű, kőből faragott szenteltvíztartót. A faragvány első ránézésre nagyon hasonlít a csíkdelnei és csíkszentdomokosi Árpád-korinak mondott szenteltvíztartókhoz, ám a farakás eltávolítása után kiderült, hogy valójában XIX. századi munka. Hátoldalán ugyanis jól olvasható a készíttető neve és a készítés ideje is: BALAS/LAZAR/CSINA/LTATA 1852. Ennek ismeretében az említett, általánosan középkorinak tartott, hasonló kialakítású szenteltvíztartók időrendjét is újra kell vizsgálni, hiszen előfordulhat, hogy csupán archaikus, de újkori faragványokat keltezünk vissza a középkorra.
Szintén a cinteremfal felmérésa során bukkantunk egy további kőfaragványra. A nyugati bejáró külső lépcsőfokai között egy hengertagos (?) ajtószárkő van behelyezve, ami valószínűleg összetartzik a plébánián található félköríves, hengertagos Árpád-kori kapukerettel.
A templom építéstörténete
... A helynév és a falu határában előkerült X-XI. századi leletek és a közeli csíksomlyói templom első periódusának XII. századi keltezése, ill. hasonló ajtókeretei alapján valószínűnek tartjuk, hogy a templom első, XIV. század eleji említése előtt jóval korábban is felépülhetett. ... Annyi bizonyos csupán, hogy a kőtemplom előtt már temető állt a helyszínen, a legkorábbi fal alatt ugyanis sírok kerültek elő! Az azonban eldöntetlen, hogy a sírok egy korábbi fatemplomhoz vagy egy úgynevezett soros ("pogány") temetőhőz tartoztak-e. A templomnak az első, kőből épített periódusához tartozhat a félköríves, hengertagos keretű nyugati kapu és az egyelőre ismeretlen helyről előkerült másik, hasonló méretű és tagozatú kapuzatrészlet. Ekkor a hajó még saroktámpillérek nélkül állt, és ide köthető a déli falon azonosított, kis méretű, tagolatlan kőkeretes ablakrészlet, és valószínűleg a figurális kőfaragvány is.
A portikusztól keletre feltárt, eredeti helyzetű ablak alapján a XIV. század folyamán a hajót megnyujtották, és ugyanekkor új, sokszögzáródású, támpilléres szentélyt építettek. E második, kora gótikus periódus szentélyének alapfalait a 2007. évi ásatás során meg is találták a mai szentély belsejében. A gótikus építkezésekor erősítették meg utólag támpillérekkel a hajó nyugati sarkait is.
A XV.-XVI. században újra dolgoztak a templomon, ekkor építették be - az Orbán Balázs által leírt - déli késő gótikus kaput. Ebben za időszakban készült az új gótikus oltár, amelynek egyetlen maradványa a XV. század végére keltezett Madonna-szobor ..., és ekkor rendelték meg a brassói harangot (1562), amelyet valószínűleg fa toronyba, haranglábba helyeztek el.
Megjegyzés: Bár nem tartoznak a középkori templomhoz, sem az oldal tematikájához, mégis leközlök egy pár fényképet a csíkszentkirályi templom cinteremfalán belül, illetve kívül található sírkövekből, mível nagyon szépnek és érdekesnek találom őket.
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentikirály
Helységnév 2: Sâncrăieni
Csíkszentkirály (Sâncrăieni) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben: de Sancto Rege néven. 1566-ban Zent Kiraly formában fordul elő. 1567-ben a regestrum 23 kapuval jegyzi és külön 11 kapuval Poklandfalvát. 1570-ben Szentkirál, Szentkirálj, 1602-ben Szentkirály, 1695-ben Szent Király formában írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint 4 banálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben pedig 2 garast.
A falu neve (Szentkirály) azt igazolja, hogy Szent István tiszteletére szentelt temploma volt.
A XII. századi templom román kori emlékei: a torony alatti köríves, egyszerűen hornyolt kő ajtókeret, a déli kapu ehhez hasonló kőkeretének darabjai, melyeket a déli portikusz építésekor távolítottak el, és amelyek a plébánia javításakor kerültek elő. Ezeket a torony alatt helyezték el. Egy darab még bennmaradt a plébánia falában.
Ugyancsak a román kori templomból őrizték meg a mai napig a keresztelőmedencét.
A templom második korszakából való az a déli kapu, amelyet Orbán Balázs ír le: „átszelt lóherívvel záródó”. Felette csonkított felirat: ,,HOC OPUS FECIT MAGIS...” Maiusculum betűi alapján a XVI. század elejére tehető.
XVI. századi kisebb harangja is, melynek összevissza kevert maiusculum betűi értelmetlen szöveget adnak. Csak dátuma olvasható ki: 1562.
A XV. század végi a templom padlásán felfedezett Mária-szobor. „Falusias egyszerűség, erőteljes valószerűség jellemzi”, amint Balogh Jolán megállapítja.
A XVIII. századra a templom kicsinynek bizonyul. 1759-ben az egyházközség nevében Gáll Péter plébános és Léstyán József főmegyebíró szerződést kötnek Fogaras György pallérral; hogy a templomot a szentély megszélesítésével 6 öllel meghosszabbítsa, a tornyot pedig másfél öllel magasítsa, és az egész templomot bolt alá vegye. Az építkezést 1773-ban fejezik be. Ekkor távolítják el a középkori oltárt, amelyhez a szentkirályi Madonna tartozhatott.
A déli oldalbejáróhoz 1790-ben barokk előcsarnokot építenek, 1900-ban pedig az északi oldalon oldalkápolnát. A csarnok homlokzatán építési idejét felirat örökíti meg: „AEDIFIC TEMPORE BELLI TURCICI MDCCXC.“
A templomot erős kőfal veszi körül, mely egykor magasabb volt, és védelmi célokat szolgált. Északi oldalán, a falon kívüli kősíremlékek régi temető helyét jelölik.
Botár István:
A csíkszentkirályi plébániatemplom az Olt jobb partján, az ártér szélén áll. Az épület támpillérekkel erősített, cseréppel fedett, vakolt kő cinteremfal veszi körül, amelyen északnyugat illetve délnyugat felől egy-egy, boltozott kapuépítménnyel ellátott bejárat nyílik, felirata szerint 1692-ben már állt. A cinteremfal a déli oldalon hiányzik, ugyanis a későbbiekben ide épített plébánia-épület miatt elbontották ezt a részét.
... Ma csupán a hajó és a torony vízvetős nyugati saroktámpillérei jelzik, hogy legalább részben középkori épülettel van dolgunk. Itt, a toronyban található az 1562-ben öntött harang és szintén a toronyaljban látható az egyetlen helyén maradt középkori, félköríves záródású, hengertagos kőkeretes kapu is, amely eredetileg a hajó nyugati bejárata volt.
A régi templom tartozékai közül csupán a gótikus formát mutató kő keresztelőmedence maradt az épületben, illetve egy, a XV. század végére keltezett, sérült-kopott Szűz Mária szobor, amelyet a Csíki Székely Múzeumban őriznek. A XIX. században a templomnak voltak további középkori elemei is, amelyeket Orbán Balázs még megörökíthetett: "átszelt lóhereívvel zárodó oldalkapuja, mely felett ezen csonkított felirat van ebvésve: HOC+OPUS+FECIT+MAGIS"
... a faragványok sorát Banner Zoltán egészítette ki a plébánia udvarán talált további félköríves, hengertagos kapu töredékével, amelyet a kutatás során újra azonosítani és dokumentálni tudtunk.
A templomról szoló adatokat Léstyán Ferenc összegezte legutóbb, ismereteinket több új adattal egészítve ki. Tőle tudjuk, hogy a déli kapu kőkereteit a portikusz építésekor távolították el, és azt is, hogy a plébánia falában további faragványok rejtőznek. A Domus Historia adataira építve ő cáfolta meg Köpeczi fenti megfigyeléseit. A kéziratos bejegyzésekből ugyanis kiderül, hogy a templomhajót, a szentélyt és tornyot 1759-ben nagyobbították meg mai formájára. ... A mai, XVIII. században épített szentély záródásában tehát nem nagyon lehettek gótikus bordák nyomai. Ezután került sor a templom beboltozására is, amely 1773-ra készült el. 1790-ben épült a barokk előcsarnok, majd 1900-ban az északi oldalkápolna.
...
Azt tudtuk tehát, hogy volt egy bizonyára még Árpád-korban emelt templom, amelyből csupán egy kapu maradt (ld. nyugati kapu, 1333-as említés). Ezt az épületet a gótikus periódusban legalább részben átalakították (déli kapu, harang), hogy a XVIII. századtól kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan dolgozzanak rajta. A munkálatok eredményeként a középkori épület részei közül csak a nyugati kapu látható eredeti helyén.
A templomon 2002-ben átfogó külső tatarozási munkálatok kezdődtek, a műemlékvédelmi szakhatóság tudta és engedélye nélkül. A falakon Kiss Lóránd végzett külső és belső szondázó falkutatást. Jelentése szerint a hajófal XIV. századi, külső nyugati és déli oldalán a vakolat alatt középkori freskó technikával készült falképtöredékek lappanganak, amelyek még a torony felépülte előtt készültek. ... Ugyanekkor a portikusztól keletre egy befalazott csúcsíves, kora gótikus ablak került elő. ...
A mostani ablakok kialakításakor felszámolták a középkori alacsonyabb - és minden bizonnyal keskenyebb - ablakokat, de ezek közül egynek faragott szárkövei még eredeti helyükön maradtak, míg egy további ablak részeit egy későbbi ablak kávájába falazták be. ...
A középkori falszakaszon a déli bejáró és az új szentély között egy középkori, csúcsíves ablak volt befalazva. Ennek alja közel egy méterrel alacsonyabban helyezkedett el, mint a bejárattól nyugatra azonosított ablak alja, így valószínűsíteni lehetett, hogy nem ugyanahhoz az építési korszakhoz tartozik. Ráadásul úgy tűnt, hogy jóval keskenyebb is, mint az ismert csíki későgótikus ablakok, így kibontottuk abban a reményben, hogy itt sikerül elsőként egy korai gótikus ablakot bemutatni. Az ablak béllete kívülről téglával volt befalazva, mögötte kissé sérülten megmaradt az eredeti mérmű is. ... Ma ez az egyetlen látható, ilyen formájó, XIV. századi ablak az egész Csíki-medencében ... Egy hasonló megformálású ablak a csíkmenasági templomban található, de az szerencsétlenebbül járt. A csíkmenasági déli melléképület, az úgynevezett újfalvi rész építésekor a déli falat és vele az ablak alsó részét is elbontották ls ma csak felső íve látható a déli belső karzatról.
A déli hajó középkori, alsó falszakaszán további értékes kőfaragványok voltak. ... A portikusztól nyugatra a déli hajófalon kb 80 cm magasságban egymás felett két beépített faragott kő volt látható, melyekről légkalapáccsal verték le a falsíkból kiemelkedő részeket. ... Ezeket összeillesztve két kőből álló, alakos domborművet lehetett rekonstruálni. A felső kövön egy kerek megfaragott arc volt látható, melyen a szájat és a szemet bevéséssel jelezték. Az alsó kövön, a fejhez képest aránytalanul kisebb emberi test ismerhető fel, redőzött, derekánál övvel összefogott ruhában.
...
A cinteremfal felmérése közben egy farakás alatt találtunk egy fogazott díszítésű, kőből faragott szenteltvíztartót. A faragvány első ránézésre nagyon hasonlít a csíkdelnei és csíkszentdomokosi Árpád-korinak mondott szenteltvíztartókhoz, ám a farakás eltávolítása után kiderült, hogy valójában XIX. századi munka. Hátoldalán ugyanis jól olvasható a készíttető neve és a készítés ideje is: BALAS/LAZAR/CSINA/LTATA 1852. Ennek ismeretében az említett, általánosan középkorinak tartott, hasonló kialakítású szenteltvíztartók időrendjét is újra kell vizsgálni, hiszen előfordulhat, hogy csupán archaikus, de újkori faragványokat keltezünk vissza a középkorra.
Szintén a cinteremfal felmérésa során bukkantunk egy további kőfaragványra. A nyugati bejáró külső lépcsőfokai között egy hengertagos (?) ajtószárkő van behelyezve, ami valószínűleg összetartzik a plébánián található félköríves, hengertagos Árpád-kori kapukerettel.
A templom építéstörténete
... A helynév és a falu határában előkerült X-XI. századi leletek és a közeli csíksomlyói templom első periódusának XII. századi keltezése, ill. hasonló ajtókeretei alapján valószínűnek tartjuk, hogy a templom első, XIV. század eleji említése előtt jóval korábban is felépülhetett. ... Annyi bizonyos csupán, hogy a kőtemplom előtt már temető állt a helyszínen, a legkorábbi fal alatt ugyanis sírok kerültek elő! Az azonban eldöntetlen, hogy a sírok egy korábbi fatemplomhoz vagy egy úgynevezett soros ("pogány") temetőhőz tartoztak-e. A templomnak az első, kőből épített periódusához tartozhat a félköríves, hengertagos keretű nyugati kapu és az egyelőre ismeretlen helyről előkerült másik, hasonló méretű és tagozatú kapuzatrészlet. Ekkor a hajó még saroktámpillérek nélkül állt, és ide köthető a déli falon azonosított, kis méretű, tagolatlan kőkeretes ablakrészlet, és valószínűleg a figurális kőfaragvány is.
A portikusztól keletre feltárt, eredeti helyzetű ablak alapján a XIV. század folyamán a hajót megnyujtották, és ugyanekkor új, sokszögzáródású, támpilléres szentélyt építettek. E második, kora gótikus periódus szentélyének alapfalait a 2007. évi ásatás során meg is találták a mai szentély belsejében. A gótikus építkezésekor erősítették meg utólag támpillérekkel a hajó nyugati sarkait is.
A XV.-XVI. században újra dolgoztak a templomon, ekkor építették be - az Orbán Balázs által leírt - déli késő gótikus kaput. Ebben za időszakban készült az új gótikus oltár, amelynek egyetlen maradványa a XV. század végére keltezett Madonna-szobor ..., és ekkor rendelték meg a brassói harangot (1562), amelyet valószínűleg fa toronyba, haranglábba helyeztek el.
Megjegyzés: Bár nem tartoznak a középkori templomhoz, sem az oldal tematikájához, mégis leközlök egy pár fényképet a csíkszentkirályi templom cinteremfalán belül, illetve kívül található sírkövekből, mível nagyon szépnek és érdekesnek találom őket.
Csíkszentlélek, róm-kat. templom
Leliceni, biserica rom-cat.
Forrás: Wikipédia, Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek, http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/zmisc/oltar/16_sz/4/csiksze1.html, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentlélek
Helységnév 2: Leliceni
CSÍKSZENTLÉLEK – templom
1333-ban jelentkezik először Csíkszentlélek (Leliceni) falu neve az okiratokban, de Spiritu Sancto néven. 1567-ben a regestrum 14 kapuval jegyzi. 1569-ben Zentlélek, 1602-ben Szentlélek, 1638-ban Szent Lélek formában fordul elő.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint papja, János 1 banálist fizet, 1334-ben 2 banálist. Az utóbbi befizetést Benedek pap eszközölte. A falu nevét is a Szentlélek tiszteletére szentelt templomától kapta, a XIV. század elején.
A mai templom a XV. századi gótika alkotása, de ebből a korból is csak a szentélye maradt meg változatlan hálóboltozatával, csúcsíves diadalívével és ablakaival, valamint fali szentségfülkéjével, mely falusi mester alkotása. A téglából készült bordák egyszerű gyámköveken nyugszanak, és zárókövek nélkül futnak össze. Apszisa a nyolcszög három oldalával záródik. A csúcsíves ablakok mérművei hiányzanak.
A hajót 1806-ban meghosszabbították, amikor új mennyezetet kapott. Ekkor építették tornyát is. A déli kapu kerete a román-gótikus átmeneti kor alkotása a XIV. századból.
Művészettörténeti értéke a szárnyasoltár, mely 1914 óta a Magyar Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. Korát a két címeres felirata jelzi: „Insignia Filiorum Czako 1510. Insignia Regis Ungarie.” Az évszámot Czakó család címere és a Jegelló kori magyar címer fogja közre. A Czakó-fiakban Czakó Jánost és Czakó Benedeket sejtik. „Talán a legjellegzetesebben képviseli a csíki művészetet. Rajta, részletekben, már renaissance motívumok is feltűnnek.” Képei: Szentlélek eljövetele, Szent Ferenc stigmái, Szent Erzsébet, Szent Anna, két csoport női szent, a keresztre feszített Krisztus, Mária és Szent János között.
A szárnyasoltárral egykorú a harangja, amiről felirata tanúskodik: ANNO DOMINI 1511 patrum gromate. Az utóbbi rész összekevert betűi Jahve nevét rejtik.
A betűk átmeneti formát képviselnek a minuszkulás írásból a latinba és a reneszánszba.
A templomot régi védőfal veszi körül, azonban a meszelés ennek tanulmányozását jelenleg nemigen teszi lehetővé. A fal eredetileg jóval magasabb lehetett, erről a helyi hagyomány is így emlékezik.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Wikipedia Csíkszentlélek (románul Leliceni): falu a mai Romániában Hargita megyében.Közigazgatásilag önálló község.
Fekvése Csíkszeredától 5 km-re délkeletre a Bánátus-patak völgyében fekszik. Alszeg, Boroszló, Fitód és Szentlélek nevű tízesei máig különállnak. Fitód 2004-ben, Mindszenttel és Hosszúaszóval együtt önálló község lett.
Nevének eredete Nevét a Szentlélek tiszteletére szentelt templomáról kapta.
Története Területe ősidők óta lakott. A falutól északnyugatra emelkedő Kőhegyen, valamint délnyugatra a Tilalmas-dombon bronz-és vaskori leletek kerültek a felszínre. A falu 1332-es Sacerdos de Spiritu néven történő első említésekor már volt temploma. A templomtól délnyugatra a Bánátus-patak mellett az 1661-ben a tatárok által elpusztított középkori falu maradványai kerültek elő. 1910-ben Fitóddal együtt 696 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.
Látnivalók
http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/zmisc/oltar/16_sz/4/csiksze1.html
Szentlélek eljövetele-oltár 1510
Tempera, fenyőfa
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A kép a főoltárt mutatja Csíkszentlélekről. A Szentlélek eljövetelét mutató főtáblán kívül nyitott állapotban négy, zárt állapotban további hét kép látható, valamint az oromkép és a predella.
A tábla azt a részben heves gesztusokban, részben zárkózott, emelkedett tartásban megnyilvánuló megrendülést ábrázolja, amelyet a Szentlélek eljövetele vált ki az apostolokból. Arckifejezésük nagyon egyéni, más ismertetőjegye azonban csak a bal szélhez legközelebb levő Jakabnak van; rajta kívül még a két leghátsót, Pétert és Jánost azonosíthatjuk. Az imádkozó Szűz Mária méltóságteljesen ül körükben.
Az ünnepélyes, de korántsem merev együttest élénk, erőteljes színfoltok jellemzik. Ez a tarkasággá sehol sem váló színesség vonzó erénye a táblának, amelyet joggal szoktak a legjellemzőbben csíki oltárképnek nevezni. Stílusa, bár szemmel láthatóan összefügg a XVI. század elejének német iskoláival, egyikhez sem ízesül olyan szorosan, hogy akár onnan jött, akár ott tanult mester munkája lehetne. A hagyományos formakincs gazdagítása egy-egy modernebb megoldással a csíki festészet önállóságát bizonyítja. Az oltár - mint az egész helyi iskola - alapjában véve konzervatív, ezt mutatja síkszerűsége, rajzossága, a kontúrvonalak nagy szerepe. A modern megoldások részben a dunai iskola felől érkeztek, de csupán egyik-másik alak tartásán, szakállán vehetők észre. A szárnyképek passiójeleneteinek hóborította csúcsait általában a helyi környezet hatásának tulajdonítják. Ez lehetséges, de a példát bizonyosan az égbe meredő hegyormok megörökítésében annyira kedvét lelő dunai iskola szolgáltatta.
A középkép mérete 170 x 134 cm, a szárnyképek egyenként 82 x 60,5 cm méretűek, a predella 38 x 210 cm, az oromkép 82 x 74 cm nagyságú.
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentlélek
Helységnév 2: Leliceni
CSÍKSZENTLÉLEK – templom
1333-ban jelentkezik először Csíkszentlélek (Leliceni) falu neve az okiratokban, de Spiritu Sancto néven. 1567-ben a regestrum 14 kapuval jegyzi. 1569-ben Zentlélek, 1602-ben Szentlélek, 1638-ban Szent Lélek formában fordul elő.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint papja, János 1 banálist fizet, 1334-ben 2 banálist. Az utóbbi befizetést Benedek pap eszközölte. A falu nevét is a Szentlélek tiszteletére szentelt templomától kapta, a XIV. század elején.
A mai templom a XV. századi gótika alkotása, de ebből a korból is csak a szentélye maradt meg változatlan hálóboltozatával, csúcsíves diadalívével és ablakaival, valamint fali szentségfülkéjével, mely falusi mester alkotása. A téglából készült bordák egyszerű gyámköveken nyugszanak, és zárókövek nélkül futnak össze. Apszisa a nyolcszög három oldalával záródik. A csúcsíves ablakok mérművei hiányzanak.
A hajót 1806-ban meghosszabbították, amikor új mennyezetet kapott. Ekkor építették tornyát is. A déli kapu kerete a román-gótikus átmeneti kor alkotása a XIV. századból.
Művészettörténeti értéke a szárnyasoltár, mely 1914 óta a Magyar Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. Korát a két címeres felirata jelzi: „Insignia Filiorum Czako 1510. Insignia Regis Ungarie.” Az évszámot Czakó család címere és a Jegelló kori magyar címer fogja közre. A Czakó-fiakban Czakó Jánost és Czakó Benedeket sejtik. „Talán a legjellegzetesebben képviseli a csíki művészetet. Rajta, részletekben, már renaissance motívumok is feltűnnek.” Képei: Szentlélek eljövetele, Szent Ferenc stigmái, Szent Erzsébet, Szent Anna, két csoport női szent, a keresztre feszített Krisztus, Mária és Szent János között.
A szárnyasoltárral egykorú a harangja, amiről felirata tanúskodik: ANNO DOMINI 1511 patrum gromate. Az utóbbi rész összekevert betűi Jahve nevét rejtik.
A betűk átmeneti formát képviselnek a minuszkulás írásból a latinba és a reneszánszba.
A templomot régi védőfal veszi körül, azonban a meszelés ennek tanulmányozását jelenleg nemigen teszi lehetővé. A fal eredetileg jóval magasabb lehetett, erről a helyi hagyomány is így emlékezik.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Wikipedia Csíkszentlélek (románul Leliceni): falu a mai Romániában Hargita megyében.Közigazgatásilag önálló község.
Fekvése Csíkszeredától 5 km-re délkeletre a Bánátus-patak völgyében fekszik. Alszeg, Boroszló, Fitód és Szentlélek nevű tízesei máig különállnak. Fitód 2004-ben, Mindszenttel és Hosszúaszóval együtt önálló község lett.
Nevének eredete Nevét a Szentlélek tiszteletére szentelt templomáról kapta.
Története Területe ősidők óta lakott. A falutól északnyugatra emelkedő Kőhegyen, valamint délnyugatra a Tilalmas-dombon bronz-és vaskori leletek kerültek a felszínre. A falu 1332-es Sacerdos de Spiritu néven történő első említésekor már volt temploma. A templomtól délnyugatra a Bánátus-patak mellett az 1661-ben a tatárok által elpusztított középkori falu maradványai kerültek elő. 1910-ben Fitóddal együtt 696 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.
Látnivalók
- Dombon álló mai temploma a 14. században épült, a 15. században bővítették. Mai formáját az 1806-os átalakításkor nyerte el. 1510-ben és szárnyas oltárát a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.
- A templom előtti öreg hársfa (szádokfa) alatt szokták megtárgyalni ősi pogány szokás szerint a székelyek ügyes-bajos dolgaikat.
- A Csíkszeredai út mellett áll a ’’Véreskép’’(igazából Vereskép) az 1694. évi tatárbetörés visszaverésének emlékműve,( mely tényről nincsen feljegyzés, vélhetően egy "magyarítás" 5,5 m magas csonkakúp alakú emlékmű. Boltíves ablakfülke kúpsokján elmosódott freskónyomok láthatók.
- Boroszlótól délre a Paphalála nevű dombon egykor a Várkápolna (a helybeliek csak Kápolnának nevezik), állott 1697-ben itt fejeztette le gr. Mikes Kelemen főkirálybíró Gyergyai János háromszéki esperest, mivel megházasodott.
- Zenetörténeti emléke a Domokos Pál Péter által felfedezett 1716 és 1739 között Bocskor János által összeállított Csíkszentléleki énekeskönyv.
- Itt született Bándi Vazul, a Csíksomlyói gimnázium történetírója.
- Itt született 1617. június 29-én Ágoston Péter székely jezsuita szerzetes, híres hitszónok.
- Itt élt Bocskor János, a költő.
- Innen indult Madéfalvára Zöld Péter.
http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/zmisc/oltar/16_sz/4/csiksze1.html
Szentlélek eljövetele-oltár 1510
Tempera, fenyőfa
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A kép a főoltárt mutatja Csíkszentlélekről. A Szentlélek eljövetelét mutató főtáblán kívül nyitott állapotban négy, zárt állapotban további hét kép látható, valamint az oromkép és a predella.
A tábla azt a részben heves gesztusokban, részben zárkózott, emelkedett tartásban megnyilvánuló megrendülést ábrázolja, amelyet a Szentlélek eljövetele vált ki az apostolokból. Arckifejezésük nagyon egyéni, más ismertetőjegye azonban csak a bal szélhez legközelebb levő Jakabnak van; rajta kívül még a két leghátsót, Pétert és Jánost azonosíthatjuk. Az imádkozó Szűz Mária méltóságteljesen ül körükben.
Az ünnepélyes, de korántsem merev együttest élénk, erőteljes színfoltok jellemzik. Ez a tarkasággá sehol sem váló színesség vonzó erénye a táblának, amelyet joggal szoktak a legjellemzőbben csíki oltárképnek nevezni. Stílusa, bár szemmel láthatóan összefügg a XVI. század elejének német iskoláival, egyikhez sem ízesül olyan szorosan, hogy akár onnan jött, akár ott tanult mester munkája lehetne. A hagyományos formakincs gazdagítása egy-egy modernebb megoldással a csíki festészet önállóságát bizonyítja. Az oltár - mint az egész helyi iskola - alapjában véve konzervatív, ezt mutatja síkszerűsége, rajzossága, a kontúrvonalak nagy szerepe. A modern megoldások részben a dunai iskola felől érkeztek, de csupán egyik-másik alak tartásán, szakállán vehetők észre. A szárnyképek passiójeleneteinek hóborította csúcsait általában a helyi környezet hatásának tulajdonítják. Ez lehetséges, de a példát bizonyosan az égbe meredő hegyormok megörökítésében annyira kedvét lelő dunai iskola szolgáltatta.
A középkép mérete 170 x 134 cm, a szárnyképek egyenként 82 x 60,5 cm méretűek, a predella 38 x 210 cm, az oromkép 82 x 74 cm nagyságú.
Csikszentmihály, Hargita megye, Szent Mihály róm-kat. templom
Mihăileni, județul Harghita, biserica rom-cat. Sf. Mihail,
Forrás: Wikipédia,
Csíkszentmihály (románul Mihăileni) falu Romániában Hargita megyében. A község Ajnád, Alszeg, Csigafalva és Tőkeszeg összeolvadásából keletkezett. Községközpont, Ajnád, Lóvész és Vacsárcsi tartozik hozzá. A falu Csíkszeredától 13 km-re északra a Rákos-patak völgyében fekszik.
1332-ben S. Michaele néven említik először. 1694-ben a tatár betöréskor sokat szenvedett, ekkor pusztult el a szomszédos Cibrefalva, amely ma már csak határrészként szerepel. Nevét Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta.
Csíkszentmihály (Mihăileni) falu 1333-ban jelentkezik először az okiratokban de Sancto Michaele néven. 1539-ban Zent Mijhal, 1552-ben Zent Mihal formában szerepel. 1567-ben a regestrum 64 kapuval jegyzi. 1602-ben Szent Mihálynak írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, János a pápai tizedjegyzék szerint 1 garast, majd 3 banálist fizet. Ugyanezen évben Beke pap is 3 banálist fizet, 1334-ben ismét János 2 régi banálistA falu neve is tanúság, hogy a XIV. század elején Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt.
A hagyomány a templomról két régebbi dátumot őriz. Orbán Balázs Szepesi püspök feljegyzéseit idézi, mely szerint a tornyon az 1103-as évszám volt olvasható.
Az 1785. évi vizitációs jegyzőkönyv 1188-as dátumról ír, a hagyományra hivatkozva; ezzel kapcsolatban a Schematismus (1882. 73.) megjegyzi, hogy ez talán 1488 lehet.
Egyik dátumot sem állítják hitelesnek. De kétségtelen, hogy itt a pápai tizedjegyzék kora előtt templom állott, s annak eredete nem eshetett nagyon messze az idézett dátumok korától.
Kétségtelen továbbá, hogy a mai templom inkább az 1488-as évhez kapcsolható, amire az apszis egyik gyámkövén kifaragott címer is bizonyságot nyújt, amely a Hunt–Pázmán nemzetségé. Ebből a nemzetségből származik János, aki 1457–1467 között erdélyi vajda volt.
Van azonban régebbi része is, éspedig a templom főbejáratának kapubéllete, amely a román–gótikus átmeneti korból való és a XIII–XIV. század fordulójára tehető.
Gótikus szentélye később épült a hajóhoz. A bordázat záróköveinek egyikén Jézus szenvedésének jelképeit faragták ki (kalapács, harapófogó, szeg), a másikon Mária jelképeként: rózsa. Az apszis záródása poligon.
A hajót 1819-ben bővítik, de megőrzik a régi falakat, amelyeken falfestmények tűntek elő. Az egyik töredéken, a diadalív közelében, Krisztus látható a kereszten, két oldalán Mária és János térdel. Az északi fal felső részén Szent László legendájának töredékei. Nagyon hasonlít a derzsihez, s így kora az 1400-as évek elejére, kb. 1420-ra tehető. Elrendezése a korábbi gelenceihez is hasonlít.
Az ablakokat a bővítéskor átalakították, de az eredetiek nyomai kivehetők.
Az 1731. évi vizitációs jegyzőkönyv három oltárról beszél. A nagyobbikon Szent Mihály szobra állott, amelyet nagyon réginek tartottak. Balogh Jolán szerint az 1510–1520-as években készült. A Csíki Múzeum őrzi. Magas, karcsú tornya mai formáját a XVIII. század elején nyerte, amikor magasították, de ablakai még a gótikus kor jegyeit hordozzák.
A templomot lőréses és bástyás várfal veszi körül.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csíkszentmihály (románul Mihăileni) falu Romániában Hargita megyében. A község Ajnád, Alszeg, Csigafalva és Tőkeszeg összeolvadásából keletkezett. Községközpont, Ajnád, Lóvész és Vacsárcsi tartozik hozzá. A falu Csíkszeredától 13 km-re északra a Rákos-patak völgyében fekszik.
1332-ben S. Michaele néven említik először. 1694-ben a tatár betöréskor sokat szenvedett, ekkor pusztult el a szomszédos Cibrefalva, amely ma már csak határrészként szerepel. Nevét Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta.
Csíkszentmihály (Mihăileni) falu 1333-ban jelentkezik először az okiratokban de Sancto Michaele néven. 1539-ban Zent Mijhal, 1552-ben Zent Mihal formában szerepel. 1567-ben a regestrum 64 kapuval jegyzi. 1602-ben Szent Mihálynak írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, János a pápai tizedjegyzék szerint 1 garast, majd 3 banálist fizet. Ugyanezen évben Beke pap is 3 banálist fizet, 1334-ben ismét János 2 régi banálistA falu neve is tanúság, hogy a XIV. század elején Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt.
A hagyomány a templomról két régebbi dátumot őriz. Orbán Balázs Szepesi püspök feljegyzéseit idézi, mely szerint a tornyon az 1103-as évszám volt olvasható.
Az 1785. évi vizitációs jegyzőkönyv 1188-as dátumról ír, a hagyományra hivatkozva; ezzel kapcsolatban a Schematismus (1882. 73.) megjegyzi, hogy ez talán 1488 lehet.
Egyik dátumot sem állítják hitelesnek. De kétségtelen, hogy itt a pápai tizedjegyzék kora előtt templom állott, s annak eredete nem eshetett nagyon messze az idézett dátumok korától.
Kétségtelen továbbá, hogy a mai templom inkább az 1488-as évhez kapcsolható, amire az apszis egyik gyámkövén kifaragott címer is bizonyságot nyújt, amely a Hunt–Pázmán nemzetségé. Ebből a nemzetségből származik János, aki 1457–1467 között erdélyi vajda volt.
Van azonban régebbi része is, éspedig a templom főbejáratának kapubéllete, amely a román–gótikus átmeneti korból való és a XIII–XIV. század fordulójára tehető.
Gótikus szentélye később épült a hajóhoz. A bordázat záróköveinek egyikén Jézus szenvedésének jelképeit faragták ki (kalapács, harapófogó, szeg), a másikon Mária jelképeként: rózsa. Az apszis záródása poligon.
A hajót 1819-ben bővítik, de megőrzik a régi falakat, amelyeken falfestmények tűntek elő. Az egyik töredéken, a diadalív közelében, Krisztus látható a kereszten, két oldalán Mária és János térdel. Az északi fal felső részén Szent László legendájának töredékei. Nagyon hasonlít a derzsihez, s így kora az 1400-as évek elejére, kb. 1420-ra tehető. Elrendezése a korábbi gelenceihez is hasonlít.
Az ablakokat a bővítéskor átalakították, de az eredetiek nyomai kivehetők.
Az 1731. évi vizitációs jegyzőkönyv három oltárról beszél. A nagyobbikon Szent Mihály szobra állott, amelyet nagyon réginek tartottak. Balogh Jolán szerint az 1510–1520-as években készült. A Csíki Múzeum őrzi. Magas, karcsú tornya mai formáját a XVIII. század elején nyerte, amikor magasították, de ablakai még a gótikus kor jegyeit hordozzák.
A templomot lőréses és bástyás várfal veszi körül.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csíkrákos, Szent György róm-kat. templom
Racu, biserica rom-cat. Sfântu Gheorghe
Forrás: Wikipédia, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
Csíkrákos (románul Racu) falu Romániában Hargita megyében. A falu Csíkszeredától 10 km-re északra a Rákos-patak mentén a Középcsíki-medence kijáratánál fekszik.
Csíkszereda fölött É-ra, a 12-es főút mentén fekszik Csíkrákos (Racu) falu. A község fölötti magaslaton áll a középkori eredetű erődtemplom, mely bár csíkrákosiként közismert, a ma már Csíkrákossal teljesen egybeépült Göröcsfalva területén áll.
A falu az 1332. évi pápai tizedjegyzékben “Rakus” néven fordult elő, Szent György tiszteletére szentelt templomát 1433-ban említették először. Mivel a templomban és körülötte alapos régészeti feltárást és falkutatást nem végeztek, nem tudható biztosan, hogy a mai, feltűnően rövid hajó egy román kori egyház hajója volt-e, vagy az egész épületegyüttessel egyszerre, a 15. század második felében, esetleg a 15-16. század fordulóján épült. A félköríves, egyetlen hengertaggal ellátott déli ajtókeret a gótika terméke. A déli oldal csúcsíves ablaka, valamint az É-i oldal pillérei a késő gótikus korszakból valók. A torony és a szentély feltehetően a 15. század második felében, vagy a 15-16. század fordulóján épült, formaviláguk a késő gótika jellemzőit hordozza. A vaskos torony hadi rendeltetésről tanúskodik, alsó rései az íjjal való védekezést is lehetővé tették.
A templomot 1758-ban barokk stílusban átépítették. Ekkor magasították tornyát, ráépítve a középkori részre a ma is használatos, csúcsíves hangablakokkal ellátott harangházat. Szintén ekkor emelték a déli oldalszárnyat, a sekrestyét pedig nyugatról egy oldalkápolnával bővítették. Ugyanekkor, vagy kevéssel ezután épülhetett a déli oldal árkádos folyosója, s talán a védőfal déli bejárata is. 1938-ban a templomot javították. Ennek során napfényre került két freskótöredék a szentély belső északi falán.
Csíkrákos középkori templomának jellegzetessége, hogy 10 m hosszú hajója lényegesen rövidebb, mint sokszögzáródású szentélye. A kettőt egymástól csúcsos diadalív választja el, amelynek vállkövein egy-egy pajzsdíszítés van. A diadalív hajó felé néző déli oldalán freskótöredékek láthatók. A hajót vakolt, a szentélyt pedig gótikus boltozat fedi két négyszögű és egy poligonális boltszakasszal. A szentélynek két csúcsíves ablaka maradt fenn, a harmadikat a déli oldalszárny takarja, mérműve a szentélyből ma is látható. A szentély sarkain kettős vízvetővel ellátott, faragott kövekből rakott támpillérek helyezkednek el.
A hajó nyugati oromfalához épült a torony, amelynek földszinti része és öt emelete középkori. A fal három oldalát emeletenként egy-egy keskeny, magas lőrés töri át. Ezeknek magassága felfelé haladva egyre csökken. A válogatott terméskövekből épült torony küloldalát vörös vonalakkal kihúzott, kváderfalazást utánzó festés díszíti, az éleken armírozást imitálva. A lőréseket és a felső, félköríves ablakokat vörös szegély, helyenként leveles, liliomos díszítés veszi körül. A torony déli, nyugati és északi falán különböző emberi alakok, állatok, csillagok láthatók. Sajnos napjainkban a torony fel van állványozva, a restaurációs munkálatok pedig a pénzhiány miatt csak lassan haladnak, így a torony teljes szépségében csak évek múlva lesz ismét látható.
A templomot kívülről egy 2,5-3 m magas, szabálytalan alaprajzú, valószínűleg 17. századi eredetű lőréses fal keríti, melynek déli oldalán barokk stílusú, oromfalas bejárat áll. Tőle keletre egy kisebb oldalbejárat kapott helyet, amelyet azonban már régóta nem használnak. Ez talán valamivel régebbi, mint a mai bejárat.
A védőfal délkeleti oldalán egy kelet felől félköríves, pontosabban egy lekerekített sokszög záródású, kápolnára emlékeztető épület áll, melynek rendeltetése bizonytalan. Nyilván nem védelmi céllal épült, korábbi, mint a védőfalak. Lehet, hogy a román kori templom szentélyének maradványa, de lehetséges, hogy egy félköríves szentélyalapra épített későbbi (temető)kápolna volt. Keletre néző falát kívül két utólag hozzáépített pillér erősíti, bejárata nyugatról nyílik egy egyszerű, négyszögletes kivágású ajtón keresztül. Északi oldalán két résszerű ablaka van.
A védőfal keleti szakaszán két fordított kulcslyuk alakú lőrés látható. Ez a lőréstípus a csíki templomok közül egyedül itt, Csíkrákoson jelent meg. A zömök támpillérekkel erősített falat cseréppel fedett nyeregtető védi.
Források:
Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Bp. 1995. 96-100.
Csíkrákos (románul Racu) falu Romániában Hargita megyében. A falu Csíkszeredától 10 km-re északra a Rákos-patak mentén a Középcsíki-medence kijáratánál fekszik.
Csíkszereda fölött É-ra, a 12-es főút mentén fekszik Csíkrákos (Racu) falu. A község fölötti magaslaton áll a középkori eredetű erődtemplom, mely bár csíkrákosiként közismert, a ma már Csíkrákossal teljesen egybeépült Göröcsfalva területén áll.
A falu az 1332. évi pápai tizedjegyzékben “Rakus” néven fordult elő, Szent György tiszteletére szentelt templomát 1433-ban említették először. Mivel a templomban és körülötte alapos régészeti feltárást és falkutatást nem végeztek, nem tudható biztosan, hogy a mai, feltűnően rövid hajó egy román kori egyház hajója volt-e, vagy az egész épületegyüttessel egyszerre, a 15. század második felében, esetleg a 15-16. század fordulóján épült. A félköríves, egyetlen hengertaggal ellátott déli ajtókeret a gótika terméke. A déli oldal csúcsíves ablaka, valamint az É-i oldal pillérei a késő gótikus korszakból valók. A torony és a szentély feltehetően a 15. század második felében, vagy a 15-16. század fordulóján épült, formaviláguk a késő gótika jellemzőit hordozza. A vaskos torony hadi rendeltetésről tanúskodik, alsó rései az íjjal való védekezést is lehetővé tették.
A templomot 1758-ban barokk stílusban átépítették. Ekkor magasították tornyát, ráépítve a középkori részre a ma is használatos, csúcsíves hangablakokkal ellátott harangházat. Szintén ekkor emelték a déli oldalszárnyat, a sekrestyét pedig nyugatról egy oldalkápolnával bővítették. Ugyanekkor, vagy kevéssel ezután épülhetett a déli oldal árkádos folyosója, s talán a védőfal déli bejárata is. 1938-ban a templomot javították. Ennek során napfényre került két freskótöredék a szentély belső északi falán.
Csíkrákos középkori templomának jellegzetessége, hogy 10 m hosszú hajója lényegesen rövidebb, mint sokszögzáródású szentélye. A kettőt egymástól csúcsos diadalív választja el, amelynek vállkövein egy-egy pajzsdíszítés van. A diadalív hajó felé néző déli oldalán freskótöredékek láthatók. A hajót vakolt, a szentélyt pedig gótikus boltozat fedi két négyszögű és egy poligonális boltszakasszal. A szentélynek két csúcsíves ablaka maradt fenn, a harmadikat a déli oldalszárny takarja, mérműve a szentélyből ma is látható. A szentély sarkain kettős vízvetővel ellátott, faragott kövekből rakott támpillérek helyezkednek el.
A hajó nyugati oromfalához épült a torony, amelynek földszinti része és öt emelete középkori. A fal három oldalát emeletenként egy-egy keskeny, magas lőrés töri át. Ezeknek magassága felfelé haladva egyre csökken. A válogatott terméskövekből épült torony küloldalát vörös vonalakkal kihúzott, kváderfalazást utánzó festés díszíti, az éleken armírozást imitálva. A lőréseket és a felső, félköríves ablakokat vörös szegély, helyenként leveles, liliomos díszítés veszi körül. A torony déli, nyugati és északi falán különböző emberi alakok, állatok, csillagok láthatók. Sajnos napjainkban a torony fel van állványozva, a restaurációs munkálatok pedig a pénzhiány miatt csak lassan haladnak, így a torony teljes szépségében csak évek múlva lesz ismét látható.
A templomot kívülről egy 2,5-3 m magas, szabálytalan alaprajzú, valószínűleg 17. századi eredetű lőréses fal keríti, melynek déli oldalán barokk stílusú, oromfalas bejárat áll. Tőle keletre egy kisebb oldalbejárat kapott helyet, amelyet azonban már régóta nem használnak. Ez talán valamivel régebbi, mint a mai bejárat.
A védőfal délkeleti oldalán egy kelet felől félköríves, pontosabban egy lekerekített sokszög záródású, kápolnára emlékeztető épület áll, melynek rendeltetése bizonytalan. Nyilván nem védelmi céllal épült, korábbi, mint a védőfalak. Lehet, hogy a román kori templom szentélyének maradványa, de lehetséges, hogy egy félköríves szentélyalapra épített későbbi (temető)kápolna volt. Keletre néző falát kívül két utólag hozzáépített pillér erősíti, bejárata nyugatról nyílik egy egyszerű, négyszögletes kivágású ajtón keresztül. Északi oldalán két résszerű ablaka van.
A védőfal keleti szakaszán két fordított kulcslyuk alakú lőrés látható. Ez a lőréstípus a csíki templomok közül egyedül itt, Csíkrákoson jelent meg. A zömök támpillérekkel erősített falat cseréppel fedett nyeregtető védi.
Források:
Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Bp. 1995. 96-100.
Csíkszereda, Csobotfalva - Szt. Péter és Pál templom, (Csíkszeredához tartozik közigazgatásilag), Hargita megye
Miercurea-Ciuc, Cioboteni - biserica rom-cat. Sf Petru și Pavel, (aparține de orașul M-Ciuc), jud. Harghita
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csobotfalva
Helységnév 2: Cioboteni
Wikipedia:
Csobotfalva (románul Cioboteni) Csíkszereda település része Romániában Hargita megyében. 1941-ben Csíksomlyóhoz, majd 1959-ben annak részeként Csíkszeredához csatolták.
Entz Géza: Erdély építészete a 11-13 században, Kolozsvár, 1994,
64 old.
Csíkszékben 15. századi gótikus átépítések és a török veszély elleni erődítések alaposan megváltoztatták a korábbi templomokat. Árpád-kori eredetüket általában csak részmaradványok árulják el. Egyszerű kivitelű a csobotfalvi Szent-Péter egyház másodlagosan elhelyezett, két ép ajtaja …
Léstyán Ferenc, MEGSZENTELT KÖVEK. A KÖZÉPKORI ERDÉLYI PÜSPÖKSÉG TEMPLOMAI
1333-ban plébániatemploma van, papja, Pál ebben az évben 10 régi banálist fizet, 1334-ben Miklós pap 2 régi banálist. (Beke: Az erd. egyházmegye. 179.; Orbán: Székelyföld. II. 12., 1. jegyz.; Documente. XIV. C., III. 170, 199.) Pál pap úgy is szerepel, mint sacerdos de Chik, ami nem jogosít fel arra, hogy külön plébániára gondoljunk, amint azt Beke és Orbán és a Harghita Kalendárium (1974. 205.) feltételezi.
A pápai tizedjegyzék korának temploma román kori alkotás volt. Szent Péter és Pál tiszteletére volt szentelve és az egyházközség ma is Szent Péter egyháza néven ismeretes.
Román kori a torony két oldalán látható két félköríves ajtókeret és valószínűleg a torony alsó része is. Az egyik ajtó innen a kriptához vezet. (Entz G. in: Erdélyi Múzeum. 1943. 218.; Orbán: i.m. II. 20.; Banner: Csík.) Az első középkori templomnak eredetileg nyugati és déli bejárója volt. A XV. században bővített és átépített mai templomba másodlagosan helyezték el. (Köpeczi–Sebestyén J.: Régi székely műemlékeink.)
A XV. századbeli építkezés stílusjegyeit főképp a torony őrzi: a gótikus ablakok, részben befalazva, a támpillérek és a kerítésbe befalazott kőkeretek (pl. egy késő gótikus ajtókeret).
Az első építési korszakból román kori lehet a pálfalvi keresztelőkút vagy szenteltvíztartó is.
A tornyán szereplő évszám (1680) a javítás és bővítés idejét jelzi. Ehhez kapcsolódik az az adat, mely szerint 1681-ben Vitus Pilutius marianopolisi érsek két új mellékoltárt szentel Szűz Mária és Szent István tiszteletére. (Az Oltár. II. 126.)
Az akkori templom hajóját sima boltozat fedte, a szentély boltíves volt.
1757-ben annyira roskadozó állapotba kerül, hogy új templom építését tervezik, de erre csak 1795–1805 között kerül sor. (Endes: Csík, Gyergyó, Kászon. 341.)
1823-ban a tornyát magasítják. (Az Oltár. i.h.)
A középkori templom öröksége az egykori szárnyasoltár. A templom újjáépítésekor eltávolítják és 1888-ban szétbontják. Két szárnyképe a budapesti Szépművészeti Múzeumba, az oltárszekrény és predella az Erdélyi Múzeumba kerül és később a középső kép is a Szépművészeti Múzeumba.
Stílusa és a Jagelló kori címer alapján készítési idejét 1510–1520 közé teszik. Ez a címer a jobb oldalán látható, baloldalt pedig a székely címer.
A középső kép Szűz Máriát ábrázolja, szentek (Szent Péter, Szent Pál, Szent Ferenc, Szent Domokos) között. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 304, 218., 263. kép; Rados: Magyar oltárok. 60.) Ugyancsak a régi templomból maradt meg egy XVI. századi (1518–1820) kisebb szárnyasoltár.
Az Erdélyi Múzeum őrzi (Balogh J.: i.m. 305., 214. kép.)
A Csíki Múzeumban őrzött Vir dolorum szintén a Szent Péter-templomé volt az 1520-as évekből. (Balogh J.: i.m. 305. kép, 206.)
Utoljára 1911-ben újították színes ablakokkal és művészi falfestményekkel. (Az Oltár. II. 127.)
A középkori, nyugati műveltség legkeletibb határai, Keöpeczi Sebestyén József, 376 old.
In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50. éves jubileumára, A SzNM kiadása, Sepsiszentgyörgy, 1929
A csíksomlyói Szent Péterről elnevezett plébánia-templomnak két Árpádházkori műemléke maradt napjainkra. … E két ajtókeret a barokkizált, XV századbeli, gótikus torony két oldalán épült két kisebb helyiségnek, a szertárnak és könyvtárnak bejáratáúl szolgált. A díszesebb hármas, az egyszerűbb pedig egy hengertagot mutat, utóbbi a szentdomokosival hasonlatos profilü. Mindkét somlyói ajtókeret teljesen ép, profilirozásuk talpukig van kidolgozva. Alsó részüket az épületbe helyezéskor simára vakolták. A díszesebb belvilága 181 x 81, az egyszerűbbé pedig 188 x 78 cm.
Valószínűleg e templomból származik a szomszédos pálfalvi, kis, XIX század eleji r-kat. templom Árpádházkori, kő szentelvíztartója. Ennek hengerded medencéje az oldalain vésett háromszögekre osztott díszítésű. Szára közepe felé kissé domborodó, hengerded. Talpa keskeny korongszerű.
A Csíki medence településtörténete a neolitikumtól a XVII- század végéig a régészeti adatok tükrében, szerk. Bajusz István, Scientia, Kolozsvár, 2004,
A falu első említéséről az 1556-ban kelt Maksai Békés Adorján és neje végrendeletéből szerzünk tudomást: “item in Choboth terras arabiles et in mezzo chere az ky orothuanyok vadnak kiket o Ideijbe irtottam, azokat es mind neki hattam, hogy senkij nem oztozhassek vele” (Sz.O. III, 314). Újabb említése az 1567-es adóösszeírás kínált alkalmat, amelyben Csomortánnal együtt 28 lófő portát regisztrálnak Chijobot faluban (Sz.O. II, 220-221). 1569-ben ismét Csomortánnal közösen szerepel Chijobod, ahol 5 főembert számláltak (Sz.O. II. 270-272). 1598. március 7, 10, 14-I tanúkihallgatások alkalmával, amelyek Várdotfalván zajlottak, a Gegő Péter felperes és Agyagfalvi Simon János alperes közti perben megjegyzik, hogy az “actor lakik Czikzekben Chobotfaluan, mas neuel Somljonak hyak” (Sz.O.Ú III. 70).
Vámszer Géza: A csíki medence településtörténete, Helytörténeti adatok, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007
65 old.
… A barokkizált torony belsejében láthatók a régi csúcsíves ablakok, de befalazva. A templom támpillérei is gótikusok. 1680-ban a templomot kibővítették, jelenlegi alakját cask a XIX században nyerte. A templomot körülvevő kőkerítés nyugati részébe egy késő gót ajtókeret van beépítve.
Hargita. Képes megyeatlasz, Topo Service, 2005
21 old. Csobotfalva 1941-ben egyesült Csíksomlyóval (Várdotfalvával), ma Csíkszereda városrésze. Neve minden bizonnyal személynévből származik. A telelülés néhány házból álló tizesét Agyagfalvának nevezik. … A 2002-es tatarozás alkalmával a templom szentélye alatt románkori templom nyomaira bukkantak. Csobotfalvának számos borvíze van, legismertebbek a Kálnoky-borvíz, a Zsidóé, a Lucs-beli forrás, valamint a Lakatos Izra forrása, itt régebben kisméretű gyógyfürdő is volt.
Vofkori György, Csíkszereda és Csíksomlyó képes története, Typografika, Békéscsaba, 2007, 206 old.
Századokon keresztül a csíki főesperességi templom, egyben több település plébániatemploma volt. Somlyó kiemelkedő szerepére utal, hogy Miklós nevű papjával a Csíki egyházkerület első falujaként vették számba.
Középkori templomáról tudjuk, hogy szentélyét boltozat, a hajót sík mennyezet fedte, a templom hossza 15 öl, szélessége 4,5 öl volt. Ugyancsak a régi leírásokból ismert, hogy szobrokkal díszített szárnyas oltára Koloszvárra és Budapestre került. A korai leírás továbbá említi kőböl faragott szentségtartó fülkéjét, keresztelőmedencéjét, valamint a Sándor-család kápolnáját.
A régi, középkori templomot 1800-ban kicsiny méretei miatt lebontották, köveinek felhasználásával hozzáfogtak a nagyobb jelenlegi templom építéséhez. … A csíki Székely Múzeum régészei 2002 és 2003 között régészeti ásatásokat végeztek a mai templom észak nyugati részében és a Jézus Kínszenvedése kápolnában. Körültekintő kutatás nyomán feltárták az előző templom fél méter magasságú falát. A középkori templom feltárt részei alapján a kutatók megállapították, hogy a gótikus szentélyt a XV. században egy korábbi hajófalhoz építették hozzá. E munkálatok során bontották le a korábbi, Árpád-kori szentély falát. Ennek az első szentélynek cask egy kis alapfalrészlete maradt meg a későbbi téglapadló alatt. A legkorábbi falszakasz XII századi, ezt megelőzte egy korábbi kőtemplom, amelynek azonban csupán másodlagosan felhasznált elemei azonosíthatók. A korai templom helye egyelőre ismeretlen, valószínűleg a szentélyben keresendő. A templomot a XVI. századig többször átépítették, nagyobbították, ekkor késő gótikus, téglabordás, sokszög záródású szentélyt kapott. A torony a XVII. században épült utólag a hajó nyugati oromfal mellé, majd a XVIII. század elején építették a Sándor kriptát a középkori épület északnyugati sarkába. Az ásatás során közel 80 sírt tártak fel, amelyek a legkülönbözöbb temetkezési szokásokat tükrözik, ekkor került elő a Csíki-medence első ún. S végű hajkarikája.
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csobotfalva
Helységnév 2: Cioboteni
Wikipedia:
Csobotfalva (románul Cioboteni) Csíkszereda település része Romániában Hargita megyében. 1941-ben Csíksomlyóhoz, majd 1959-ben annak részeként Csíkszeredához csatolták.
Entz Géza: Erdély építészete a 11-13 században, Kolozsvár, 1994,
64 old.
Csíkszékben 15. századi gótikus átépítések és a török veszély elleni erődítések alaposan megváltoztatták a korábbi templomokat. Árpád-kori eredetüket általában csak részmaradványok árulják el. Egyszerű kivitelű a csobotfalvi Szent-Péter egyház másodlagosan elhelyezett, két ép ajtaja …
Léstyán Ferenc, MEGSZENTELT KÖVEK. A KÖZÉPKORI ERDÉLYI PÜSPÖKSÉG TEMPLOMAI
1333-ban plébániatemploma van, papja, Pál ebben az évben 10 régi banálist fizet, 1334-ben Miklós pap 2 régi banálist. (Beke: Az erd. egyházmegye. 179.; Orbán: Székelyföld. II. 12., 1. jegyz.; Documente. XIV. C., III. 170, 199.) Pál pap úgy is szerepel, mint sacerdos de Chik, ami nem jogosít fel arra, hogy külön plébániára gondoljunk, amint azt Beke és Orbán és a Harghita Kalendárium (1974. 205.) feltételezi.
A pápai tizedjegyzék korának temploma román kori alkotás volt. Szent Péter és Pál tiszteletére volt szentelve és az egyházközség ma is Szent Péter egyháza néven ismeretes.
Román kori a torony két oldalán látható két félköríves ajtókeret és valószínűleg a torony alsó része is. Az egyik ajtó innen a kriptához vezet. (Entz G. in: Erdélyi Múzeum. 1943. 218.; Orbán: i.m. II. 20.; Banner: Csík.) Az első középkori templomnak eredetileg nyugati és déli bejárója volt. A XV. században bővített és átépített mai templomba másodlagosan helyezték el. (Köpeczi–Sebestyén J.: Régi székely műemlékeink.)
A XV. századbeli építkezés stílusjegyeit főképp a torony őrzi: a gótikus ablakok, részben befalazva, a támpillérek és a kerítésbe befalazott kőkeretek (pl. egy késő gótikus ajtókeret).
Az első építési korszakból román kori lehet a pálfalvi keresztelőkút vagy szenteltvíztartó is.
A tornyán szereplő évszám (1680) a javítás és bővítés idejét jelzi. Ehhez kapcsolódik az az adat, mely szerint 1681-ben Vitus Pilutius marianopolisi érsek két új mellékoltárt szentel Szűz Mária és Szent István tiszteletére. (Az Oltár. II. 126.)
Az akkori templom hajóját sima boltozat fedte, a szentély boltíves volt.
1757-ben annyira roskadozó állapotba kerül, hogy új templom építését tervezik, de erre csak 1795–1805 között kerül sor. (Endes: Csík, Gyergyó, Kászon. 341.)
1823-ban a tornyát magasítják. (Az Oltár. i.h.)
A középkori templom öröksége az egykori szárnyasoltár. A templom újjáépítésekor eltávolítják és 1888-ban szétbontják. Két szárnyképe a budapesti Szépművészeti Múzeumba, az oltárszekrény és predella az Erdélyi Múzeumba kerül és később a középső kép is a Szépművészeti Múzeumba.
Stílusa és a Jagelló kori címer alapján készítési idejét 1510–1520 közé teszik. Ez a címer a jobb oldalán látható, baloldalt pedig a székely címer.
A középső kép Szűz Máriát ábrázolja, szentek (Szent Péter, Szent Pál, Szent Ferenc, Szent Domokos) között. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 304, 218., 263. kép; Rados: Magyar oltárok. 60.) Ugyancsak a régi templomból maradt meg egy XVI. századi (1518–1820) kisebb szárnyasoltár.
Az Erdélyi Múzeum őrzi (Balogh J.: i.m. 305., 214. kép.)
A Csíki Múzeumban őrzött Vir dolorum szintén a Szent Péter-templomé volt az 1520-as évekből. (Balogh J.: i.m. 305. kép, 206.)
Utoljára 1911-ben újították színes ablakokkal és művészi falfestményekkel. (Az Oltár. II. 127.)
A középkori, nyugati műveltség legkeletibb határai, Keöpeczi Sebestyén József, 376 old.
In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50. éves jubileumára, A SzNM kiadása, Sepsiszentgyörgy, 1929
A csíksomlyói Szent Péterről elnevezett plébánia-templomnak két Árpádházkori műemléke maradt napjainkra. … E két ajtókeret a barokkizált, XV századbeli, gótikus torony két oldalán épült két kisebb helyiségnek, a szertárnak és könyvtárnak bejáratáúl szolgált. A díszesebb hármas, az egyszerűbb pedig egy hengertagot mutat, utóbbi a szentdomokosival hasonlatos profilü. Mindkét somlyói ajtókeret teljesen ép, profilirozásuk talpukig van kidolgozva. Alsó részüket az épületbe helyezéskor simára vakolták. A díszesebb belvilága 181 x 81, az egyszerűbbé pedig 188 x 78 cm.
Valószínűleg e templomból származik a szomszédos pálfalvi, kis, XIX század eleji r-kat. templom Árpádházkori, kő szentelvíztartója. Ennek hengerded medencéje az oldalain vésett háromszögekre osztott díszítésű. Szára közepe felé kissé domborodó, hengerded. Talpa keskeny korongszerű.
A Csíki medence településtörténete a neolitikumtól a XVII- század végéig a régészeti adatok tükrében, szerk. Bajusz István, Scientia, Kolozsvár, 2004,
A falu első említéséről az 1556-ban kelt Maksai Békés Adorján és neje végrendeletéből szerzünk tudomást: “item in Choboth terras arabiles et in mezzo chere az ky orothuanyok vadnak kiket o Ideijbe irtottam, azokat es mind neki hattam, hogy senkij nem oztozhassek vele” (Sz.O. III, 314). Újabb említése az 1567-es adóösszeírás kínált alkalmat, amelyben Csomortánnal együtt 28 lófő portát regisztrálnak Chijobot faluban (Sz.O. II, 220-221). 1569-ben ismét Csomortánnal közösen szerepel Chijobod, ahol 5 főembert számláltak (Sz.O. II. 270-272). 1598. március 7, 10, 14-I tanúkihallgatások alkalmával, amelyek Várdotfalván zajlottak, a Gegő Péter felperes és Agyagfalvi Simon János alperes közti perben megjegyzik, hogy az “actor lakik Czikzekben Chobotfaluan, mas neuel Somljonak hyak” (Sz.O.Ú III. 70).
Vámszer Géza: A csíki medence településtörténete, Helytörténeti adatok, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007
65 old.
… A barokkizált torony belsejében láthatók a régi csúcsíves ablakok, de befalazva. A templom támpillérei is gótikusok. 1680-ban a templomot kibővítették, jelenlegi alakját cask a XIX században nyerte. A templomot körülvevő kőkerítés nyugati részébe egy késő gót ajtókeret van beépítve.
Hargita. Képes megyeatlasz, Topo Service, 2005
21 old. Csobotfalva 1941-ben egyesült Csíksomlyóval (Várdotfalvával), ma Csíkszereda városrésze. Neve minden bizonnyal személynévből származik. A telelülés néhány házból álló tizesét Agyagfalvának nevezik. … A 2002-es tatarozás alkalmával a templom szentélye alatt románkori templom nyomaira bukkantak. Csobotfalvának számos borvíze van, legismertebbek a Kálnoky-borvíz, a Zsidóé, a Lucs-beli forrás, valamint a Lakatos Izra forrása, itt régebben kisméretű gyógyfürdő is volt.
Vofkori György, Csíkszereda és Csíksomlyó képes története, Typografika, Békéscsaba, 2007, 206 old.
Századokon keresztül a csíki főesperességi templom, egyben több település plébániatemploma volt. Somlyó kiemelkedő szerepére utal, hogy Miklós nevű papjával a Csíki egyházkerület első falujaként vették számba.
Középkori templomáról tudjuk, hogy szentélyét boltozat, a hajót sík mennyezet fedte, a templom hossza 15 öl, szélessége 4,5 öl volt. Ugyancsak a régi leírásokból ismert, hogy szobrokkal díszített szárnyas oltára Koloszvárra és Budapestre került. A korai leírás továbbá említi kőböl faragott szentségtartó fülkéjét, keresztelőmedencéjét, valamint a Sándor-család kápolnáját.
A régi, középkori templomot 1800-ban kicsiny méretei miatt lebontották, köveinek felhasználásával hozzáfogtak a nagyobb jelenlegi templom építéséhez. … A csíki Székely Múzeum régészei 2002 és 2003 között régészeti ásatásokat végeztek a mai templom észak nyugati részében és a Jézus Kínszenvedése kápolnában. Körültekintő kutatás nyomán feltárták az előző templom fél méter magasságú falát. A középkori templom feltárt részei alapján a kutatók megállapították, hogy a gótikus szentélyt a XV. században egy korábbi hajófalhoz építették hozzá. E munkálatok során bontották le a korábbi, Árpád-kori szentély falát. Ennek az első szentélynek cask egy kis alapfalrészlete maradt meg a későbbi téglapadló alatt. A legkorábbi falszakasz XII századi, ezt megelőzte egy korábbi kőtemplom, amelynek azonban csupán másodlagosan felhasznált elemei azonosíthatók. A korai templom helye egyelőre ismeretlen, valószínűleg a szentélyben keresendő. A templomot a XVI. századig többször átépítették, nagyobbították, ekkor késő gótikus, téglabordás, sokszög záródású szentélyt kapott. A torony a XVII. században épült utólag a hajó nyugati oromfal mellé, majd a XVIII. század elején építették a Sándor kriptát a középkori épület északnyugati sarkába. Az ásatás során közel 80 sírt tártak fel, amelyek a legkülönbözöbb temetkezési szokásokat tükrözik, ekkor került elő a Csíki-medence első ún. S végű hajkarikája.
Csombord, Fehér megye, református templom
Ciumbrud, județul Alba, biserica reformată
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csombord, Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek,
Csombord (románul Ciumbrud) falu Romániában, Erdélyben, Fehér megyében, az Erdélyi-hegyalján. Nagyenyed központjától négy km-re keletre, a Maros bal partján fekszik.
Árpád-kori eredetű település. A pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 1332-ben 36 garas, 1334-ben 2 garas 8 dénár, 1335-ben 24 dénár pápai tizedet fizetett.
Középkori magyar lakossága a 16. században református hitre tért. Református gyülekezete a mai napig folyamatosan anyaegyház. Román lakói a 18. század elején költöztek be.
A 18–19. században a Kemény család és a nagyenyedi református kollégium birtoka volt.
Már a 19. században az Erdélyi-hegyalja egyik legelismertebb bortermelő faluja volt, nagyrészt a Kemény bárók felelős gazdálkodása folytán.
Református temploma eredetileg a 13. században épült. A hajó legutolsó nagyobb átalakítására 1701-ben került sor. 1918-ban régi faharanglába helyébe kőtornyot építettek. Kertjében a Kemény család piramis alakú sírboltja.
1319-ben Chumbrud néven jelentkezik az okiratokban, 1332-ben Chumurd, 1343-ban Chombord formában. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 138.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, János a pápai tizedjegyzék szerint 36 dénárt fizet, majd 40 dénárt, 1333-ban 30 dénárt, 1334-ben Mihály pap 26 dénárt, majd 2 garast és 8 dénárt, 1335-ben 24 dénárt. (Györffy: i.h.; Beke: Az erd. egyházmegye. 80.; Batthyaneum. II. 133.; Documente. XIV. C., III. 124, 137, 159, 178, 195, 206.)
1343-ban Gombási András és fia, Domokos, mivel nincs örökösük, „hogy méltók legyenek az örök örökségre és az örök otthonban maradandó kincset szerezzenek saját és szüleik lelki üdvére”, Csombord birtokát (és Gombást) a Szent Mihály-templomnak hagyják, a Szent Péter tiszteletére szentelt templom patronátusi jogával együtt. (Beke: i.m. 50, 80.; Documente. XIV. C., IV. 148.) Ebből kitűnik, hogy a templom Szent Péter tiszteletére volt szentelve. (Batthyaneum. i.h.)
1376-ban Lőrinc, 1442-ben pedig Benedek a plébános. (Batthyaneum. i.h.)
A régi templomra ma már csak a félköríves szentély emlékeztet, negyedgömb boltozatával, melynek építési idejét közvetlenül a tatárjárást követő évekre teszik. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 159, 203.) Nyugati kapuja a gótikus kort idézi, későbbi átalakításokkal, reneszánsz hatással (a XIV. század első negyedéből). (Korunk. 1972. 351.; Balogh J.: Az erd. renaissance. 222.
1701-ben nagy átalakításokat hajtanak végre a templomon, bővítik a keleti szárnyát, majd 1918-ban az északi szárnyát is. A régi gótikus örökség abban jut szóhoz, hogy az 1701-ben készített ablakokat gótikus mintára faragják. 1918-ban a régi faharangláb helyett szép kőtornyot építenek. (Balogh J.: Ref. templomok és tornyok. 5.; Balogh J.: Magyar fatornyok. 156.)
Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt.
1650-ben Kemény János a krími fogságból írt levelében megemlékezik a csombordi prédikátorról. (Ref. Névkönyv. 1868. 14.)
A XVIII. században református anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 185.; Helységnévtár. 1913.)
Árpád-kori eredetű település. A pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 1332-ben 36 garas, 1334-ben 2 garas 8 dénár, 1335-ben 24 dénár pápai tizedet fizetett.
Középkori magyar lakossága a 16. században református hitre tért. Református gyülekezete a mai napig folyamatosan anyaegyház. Román lakói a 18. század elején költöztek be.
A 18–19. században a Kemény család és a nagyenyedi református kollégium birtoka volt.
Már a 19. században az Erdélyi-hegyalja egyik legelismertebb bortermelő faluja volt, nagyrészt a Kemény bárók felelős gazdálkodása folytán.
Református temploma eredetileg a 13. században épült. A hajó legutolsó nagyobb átalakítására 1701-ben került sor. 1918-ban régi faharanglába helyébe kőtornyot építettek. Kertjében a Kemény család piramis alakú sírboltja.
1319-ben Chumbrud néven jelentkezik az okiratokban, 1332-ben Chumurd, 1343-ban Chombord formában. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 138.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, János a pápai tizedjegyzék szerint 36 dénárt fizet, majd 40 dénárt, 1333-ban 30 dénárt, 1334-ben Mihály pap 26 dénárt, majd 2 garast és 8 dénárt, 1335-ben 24 dénárt. (Györffy: i.h.; Beke: Az erd. egyházmegye. 80.; Batthyaneum. II. 133.; Documente. XIV. C., III. 124, 137, 159, 178, 195, 206.)
1343-ban Gombási András és fia, Domokos, mivel nincs örökösük, „hogy méltók legyenek az örök örökségre és az örök otthonban maradandó kincset szerezzenek saját és szüleik lelki üdvére”, Csombord birtokát (és Gombást) a Szent Mihály-templomnak hagyják, a Szent Péter tiszteletére szentelt templom patronátusi jogával együtt. (Beke: i.m. 50, 80.; Documente. XIV. C., IV. 148.) Ebből kitűnik, hogy a templom Szent Péter tiszteletére volt szentelve. (Batthyaneum. i.h.)
1376-ban Lőrinc, 1442-ben pedig Benedek a plébános. (Batthyaneum. i.h.)
A régi templomra ma már csak a félköríves szentély emlékeztet, negyedgömb boltozatával, melynek építési idejét közvetlenül a tatárjárást követő évekre teszik. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 159, 203.) Nyugati kapuja a gótikus kort idézi, későbbi átalakításokkal, reneszánsz hatással (a XIV. század első negyedéből). (Korunk. 1972. 351.; Balogh J.: Az erd. renaissance. 222.
1701-ben nagy átalakításokat hajtanak végre a templomon, bővítik a keleti szárnyát, majd 1918-ban az északi szárnyát is. A régi gótikus örökség abban jut szóhoz, hogy az 1701-ben készített ablakokat gótikus mintára faragják. 1918-ban a régi faharangláb helyett szép kőtornyot építenek. (Balogh J.: Ref. templomok és tornyok. 5.; Balogh J.: Magyar fatornyok. 156.)
Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt.
1650-ben Kemény János a krími fogságból írt levelében megemlékezik a csombordi prédikátorról. (Ref. Névkönyv. 1868. 14.)
A XVIII. században református anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 185.; Helységnévtár. 1913.)
Énlaka, unitárius templom
Inlaceni, biserica unitariana
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89nlaka
Énlaka (románul Inlăceni) falu Romániában, Hargita megyében. Közigazgatásilag Etédhez tartozik. Székelykeresztúrtól 18 km-re északkeletre a Gagy-patak völgyfőjében a Firtos-tető nyugati lábánál fekszik. Székelyudvarhelytől keletre 25 km-re, a Sóvidéktől északra 6–8 km-re található.
templom
Vármegye: Udvarhely
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Énlaka
Helységnév 2: Inlăceni
Énlaka (Inlăceni) falut 1333-ban Jandalaka, illetve Jandlaka néven jegyzi a pápai tizedjegyzék. 1567-ben Janlaka néven a regestrum 28 kapuval jegyzi. 1602-ben Jenlaka formában szerepel.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 2 banálist fizet, 1334-ben 1 banálist.
A mai templom a késő gótikus kor alkotása. A hajó támpilléres, téglalap alakú, a keskenyebb szentély szintén támpilléres és sokszögzáródású. A XV. századra utal a csúcsíves diadalív, a pálcatagos profillal keretelt szentségfülke, a nyugati csúcsíves kapuzat, a déli oldalkapu, vesszőmű tagozattal keretezve, a délkeleti csúcsíves, kőrácsos ablak, hiányzó osztósudárral. Eredetileg boltozott volt, de az 1661. évi tatárdúlás következtében a boltozat beomlott. Jelek vannak arról, hogy tűzvész is pusztította.
1668-ban készült a szép virágdíszes és gazdag felírásos festett kazettás mennyezet. Ennek egyik kockája a mennyezet készítéséről vall: „D. O. M. S. HOCCE TEMPLUMPER MAN. NOXIUX IMMANIUM TARTARORUM ANNO 1661 IN CINERES REDUCTUM BENEFICIO ET PIO ERGA DEUM ZELO INCOLAR. JENLAKIENSIS ET MARTONOSIEN. IN HONOREM UNI VERO DEI LACUNARE TECTUM ARTE PICTORIA INSIGNIT A. 1668 GEORGIUS MUSNIENESEM. PASTORE EXISTENTE JOHANNE ARKOSI.” Több kockájának felirata a bálványimádásról, az erényekről szól. Musnai György rovásírással is megörökítette nevét: „DEUT. VI. EGY AZ ISTEN. GEORGIUS MUSNAI DAKI.”
1828–1848 között nagyobb méretű építkezésekre kerül sor a templomban. 1828-ban készül a szentély ma is álló boltozata, 1830–1833-ban a torony, amely a körbefutó kőfalból emelkedik ki.
Az 1333. évi adatból kétségtelen, hogy a gótikus templomnak elődje volt, amelyből csak kevés töredék maradt fenn: a XII. századra jellemző indadíszes párkánytöredék (elhelyezve a szentély déli falában), a hengertagos profilú ajtózárkő letört sarka, kint pedig a késő román kori kapubéllet darabja. Az előkerült freskós vakolatdarabok az egykori falfestmények hírmondói.
Több római eredetű kő egy hajdani Jupiter szentély létét feltételezi. Az 1976-os renováláskor két feliratos oltárkő (Firminusé és Serenusé) került elő, amelyek a templom falaiba voltak beépítve és onnan kerültek felszínre.
A középkorban tiszta katolikus falu a reformáció idején átéli a kor vallásváltozásait, és lakóinak többsége az unitárius vallásnál állapodik meg, a templommal együtt.
A XVIII. században unitárius anyaegyház.
A templomot visszabontott védőfal övezi.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
templom
Vármegye: Udvarhely
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Énlaka
Helységnév 2: Inlăceni
Énlaka (Inlăceni) falut 1333-ban Jandalaka, illetve Jandlaka néven jegyzi a pápai tizedjegyzék. 1567-ben Janlaka néven a regestrum 28 kapuval jegyzi. 1602-ben Jenlaka formában szerepel.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 2 banálist fizet, 1334-ben 1 banálist.
A mai templom a késő gótikus kor alkotása. A hajó támpilléres, téglalap alakú, a keskenyebb szentély szintén támpilléres és sokszögzáródású. A XV. századra utal a csúcsíves diadalív, a pálcatagos profillal keretelt szentségfülke, a nyugati csúcsíves kapuzat, a déli oldalkapu, vesszőmű tagozattal keretezve, a délkeleti csúcsíves, kőrácsos ablak, hiányzó osztósudárral. Eredetileg boltozott volt, de az 1661. évi tatárdúlás következtében a boltozat beomlott. Jelek vannak arról, hogy tűzvész is pusztította.
1668-ban készült a szép virágdíszes és gazdag felírásos festett kazettás mennyezet. Ennek egyik kockája a mennyezet készítéséről vall: „D. O. M. S. HOCCE TEMPLUMPER MAN. NOXIUX IMMANIUM TARTARORUM ANNO 1661 IN CINERES REDUCTUM BENEFICIO ET PIO ERGA DEUM ZELO INCOLAR. JENLAKIENSIS ET MARTONOSIEN. IN HONOREM UNI VERO DEI LACUNARE TECTUM ARTE PICTORIA INSIGNIT A. 1668 GEORGIUS MUSNIENESEM. PASTORE EXISTENTE JOHANNE ARKOSI.” Több kockájának felirata a bálványimádásról, az erényekről szól. Musnai György rovásírással is megörökítette nevét: „DEUT. VI. EGY AZ ISTEN. GEORGIUS MUSNAI DAKI.”
1828–1848 között nagyobb méretű építkezésekre kerül sor a templomban. 1828-ban készül a szentély ma is álló boltozata, 1830–1833-ban a torony, amely a körbefutó kőfalból emelkedik ki.
Az 1333. évi adatból kétségtelen, hogy a gótikus templomnak elődje volt, amelyből csak kevés töredék maradt fenn: a XII. századra jellemző indadíszes párkánytöredék (elhelyezve a szentély déli falában), a hengertagos profilú ajtózárkő letört sarka, kint pedig a késő román kori kapubéllet darabja. Az előkerült freskós vakolatdarabok az egykori falfestmények hírmondói.
Több római eredetű kő egy hajdani Jupiter szentély létét feltételezi. Az 1976-os renováláskor két feliratos oltárkő (Firminusé és Serenusé) került elő, amelyek a templom falaiba voltak beépítve és onnan kerültek felszínre.
A középkorban tiszta katolikus falu a reformáció idején átéli a kor vallásváltozásait, és lakóinak többsége az unitárius vallásnál állapodik meg, a templommal együtt.
A XVIII. században unitárius anyaegyház.
A templomot visszabontott védőfal övezi.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Feketehalom, Brassó megye
Codlea, judetul Brasov
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Feketehalom
Feketehalom (románul
Codlea, németül Zeiden, szászul Zäöeden, latinul
Cidium) megyei jogú város (municípium) Romániában,
Erdélyben,
Brassó megyében, a Barcaságban. Brassótól
11,5 km-re észak-északnyugatra, a Persányi-hegységhez tartozó, 1294 m magas Kotla
hegy lábánál fekszik. 13 279 hektáros összterületéből 1017 hektár a
belterület. A külterület 48%-a erdő, 24%-a szántó. A város átlagos
tengerszint feletti magassága 550–560 m.
templom
Vármegye: Brassó
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Feketehalom
Helységnév 2: Codlea
Helységnév 3: Zeiden
Feketehalom – erődtemplom
Brassótól északnyugatra, a Persányi-hegység déli szélén fekszik Feketehalom (Codlea, Zeiden) település. A főtéren álló evangélikus templom a 13. századból származik, melyet a 15. és 16. században vastag erődfalakkal és vizesárokkal vettek körül.
A török rablóhordák barcasági betörései elől sokszor húzódott a falak védelmébe az itteni lakosság. 1612 márciusában Báthori Gábor erdélyi fejedelem a Brassó elleni hadjárat során foglalta el. A fogságba esett védőket Vidombákra hurcoltatta, ahol huszat karóba húzatott, tizenegyet lefejeztetett, harminckettőt pedig hírmondóul Brassóba küldött, akiket ott Weisz királybíró öletett meg. Báthori a templomerődben Szigethi István parancsnoksága alatt őrséget hagyott, akiktől azonban még ez év augusztus 28-án a brassóiak serege csellel bevette a hanyagul őrzött erődítményt. Nem sokkal ezután a fejedelem kapitánya, Török István a brassóiak csapatát Földvárnál szétverte és a feketehalmi templomvárat visszafoglalta. 1616-ban Bethlen Gábor Feketehalomban tartózkodott és február 21-én itt fogadta a török portáról visszatérő Toldalagi Mihályt. 1655-ben a tatárok váratlanul betörtek a Barcaságba, és több helységgel együtt Feketehalmot is feldúlták.
Orbán Balázs 1873-ban így írja le a templomerődöt: “Feketehalomnak a történelemben némileg szerepelt s ostromokat látott templomvára teres piaczának északnyugati oldalán egy magaslaton fekszik; annyira körülfogva újabb épületekkel, hogy itt-ott lebontott, de még sok helyen épen fennálló kettős várfala csaknem egészen fedve van, s csak hátulról látszik; különben ezen kastély kettős fallal bírt, hatszögű volt, négy erős védtoronnyal, melyek most le vannak törpítve, csak egy maradt meg épen, amely mellékelt képünk közép terén látszik. A jelenlegi torony a régi kaputorony megmagasítása által keletkezett s lőrések- és zúzmüvekkel van ellátva. …A templomkastélyt belülről oszlopos folyosók futják körül, védtornyai éléstárul szolgálnak. Az ezen kastély által körülölelt templom a késő góth kor műve, amire határozottan utal szentélyének szövedék boltozata (netzwerk). A hajó boltozatát 1702-ben készült czifra festetű deszka födlap helyettesíti. Oldalkapuja csúcsíves, mit ismét a késő góth kor vesszőműve keretel be. Fő portaléja romanizáló, a mennyiben köríves nyilatú; az egész fal vastagságát elfoglaló béllet mindenik oldalon három féloszlop által van tagozva, ezek durva alakítású fejezeteiken kívül növénydíszt, belül angyalfőket mutatnak.”
Napjainkban a Feketehalom erődtemplomára kíváncsi utazó még mindig jelentős védőfalakat és bástyatornyokat figyelhet meg, valamint csodálattal szemlélheti a középkori eredetű templomot.
A templom nyugati főkapuja román stílusú. A templomhajó gótikus boltozatát festett famennyezet helyettesít, a szentélyben és az északi oldalon lévő sekrestyében viszont megmaradt a gótikus hálóboltozat. A szentélytől délkeletre magas, vaskos torony áll, amelynek alsó része középkori. A templomtól északra a kerítőfal mentén emeletes kamrasor húzódik, melyben vész esetén a lakosok meghúzódtak, a nyugalmas időkben pedig itt tartották terményeiket. Az erődfal külső része erősen beépített, és ez így volt már a 19. század közepén is. Mint azt Orbán B. írja, a komor falak közé ekkor már beépült az emeletes tanácsháza, a tanoda épülete és a lelkészi lak, mely utóbbi épületben Bem József is megszállt a feketehalmi győzelem után.
Források:
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. VI. Pest. 1873. 401, 405.
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok. Bp. 1987. 103-104.
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák kalauza III. Bp. 1983. 540-541.
/Karczag Ákos/
templom
Vármegye: Brassó
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Feketehalom
Helységnév 2: Codlea
Helységnév 3: Zeiden
Feketehalom – erődtemplom
Brassótól északnyugatra, a Persányi-hegység déli szélén fekszik Feketehalom (Codlea, Zeiden) település. A főtéren álló evangélikus templom a 13. századból származik, melyet a 15. és 16. században vastag erődfalakkal és vizesárokkal vettek körül.
A török rablóhordák barcasági betörései elől sokszor húzódott a falak védelmébe az itteni lakosság. 1612 márciusában Báthori Gábor erdélyi fejedelem a Brassó elleni hadjárat során foglalta el. A fogságba esett védőket Vidombákra hurcoltatta, ahol huszat karóba húzatott, tizenegyet lefejeztetett, harminckettőt pedig hírmondóul Brassóba küldött, akiket ott Weisz királybíró öletett meg. Báthori a templomerődben Szigethi István parancsnoksága alatt őrséget hagyott, akiktől azonban még ez év augusztus 28-án a brassóiak serege csellel bevette a hanyagul őrzött erődítményt. Nem sokkal ezután a fejedelem kapitánya, Török István a brassóiak csapatát Földvárnál szétverte és a feketehalmi templomvárat visszafoglalta. 1616-ban Bethlen Gábor Feketehalomban tartózkodott és február 21-én itt fogadta a török portáról visszatérő Toldalagi Mihályt. 1655-ben a tatárok váratlanul betörtek a Barcaságba, és több helységgel együtt Feketehalmot is feldúlták.
Orbán Balázs 1873-ban így írja le a templomerődöt: “Feketehalomnak a történelemben némileg szerepelt s ostromokat látott templomvára teres piaczának északnyugati oldalán egy magaslaton fekszik; annyira körülfogva újabb épületekkel, hogy itt-ott lebontott, de még sok helyen épen fennálló kettős várfala csaknem egészen fedve van, s csak hátulról látszik; különben ezen kastély kettős fallal bírt, hatszögű volt, négy erős védtoronnyal, melyek most le vannak törpítve, csak egy maradt meg épen, amely mellékelt képünk közép terén látszik. A jelenlegi torony a régi kaputorony megmagasítása által keletkezett s lőrések- és zúzmüvekkel van ellátva. …A templomkastélyt belülről oszlopos folyosók futják körül, védtornyai éléstárul szolgálnak. Az ezen kastély által körülölelt templom a késő góth kor műve, amire határozottan utal szentélyének szövedék boltozata (netzwerk). A hajó boltozatát 1702-ben készült czifra festetű deszka födlap helyettesíti. Oldalkapuja csúcsíves, mit ismét a késő góth kor vesszőműve keretel be. Fő portaléja romanizáló, a mennyiben köríves nyilatú; az egész fal vastagságát elfoglaló béllet mindenik oldalon három féloszlop által van tagozva, ezek durva alakítású fejezeteiken kívül növénydíszt, belül angyalfőket mutatnak.”
Napjainkban a Feketehalom erődtemplomára kíváncsi utazó még mindig jelentős védőfalakat és bástyatornyokat figyelhet meg, valamint csodálattal szemlélheti a középkori eredetű templomot.
A templom nyugati főkapuja román stílusú. A templomhajó gótikus boltozatát festett famennyezet helyettesít, a szentélyben és az északi oldalon lévő sekrestyében viszont megmaradt a gótikus hálóboltozat. A szentélytől délkeletre magas, vaskos torony áll, amelynek alsó része középkori. A templomtól északra a kerítőfal mentén emeletes kamrasor húzódik, melyben vész esetén a lakosok meghúzódtak, a nyugalmas időkben pedig itt tartották terményeiket. Az erődfal külső része erősen beépített, és ez így volt már a 19. század közepén is. Mint azt Orbán B. írja, a komor falak közé ekkor már beépült az emeletes tanácsháza, a tanoda épülete és a lelkészi lak, mely utóbbi épületben Bem József is megszállt a feketehalmi győzelem után.
Források:
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. VI. Pest. 1873. 401, 405.
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok. Bp. 1987. 103-104.
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák kalauza III. Bp. 1983. 540-541.
/Karczag Ákos/
Gyergyóditró, róm-kat. templom, Hargita megye
Ditrău, biserica rom-cat., jud. Harghita
Gyergyóremete, gótikus templom alapja, Hargita megye
Remetea, fundația vechii biserici gotice
Gyulafehérvár, róm-kat. székesegyház, Fehér megye
Alba Iulia, catedrala rom-cat.
Forrás: http://www.hhrf.org/gyrke/gyulafehervar.html,
Gyulafehérvár (románul Alba Iulia, németül Karlsburg, vagy Weissenburg, latinul Apulum, erdélyi szász nyelven Keist): város Romániában. Erdély ősi történelmi fővárosa, az erdélyi érsekség székhelye, egyúttal a román ortodox egyház erdélyi székvárosa. 1542 és 1690 között az Erdélyi Fejedelemség fővárosa, majd Fehér, illetve 1775-től Alsófehér vármegye székhelye. Ma municípiumként Fehér megye székhelye. Borbánd, Ompolykisfalud és Poklos települések tartoznak hozzá.
Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik.
Az érseki székesegyház a 13. században épült, az erdélyi fejedelmek temetkezési helye, 1991-től érseki központ. Benne ma is láthatók a Hunyadiak síremlékei, valamint Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjai. Altemplomában erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek
FEJEZETEK
GYULA VEZÉR TEMPLOMA Az első keresztény templom keletkezése Gyulafehérváron a király után harmadik méltóságot viselő Gyula megkereszteléséhez kapcsolódik.
953-ban az akkori Gyula, akinek talán Zsombor volt a neve, Konstantinápolyban megkeresztelkedik és egy Hierotheus nevű szerzetessel tér vissza, akit püspökké szentelnek. Bizonyosra veszik, hogy a püspök részére a gyula templomot építtet, amely térítő működésének központja lehetett. Ez a templom minden valószínűség szerint csak fából épülhetett. (Entz G.: A gyulafehérvári székesegyház. 73, 75.; Homann–Szegfű: Magyar tört. I. 1651.)
AZ ELSŐ SZÉKESEGYHÁZ Építését az erdélyi püspökség megalapítása és az egyházmegye megszervezése tette szükségessé. A püspökség alapítása Szent István nevéhez fűződik. Szent István koronázásával s a királyság kezdetével indul meg 10 püspökség alapítása. 1003-ban a központosítást és térítést akadályozó erdélyi gyulát, anyai nagybátyját Szent István fegyverrel hódoltatja meg, és ettől kezdődik az erdélyi püspökség szervezése is, melyet 1009-ig véglegesítettnek lehet tekinteni, amikor az ostiai püspök pápai legátus látogatása alkalmával jóváhagyják az egyházmegyék felosztását és határait.
Lehetséges, hogy az első püspök még a X. század közepén Konstantinápolyból hozott püspök részére épített templomot használta átmenetileg, a székesegyház elkészültéig.
Ennek építési idejét a XI. századra teszik, Szent István idejére. Szent Lászlóról az oklevelek ugyanis csak annyit bizonyítanak, hogy a székesegyház építését támogatta (Entz G.: i.m. 75.), de ez már a második székesegyházra vonatkozik.
Az 1907-től és különösen az 1967-től végzett ásatások (előbbit Möller István, utóbbit Bágyuj Lajos vezette) tisztázták a Szent István korában épült székesegyház adatait: háromhajós ókeresztény bazilika stílusában épült templom volt. A főhajó szélessége 8 m, a mellékhajóké 3,5 m volt. A főhajó széles félköríves apszissal zárult, a mellékhajók, legalábbis a külső falsíkban, egyenes záródást mutatnak. Az első ásatások alkalmával tárták fel a körkápolna alapjait, a déli alapfalakat, a második ásatás során pedig a nyugati alapfalakat is. Ebből a székesegyházból mentették át a főhajó déli falába épített emberfejes faragványokat, lapos faragású párkány- és pillértöredékeket, a déli kapu belsejében másodlagosan elhelyezett oromzatdomborművet.
Az utóbbi ásatások tisztázták a régebbről ismert körkápolna kérdését is. Volt ugyanis olyan feltevés, mely szerint egy IX–X. századi építmény maradványa lett volna, talán Hierotheos püspök temploma, s így a legrégibb középkori keresztény műemlék. (Št. Pascu: Alba lulia 2000. 118.)
Ezúttal kiderült, hogy a körkápolna alapfalai azonosak a bazilika többi alapfalaival, falszerkezetével, és semmi jele annak, hogy a körkápolna kétféle építkezésből származna.
A Szent István-i bazilika keresztelőkápolnája volt, hasonló a székesfehérvári Szent István-kápolnához.
Ez az első székesegyház – talán már Vata lázadásakor – rombolás áldozata lesz, vagy a gyorsan fejlődő egyházmegye tette indokolttá egy nagyobb székesegyház építését. (Entz G.: i.m. 71, 73.; Bitay: Az Alba Julia-i rom. kat. székesegyház.; Bágyuj: A gyulafehérvári székesegyház restaurálása. 11.)
Az első székesegyház körül az ásatások során temetőt tártak fel, amelyben XII. századra utaló emlékeket találtak, többek között II. és IV. István pénzét. (Entz G.: i.m. 76.)
A MÁSODIK SZÉKESEGYHÁZ Építését a XII. századra teszik, de kezdete Szent László idején indul el, akiről Temesvári Pelbárt után tudjuk, hogy támogatta a székesegyház építkezéseit. (Entz G.: i.m. 75.)
A második székesegyház nem használja fel a régi alapjait, mert sokkal nagyobb. A régi alapok a templom belterületébe esnek. Ez is három hajóval épült és egy kereszthajóval meg egy központi toronnyal. Román kori félköríves stílust képvisel. Mintául a burgundiai és közép-franciaországi példák szolgáltak és az elzászi templomok.
A főszentély egyszerű félkörívvel záródott a szentélynégyszög mögött. A feltételezések szerint sík mennyezete volt. Két homlokzati és egy négyzeti tornya volt, előbbiek kezdetben csak a második emeletig.
Ebből a korból valók: a diadalív, a kereszthajók homlokívei, a mellékszentélyek félköríves záródásai, a szentélynégyszög, a mellékapszisok keskeny ablakai.
Későbbi, de még a tatárjárás előtti a sekrestye, a hosszhajó boltozatának keleti szakasza, az északi előcsarnok, a fejedelmi kapu.
A tatárjáráskor a templomot felgyújtják, a boltozatok beszakadnak, a hajók kereszteződése fölött épült kupolás középtorony beomlik. Rogerius mester, váradi kanonok romként írja le, melynek falait a legyilkoltak vére festette és környékét holttestek és koponyák tették borzalmas látvánnyá.
A helyreállítás során a szentélynégyzethez karcsú arányú kora gótikus szentélyt építenek, visszaállítják a kereszthajó szentélyének első négyzetét, a négy pilasztert, mely fölött, a tetőszék alatt, a középtorony maradványai láthatók, mert a tornyot nem állították vissza.
A főhajó nyugati szakaszának boltozására csak a következő században kerül sor, amelynek korát Széchy András püspök címere jelzi a második szakasz zárókövén. Ekkor magasítják a déli tornyot is három emelettel, és csak a XV. században emelik meg két emelettel.
Alig fejezték be az újjáépítést, kezdhették elölről. 1277. február 21-én Vízakna környéki szászok gyújtják fel és dúlják a templomot.
A javításokra IV. László a tordai sóbányát adományozza a káptalannak, Mykud bán pedig, lemondva tervezett szentföldi zarándoklásáról, a Torda melletti szentmiklósi birtokát ajánlja fel a Szent Mihály főangyal egyháza építkezéseinek céljára.
A XIV. század közepére tehető a legkorábbi falfestmény: a déli párkány virágos inda díszítése.
1439-ben törökök pusztítják Erdély déli részét, s úgy látszik a székesegyház újra szenved, mert Lépes György, Pálóczi György esztergomi érsektől 1000 forintot kap a javítására, Hunyadi János pedig 1440-ben és 1442-ben Bolgárcserged, Diómál és Tinód adományozásával misealapítványt tesz azzal a meghagyással, hogy öccsét és majd őt is a székesegyházba temessék.
Egyesek szerint a szentély hosszabbítása is szép gótikus stílusban Hunyadi Jánosnak köszönhető, mások szerint már a szász pusztítás utáni helyreállításkor készült.
A XVI. század első évtizedében Lászay János kanonok az északi előcsarnokot kápolnává bővíti a hívő lelkekről (Fidelium animarum) nevezett oltárral. 1512-re készül el, gótikus és reneszánsz elemek keverednek benne, dombormű sorozattal: Madonna, előtte maga Lászay térdel, bibliás, mitológiai és részben szenteket ábrázoló alakok (Judit, Sámson, Mózes, Herkules, kentaur, Szent Sebestyén, királyok, 2 lovag). Emlékét a római San Stefano Rotondo-templomban sírfelirat őrzi: „Natum quem gelidum vides ad Istrum, Roma tegetur viator urna. Non mirabere, si estimabis illud, quod Roma est Patria omnium fuitque.” (Balogh J.: AT erd. renaissance. 190, 233, 236.)
1514–1524 között a Lászay-kápolna és az északi kereszthajó közé Várday Ferenc püspök építteti a róla elnevezett kápolnát, mely Szent Anna tiszteletére van szentelve.
Ebből az időből származik az északi mellékhajó szentélyének falfestménye is, két rétegben. Az alsón Szent András, Remete Szent Antal, a felsőn Szent Tádé azonosítható.
A nyugati díszes főkaput Hunyadi János csináltatta csúcsíves stílusban, a két torony közé szép erkélyt emeltetett, amelyet később Sorger püspök idejében háromszögű oromfallal zártak el, s erre 4 szobrot helyeztek. (1729–1739)
A nyugati torony az 1603. évi ostrom idején felrobbant és azóta sem építették fel.
A templom sok vihart látott később is. 1601-ben zsoldosok rabolják ki, nem kímélve Hunyadi sírját sem. Két év múlva valóságos ostrom pusztítja a templomot, amelyet Basta katonái szállnak meg. 1658-ban és 1661-ben a szultán büntető hadjáratának katonái rombolnak a templomban, többek között szétzúzva Bethlen Gábor és I. Rákóczi György díszes márvány síremlékeit. Utóbbinak anyagából Mártonfi püspök 4 díszes oltárt állíttatott fel a XVIII. század elején. (1713–1721)
A székesegyház valóságos pantheonja volt az ide temetett jeles történelmi nagyságoknak. Az említetteken kívül: Hunyadi László, Hunyadi János ifjú miles, János Zsigmond, Izabella, Bocskai István, Károlyi Zsuzsánna, Bethlen Gábor öccse, István, Martinuzzi Fráter György, Báthori Endre, több középkori püspök sírhelye. Az újkori püspökök közül – Márton Áronig bezárólag – tízen a szentély alatti kriptában vannak eltemetve.
A középkori székesegyházhoz kapcsolódó katolikus élet gazdagságát szemlélteti az oltárok sokasága: Mária-oltár 1291-ből, Szentkereszt-oltár 1392-ből, Szent Péter-oltár 1291-ből, Szent Mihály-oltár 1363-ból, Szent András-oltár 1366-ból, Szent Lőrinc-oltár 1370-ből, Szent Miklós-oltár 1510-ből, Krisztus teste oltár 1474-ből, Kozma és Demjén oltára 1381-ből, Mindenszentek-oltár 1391-ből, Tízezer vértanú oltára 1400-ból, László király oltára 1402-ből, Szent Dorottya-oltár 1411-ből, Szent István és Imre oltára 1493-ból, Szent Borbála oltára 1431-ből, Szent Mihály kisebb oltára 1431-ből, Szent Mihály jelenésének oltára 1453-ból, Remete Szent Pál oltára 1431-ből, Szent Máté oltára 1439-ből, Szent Nikazius-oltár 1444-ból, Szentháromság-oltár 1447-ből, Szent Katalin-oltár 1459-ből, Szent György-oltár 1462-ből, Szent Gothárd-oltár 1510-ből, Szent Demeter, Fábián és Sebestyén oltára 1412-ből, Mária-Magdolna-oltár 1451-ből, Urunk színeváltozása oltára 1487-ből, Négy egyházatya oltára, Három királyok oltára, Szent Jakab oltára 1503-ból, Szent Anna oltára 1505-ből, Szent Márton oltára 1507-ből, Hívő lelkek oltára 1512-ből, Péter és Pál oltára 1591-ből, 40 koronázott vértanú oltára, Keresztelő Szent János oltára 1291-ből.
A dátumok nem az alapítást jelzik, hanem az ismert okleveles adat dátumát.
Wikipédia:
A Gyulafehérvári érseki székesegyház a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érseki tartomány rangjára emelt egyházmegye székhelye. 1991 óta az épület a Gyulafehérvár történelmi központja helyszín részeként a Világörökség javaslati listáján szerepel.
Az első templom [szerkesztés] Az erdélyi püspökség alapításának előzménye, hogy a hittéritést akadályozó erdélyi gyulát, anyai nagybátyját István király 1003-ban legyőzte. Ezzel elhárult az akadály az egyházi szervezet erdélyi kiépítése elől. Az erdélyi püspökség alapítását 1009-ben a pápai legátus látogatásakor véglegesítette a király. Bizonyos, hogy az első székesegyház építését már a püspökség alapításakor megkezdték. Ennek a székesegyháznak az elhelyezkedését és méreteit az 1907-ben és az 1967-ben végzett ásatások tisztázták. Az ókeresztény bazilikák mintájára felépített templom háromhajós volt, főhajója széles, félköríves apszisban zárult. A nyugati alapfalakat már az első ásatáskor feltárták és számos faragványt, pillértöredéket, dombormű töredékeket találtak. Ugyanekkor megtalálták egy körkápolna alapfalait is, mely a bazilika keresztelőkápolnája lehetett. Ez az első székesegyház valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el.
A székesegyház szentélye A második templom
A második székesegyházat valószínűleg Szent László király idejében kezdték el építeni. Ehhez már nem használták fel az előző bazilika alapjait, mert sokkal nagyobb, nagyszabású székesegyházat terveztek. Építéséhez a burgundi és közép-franciaországi templomok szolgáltak mintaként. Az új székesegyház szintén háromhajós, de gazdagabb kereszthajóval és középponti toronnyal ellátott épület volt. A homlokzati részt két torony ékesítette, melyek a mai tornyok második emeletéig értek. A templomból több részlet a mai napig megmaradt, ilyenek a kereszthajók homlokívei, a diadalív, a mellékszentélyek félköríves záródásai és a mellékapszisok keskeny ablakai. Ebből a templomból származik a sekrestye, a hosszhajó keleti része, az északi előcsarnok és a fejedelmi kapu. A templom a tatárjáráskor pusztult el, amikor az ide menekült lakosságra rágyújtották, boltozatai beszakadtak és a hajók találkozásánál épített központi torony leomlott. A romos templomot Rogerius mester váradi kanonok beszámolójából ismerjük, aki szerint a romokat a legyilkoltak vére borította és az egész környék tele volt a holtak tetemeivel.
A homlokzat A mai templom
A helyreállításkor a középtornyot már nem építették újjá, maradványai a tetőszék alatt láthatók. Visszaépítették a kereszthajó és szentély első négyzetét, melyhez karcsú kora gótikus szentélyt építettek. Alig fejeződött be az újjáépítés, amikor 1277. február 21-én a szászok feldúlták és felgyújtották a templomot, miután ismét nagy anyagi áldozatokkal állították helyre. A 15. században boltozták be a főhajó nyugati részét és a tornyokat két emelettel megemelték. 1439-ben egy török betörés alkalmával a templom ismét károkat szenvedett. Az ekkori helyreállításhoz az esztergomi érsek mellett Hunyadi János is hozzájárult, akinek a nevéhez a szentély gótikus stílusú meghosszabbítása fűződik. Ő építtette a díszes nyugati főkaput és a két torony közé épített erkélyt, melyet később háromszögű oromfallal zártak le. A nagy hadvezér ekkor hagyta meg, hogy őt is a templomba temessék el.
A torony A 16. század elején az északi előcsarnokot kápolnával, az úgynevezett Lászai-kápolnával bővítik. A kápolna gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző oltára 1512-re készült el. A kápolnába és az északi kereszthajó közé 1512 és 1514 között Várday Ferenc püspök megépítette a Szent Anna tiszteletére szentelt Várday-kápolnát. A templomot 1601-ben Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem román seregei kirabolták, a Hunyadiak sírköveit összetörték, majd 1603-ban Giorgio Basta császári serege ostrom után pusztította a székesegyházat.
1658-ban a török Erdély elleni büntető hadjárata során ismét feldúlták a templomot, I. Rákóczi György és Bethlen Gábor díszes síremlékeit összetörték. A Rákóczi-síremlék anyagából a 18. század elején Mártonffy püspök négy oltárt állíttatott fel.
Hunyadi János síremléke A székesegyház belseje
A templom monumentális jellegét jól mutatják méretei, hossza 83 m, szélessége 38 m, magassága 19 m. Alaprajza a középkori román stílusú bazilikák jegyeit mutatja. A főbejárattól balra a kórust tartó első oszlop előtt Martinuzzi Fráter György sírja látható. A boltív egyik zárókövén a templomot újjáépítő Szécsy püspök kétfejű sast ábrázoló családi címere. A templom szószéke és főoltára 16. századi munka. A szentély alsó részében a barokk kanonoki stallumokat találjuk, a székék támláján bibliai jelenetek, felül pedig az apostolok, valamint Jézus és Mária mellszobrai. A szentély déli falában szépen kivitelezett szentségtartó fülke látható. Az oszlopfőkön jól láthatók a későbbi toldások nyomai, minden oszlopfő díszítése más és más. A kereszthajó déli oldalán nagy méretű rózsaablak. A déli mellékhajóban található apszis az első templom keresztelőkápolnájának nyugati záródása lehetett. A déli mellékhajó nyugati részében a Hunyadiak sírjai, illetve azok maradványai láthatók. A legépebb a kormányzó testvérének sírja, középen a kormányzóénak tartott síremlék, míg a tőle keletre fekvő sírt Hunyadi Lászlóénak tartják. Az utóbbi kettő azonosítása teljesen bizonytalan, a kormányzó fekvő alakja például sokkal inkább Bocskai alakjára emlékeztet. A sírok a többszöri dúlás és áthelyezés miatt valójában üresek. Az északi mellékhajóban a Szécsy-Várday kápolnába lépünk. Itt található Szécsy és Czudar Imre püspök padlóba süllyesztett síremléke, valamint Izabella királyné és fia, János Zsigmond gazdagon díszített márvány síremlékei. A kereszthajó apszisában 16. századi freskótöredékek láthatók, melyeket még Várday püspök készíttetett. Az alakok közül Szent András és Szent Jakab apostolok alakjai ismerhetők fel. Visszafordulva a Lászay-kápolnába jutunk, gótikus csillagboltozatában három reneszánsz címerrel. Az északi mellékhajóba vezető ajtó feletti mélyedésben Lászay püspök térdelő alakja a Szűz Mária térdén ülő kis Jézus előtt.
Hunyadi János szarkofágjának domborműve A sírbolt
A székesegyház sírboltjában 11 erdélyi püspök nyugszik: Mártonffy György, Antalfi János, Sorger Gergely, Bajtay Antal, Manzador Piusz, Batthyány Ignác, Mártonffy József, Kovács Miklós, Vorbuchner Adolf, Márton Áron és Jakab Antal valamint Maczalik Győző titkos püspök, vértanú.
Irodalom
Gyulafehérvár (románul Alba Iulia, németül Karlsburg, vagy Weissenburg, latinul Apulum, erdélyi szász nyelven Keist): város Romániában. Erdély ősi történelmi fővárosa, az erdélyi érsekség székhelye, egyúttal a román ortodox egyház erdélyi székvárosa. 1542 és 1690 között az Erdélyi Fejedelemség fővárosa, majd Fehér, illetve 1775-től Alsófehér vármegye székhelye. Ma municípiumként Fehér megye székhelye. Borbánd, Ompolykisfalud és Poklos települések tartoznak hozzá.
Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik.
Az érseki székesegyház a 13. században épült, az erdélyi fejedelmek temetkezési helye, 1991-től érseki központ. Benne ma is láthatók a Hunyadiak síremlékei, valamint Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjai. Altemplomában erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek
FEJEZETEK
- GYULA VEZÉR TEMPLOMA
- AZ ELSŐ SZÉKESEGYHÁZ
- A MÁSODIK SZÉKESEGYHÁZ
- SZENT MIKLÓS-TEMPLOM
- BÁTHORI-TEMPLOM
- ÁGOSTON-RENDIEK TEMPLOMA ÉS RENDHÁZA
- ISPOTÁLY-TEMPLOM
- APÁCÁK KOLOSTORA ÉS TEMPLOMA
GYULA VEZÉR TEMPLOMA Az első keresztény templom keletkezése Gyulafehérváron a király után harmadik méltóságot viselő Gyula megkereszteléséhez kapcsolódik.
953-ban az akkori Gyula, akinek talán Zsombor volt a neve, Konstantinápolyban megkeresztelkedik és egy Hierotheus nevű szerzetessel tér vissza, akit püspökké szentelnek. Bizonyosra veszik, hogy a püspök részére a gyula templomot építtet, amely térítő működésének központja lehetett. Ez a templom minden valószínűség szerint csak fából épülhetett. (Entz G.: A gyulafehérvári székesegyház. 73, 75.; Homann–Szegfű: Magyar tört. I. 1651.)
AZ ELSŐ SZÉKESEGYHÁZ Építését az erdélyi püspökség megalapítása és az egyházmegye megszervezése tette szükségessé. A püspökség alapítása Szent István nevéhez fűződik. Szent István koronázásával s a királyság kezdetével indul meg 10 püspökség alapítása. 1003-ban a központosítást és térítést akadályozó erdélyi gyulát, anyai nagybátyját Szent István fegyverrel hódoltatja meg, és ettől kezdődik az erdélyi püspökség szervezése is, melyet 1009-ig véglegesítettnek lehet tekinteni, amikor az ostiai püspök pápai legátus látogatása alkalmával jóváhagyják az egyházmegyék felosztását és határait.
Lehetséges, hogy az első püspök még a X. század közepén Konstantinápolyból hozott püspök részére épített templomot használta átmenetileg, a székesegyház elkészültéig.
Ennek építési idejét a XI. századra teszik, Szent István idejére. Szent Lászlóról az oklevelek ugyanis csak annyit bizonyítanak, hogy a székesegyház építését támogatta (Entz G.: i.m. 75.), de ez már a második székesegyházra vonatkozik.
Az 1907-től és különösen az 1967-től végzett ásatások (előbbit Möller István, utóbbit Bágyuj Lajos vezette) tisztázták a Szent István korában épült székesegyház adatait: háromhajós ókeresztény bazilika stílusában épült templom volt. A főhajó szélessége 8 m, a mellékhajóké 3,5 m volt. A főhajó széles félköríves apszissal zárult, a mellékhajók, legalábbis a külső falsíkban, egyenes záródást mutatnak. Az első ásatások alkalmával tárták fel a körkápolna alapjait, a déli alapfalakat, a második ásatás során pedig a nyugati alapfalakat is. Ebből a székesegyházból mentették át a főhajó déli falába épített emberfejes faragványokat, lapos faragású párkány- és pillértöredékeket, a déli kapu belsejében másodlagosan elhelyezett oromzatdomborművet.
Az utóbbi ásatások tisztázták a régebbről ismert körkápolna kérdését is. Volt ugyanis olyan feltevés, mely szerint egy IX–X. századi építmény maradványa lett volna, talán Hierotheos püspök temploma, s így a legrégibb középkori keresztény műemlék. (Št. Pascu: Alba lulia 2000. 118.)
Ezúttal kiderült, hogy a körkápolna alapfalai azonosak a bazilika többi alapfalaival, falszerkezetével, és semmi jele annak, hogy a körkápolna kétféle építkezésből származna.
A Szent István-i bazilika keresztelőkápolnája volt, hasonló a székesfehérvári Szent István-kápolnához.
Ez az első székesegyház – talán már Vata lázadásakor – rombolás áldozata lesz, vagy a gyorsan fejlődő egyházmegye tette indokolttá egy nagyobb székesegyház építését. (Entz G.: i.m. 71, 73.; Bitay: Az Alba Julia-i rom. kat. székesegyház.; Bágyuj: A gyulafehérvári székesegyház restaurálása. 11.)
Az első székesegyház körül az ásatások során temetőt tártak fel, amelyben XII. századra utaló emlékeket találtak, többek között II. és IV. István pénzét. (Entz G.: i.m. 76.)
A MÁSODIK SZÉKESEGYHÁZ Építését a XII. századra teszik, de kezdete Szent László idején indul el, akiről Temesvári Pelbárt után tudjuk, hogy támogatta a székesegyház építkezéseit. (Entz G.: i.m. 75.)
A második székesegyház nem használja fel a régi alapjait, mert sokkal nagyobb. A régi alapok a templom belterületébe esnek. Ez is három hajóval épült és egy kereszthajóval meg egy központi toronnyal. Román kori félköríves stílust képvisel. Mintául a burgundiai és közép-franciaországi példák szolgáltak és az elzászi templomok.
A főszentély egyszerű félkörívvel záródott a szentélynégyszög mögött. A feltételezések szerint sík mennyezete volt. Két homlokzati és egy négyzeti tornya volt, előbbiek kezdetben csak a második emeletig.
Ebből a korból valók: a diadalív, a kereszthajók homlokívei, a mellékszentélyek félköríves záródásai, a szentélynégyszög, a mellékapszisok keskeny ablakai.
Későbbi, de még a tatárjárás előtti a sekrestye, a hosszhajó boltozatának keleti szakasza, az északi előcsarnok, a fejedelmi kapu.
A tatárjáráskor a templomot felgyújtják, a boltozatok beszakadnak, a hajók kereszteződése fölött épült kupolás középtorony beomlik. Rogerius mester, váradi kanonok romként írja le, melynek falait a legyilkoltak vére festette és környékét holttestek és koponyák tették borzalmas látvánnyá.
A helyreállítás során a szentélynégyzethez karcsú arányú kora gótikus szentélyt építenek, visszaállítják a kereszthajó szentélyének első négyzetét, a négy pilasztert, mely fölött, a tetőszék alatt, a középtorony maradványai láthatók, mert a tornyot nem állították vissza.
A főhajó nyugati szakaszának boltozására csak a következő században kerül sor, amelynek korát Széchy András püspök címere jelzi a második szakasz zárókövén. Ekkor magasítják a déli tornyot is három emelettel, és csak a XV. században emelik meg két emelettel.
Alig fejezték be az újjáépítést, kezdhették elölről. 1277. február 21-én Vízakna környéki szászok gyújtják fel és dúlják a templomot.
A javításokra IV. László a tordai sóbányát adományozza a káptalannak, Mykud bán pedig, lemondva tervezett szentföldi zarándoklásáról, a Torda melletti szentmiklósi birtokát ajánlja fel a Szent Mihály főangyal egyháza építkezéseinek céljára.
A XIV. század közepére tehető a legkorábbi falfestmény: a déli párkány virágos inda díszítése.
1439-ben törökök pusztítják Erdély déli részét, s úgy látszik a székesegyház újra szenved, mert Lépes György, Pálóczi György esztergomi érsektől 1000 forintot kap a javítására, Hunyadi János pedig 1440-ben és 1442-ben Bolgárcserged, Diómál és Tinód adományozásával misealapítványt tesz azzal a meghagyással, hogy öccsét és majd őt is a székesegyházba temessék.
Egyesek szerint a szentély hosszabbítása is szép gótikus stílusban Hunyadi Jánosnak köszönhető, mások szerint már a szász pusztítás utáni helyreállításkor készült.
A XVI. század első évtizedében Lászay János kanonok az északi előcsarnokot kápolnává bővíti a hívő lelkekről (Fidelium animarum) nevezett oltárral. 1512-re készül el, gótikus és reneszánsz elemek keverednek benne, dombormű sorozattal: Madonna, előtte maga Lászay térdel, bibliás, mitológiai és részben szenteket ábrázoló alakok (Judit, Sámson, Mózes, Herkules, kentaur, Szent Sebestyén, királyok, 2 lovag). Emlékét a római San Stefano Rotondo-templomban sírfelirat őrzi: „Natum quem gelidum vides ad Istrum, Roma tegetur viator urna. Non mirabere, si estimabis illud, quod Roma est Patria omnium fuitque.” (Balogh J.: AT erd. renaissance. 190, 233, 236.)
1514–1524 között a Lászay-kápolna és az északi kereszthajó közé Várday Ferenc püspök építteti a róla elnevezett kápolnát, mely Szent Anna tiszteletére van szentelve.
Ebből az időből származik az északi mellékhajó szentélyének falfestménye is, két rétegben. Az alsón Szent András, Remete Szent Antal, a felsőn Szent Tádé azonosítható.
A nyugati díszes főkaput Hunyadi János csináltatta csúcsíves stílusban, a két torony közé szép erkélyt emeltetett, amelyet később Sorger püspök idejében háromszögű oromfallal zártak el, s erre 4 szobrot helyeztek. (1729–1739)
A nyugati torony az 1603. évi ostrom idején felrobbant és azóta sem építették fel.
A templom sok vihart látott később is. 1601-ben zsoldosok rabolják ki, nem kímélve Hunyadi sírját sem. Két év múlva valóságos ostrom pusztítja a templomot, amelyet Basta katonái szállnak meg. 1658-ban és 1661-ben a szultán büntető hadjáratának katonái rombolnak a templomban, többek között szétzúzva Bethlen Gábor és I. Rákóczi György díszes márvány síremlékeit. Utóbbinak anyagából Mártonfi püspök 4 díszes oltárt állíttatott fel a XVIII. század elején. (1713–1721)
A székesegyház valóságos pantheonja volt az ide temetett jeles történelmi nagyságoknak. Az említetteken kívül: Hunyadi László, Hunyadi János ifjú miles, János Zsigmond, Izabella, Bocskai István, Károlyi Zsuzsánna, Bethlen Gábor öccse, István, Martinuzzi Fráter György, Báthori Endre, több középkori püspök sírhelye. Az újkori püspökök közül – Márton Áronig bezárólag – tízen a szentély alatti kriptában vannak eltemetve.
A középkori székesegyházhoz kapcsolódó katolikus élet gazdagságát szemlélteti az oltárok sokasága: Mária-oltár 1291-ből, Szentkereszt-oltár 1392-ből, Szent Péter-oltár 1291-ből, Szent Mihály-oltár 1363-ból, Szent András-oltár 1366-ból, Szent Lőrinc-oltár 1370-ből, Szent Miklós-oltár 1510-ből, Krisztus teste oltár 1474-ből, Kozma és Demjén oltára 1381-ből, Mindenszentek-oltár 1391-ből, Tízezer vértanú oltára 1400-ból, László király oltára 1402-ből, Szent Dorottya-oltár 1411-ből, Szent István és Imre oltára 1493-ból, Szent Borbála oltára 1431-ből, Szent Mihály kisebb oltára 1431-ből, Szent Mihály jelenésének oltára 1453-ból, Remete Szent Pál oltára 1431-ből, Szent Máté oltára 1439-ből, Szent Nikazius-oltár 1444-ból, Szentháromság-oltár 1447-ből, Szent Katalin-oltár 1459-ből, Szent György-oltár 1462-ből, Szent Gothárd-oltár 1510-ből, Szent Demeter, Fábián és Sebestyén oltára 1412-ből, Mária-Magdolna-oltár 1451-ből, Urunk színeváltozása oltára 1487-ből, Négy egyházatya oltára, Három királyok oltára, Szent Jakab oltára 1503-ból, Szent Anna oltára 1505-ből, Szent Márton oltára 1507-ből, Hívő lelkek oltára 1512-ből, Péter és Pál oltára 1591-ből, 40 koronázott vértanú oltára, Keresztelő Szent János oltára 1291-ből.
A dátumok nem az alapítást jelzik, hanem az ismert okleveles adat dátumát.
Wikipédia:
A Gyulafehérvári érseki székesegyház a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érseki tartomány rangjára emelt egyházmegye székhelye. 1991 óta az épület a Gyulafehérvár történelmi központja helyszín részeként a Világörökség javaslati listáján szerepel.
Az első templom [szerkesztés] Az erdélyi püspökség alapításának előzménye, hogy a hittéritést akadályozó erdélyi gyulát, anyai nagybátyját István király 1003-ban legyőzte. Ezzel elhárult az akadály az egyházi szervezet erdélyi kiépítése elől. Az erdélyi püspökség alapítását 1009-ben a pápai legátus látogatásakor véglegesítette a király. Bizonyos, hogy az első székesegyház építését már a püspökség alapításakor megkezdték. Ennek a székesegyháznak az elhelyezkedését és méreteit az 1907-ben és az 1967-ben végzett ásatások tisztázták. Az ókeresztény bazilikák mintájára felépített templom háromhajós volt, főhajója széles, félköríves apszisban zárult. A nyugati alapfalakat már az első ásatáskor feltárták és számos faragványt, pillértöredéket, dombormű töredékeket találtak. Ugyanekkor megtalálták egy körkápolna alapfalait is, mely a bazilika keresztelőkápolnája lehetett. Ez az első székesegyház valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el.
A székesegyház szentélye A második templom
A második székesegyházat valószínűleg Szent László király idejében kezdték el építeni. Ehhez már nem használták fel az előző bazilika alapjait, mert sokkal nagyobb, nagyszabású székesegyházat terveztek. Építéséhez a burgundi és közép-franciaországi templomok szolgáltak mintaként. Az új székesegyház szintén háromhajós, de gazdagabb kereszthajóval és középponti toronnyal ellátott épület volt. A homlokzati részt két torony ékesítette, melyek a mai tornyok második emeletéig értek. A templomból több részlet a mai napig megmaradt, ilyenek a kereszthajók homlokívei, a diadalív, a mellékszentélyek félköríves záródásai és a mellékapszisok keskeny ablakai. Ebből a templomból származik a sekrestye, a hosszhajó keleti része, az északi előcsarnok és a fejedelmi kapu. A templom a tatárjáráskor pusztult el, amikor az ide menekült lakosságra rágyújtották, boltozatai beszakadtak és a hajók találkozásánál épített központi torony leomlott. A romos templomot Rogerius mester váradi kanonok beszámolójából ismerjük, aki szerint a romokat a legyilkoltak vére borította és az egész környék tele volt a holtak tetemeivel.
A homlokzat A mai templom
A helyreállításkor a középtornyot már nem építették újjá, maradványai a tetőszék alatt láthatók. Visszaépítették a kereszthajó és szentély első négyzetét, melyhez karcsú kora gótikus szentélyt építettek. Alig fejeződött be az újjáépítés, amikor 1277. február 21-én a szászok feldúlták és felgyújtották a templomot, miután ismét nagy anyagi áldozatokkal állították helyre. A 15. században boltozták be a főhajó nyugati részét és a tornyokat két emelettel megemelték. 1439-ben egy török betörés alkalmával a templom ismét károkat szenvedett. Az ekkori helyreállításhoz az esztergomi érsek mellett Hunyadi János is hozzájárult, akinek a nevéhez a szentély gótikus stílusú meghosszabbítása fűződik. Ő építtette a díszes nyugati főkaput és a két torony közé épített erkélyt, melyet később háromszögű oromfallal zártak le. A nagy hadvezér ekkor hagyta meg, hogy őt is a templomba temessék el.
A torony A 16. század elején az északi előcsarnokot kápolnával, az úgynevezett Lászai-kápolnával bővítik. A kápolna gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző oltára 1512-re készült el. A kápolnába és az északi kereszthajó közé 1512 és 1514 között Várday Ferenc püspök megépítette a Szent Anna tiszteletére szentelt Várday-kápolnát. A templomot 1601-ben Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem román seregei kirabolták, a Hunyadiak sírköveit összetörték, majd 1603-ban Giorgio Basta császári serege ostrom után pusztította a székesegyházat.
1658-ban a török Erdély elleni büntető hadjárata során ismét feldúlták a templomot, I. Rákóczi György és Bethlen Gábor díszes síremlékeit összetörték. A Rákóczi-síremlék anyagából a 18. század elején Mártonffy püspök négy oltárt állíttatott fel.
Hunyadi János síremléke A székesegyház belseje
A templom monumentális jellegét jól mutatják méretei, hossza 83 m, szélessége 38 m, magassága 19 m. Alaprajza a középkori román stílusú bazilikák jegyeit mutatja. A főbejárattól balra a kórust tartó első oszlop előtt Martinuzzi Fráter György sírja látható. A boltív egyik zárókövén a templomot újjáépítő Szécsy püspök kétfejű sast ábrázoló családi címere. A templom szószéke és főoltára 16. századi munka. A szentély alsó részében a barokk kanonoki stallumokat találjuk, a székék támláján bibliai jelenetek, felül pedig az apostolok, valamint Jézus és Mária mellszobrai. A szentély déli falában szépen kivitelezett szentségtartó fülke látható. Az oszlopfőkön jól láthatók a későbbi toldások nyomai, minden oszlopfő díszítése más és más. A kereszthajó déli oldalán nagy méretű rózsaablak. A déli mellékhajóban található apszis az első templom keresztelőkápolnájának nyugati záródása lehetett. A déli mellékhajó nyugati részében a Hunyadiak sírjai, illetve azok maradványai láthatók. A legépebb a kormányzó testvérének sírja, középen a kormányzóénak tartott síremlék, míg a tőle keletre fekvő sírt Hunyadi Lászlóénak tartják. Az utóbbi kettő azonosítása teljesen bizonytalan, a kormányzó fekvő alakja például sokkal inkább Bocskai alakjára emlékeztet. A sírok a többszöri dúlás és áthelyezés miatt valójában üresek. Az északi mellékhajóban a Szécsy-Várday kápolnába lépünk. Itt található Szécsy és Czudar Imre püspök padlóba süllyesztett síremléke, valamint Izabella királyné és fia, János Zsigmond gazdagon díszített márvány síremlékei. A kereszthajó apszisában 16. századi freskótöredékek láthatók, melyeket még Várday püspök készíttetett. Az alakok közül Szent András és Szent Jakab apostolok alakjai ismerhetők fel. Visszafordulva a Lászay-kápolnába jutunk, gótikus csillagboltozatában három reneszánsz címerrel. Az északi mellékhajóba vezető ajtó feletti mélyedésben Lászay püspök térdelő alakja a Szűz Mária térdén ülő kis Jézus előtt.
Hunyadi János szarkofágjának domborműve A sírbolt
A székesegyház sírboltjában 11 erdélyi püspök nyugszik: Mártonffy György, Antalfi János, Sorger Gergely, Bajtay Antal, Manzador Piusz, Batthyány Ignác, Mártonffy József, Kovács Miklós, Vorbuchner Adolf, Márton Áron és Jakab Antal valamint Maczalik Győző titkos püspök, vértanú.
Irodalom
- Gerevich T. (1938): Magyarország román kori emlékei. (Die romanische Denkmäler Ungarns.) Egyetemi nyomda. Budapest
- Gervers-Molnár, V. (1972): A középkori Magyarország rotundái. (Rotunda in the Medieval Hungary). Akadémiai, Budapest
- Henszlmann, I. (1876): Magyarország ó-keresztyén, román és átmeneti stylü mű-emlékeinek rövid ismertetése, (Old-Christian, Romanesque and Transitional Style Architecture in Hungary). Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
- Szőnyi O. (É.n.): Régi magyar templomok. Alte Ungarische Kirchen. Anciennes églises Hongroises. Hungarian Churches of Yore. A Műemlékek Országos Bizottsága. Mirályi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest.
Gyulakuta, Maros megye
Fantanele, judetul Mures
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyulakuta, http://www.kutyahon.de/erdelyi.templomok/gyulakuta/index.htm, http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=187, http://gyulakuta.site90.com/, http://www.gyulakutaportal.tk/
Gyulakuta (1899-ig Gyalakuta, románul
Fântânele, németül
Gielekonten) község Romániában
Maros
megyében.Kelementelke szomszédságában fekszik. Marosvásárhelytől 21 km-re délkeletre a Kis-Küküllő jobb partján, a Bikás-völgy
torkolatánál fekszik.
14. századi eredetű református templomában nyugszik Lázár György, Barcsay Ákos fejedelem volt helytartója, akit kivégeztek, és vele együtt a nagyhírű Lázár család több magas rangú tagja, valamint Szövérdi Gáspár János, Bethlen Gábor fejedelem udvarmestere. Mennyezetét 1625-ben Egerházi János festette. A kápolnát 1950-ben lebontották.
A Küküllõparti települést a Monumenta Vaticana elsõ ízben 1332-ben említi : „ Stephanus sacerdos de Kulakuta solvit VI denarios “ A 16-18 sz.-ban Lázár -birtok . A helység régebbi neve Gyalakuta , a XX. sz. elejétõl nevezik csak Gyulakutának . Az utóbbi évtizedekben fõleg hõerõmûvérõl nevezetes község XIV. sz.-i református temploma rejti Erdély egyik legkorábbi kazettás mennyezetét . A szentélyben összesen 86 , fekete-piros szegélyezésû kazetta található . Motívumaik valószínüleg Bethlen Gábor azóta elpusztult gyulafehérvári palotájának és alvinci kastélyának díszítményeit idézik . A szabad kézzel ,sablon nélkül készült lapok 1625-bõl származnak . Festõjük Bethlen Gábor udvari mennyezetfestõje Mezõbándi Egerházi másként Képíró János . A templomhajó felé esõ szélsõ sor kazettái pikkelymotívumokkal díszítettek . Hasonló díszítõ-
elemek találhatók Gelence,Felsõboldogfalva és Tancs mûemléktemplomainak mennyezetein is . A templom donátora Szövérdi Gáspár János , Marosszék fõkapitánya,királybíró,a fejdelem udvarmestere és török portai követ . Síremléke a szentély északi fala mentén található
A műemlék adatai Cím: Fő u. 65. sz., Maros megye
Kód: MS-II-m-A-15670
Datálás: XIV–XV. század
Történeti adatok 1625-ös kazettás mennyezetének köszönhetően Marosszék egyik legismertebb műemléke a gyulakutai református templom. Viszonylag gazdag irodalma ellenére a templom története meglehetősen homályos, és az utóbbi évtizedekben bemutatott néhány falfestészeti emlék is további feltárásokra ösztönzi a kutatókat.
A környéken ma is Gyalakutának emlegetett település 1332-ben tűnik fel a pápai tizedjegyzékekben Kulakuta néven, a telegdi főesperesség marosi esperesi kerületében. Ekkor István pap mindössze 6 dénárt adózott, 1334-ben pedig Gulacuka papja, Miklós, 1 régi banálist. Mivel Gyulakuta közvetlen környékének falui nem szerepelnek a kimutatásban, gyanítható, hogy a település temploma ezek számára is szolgált. Bár ezen kívül nincs középkori adat a faluról, elég sokat tudunk a Gyulakutai családról. 1408-ban tűnik fel Gyulakutai Bálint, 1444-ben bizonyos Gyulakutai Pétert emlegetik (aki 1451-ben marosszéki királybíró), 1479-ben és 1482-ben fiát, Gyulakutai Balázst és másokat. Birtokaik Doboka vármegyében voltak. 1464-ben a bécsi egyetem matrikulájába jegyezték be Gyulakutai Györgyöt, aki 1473-ban kanonok. E család nőtagja lehetett az a Gyulakutai Bora, akit a szárhegyi Lázárok itteni ágának megalapítója, II. Imre marosszéki főkirálybíró vett el valamikor a XVI. század közepe után, fia, György 1588-ban tűnik fel. A falu szerepel az 1567-es lustrában. Itt is, akárcsak a Székelyföld más vidékein, a középkor végén a vagyonosabbak kiemelkedtek, nemesi birtokot, címet szereztek s ezzel együtt templom-patrónussá váltak, ahogy azt a Lázárok számos síremléke bizonyítja. Gyanítható, hogy a templom már a középkor végén élvezte a Gyulakutaiak kegyuraságát.
A műemlék leírása Gyulakuta temploma a település közepén áll, a főút mellett. A templomkertbe kőgolyókat hordó, falazott lábak által tartott kovácsoltvas kapun keresztül lépünk be, mely a XIX. század elején készült, az egyik nyílvesszőkkel díszített kapuszárnyon az adományozó G L J monogramja (gróf Lázár József) olvasható. A templom térrendszere hagyományos: nyugaton harangtorony emelkedik, melyet a hajó követ, a szentély a nyolcszög öt oldalával záródik. A hajóhoz délről szerény portikusz csatlakozik, valószínűleg szintén a XIX. század első feléből. Az analógiák alapján későközépkori átépítést jelez a hajónál hosszabb és majdnem ugyanolyan széles szentélytest. A tornyot, a hajót és a szentélyt támpillérek erősítik, a hajó déli oldalán eggyel több tám áll, mint az északin. Amennyire a vastag vakolat alatt sejteni lehet, a hajó támpillérei utólagos toldás eredményei. Az északi szentélyfal egyik támpillérének a hiánya az elbontott sekrestye helyét jelzi, a középkori szentélyboltozatra a fallenyomatok világosan utalnak. Középkorias formáját legjobban a torony őrizte meg: a vaskos építmény négy fiatornyos sisakot hord, oldalain lőrések nyílnak (az északi oldal felső lőrését az óraszámlap felfestése miatt falazhatták el). A torony nyugati bejárata csúcsíves, de kőkeretet csak falkutatással találhatnánk itt – ehhez hasonló a toronyaljból a hajóba vezető ajtónyílás is. A hajónak kettő, a szentélynek három nagyméretű, félköríves ablaka van a déli oldalon, ezek esetleges középkori eredetét szintén csak falkutatás tisztázhatná.
A templomhajót a toronyaljon és a déli portikuszon keresztül közelíthetjük meg, s igen furcsa, hogy a régies, megszokott tárgyakkal berendezett belsőt agresszív kék szín dominálja, mely szinte minden faelemet beborít: a faragott padokat, a keleti és a nyugati, kazettás mellvédű karzatokat, az ajtókat, az orgonát és a hajó kazettás mennyezetét is. A hajó nyugati végén álló egyszerű fakarzatról nyílik feljárat a torony emeleteire. A mennyezet 8 x 12-es osztású, a négyzet alakú kazettákat központi csillag díszíti. A középső négy kazettából egy ládakazetta emelkedik ki, melyre a mennyezet kékre mázolásakor (1982) egy fatáblát szögeztek és a kazetta latin nyelvű szövegét próbálták rámásolni. Eszerint a mennyezet Kovásznai Sándor adományából készült 1782-ben, Barta Zsigmond papsága idején. Kovásznai Sándor (1730–1792) a XVIII. század végi Erdély művelődésének egyik meghatározó személyisége volt, a leydeni akadémia végzettje, a marosvásárhelyi református kollégiumban humaniórákat adott elő, tudós tankönyvíró és kiadó. Papi családba született, apja kisebb Nyárád-menti településeken szolgált. Mint a kollégium idősebb diákja lett patronáltja a Lázár családnak és nevelője Gyulakután gróf Lázár Jánosnak, a kollégium későbbi főgondnokának, akinek szerepe volt Kovásznai professzori kinevezésében is. A mennyezetet e meghatározó gyulakutai kapcsolat okán rendelte meg Bitai György asztalostól, akinek neve a másolt feliratról ugyan lemaradt, de Debreczeni László 1935-ben még lejegyezte. A hajó mennyezete eszerint inkább a megrendelő személye miatt tarthat számot érdeklődésre, s tudtunkkal az egyetlen ilyen jellegű emlék Erdélyben.
Értékesebbek a hajó középkori elemei. A félköríves diadalív profilozott vállköveinek részleteit vastag vakolás fedi. A gyulakutai templom falképeiről már az 1894-es Névkönyv és Gerecze Péter műemlékjegyzéke (1906) is tudott, ám azok első darabjait 1982-ben, a templom felújítása során tárta fel Dávid László, s ismertette 2002-ben. Dávid három részletet mutat be. Az északi fal külső oldalán levő színfoltok a munkálatok idején elpusztultak. Kívül, a portikusz tengelyében nyíló ablak alatt egy korábbi (valószínűleg romanikus) elfalazott ablak közelében vörös keretdíszt volt, ma ezek sajnos nem látszanak. A legjelentősebb falkép a hajóban, a déli fal karzat melletti szakaszán került elő, amit Dávid Imago Pietatis-ként, a Vir Dolorum téma egyik sajátos típusaként határozott meg. A falképet nemrég konzerválták. Krisztus félalakja rózsaszínes szarkofágból emelkedik ki, feje lehanyatlik, ernyedt kezei keresztben vannak a koporsó szélén. A képtípus a személyes szánalmat, Krisztus szenvedéseinek misztikus átélését hivatott felkelteni a középkori hívőben. A kompozíciót két oldalról egy-egy torony zárja, Krisztus jobbja mellett keresztrudas piros-fehér-piros zászló látszik. A tornyokat Jeruzsálem ábrázolásaként értelmezhetjük, de nem zárható ki egy falra festett oltár sem, melynek a tornyok az architektonikus díszei. Zászló igen ritka a Vir Dolorumokon, egyetlen, távoli analógiáját egy Rajna-Pfalzi kisváros, a niederwerthi Szent György templom sekrestyéjének színes ablakáról (1475 körül) ismerjük. A falkép felső keretmustrája zongorabillentyűkre emlékeztet, az oldalkeret gyöngydíszes vonalkompozíció. Krisztus alakja sematikus, testének vonásait éles kontúrokkal jelölték, törzsének és kiülő bordáinak rajza meghatározó. A háttér sötétkék, fekete csillagokkal.
Újabban három falkép(töredék)et tártak fel, két apró töredék a feltárások folytatásáig értelmezhetetlen (a hajó északi falának a közepe táján kerettöredék, ill. a diadalív falán). „Új”, de már helyreállított falkép a Vir Dolorummal szemben levő Szent György harca a sárkánnyal. A két falkép egyazon mestertől származik: a „zongorabillentyűs” keretmustra, de a naiv, erőteljesen kontúrozó rajzmodor is azonos. A sötétkék, csillagos hátterű Szent György kompozíció nagyobb; a páncélos, sisaktalan, keresztes pajzsú lovag lóról döfi lándzsáját a sárkány kitátott szájába. Érdekes a lándzsa tartása: a szent nem a fegyver végét fogja kinyújtott karral, hanem könyökét felemelve, behajlított karjával a testéhez szorítja fegyverét az erősebb tartásért. Az almásderes ló lépik, és nem ágaskodik, a sárkány farka hagyományosan a ló hátsó lábára tekeredik. A képmező jobb oldalán apró, sután megrajzolt fákkal jelzett dombon a térdre esve imádkozó királylány látszik. A két falkép művészettörténeti helye még kérdéses. Az erdélyi emlékanyag talán egyetlen szorosabb stiláris párhuzama a mezőkeszüi templom két jelenete, a szentélyben található Királyok imádása és az északi hajófalra festett Keresztrefeszítés. Azonosak a fej- és a kézformák, de Krisztus törzsének jellegzetes rajza, illetve a naiv, kontúrozó megjelenítés ugyancsak összeköti a falképeket. A mezőkeszüi falképekről csupán annyi bizonyosat lehet állítani, hogy a XIV. század eleji templomnak nem az első festett rétegéhez tartoznak. A szögletes, rojtos szélű, hosszan lenyúló nyereg csigavonalas első és hátsó kápája alapján gondoljuk azt, hogy a Szent György jelenet premisszája a XIV. század eleji Itáliából, Toszkánából származik, akárcsak a szent jellegzetes kartartása, a ló lábtartása vagy a királylányt övező táj ábrázolása. A falképek tágabb magyarországi művészeti környezetét azok a lineáris megoldású falképek alkothatják, melyek a XIV. század első felében Erdélyben Zeykfalván, a mai Magyarországon Cserkúton szerepelnek. A cserkúti (1335) Szent György lovának nyerge és hatalmas patái egyike a legjobb analógiáknak. Megjegyzendő, hogy egyik gyulakutai falkép sem legendaábrázolás, hanem önálló kultuszkép, s ez magánmegrendelőre, esetleg itt elhelyezett mellékoltárra utalhat. /
A szentély legszebb dísze a 8 x 11-es osztású kazettás mennyezet. A középső ládakazettán a megrendelő, szövérdi Gáspár János unikornisos címere és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet romlására jellemző, hogy Kelemen Lajos 1940-es években készült leírása olyan részleteket közöl, melyek ma egyáltalán nem látszanak. Közepén jókora horpadás figyelhető meg, melyet még 1821-ben megpróbáltak néhány vékonyabb harántgerendával megállítani. A különböző hosszúságú kazettákon központi- és tengely-szimmetriára vagy szabadon komponált virágmotívumok látszanak, az első sor pikkelyes díszű. Több helyen megfigyelhetőek utólagos pótlások, akár egy régebbi mennyezet darabjaival. A ládakazettához közel a bethleni Bethlen család kígyós címere, a megrendelő felesége, Bethlen Zsófia S B monogramja és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet elkészülésének körülményeit Kelemen Lajos tárta fel. Szerinte Szövérdi Gáspár János fiatal marosszéki köznemes 1603 körül elvette IV. Lázár János özvegyét, Safarit Katát, s gyámja lett fiuknak, V. Lázár Jánosnak.
Felesége halála után házasodott össze a fiatal Bethlen Zsófiával. A vagyonos családba beházasodott Gáspár Bocskai alatt marosszéki királybíró és főkapitány lett, több ízben országgyűlési küldött, Bethlen Gábornak állandó konstantinápolyi követe, a fejedelemasszony majd a fejedelem udvarmestere. A halál 1625-ben a Portáról hazajövet Bukarestben érte, így a befejezett templomi mennyezetet már nem láthatta. Kelemen Lajos véleménye szerint a mennyezet Mezőbándi Egerházi János udvari festő munkája, s bár a hiteles, ám elpusztult munkáival a mennyezetet lehetetlen összehasonlítani, a körülmények a feltételezés helyessége felé utalnak. Ebben az esetben a gyulakutai mennyezet nemcsak önnön értéke miatt jelentős, hanem mert – a nemesi megrendelő és az udvari festő munkája – alapján fogalmat alkothatunk Bethlen Gábor korának nemesi belsőépítészetéről is.
A nemesi halotti reprezentációnak számos eszközét lelni fel a templomban. Az orgonakarzat mellvédjén három halotti címer látható, a legkorábbi Inczédi Gergelyé 1810-ből. A szentélyben két síremléket találunk, a déli falban a kazettás mennyezet megrendelőjének, szövérdi Gáspár Jánosnak a címeres emléke áll, felső részén koszorúba foglalt unikornisos címerével (1625). A vele szemben levő síremléket Safarit (Sapahrit) Kata állíttatta első férjének, egy lekopott nevű marosszéki főkirálybírónak, aki, ha hiszünk a nemzedékrendnek, az 1607-ben meghalt Lázár János volt, a gond csupán az, hogy az átlőtt szarvasos Lázár címer helyett egy koronából kiemelkedő, kardján fejet tartó címeralak látszik. A Safaritok gyulakutai kisbirtokos voltak. A diadalívre illesztette fel felesége, Intzédi Zsuzsanna az utolsó Lázár, József fekete márványemlékét 1841-ben. A hajóban két síremléket találunk, a diadalívfalon Teleki Kata hatalmas kő emléktábláját 1758-ból, melyet férje, Lázár János állíttatott, az északi falon pedig az 1660-ban Szentdemeteren meggyilkolt Lázár György ítélőmester síremlékét, melyet fia, Imre emeltetett 1666-ban.
Válogatott irodalom Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. IV. Marosszék. Pest, 1870. p. 33–35.
Kelemen Lajos: Mennyezet- és karzatfestmények a XVII. századból. In: K. L. Művészettörténeti tanulmányok. I. Bukarest, 1977. 43–50.
Kelemen Lajos: Mezőbándi Egerházi János. Művészet 10 (1911) 9. sz. p. 393.
Dávid László: Gyulakuta freskói. In: D. L. Műemlékügy az egyházban. Kolozsvár, 2008. p. 76–79.
Lángi József – Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. I. Budapest, é.n. (2002). p. 42–43.
14. századi eredetű református templomában nyugszik Lázár György, Barcsay Ákos fejedelem volt helytartója, akit kivégeztek, és vele együtt a nagyhírű Lázár család több magas rangú tagja, valamint Szövérdi Gáspár János, Bethlen Gábor fejedelem udvarmestere. Mennyezetét 1625-ben Egerházi János festette. A kápolnát 1950-ben lebontották.
A Küküllõparti települést a Monumenta Vaticana elsõ ízben 1332-ben említi : „ Stephanus sacerdos de Kulakuta solvit VI denarios “ A 16-18 sz.-ban Lázár -birtok . A helység régebbi neve Gyalakuta , a XX. sz. elejétõl nevezik csak Gyulakutának . Az utóbbi évtizedekben fõleg hõerõmûvérõl nevezetes község XIV. sz.-i református temploma rejti Erdély egyik legkorábbi kazettás mennyezetét . A szentélyben összesen 86 , fekete-piros szegélyezésû kazetta található . Motívumaik valószínüleg Bethlen Gábor azóta elpusztult gyulafehérvári palotájának és alvinci kastélyának díszítményeit idézik . A szabad kézzel ,sablon nélkül készült lapok 1625-bõl származnak . Festõjük Bethlen Gábor udvari mennyezetfestõje Mezõbándi Egerházi másként Képíró János . A templomhajó felé esõ szélsõ sor kazettái pikkelymotívumokkal díszítettek . Hasonló díszítõ-
elemek találhatók Gelence,Felsõboldogfalva és Tancs mûemléktemplomainak mennyezetein is . A templom donátora Szövérdi Gáspár János , Marosszék fõkapitánya,királybíró,a fejdelem udvarmestere és török portai követ . Síremléke a szentély északi fala mentén található
A műemlék adatai Cím: Fő u. 65. sz., Maros megye
Kód: MS-II-m-A-15670
Datálás: XIV–XV. század
Történeti adatok 1625-ös kazettás mennyezetének köszönhetően Marosszék egyik legismertebb műemléke a gyulakutai református templom. Viszonylag gazdag irodalma ellenére a templom története meglehetősen homályos, és az utóbbi évtizedekben bemutatott néhány falfestészeti emlék is további feltárásokra ösztönzi a kutatókat.
A környéken ma is Gyalakutának emlegetett település 1332-ben tűnik fel a pápai tizedjegyzékekben Kulakuta néven, a telegdi főesperesség marosi esperesi kerületében. Ekkor István pap mindössze 6 dénárt adózott, 1334-ben pedig Gulacuka papja, Miklós, 1 régi banálist. Mivel Gyulakuta közvetlen környékének falui nem szerepelnek a kimutatásban, gyanítható, hogy a település temploma ezek számára is szolgált. Bár ezen kívül nincs középkori adat a faluról, elég sokat tudunk a Gyulakutai családról. 1408-ban tűnik fel Gyulakutai Bálint, 1444-ben bizonyos Gyulakutai Pétert emlegetik (aki 1451-ben marosszéki királybíró), 1479-ben és 1482-ben fiát, Gyulakutai Balázst és másokat. Birtokaik Doboka vármegyében voltak. 1464-ben a bécsi egyetem matrikulájába jegyezték be Gyulakutai Györgyöt, aki 1473-ban kanonok. E család nőtagja lehetett az a Gyulakutai Bora, akit a szárhegyi Lázárok itteni ágának megalapítója, II. Imre marosszéki főkirálybíró vett el valamikor a XVI. század közepe után, fia, György 1588-ban tűnik fel. A falu szerepel az 1567-es lustrában. Itt is, akárcsak a Székelyföld más vidékein, a középkor végén a vagyonosabbak kiemelkedtek, nemesi birtokot, címet szereztek s ezzel együtt templom-patrónussá váltak, ahogy azt a Lázárok számos síremléke bizonyítja. Gyanítható, hogy a templom már a középkor végén élvezte a Gyulakutaiak kegyuraságát.
A műemlék leírása Gyulakuta temploma a település közepén áll, a főút mellett. A templomkertbe kőgolyókat hordó, falazott lábak által tartott kovácsoltvas kapun keresztül lépünk be, mely a XIX. század elején készült, az egyik nyílvesszőkkel díszített kapuszárnyon az adományozó G L J monogramja (gróf Lázár József) olvasható. A templom térrendszere hagyományos: nyugaton harangtorony emelkedik, melyet a hajó követ, a szentély a nyolcszög öt oldalával záródik. A hajóhoz délről szerény portikusz csatlakozik, valószínűleg szintén a XIX. század első feléből. Az analógiák alapján későközépkori átépítést jelez a hajónál hosszabb és majdnem ugyanolyan széles szentélytest. A tornyot, a hajót és a szentélyt támpillérek erősítik, a hajó déli oldalán eggyel több tám áll, mint az északin. Amennyire a vastag vakolat alatt sejteni lehet, a hajó támpillérei utólagos toldás eredményei. Az északi szentélyfal egyik támpillérének a hiánya az elbontott sekrestye helyét jelzi, a középkori szentélyboltozatra a fallenyomatok világosan utalnak. Középkorias formáját legjobban a torony őrizte meg: a vaskos építmény négy fiatornyos sisakot hord, oldalain lőrések nyílnak (az északi oldal felső lőrését az óraszámlap felfestése miatt falazhatták el). A torony nyugati bejárata csúcsíves, de kőkeretet csak falkutatással találhatnánk itt – ehhez hasonló a toronyaljból a hajóba vezető ajtónyílás is. A hajónak kettő, a szentélynek három nagyméretű, félköríves ablaka van a déli oldalon, ezek esetleges középkori eredetét szintén csak falkutatás tisztázhatná.
A templomhajót a toronyaljon és a déli portikuszon keresztül közelíthetjük meg, s igen furcsa, hogy a régies, megszokott tárgyakkal berendezett belsőt agresszív kék szín dominálja, mely szinte minden faelemet beborít: a faragott padokat, a keleti és a nyugati, kazettás mellvédű karzatokat, az ajtókat, az orgonát és a hajó kazettás mennyezetét is. A hajó nyugati végén álló egyszerű fakarzatról nyílik feljárat a torony emeleteire. A mennyezet 8 x 12-es osztású, a négyzet alakú kazettákat központi csillag díszíti. A középső négy kazettából egy ládakazetta emelkedik ki, melyre a mennyezet kékre mázolásakor (1982) egy fatáblát szögeztek és a kazetta latin nyelvű szövegét próbálták rámásolni. Eszerint a mennyezet Kovásznai Sándor adományából készült 1782-ben, Barta Zsigmond papsága idején. Kovásznai Sándor (1730–1792) a XVIII. század végi Erdély művelődésének egyik meghatározó személyisége volt, a leydeni akadémia végzettje, a marosvásárhelyi református kollégiumban humaniórákat adott elő, tudós tankönyvíró és kiadó. Papi családba született, apja kisebb Nyárád-menti településeken szolgált. Mint a kollégium idősebb diákja lett patronáltja a Lázár családnak és nevelője Gyulakután gróf Lázár Jánosnak, a kollégium későbbi főgondnokának, akinek szerepe volt Kovásznai professzori kinevezésében is. A mennyezetet e meghatározó gyulakutai kapcsolat okán rendelte meg Bitai György asztalostól, akinek neve a másolt feliratról ugyan lemaradt, de Debreczeni László 1935-ben még lejegyezte. A hajó mennyezete eszerint inkább a megrendelő személye miatt tarthat számot érdeklődésre, s tudtunkkal az egyetlen ilyen jellegű emlék Erdélyben.
Értékesebbek a hajó középkori elemei. A félköríves diadalív profilozott vállköveinek részleteit vastag vakolás fedi. A gyulakutai templom falképeiről már az 1894-es Névkönyv és Gerecze Péter műemlékjegyzéke (1906) is tudott, ám azok első darabjait 1982-ben, a templom felújítása során tárta fel Dávid László, s ismertette 2002-ben. Dávid három részletet mutat be. Az északi fal külső oldalán levő színfoltok a munkálatok idején elpusztultak. Kívül, a portikusz tengelyében nyíló ablak alatt egy korábbi (valószínűleg romanikus) elfalazott ablak közelében vörös keretdíszt volt, ma ezek sajnos nem látszanak. A legjelentősebb falkép a hajóban, a déli fal karzat melletti szakaszán került elő, amit Dávid Imago Pietatis-ként, a Vir Dolorum téma egyik sajátos típusaként határozott meg. A falképet nemrég konzerválták. Krisztus félalakja rózsaszínes szarkofágból emelkedik ki, feje lehanyatlik, ernyedt kezei keresztben vannak a koporsó szélén. A képtípus a személyes szánalmat, Krisztus szenvedéseinek misztikus átélését hivatott felkelteni a középkori hívőben. A kompozíciót két oldalról egy-egy torony zárja, Krisztus jobbja mellett keresztrudas piros-fehér-piros zászló látszik. A tornyokat Jeruzsálem ábrázolásaként értelmezhetjük, de nem zárható ki egy falra festett oltár sem, melynek a tornyok az architektonikus díszei. Zászló igen ritka a Vir Dolorumokon, egyetlen, távoli analógiáját egy Rajna-Pfalzi kisváros, a niederwerthi Szent György templom sekrestyéjének színes ablakáról (1475 körül) ismerjük. A falkép felső keretmustrája zongorabillentyűkre emlékeztet, az oldalkeret gyöngydíszes vonalkompozíció. Krisztus alakja sematikus, testének vonásait éles kontúrokkal jelölték, törzsének és kiülő bordáinak rajza meghatározó. A háttér sötétkék, fekete csillagokkal.
Újabban három falkép(töredék)et tártak fel, két apró töredék a feltárások folytatásáig értelmezhetetlen (a hajó északi falának a közepe táján kerettöredék, ill. a diadalív falán). „Új”, de már helyreállított falkép a Vir Dolorummal szemben levő Szent György harca a sárkánnyal. A két falkép egyazon mestertől származik: a „zongorabillentyűs” keretmustra, de a naiv, erőteljesen kontúrozó rajzmodor is azonos. A sötétkék, csillagos hátterű Szent György kompozíció nagyobb; a páncélos, sisaktalan, keresztes pajzsú lovag lóról döfi lándzsáját a sárkány kitátott szájába. Érdekes a lándzsa tartása: a szent nem a fegyver végét fogja kinyújtott karral, hanem könyökét felemelve, behajlított karjával a testéhez szorítja fegyverét az erősebb tartásért. Az almásderes ló lépik, és nem ágaskodik, a sárkány farka hagyományosan a ló hátsó lábára tekeredik. A képmező jobb oldalán apró, sután megrajzolt fákkal jelzett dombon a térdre esve imádkozó királylány látszik. A két falkép művészettörténeti helye még kérdéses. Az erdélyi emlékanyag talán egyetlen szorosabb stiláris párhuzama a mezőkeszüi templom két jelenete, a szentélyben található Királyok imádása és az északi hajófalra festett Keresztrefeszítés. Azonosak a fej- és a kézformák, de Krisztus törzsének jellegzetes rajza, illetve a naiv, kontúrozó megjelenítés ugyancsak összeköti a falképeket. A mezőkeszüi falképekről csupán annyi bizonyosat lehet állítani, hogy a XIV. század eleji templomnak nem az első festett rétegéhez tartoznak. A szögletes, rojtos szélű, hosszan lenyúló nyereg csigavonalas első és hátsó kápája alapján gondoljuk azt, hogy a Szent György jelenet premisszája a XIV. század eleji Itáliából, Toszkánából származik, akárcsak a szent jellegzetes kartartása, a ló lábtartása vagy a királylányt övező táj ábrázolása. A falképek tágabb magyarországi művészeti környezetét azok a lineáris megoldású falképek alkothatják, melyek a XIV. század első felében Erdélyben Zeykfalván, a mai Magyarországon Cserkúton szerepelnek. A cserkúti (1335) Szent György lovának nyerge és hatalmas patái egyike a legjobb analógiáknak. Megjegyzendő, hogy egyik gyulakutai falkép sem legendaábrázolás, hanem önálló kultuszkép, s ez magánmegrendelőre, esetleg itt elhelyezett mellékoltárra utalhat. /
A szentély legszebb dísze a 8 x 11-es osztású kazettás mennyezet. A középső ládakazettán a megrendelő, szövérdi Gáspár János unikornisos címere és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet romlására jellemző, hogy Kelemen Lajos 1940-es években készült leírása olyan részleteket közöl, melyek ma egyáltalán nem látszanak. Közepén jókora horpadás figyelhető meg, melyet még 1821-ben megpróbáltak néhány vékonyabb harántgerendával megállítani. A különböző hosszúságú kazettákon központi- és tengely-szimmetriára vagy szabadon komponált virágmotívumok látszanak, az első sor pikkelyes díszű. Több helyen megfigyelhetőek utólagos pótlások, akár egy régebbi mennyezet darabjaival. A ládakazettához közel a bethleni Bethlen család kígyós címere, a megrendelő felesége, Bethlen Zsófia S B monogramja és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet elkészülésének körülményeit Kelemen Lajos tárta fel. Szerinte Szövérdi Gáspár János fiatal marosszéki köznemes 1603 körül elvette IV. Lázár János özvegyét, Safarit Katát, s gyámja lett fiuknak, V. Lázár Jánosnak.
Felesége halála után házasodott össze a fiatal Bethlen Zsófiával. A vagyonos családba beházasodott Gáspár Bocskai alatt marosszéki királybíró és főkapitány lett, több ízben országgyűlési küldött, Bethlen Gábornak állandó konstantinápolyi követe, a fejedelemasszony majd a fejedelem udvarmestere. A halál 1625-ben a Portáról hazajövet Bukarestben érte, így a befejezett templomi mennyezetet már nem láthatta. Kelemen Lajos véleménye szerint a mennyezet Mezőbándi Egerházi János udvari festő munkája, s bár a hiteles, ám elpusztult munkáival a mennyezetet lehetetlen összehasonlítani, a körülmények a feltételezés helyessége felé utalnak. Ebben az esetben a gyulakutai mennyezet nemcsak önnön értéke miatt jelentős, hanem mert – a nemesi megrendelő és az udvari festő munkája – alapján fogalmat alkothatunk Bethlen Gábor korának nemesi belsőépítészetéről is.
A nemesi halotti reprezentációnak számos eszközét lelni fel a templomban. Az orgonakarzat mellvédjén három halotti címer látható, a legkorábbi Inczédi Gergelyé 1810-ből. A szentélyben két síremléket találunk, a déli falban a kazettás mennyezet megrendelőjének, szövérdi Gáspár Jánosnak a címeres emléke áll, felső részén koszorúba foglalt unikornisos címerével (1625). A vele szemben levő síremléket Safarit (Sapahrit) Kata állíttatta első férjének, egy lekopott nevű marosszéki főkirálybírónak, aki, ha hiszünk a nemzedékrendnek, az 1607-ben meghalt Lázár János volt, a gond csupán az, hogy az átlőtt szarvasos Lázár címer helyett egy koronából kiemelkedő, kardján fejet tartó címeralak látszik. A Safaritok gyulakutai kisbirtokos voltak. A diadalívre illesztette fel felesége, Intzédi Zsuzsanna az utolsó Lázár, József fekete márványemlékét 1841-ben. A hajóban két síremléket találunk, a diadalívfalon Teleki Kata hatalmas kő emléktábláját 1758-ból, melyet férje, Lázár János állíttatott, az északi falon pedig az 1660-ban Szentdemeteren meggyilkolt Lázár György ítélőmester síremlékét, melyet fia, Imre emeltetett 1666-ban.
Válogatott irodalom Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. IV. Marosszék. Pest, 1870. p. 33–35.
Kelemen Lajos: Mennyezet- és karzatfestmények a XVII. századból. In: K. L. Művészettörténeti tanulmányok. I. Bukarest, 1977. 43–50.
Kelemen Lajos: Mezőbándi Egerházi János. Művészet 10 (1911) 9. sz. p. 393.
Dávid László: Gyulakuta freskói. In: D. L. Műemlékügy az egyházban. Kolozsvár, 2008. p. 76–79.
Lángi József – Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. I. Budapest, é.n. (2002). p. 42–43.
Hétúr, Maros megye
Hetiur, judetul Mures
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9t%C3%BAr
Hétúr (románul Hetiur, németül Marienburg bei Schässburg, szászul Marembriχ) falu Romániában, Maros megyében. Segesvártól 6 km-re északra, az E60-as út mellett, egy völgykatlanban fekszik. Gótikus szász evangélikus temploma a falu feletti dombon áll. Tornya 1774–1775-ben épült.
Hétúr (románul Hetiur, németül Marienburg bei Schässburg, szászul Marembriχ) falu Romániában, Maros megyében. Segesvártól 6 km-re északra, az E60-as út mellett, egy völgykatlanban fekszik. Gótikus szász evangélikus temploma a falu feletti dombon áll. Tornya 1774–1775-ben épült.
Illyefalva, református vártemplom, Kovászna megye
Ilieni, biserica reformata, judetul Covasna
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Illyefalva, http://hu.wikipedia.org/wiki/Illyefalva
Illyefalva (románul
Ilieni, németül Ilgendorf) falu Romániában
Kovászna megyében. Községközpont, Aldoboly
és Sepsiszentkirály tartozik hozzá. Sepsiszentgyörgytől 8 km-re délre az
Illyefalvi-patak völgyében az Olt jobb oldali teraszán fekszik.
templom
Vármegye: Háromszék
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Illyefalva
Helységnév 2: Ilieni
Illyefalva (Ilieni) falut az 1567. évi regestrumban 62 kapuval jegyzik. 1332-ben Helyének írják, majd Villa elyének. 1431-ben Illiefalva, 1461-ben Illyefalva néven szerepel a forrásokban.
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint 5 régi banálist fizet, 1333-ban 3 régi banálist,1334-ben pedig 2 banálist.
1443 előtt Antal (Antonius Siculus) a plébános (villa Sti Elie Siculorum de Sepsi), majd fehérvári dékán és kanonok. Ezekből az adatokból az is világos, hogy a templom védőszentje Ilyés volt és a falu a temploma után kapta a nevét. Első templomának építését a legrégibb templomok idejére teszik és Gyula konstantinápolyi megkeresztelkedésével hozzák kapcsolatba, ami után néhány keleti szent kapott templomot Erdélyben. Így Szent Ilyés a császári udvar szertartásainak könyvében szereplő V. Konstantin idején, ugyanakkor hiányzik a Szent László által felsorolt 29 szent között, akiket a templomok védőszentjéül ajánl. Ez feltevés.
A ma álló templom már a későbbi templomnemzedék képviselője. Építési idejét a XV. századra teszik, pontosabban 1443 tájára.
A gótikus kor alkotása, de a reneszánsz virágdíszítés több változata is fellelhető stílusában.
A templomot 1782–1785-ben egészen átépítik, mivel a földrengés megrongálta. Ekkor kazettás mennyezetet kap.
Az 1802-es földrengés után új tornyot kellett építeni.
A templomot kiterjedt területű kettős várfal veszi körül. A külső várfal szabálytalan hatszöget alkot, öt bástyával. Közülük három ötszögű, kettő négyszögű. A tornyot a belső várfal kapubejárata fölé építették. Ez egyben bástyául is szolgált. Orbán leírása óta a falak egy része leomlott.
A falak hajdan sok vihart láttak. 1612-ben Báthori Gábor idején ellenállt Weiss ostromának. 1658-ban, 1661-ben tatárhad ostromolta és dúlta fel. Az 1658-as ostrom alkalmával csellel kerítették hatalmukba a várat és öltek le sok védőt s hurcoltak fogságba még többet. (500 koponyát számláltak és 800 fogoly esett áldozatul.) Többek között az árapataki, a szentkirályi, a kilyéni, a kisborosnyói református papok.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
templom
Vármegye: Háromszék
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Illyefalva
Helységnév 2: Ilieni
Illyefalva (Ilieni) falut az 1567. évi regestrumban 62 kapuval jegyzik. 1332-ben Helyének írják, majd Villa elyének. 1431-ben Illiefalva, 1461-ben Illyefalva néven szerepel a forrásokban.
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint 5 régi banálist fizet, 1333-ban 3 régi banálist,1334-ben pedig 2 banálist.
1443 előtt Antal (Antonius Siculus) a plébános (villa Sti Elie Siculorum de Sepsi), majd fehérvári dékán és kanonok. Ezekből az adatokból az is világos, hogy a templom védőszentje Ilyés volt és a falu a temploma után kapta a nevét. Első templomának építését a legrégibb templomok idejére teszik és Gyula konstantinápolyi megkeresztelkedésével hozzák kapcsolatba, ami után néhány keleti szent kapott templomot Erdélyben. Így Szent Ilyés a császári udvar szertartásainak könyvében szereplő V. Konstantin idején, ugyanakkor hiányzik a Szent László által felsorolt 29 szent között, akiket a templomok védőszentjéül ajánl. Ez feltevés.
A ma álló templom már a későbbi templomnemzedék képviselője. Építési idejét a XV. századra teszik, pontosabban 1443 tájára.
A gótikus kor alkotása, de a reneszánsz virágdíszítés több változata is fellelhető stílusában.
A templomot 1782–1785-ben egészen átépítik, mivel a földrengés megrongálta. Ekkor kazettás mennyezetet kap.
Az 1802-es földrengés után új tornyot kellett építeni.
A templomot kiterjedt területű kettős várfal veszi körül. A külső várfal szabálytalan hatszöget alkot, öt bástyával. Közülük három ötszögű, kettő négyszögű. A tornyot a belső várfal kapubejárata fölé építették. Ez egyben bástyául is szolgált. Orbán leírása óta a falak egy része leomlott.
A falak hajdan sok vihart láttak. 1612-ben Báthori Gábor idején ellenállt Weiss ostromának. 1658-ban, 1661-ben tatárhad ostromolta és dúlta fel. Az 1658-as ostrom alkalmával csellel kerítették hatalmukba a várat és öltek le sok védőt s hurcoltak fogságba még többet. (500 koponyát számláltak és 800 fogoly esett áldozatul.) Többek között az árapataki, a szentkirályi, a kilyéni, a kisborosnyói református papok.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Kerc, ciszterci templom maradványai, Szeben megye
Carta, ruinele manastiri cisterciene, judetul Sibiu
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kerc, http://www.hetedhethatar.hu/master.html?http://www.hetedhethatar.hu/irasok/antos20060707.htm
Kerc (románul Cârţa, németül
Kertz, szászul Kierz) község Romániában,
Szeben megyében. Nagyszebentől
48 km-re keletre az Olt bal partján fekszik. A település legnevezetesebb műemléke cisztercita temploma és kolostora,
mely a 13. század közepén épült, de alapítását a korabeli források
1202-re
teszik. Szerzetesei a franciaországi pontigni apátságból kerültek
ide.[4] A 16.
században indult pusztulásnak. Kolostorának egy része emeletnyi
magasan áll, templomának szentélyét szász evangélikus templommá
alakították át. 1648-ban
említenek itt egy udvarházat, melyet ekkor állítanak helyre a
megrongálódott templommal együtt.
A kerci apátság lett a kor egyik legnagyobb magyar egyházi épületegyüttese. A clairveaux-i Szent Bernát a XII. századik második felében dolgozta ki a rendtartást és a cisztercita kolostorok építési módját. A rend építőművészete a XII-XIII. század fordulóján a romanikából a gótikába átvezető, ún. burgundi gótikus stílust alakított ki.
A kerci cisztercita apátságot Árpád-házi királyunk III. Béla fia, Imre herceg alapította 1202-ben. Német és francia szerzeteseket hívott Erdélybe. Évtizedek múlva őket lassan magyar és román szerzetesek váltották fel. Az alapító feladataikként a keresztény hit ápolásán kívül a nép föld- és szőlőművelésre tanítását jelölte meg. 1223-ban említették először oklevélben az apátságot.
Az 1241-es tatárjárás elpusztította az épületeket. Nagy károkat okoztak az 1432-es és 1438-as tatár betörések. A kolostort és templomát a szorgalmas cisztercita szerzetesek mindig újjáépítették.
Az Árpád-házi királyok támogatták a szerzetesek tevékenységét. Falvakat, földbirtokokat adományoztak az apátságnak. Egy időben Felek és Fogaras között 10 falu is tartozott hozzá. A XIV. századtól jelentős kódex-másoló műhely működött itt.
A kolostorban szigorú rend uralkodott. Ez a XV. század második felétől lazulni kezdett. A krónikák feljegyeztek egy bizonyos Raymund apátot az 1470-es évek elejéről erkölcstelen és kicsapongó életmódja miatt. Mivel Mátyás király figyelmeztetése után sem javult meg a helyzet, 1474-ben megszüntette az apátságot. Birtokait, jószágait a nagyszebeni prépostságnak adományozta.
Ezután megkezdődött az épületegyüttes pusztulása. 1506-ban még történtek javítások, de a század végére már erősen romossá vált. Feljegyezték, 1648-ban még álltak a templomhajók és gótikus hálóboltozatos mennyezete. Később azonban már senki sem fordított gondot az egykori apátsági épületekre.
A kolostor máig megmaradt részei arra emlékeztetnek, hogy nagy létszámú szerzetesrend működött falaik között. Állandó volt az építkezés, fejlesztés.
A templomból megmaradt a szentély, melyben az evangélikus szászok tartják 1721-től istentiszteleteiket, a XIII. században készült gótikus oltár előtt. A 6 bordáját összefogó zárókövön lesütött szemű koronás női fej: a templom védőszentjét, Szűz Máriát ábrázolja.
Viszonylag jó állapotban maradt meg a kereszthajó egyik része, melyben az 1751-ben emelt barokk oltár áll.
Áll még a nyugati homlokzatfal, melyet óriási kerek ablak tör át. Talán bordázott rózsaablak volt egykor. Alatta a csúcsíves bélletes főkapu vezet a tető nélküli hajóba, ahol az I. világháború halottai nyugszanak. Itt láthatók a templom megmaradt kődíszítései is: a palmettás oszlopfők, a zárókövek díszítő elemei, a védőszent jelképe, a vadrózsa-virág. Az apátság jelentőségét jelzik a főhajó méretei: 54 méter hosszú és 20 méter széles. A főbejárat mellett áll még az egyik torony, cseréppel fedett gúlatetővel. A szentélyben felállított orgona 1813-ban készült. A kelet-nyugati irányú kolostorépület egyik hosszanti fala a támpillérekkel együtt maradt meg. Déli szárnyát parókiának építették át.
A kerci apátság lett a kor egyik legnagyobb magyar egyházi épületegyüttese. A clairveaux-i Szent Bernát a XII. századik második felében dolgozta ki a rendtartást és a cisztercita kolostorok építési módját. A rend építőművészete a XII-XIII. század fordulóján a romanikából a gótikába átvezető, ún. burgundi gótikus stílust alakított ki.
A kerci cisztercita apátságot Árpád-házi királyunk III. Béla fia, Imre herceg alapította 1202-ben. Német és francia szerzeteseket hívott Erdélybe. Évtizedek múlva őket lassan magyar és román szerzetesek váltották fel. Az alapító feladataikként a keresztény hit ápolásán kívül a nép föld- és szőlőművelésre tanítását jelölte meg. 1223-ban említették először oklevélben az apátságot.
Az 1241-es tatárjárás elpusztította az épületeket. Nagy károkat okoztak az 1432-es és 1438-as tatár betörések. A kolostort és templomát a szorgalmas cisztercita szerzetesek mindig újjáépítették.
Az Árpád-házi királyok támogatták a szerzetesek tevékenységét. Falvakat, földbirtokokat adományoztak az apátságnak. Egy időben Felek és Fogaras között 10 falu is tartozott hozzá. A XIV. századtól jelentős kódex-másoló műhely működött itt.
A kolostorban szigorú rend uralkodott. Ez a XV. század második felétől lazulni kezdett. A krónikák feljegyeztek egy bizonyos Raymund apátot az 1470-es évek elejéről erkölcstelen és kicsapongó életmódja miatt. Mivel Mátyás király figyelmeztetése után sem javult meg a helyzet, 1474-ben megszüntette az apátságot. Birtokait, jószágait a nagyszebeni prépostságnak adományozta.
Ezután megkezdődött az épületegyüttes pusztulása. 1506-ban még történtek javítások, de a század végére már erősen romossá vált. Feljegyezték, 1648-ban még álltak a templomhajók és gótikus hálóboltozatos mennyezete. Később azonban már senki sem fordított gondot az egykori apátsági épületekre.
A kolostor máig megmaradt részei arra emlékeztetnek, hogy nagy létszámú szerzetesrend működött falaik között. Állandó volt az építkezés, fejlesztés.
A templomból megmaradt a szentély, melyben az evangélikus szászok tartják 1721-től istentiszteleteiket, a XIII. században készült gótikus oltár előtt. A 6 bordáját összefogó zárókövön lesütött szemű koronás női fej: a templom védőszentjét, Szűz Máriát ábrázolja.
Viszonylag jó állapotban maradt meg a kereszthajó egyik része, melyben az 1751-ben emelt barokk oltár áll.
Áll még a nyugati homlokzatfal, melyet óriási kerek ablak tör át. Talán bordázott rózsaablak volt egykor. Alatta a csúcsíves bélletes főkapu vezet a tető nélküli hajóba, ahol az I. világháború halottai nyugszanak. Itt láthatók a templom megmaradt kődíszítései is: a palmettás oszlopfők, a zárókövek díszítő elemei, a védőszent jelképe, a vadrózsa-virág. Az apátság jelentőségét jelzik a főhajó méretei: 54 méter hosszú és 20 méter széles. A főbejárat mellett áll még az egyik torony, cseréppel fedett gúlatetővel. A szentélyben felállított orgona 1813-ban készült. A kelet-nyugati irányú kolostorépület egyik hosszanti fala a támpillérekkel együtt maradt meg. Déli szárnyát parókiának építették át.
Kilyén, unitárius templom, Kovászna megye
Chilieni, biserica unitariana, judetul Covasna
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kily%C3%A9n, http://szaszandras.info/ajanlo/muemlekek/sepsikilyen.html
Kilyén (románul Chilieni, németül
Kilön) falu Romániában Kovászna megyében. Közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozik. Sepsiszentgyörggyel csaknem szemben az Olt bal partján
fekszik. Unitárius temploma 13.
századi eredetű, 1334-ben már plébániatemplom, 1497-ben gótikus
stílusban átépítették. Falain 1427-ből
származó freskók láthatók: Szent László-legenda, Utolsó
vacsora, Kánai mennyegző. Rovásírásos emlék is található itt.
Napjainkban közigazgatásilag már Sepsiszentgyörgyhöz tartozó, régi háromszéki település. (Nem azonos a gyergyói Kilyénfalvával.) Neve az 1330-as pápai tizedjegyzékben bukkan fel először. A falu délnyugati határában 4. századi település maradványai kerültek felszínre. A lelet azt igazolja, hogy a terület több mint másfélezer éve lakott.
Az unitárius templom Kilyén legrégibb építészeti emléke, a 13. század végén a 14. század elején épült. Az 1334-ben már plébániatemplomként nyilvántartott, eredetileg román stílusú épületet a 15. században gótikus stílusban átépítették. A kilyéni unitárius templom napjainkig a környék legjelentősebb gótikus műemléke. Szentségtartó fülkéje 1497-ból való. Azonos évszámot visel a templom falába beépített, díszesen faragott kőtábla is. A Szent László legendát, illetve két újszövetségi eseményt: a Kánai mennyegzőt és az Utolsó vacsorát ábrázoló, feltehetően a 15. századból származó freskókat a közelmúltban befejeződött felújításkor restaurálták.
Az 1977-es földrengéskor a templom súlyosan megsérült, és bezárták. Már-már úgy tűnt menthetetlenül elpusztul. Szerencsére a román, illetve a magyar kulturális tárca pénzügyi támogatásával 1994-ben, a tetőszerkezet és a harangtorony megerősítésével, elkezdődtek a helyreállítási munkálatok. A rekonstrukció során egy gótikus keresztelő medence és számos faragott kő került elő, többek között a déli oldal kapujának 1497-ből származó teljes kőkerete. (Korábban a kapukeret záróköve, amelyről Orbán Balázs is említést tett, a templom nyugati oldalába volt beépítve.) A helyreállításban magyarországi szakemberek is részt vettek.
Freskóit a kiskunfélegyházi születésű – s méltatlanul háttérbe szorított – Huszka József tárta fel 1885-ben (A fotók közt szereplő két freskó akvarellje tőle származik.) A lelkes és fáradhatatlan rajztanár, festőművész, művészettörténész, restaurátor és etnográfus Rómer Flóris ikonográfiai tanulmányai alapján elindulva és Orbán Balázs, illetve helyi közlők adatait felhasználva egyedülálló kutatást végzett a Székelyföldön a 19. század nyolcvanas és kilencvenes éveiben. Ikonográfiai elemzései ugyan ma már túlhaladottak, ám kitűnő rajzai révén több – időközben elpusztult – falképet sikerült megőrizni az utókor számára. Rajztanárként olyan kiváló akvarell-másolatokat készített a feltárt középkori falképekről, hogy ezek alapján hitelesnek tűnik az állítás, miszerint: a gelencei, a homoródszentmártoni és a sepsibesenyői falképek Szent László-legenda ábrázolásai egyetlen mesternek vagy műhelynek tulajdoníthatók. Remek másolatai alapján állították helyre – csaknem száz év múltán – az időközben visszameszelt vagy visszavakolt sepsibesenyői, székelydályai falképek, illetve a sepsikilyéni unitárius műemléktemplom freskóinak restaurálását.
Napjainkban közigazgatásilag már Sepsiszentgyörgyhöz tartozó, régi háromszéki település. (Nem azonos a gyergyói Kilyénfalvával.) Neve az 1330-as pápai tizedjegyzékben bukkan fel először. A falu délnyugati határában 4. századi település maradványai kerültek felszínre. A lelet azt igazolja, hogy a terület több mint másfélezer éve lakott.
Az unitárius templom Kilyén legrégibb építészeti emléke, a 13. század végén a 14. század elején épült. Az 1334-ben már plébániatemplomként nyilvántartott, eredetileg román stílusú épületet a 15. században gótikus stílusban átépítették. A kilyéni unitárius templom napjainkig a környék legjelentősebb gótikus műemléke. Szentségtartó fülkéje 1497-ból való. Azonos évszámot visel a templom falába beépített, díszesen faragott kőtábla is. A Szent László legendát, illetve két újszövetségi eseményt: a Kánai mennyegzőt és az Utolsó vacsorát ábrázoló, feltehetően a 15. századból származó freskókat a közelmúltban befejeződött felújításkor restaurálták.
Az 1977-es földrengéskor a templom súlyosan megsérült, és bezárták. Már-már úgy tűnt menthetetlenül elpusztul. Szerencsére a román, illetve a magyar kulturális tárca pénzügyi támogatásával 1994-ben, a tetőszerkezet és a harangtorony megerősítésével, elkezdődtek a helyreállítási munkálatok. A rekonstrukció során egy gótikus keresztelő medence és számos faragott kő került elő, többek között a déli oldal kapujának 1497-ből származó teljes kőkerete. (Korábban a kapukeret záróköve, amelyről Orbán Balázs is említést tett, a templom nyugati oldalába volt beépítve.) A helyreállításban magyarországi szakemberek is részt vettek.
Freskóit a kiskunfélegyházi születésű – s méltatlanul háttérbe szorított – Huszka József tárta fel 1885-ben (A fotók közt szereplő két freskó akvarellje tőle származik.) A lelkes és fáradhatatlan rajztanár, festőművész, művészettörténész, restaurátor és etnográfus Rómer Flóris ikonográfiai tanulmányai alapján elindulva és Orbán Balázs, illetve helyi közlők adatait felhasználva egyedülálló kutatást végzett a Székelyföldön a 19. század nyolcvanas és kilencvenes éveiben. Ikonográfiai elemzései ugyan ma már túlhaladottak, ám kitűnő rajzai révén több – időközben elpusztult – falképet sikerült megőrizni az utókor számára. Rajztanárként olyan kiváló akvarell-másolatokat készített a feltárt középkori falképekről, hogy ezek alapján hitelesnek tűnik az állítás, miszerint: a gelencei, a homoródszentmártoni és a sepsibesenyői falképek Szent László-legenda ábrázolásai egyetlen mesternek vagy műhelynek tulajdoníthatók. Remek másolatai alapján állították helyre – csaknem száz év múltán – az időközben visszameszelt vagy visszavakolt sepsibesenyői, székelydályai falképek, illetve a sepsikilyéni unitárius műemléktemplom freskóinak restaurálását.
Kisdisznód, Szeben megye
Cisnadioara, judetul Sibiu
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kisdiszn%C3%B3d, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://www.michelsberger.de.vu/
Kisdisznód (románul
Cisnădioara, németül
Michelsberg) falu Romániában,
Erdélyben,
Szeben megyében. Nagyszebentől
12 km-re dél–délnyugatra, a Csindrel-hegység aljában fekszik.
Vármegye: Szeben
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Kisdisznód
Helységnév 2: Cisnădioara
Helységnév 3: Michelsberg
Nagyszebentől délre, a Szebeni-hegység északkeleti lábánál terül el Kisdisznód (Michelsberg, Cisnădioara) község. A falu feletti völgyből 88 m relatív magasságban emelkedő, minden oldal felől meredek hegykúpon áll az erődfallal kerített, háromhajós, félköríves szentélyű kisdisznódi román-kori templom.
E hegyormot korai okleveleink “Sancti Michaelis Mons”-nak írják. A templomot II. András udvari káplánja, Gocelinus magister építtette 1220 körül, majd 1223-ban a kerci ciszterci apátságnak juttatta. A király ezen adományozást még ugyanazon évben jóváhagyta, és azt a kerci apátságra átíratta. Mátyás király 1474-ben a kerci apátságot az ottani szerzetesek botrányos életvitele miatt feloszlatta és Kisdisznódot mindenestül Nagyszeben fennhatósága alá helyezte. A község a XV. században új plébániatemplomot kapott, ekkor a román-kori egyházat használaton kívül helyezték és a lakosság csupán vész esetén vonult fel falai mögé, békeidőkben pedig az itt kialakított raktárakban őrizte javait, valamint fegyvereit. 1540-ben az erdélyi fejedelem őrsége tanyázott benne. Mint a Vöröstoronyi-szoroshoz közel fekvő település, ki volt téve a törökök meg-megújuló támadásainak. Ostromolni azonban egyetlen esetben kezdték, 1658-ban, de ekkor is sikerült rövid védekezés után váltságdíjban megegyezni a támadókkal. Ezután az erődtemplom még egészen az 1800-as évek kezdetéig szolgálta a falu és a környék védelmét, vagyonának biztonságát. 1892-ben őr lakott benne.
Az erődtemplommal koronázott hegyet félkörben veszi körül a falu. A bazilikális elrendezésű templom Ny-i homlokzatán bélletes, teljesen ép román stílusú kapu található. Festett karzata 1709-es évszámot visel. Az I. világháború idején a templom belsejében az 1916. szeptemberi harcokban elesett német, osztrák és magyar katonák emléktábláit helyezték el. A szentély diadalívén elmosódott freskótöredék figyelhető meg.
A hegytető szélén a 15. században épült 3,20 m magas védőfal emelkedik. A 19. században még három védőtornya állt és egy földalatti folyosó (v. pince) nyílása, valamint kőtörmelékkel feltöltődött vízgyűjtő medencéje is látszott.
Források:
Soós Elemér: Magyarország várai. 1889-1928. Szeben vármegye. XXIII. OSZK. Kézirattár. Fol. Hung. 3105. 25-27.
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák Kalauza III. Bp. 1983. 550-551.
F. Romhányi Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Bp. 2000. 36.
Kőváry László: Erdély régiségei és történelmi emlékei. Kolozsvár. 1892. 251.
Szentpétery Tibor – Kerny Terézia: Az Olttól a Küküllőig. Bp. 1990. 94.
Friedrich Teutsch: Unsere burgen. Jahrbuch des Siebenbürgischen Karpathen-Vereins. Hermannstadt. 1883. (III). 123-127.
M. J. Ackner: Die römischen Alterthümer und deutschen Burgen in Siebenbürgen. Wien. 1857. 55-69.
Ipolyi Arnold: Magyar régészeti repertorium. Várak. Archeologiai Közlemények. Pest. II. (1861). 258-265.
Henszlmann Imre: Úti jegyzetek a Királyföldről. Kis-Disznód. Archeologiai Értesítő. 1879. (XIII). 373-376.
/Karczag Ákos/
Vármegye: Szeben
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Kisdisznód
Helységnév 2: Cisnădioara
Helységnév 3: Michelsberg
Nagyszebentől délre, a Szebeni-hegység északkeleti lábánál terül el Kisdisznód (Michelsberg, Cisnădioara) község. A falu feletti völgyből 88 m relatív magasságban emelkedő, minden oldal felől meredek hegykúpon áll az erődfallal kerített, háromhajós, félköríves szentélyű kisdisznódi román-kori templom.
E hegyormot korai okleveleink “Sancti Michaelis Mons”-nak írják. A templomot II. András udvari káplánja, Gocelinus magister építtette 1220 körül, majd 1223-ban a kerci ciszterci apátságnak juttatta. A király ezen adományozást még ugyanazon évben jóváhagyta, és azt a kerci apátságra átíratta. Mátyás király 1474-ben a kerci apátságot az ottani szerzetesek botrányos életvitele miatt feloszlatta és Kisdisznódot mindenestül Nagyszeben fennhatósága alá helyezte. A község a XV. században új plébániatemplomot kapott, ekkor a román-kori egyházat használaton kívül helyezték és a lakosság csupán vész esetén vonult fel falai mögé, békeidőkben pedig az itt kialakított raktárakban őrizte javait, valamint fegyvereit. 1540-ben az erdélyi fejedelem őrsége tanyázott benne. Mint a Vöröstoronyi-szoroshoz közel fekvő település, ki volt téve a törökök meg-megújuló támadásainak. Ostromolni azonban egyetlen esetben kezdték, 1658-ban, de ekkor is sikerült rövid védekezés után váltságdíjban megegyezni a támadókkal. Ezután az erődtemplom még egészen az 1800-as évek kezdetéig szolgálta a falu és a környék védelmét, vagyonának biztonságát. 1892-ben őr lakott benne.
Az erődtemplommal koronázott hegyet félkörben veszi körül a falu. A bazilikális elrendezésű templom Ny-i homlokzatán bélletes, teljesen ép román stílusú kapu található. Festett karzata 1709-es évszámot visel. Az I. világháború idején a templom belsejében az 1916. szeptemberi harcokban elesett német, osztrák és magyar katonák emléktábláit helyezték el. A szentély diadalívén elmosódott freskótöredék figyelhető meg.
A hegytető szélén a 15. században épült 3,20 m magas védőfal emelkedik. A 19. században még három védőtornya állt és egy földalatti folyosó (v. pince) nyílása, valamint kőtörmelékkel feltöltődött vízgyűjtő medencéje is látszott.
Források:
Soós Elemér: Magyarország várai. 1889-1928. Szeben vármegye. XXIII. OSZK. Kézirattár. Fol. Hung. 3105. 25-27.
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák Kalauza III. Bp. 1983. 550-551.
F. Romhányi Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Bp. 2000. 36.
Kőváry László: Erdély régiségei és történelmi emlékei. Kolozsvár. 1892. 251.
Szentpétery Tibor – Kerny Terézia: Az Olttól a Küküllőig. Bp. 1990. 94.
Friedrich Teutsch: Unsere burgen. Jahrbuch des Siebenbürgischen Karpathen-Vereins. Hermannstadt. 1883. (III). 123-127.
M. J. Ackner: Die römischen Alterthümer und deutschen Burgen in Siebenbürgen. Wien. 1857. 55-69.
Ipolyi Arnold: Magyar régészeti repertorium. Várak. Archeologiai Közlemények. Pest. II. (1861). 258-265.
Henszlmann Imre: Úti jegyzetek a Királyföldről. Kis-Disznód. Archeologiai Értesítő. 1879. (XIII). 373-376.
/Karczag Ákos/
Marosszentanna, Maros megye
Santana de Mures, judetul Mures
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Marosszentanna, http://www.kutyahon.de/erdelyi.templomok/marosszentanna/, Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13 században, Kolozsvár, 1994, 62, 125 old.
Marosszentanna (románul
Sântana de Mureş, németül
Sankt Anna an der Mieresch,
latinul
Sancta Anna) község Romániában
Maros
megyében. A falu a Maros jobb
partján, Marosvásárhelytől 6 km-re északra fekszik. A települést
elõször a pápai tizedjegyzék 1332- “Phinta
sacerdos de
sancta Anna solvit V banales antiquos”-összefüggésben
említi .
1375-ben és 1451-ban “Villa Zenthanna”-ként
jelentkezik
a Székely Oklevéltárban, 1465-ben a
Diplomatarium “ Thomas de Zenth Anna ecclesie
plebanus “-áról tudósít . 1567. évi regesztrumban 5
kapuval
jegyzik .(Orbán B.) A falu a templom védõszentjérõl
kapta
nevét. A 17.-18.sz.-ban Lázár-birtok
. Téglából
épült,egyhajós
templom. Széles szentélye félköríves apszissal záródik ,
egyszerû
dongabol-tozatú , diadalíve is félköríves ; ablakait
átalakították .
Félköríves szentségfülkéjének párkányzata szép román
díszítésû. Nyugati kapuja csúcsíves
volt , melybe kisebb köríves keretet illesztettek . A 20.
sz. elsõ
felében még fatorony állott a nyugati oldalon , Orbán az
általa még látott vársánc nyomaiból az egykori erõdítésre
következtetett. Korban közel áll a
12.sz.-ban épített
marosszentkirályi templomhoz . A
református templom 14.sz.-i második felébõl származó
freskómaradványain az
olasz korareneszánsz hatása érzõdik. A szentély és hajó képei
közül az
apszis közepén a névadó freskója , Szent Anna , a Könyörületes
Máriával
és zenélõ angyalokkal ismerhetõ fel.
A diadalív szentély felé esõ oldalán is folytatódik a szentek arcképeinek sorozata . Itt találjuk Szent Imre képmását is . Valószínû , hogy a hajó felé nézõ oldal köríve is egy arcképsort takar . A hajó délnyugati oldalán , a sarokban , 1300 után festett trónoló Szent István alakot , a nyugati oldalon , a karzat magasságában szentek freskócsoportját látjuk.
Szent Pál- és Szent Péter- ábrázolások láthatók a szentély ablaknyílásai mentén.
Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13 században, 125. old.
1332. "Phinta sacerdos de sancta Anna solvit V banales antiquos" (Mon. Vat. I. 1. 97)
A diadalív szentély felé esõ oldalán is folytatódik a szentek arcképeinek sorozata . Itt találjuk Szent Imre képmását is . Valószínû , hogy a hajó felé nézõ oldal köríve is egy arcképsort takar . A hajó délnyugati oldalán , a sarokban , 1300 után festett trónoló Szent István alakot , a nyugati oldalon , a karzat magasságában szentek freskócsoportját látjuk.
Szent Pál- és Szent Péter- ábrázolások láthatók a szentély ablaknyílásai mentén.
Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13 században, 125. old.
1332. "Phinta sacerdos de sancta Anna solvit V banales antiquos" (Mon. Vat. I. 1. 97)
Marosvásárhely, református vártemplom, Maros megye
Targu Mures, biserica reformata din cetate, judetul Mures
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Reform%C3%A1tus_v%C3%A1rtemplom,
A marosvásárhelyi református Vártemplom a város főterétől
északkeletre, a Bernády György-tér közelében álló középkori vár területén található
lenyűgöző gótikus templom.
Nagytemplomnak is hívták 19.
század környékén.
Vármegye: Maros-Torda
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Marosvásárhely
Helységnév 2: Tirgu Mures
Leírása:
A Maros folyó bal partján terül el a középkorban is népes városnak számító Marosvásárhely, melynek plébániatemplomát keríti a teljes épségben fennmaradt erődítmény. Napjainkban látható formáját a XVII. században, többszöri munkálatok után nyerte el. A szabálytalan téglaalap alakú vár területe kb. 230 x 190 métert jelent, ezt övezték a 8 – 10 méter magas kőfalak, melyeket a középkori kézműves céhek tagjai által veszélyt esetén védelmezett nagyméretű bástyák tagolták. A település felüli oldalon létesült az egyetlen várkapu, amelyet a mély vizesárok feletti felvonóhídon lehetett megközelíteni. Az erődítményt oltalmazó vizesárok a közeli Maros folyóval állt összeköttetésben. A DNy-i oldalon kettős várfal készült el, ebben a sarokban emelkedik a Ferences-rendi szerzetesek által az 1260-as években emelt gótikus plébániatemplom. Elődjét, a domonkosok egyházát a tatárjárás törölte el a föld színéről. A XVII. század elején végzett erődítésekor a plébániatemplom gótikus ablakait szűk lőrésekké falazták be, ugyanígy az 1400-as éveken emelt harangtorony falában is lőrések mögül tüzelhettek a védők. A vele szorosan egybeépült iskolaház ajtaját megszüntették, helyette két kisméretű tornyot létesítettek. Magába a templomba is felvonóhídon keresztül lehetett bejutni. A várfalat tagoló ágyútornyok: a DNy-i oldalon a Tímár-, ÉNy-on a Szabó-, az ÉK-i részen a Mészáros-, a DK-i sarkon a Bognár-, a fal közepén pedig a Szűcsök-ágyúbástyája. Jelenleg is épségben állnak, bár a legtöbbről egy-egy emeleti szintet lebontottak a háborús idők megszűntével.
Megközelítése:
Marosvásárhely városát Magyarország felől az ártándi határátkelőhelynél lépve Románia területére, a Nagyvárad {Oradea} – Kolozsvár {Cluj Napoca} – Torda {Turda} – Radnót {Iernut} településeken átvezető E 60-as főúton érhetjük el. A modern nagyváros főterétől K-i irányban egy domb tetején emelkedik a református templomot oltalmazó erődítés.
Története:
A Székelyföld vérzivataros történelmében mindig jelentős szerepet játszó Marosvásárhely települése már a korai időszakban is fontosabb hely lehetett, erre utal a nevében szereplő „vásár” szó is. A virágzó településen a domonkos szerzetesek létesítették az első egyházat, amely a tatárjárás idején pusztult el. Helyette a ferencesek építettek egy új, gótikus stílusú plébániatemplomot, amihez 1440 körül húzták fel a harangtornyot. Az egyházi épületegyüttest az addig szabad jogállású székely nép letörésére 1492-ben Báthory István erdélyi vajda várszerűen megerődítette, és katonasággal rakatta meg. Ugyanígy tett a székelyudvarhelyi templommal is. Zsarnoki terve azonban nem sikerült, megbukott a székelyek ellenállásán. Erről a korai erődítményről nem tudni semmi közelebbit, valószínűleg csak a templomot és közvetlen környékét keríthette egy erősebb kőfal, mint az máshol is szokásos volt. A vártemplomot az erdélyi reformáció idején elvették a Ferences-rendtől és a megreformált vallás hívei használhatták. Erdély gyászos emlékezetű esztendeiben, 1600 után Basta Habsburg-párti zsoldosvezér fékezhetetlen katonái kifosztották és felgyújtották a települést, melynek életben maradt lakossága Borsos Tamás főbíróval együtt egészen a szászok lakta Brassóig menekült. Tamás főbíró itt tanulmányozta jobban az erődített városfalakat, majd a csendesebb időszakban hazatérve, nagy viták után rávette a hazaszállingózó túlélőket, hogy várfalakkal vegyék körbe az újjáépített plébániatemplomot. A történelem fintora, hogy maga Basta generális is engedélyezte az erődítési munkálatokat, melynek során egy jelentősebb területet kerítettek el falakkal, melyet vastag falú ágyútornyok tagoltak. Ezeket a városbeli kézműves és egyéb céhek védelmezték háborús időkben, mint az a középkorban szokás volt. Természetesen eleinte még fából és földből sietve emelték a falakat és sáncokat, majd ezeket tartós anyagból fokozatosan átépítették. A fennmaradt korabeli dokumentumok szerint 1620-ban majd az 1630-as években is folytak munkálatok. A jelentős erősséget 1661-ben egy török seregnek sikerült elfoglalnia, a velük érkező Evlija Cselebi utazó így írt róla: „Régi vár, melynek a nyugati oldalra néző, egyetlen erős kapuja van. A várnak cementrakású készült öt erős bástyája van. A vár azonban kicsiny és árka sekély. Szép tornyos templomai, erős deszkatetejű házai, díszes utcái és gazdag lakói vannak. E vár nyugati oldalának tövében, fekszik egy tízezer lépés kerületű külváros. Fal azonban nem környékezi, hanem mély árok, bejáró kapuval, fahíddal.” A török pusztítást rövidesen kiheverte a település, aminek lakóit 1687-ben az Erdélybe bevonuló császári katonaság sarcolt meg. Az 1703-ban kirobbant kuruc szabadságharc idején Erdély szászok lakta D-i része mindvégig a Habsburg császár és király hűségén maradt, ezzel szemben a középső részt sikerült a felkelőknek ellenőrzésük alá vonni. 1707. április 5-én nagy ünnepélyesség közepette itt emelték II. Rákóczi Ferencet az erdélyi fejedelemség székébe, a ceremóniát Thelekessy István egri püspök vezette. Magának a templomerődnek azonban már nem játszott katonai szerepet sem ekkor, sem az 1848-as szabadságharc idején. Túlélve a viharos évszázadokat, napjainkban is kissé átalakított formában de láthatóak a védőművei.
Irodalom:
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. {1983}--------------------------------------- 431. old.
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996}---------------------------------------------- 191. old.
Csorba Csaba: Rejtélyes váraink {2001}---------------------------------------------- 195.-- 197. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}-------------- 150.-- 151. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}------------------------------------------ 445. old.
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}------------------------ 259. kép
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok {1990} -------------------------------------- 315.-- 323. old.
Kőváry László: Erdély régiségei {1892, hasonmás?} ---------------------------------- 101.-- 105. old.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve I. – II. {1998} --------------------------------- 114.-- 132. old.
Rózsa György: Városok, várak, várkastélyok {1995} ------------------------------------------ 81. old.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: A tegnap világa {1992} -------------------------------- 287. old.
{Szatmári Tamás}
Vármegye: Maros-Torda
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Marosvásárhely
Helységnév 2: Tirgu Mures
Leírása:
A Maros folyó bal partján terül el a középkorban is népes városnak számító Marosvásárhely, melynek plébániatemplomát keríti a teljes épségben fennmaradt erődítmény. Napjainkban látható formáját a XVII. században, többszöri munkálatok után nyerte el. A szabálytalan téglaalap alakú vár területe kb. 230 x 190 métert jelent, ezt övezték a 8 – 10 méter magas kőfalak, melyeket a középkori kézműves céhek tagjai által veszélyt esetén védelmezett nagyméretű bástyák tagolták. A település felüli oldalon létesült az egyetlen várkapu, amelyet a mély vizesárok feletti felvonóhídon lehetett megközelíteni. Az erődítményt oltalmazó vizesárok a közeli Maros folyóval állt összeköttetésben. A DNy-i oldalon kettős várfal készült el, ebben a sarokban emelkedik a Ferences-rendi szerzetesek által az 1260-as években emelt gótikus plébániatemplom. Elődjét, a domonkosok egyházát a tatárjárás törölte el a föld színéről. A XVII. század elején végzett erődítésekor a plébániatemplom gótikus ablakait szűk lőrésekké falazták be, ugyanígy az 1400-as éveken emelt harangtorony falában is lőrések mögül tüzelhettek a védők. A vele szorosan egybeépült iskolaház ajtaját megszüntették, helyette két kisméretű tornyot létesítettek. Magába a templomba is felvonóhídon keresztül lehetett bejutni. A várfalat tagoló ágyútornyok: a DNy-i oldalon a Tímár-, ÉNy-on a Szabó-, az ÉK-i részen a Mészáros-, a DK-i sarkon a Bognár-, a fal közepén pedig a Szűcsök-ágyúbástyája. Jelenleg is épségben állnak, bár a legtöbbről egy-egy emeleti szintet lebontottak a háborús idők megszűntével.
Megközelítése:
Marosvásárhely városát Magyarország felől az ártándi határátkelőhelynél lépve Románia területére, a Nagyvárad {Oradea} – Kolozsvár {Cluj Napoca} – Torda {Turda} – Radnót {Iernut} településeken átvezető E 60-as főúton érhetjük el. A modern nagyváros főterétől K-i irányban egy domb tetején emelkedik a református templomot oltalmazó erődítés.
Története:
A Székelyföld vérzivataros történelmében mindig jelentős szerepet játszó Marosvásárhely települése már a korai időszakban is fontosabb hely lehetett, erre utal a nevében szereplő „vásár” szó is. A virágzó településen a domonkos szerzetesek létesítették az első egyházat, amely a tatárjárás idején pusztult el. Helyette a ferencesek építettek egy új, gótikus stílusú plébániatemplomot, amihez 1440 körül húzták fel a harangtornyot. Az egyházi épületegyüttest az addig szabad jogállású székely nép letörésére 1492-ben Báthory István erdélyi vajda várszerűen megerődítette, és katonasággal rakatta meg. Ugyanígy tett a székelyudvarhelyi templommal is. Zsarnoki terve azonban nem sikerült, megbukott a székelyek ellenállásán. Erről a korai erődítményről nem tudni semmi közelebbit, valószínűleg csak a templomot és közvetlen környékét keríthette egy erősebb kőfal, mint az máshol is szokásos volt. A vártemplomot az erdélyi reformáció idején elvették a Ferences-rendtől és a megreformált vallás hívei használhatták. Erdély gyászos emlékezetű esztendeiben, 1600 után Basta Habsburg-párti zsoldosvezér fékezhetetlen katonái kifosztották és felgyújtották a települést, melynek életben maradt lakossága Borsos Tamás főbíróval együtt egészen a szászok lakta Brassóig menekült. Tamás főbíró itt tanulmányozta jobban az erődített városfalakat, majd a csendesebb időszakban hazatérve, nagy viták után rávette a hazaszállingózó túlélőket, hogy várfalakkal vegyék körbe az újjáépített plébániatemplomot. A történelem fintora, hogy maga Basta generális is engedélyezte az erődítési munkálatokat, melynek során egy jelentősebb területet kerítettek el falakkal, melyet vastag falú ágyútornyok tagoltak. Ezeket a városbeli kézműves és egyéb céhek védelmezték háborús időkben, mint az a középkorban szokás volt. Természetesen eleinte még fából és földből sietve emelték a falakat és sáncokat, majd ezeket tartós anyagból fokozatosan átépítették. A fennmaradt korabeli dokumentumok szerint 1620-ban majd az 1630-as években is folytak munkálatok. A jelentős erősséget 1661-ben egy török seregnek sikerült elfoglalnia, a velük érkező Evlija Cselebi utazó így írt róla: „Régi vár, melynek a nyugati oldalra néző, egyetlen erős kapuja van. A várnak cementrakású készült öt erős bástyája van. A vár azonban kicsiny és árka sekély. Szép tornyos templomai, erős deszkatetejű házai, díszes utcái és gazdag lakói vannak. E vár nyugati oldalának tövében, fekszik egy tízezer lépés kerületű külváros. Fal azonban nem környékezi, hanem mély árok, bejáró kapuval, fahíddal.” A török pusztítást rövidesen kiheverte a település, aminek lakóit 1687-ben az Erdélybe bevonuló császári katonaság sarcolt meg. Az 1703-ban kirobbant kuruc szabadságharc idején Erdély szászok lakta D-i része mindvégig a Habsburg császár és király hűségén maradt, ezzel szemben a középső részt sikerült a felkelőknek ellenőrzésük alá vonni. 1707. április 5-én nagy ünnepélyesség közepette itt emelték II. Rákóczi Ferencet az erdélyi fejedelemség székébe, a ceremóniát Thelekessy István egri püspök vezette. Magának a templomerődnek azonban már nem játszott katonai szerepet sem ekkor, sem az 1848-as szabadságharc idején. Túlélve a viharos évszázadokat, napjainkban is kissé átalakított formában de láthatóak a védőművei.
Irodalom:
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. {1983}--------------------------------------- 431. old.
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996}---------------------------------------------- 191. old.
Csorba Csaba: Rejtélyes váraink {2001}---------------------------------------------- 195.-- 197. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}-------------- 150.-- 151. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}------------------------------------------ 445. old.
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}------------------------ 259. kép
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok {1990} -------------------------------------- 315.-- 323. old.
Kőváry László: Erdély régiségei {1892, hasonmás?} ---------------------------------- 101.-- 105. old.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve I. – II. {1998} --------------------------------- 114.-- 132. old.
Rózsa György: Városok, várak, várkastélyok {1995} ------------------------------------------ 81. old.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: A tegnap világa {1992} -------------------------------- 287. old.
{Szatmári Tamás}
Nagydisznód, Szeben megye
Cisnadie, judetul Sibiu
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagydiszn%C3%B3d, http://www.ekh.ro, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://jupiter.elte.hu/aacikkek/392nagydisznod.htm,
Nagydisznód (románul
Cisnădie, németül
Heltau, szászul Hielt) város Romániában,
Erdélyben,
Szeben megyében. Nagyszebentől
15 km-re délre, a Csindrel-hegység lábánál fekszik.
templom
Vármegye: Szeben
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Nagydisznód
Helységnév 2: Cisnădie
Helységnév 3: Heltau
Nagyszebentől délre, 9 km-re a Szebeni-hegység északkeleti lábánál terül el Nagydisznód (Heltau, Cisnădie) község. A település közepén található tekintélyes méretű erődtemploma.
A Szent Walpurga tiszteletére szentelt tornyos, háromhajós, bazilikális rendszerű templom a 13. század első feléből származik.
A 15. században többször pusztította a települést a török (1438, 1442, 1457, 1490). 1493-ban, az Ali bég vezette török támadás után késő gótikus stílusban átalakították.
A XV. század végén kezdték építeni az ovális alakú erődfalat. A szentélyt toronyszerűvé képezték ki, a két oldalhajót is tornyokkal erősítették, s ezenkívül kettős, hét toronnyal védett fallal erődítették a templomot. A 6 m magas falak között vizesárok húzódott, kettős felvonóhídon lehetett csak bejutni a belső udvarba. A belső fal oltalmában épültek a lakosoknak és értékeiknek helyet adó – szász erődített templomoknál szokásos – kamrák.
Az egyház kincseit veszedelem idején a templom falába falazták be, amiről csak két hites polgár tudott (még a pap sem), s haláluk közeledtét érezve mindig újabb, megbízhatónak látszó földijüknek adták át a titkot. Mikor 1793-ban kibontották a rejtekhelyet, igen értékes középkori kelyheket, kegyszereket találtak. Az értékek egy részéből a templom helyreállítását fizették ki, a többi idővel a nagyszebeni Brukenthal Múzeumba került.
1583-ban földrengés rongálta meg a templomot, 53 méter magas tornyát többször módosították. A XIX. században északnyugaton újabb védőövet kapott. 1778-1793 között restaurálták az épületegyüttest. 1795. májusában tornyába villám csapott, melynek során az orgona is megsérült.
A belső védőfalon belül, a kapun belépve balra még ma is látszik a fedett védőfolyosó. A templom Ny-i homlokzata előtt álló torony érdekessége a szép bélletes, román-kori kapu. A templom főhajója gótikus boltozatú. A szentélyben bal oldalt halványan látszanak a középkori falfestmények. Balra gótikus ajtó vezet a 14. századi sekrestyébe, melynek érdekessége Johann Hutter nagydisznódi pap (meghalt 1638. szept. 21.) befalazott sírköve, alakját teljes életnagyságban faragta ki a művész. Figyelmet érdemel az 1658-as föliratú festett reneszánsz asztal. 1879-ben a templom új, neogót oltárt kapott, a régit széjjelbontották.
A nagydisznódi erődtemlom ma a Szebeni-medence egyik legkiemelkedőbb egyházi műemléke, jelentős turisztikai látványosság.
Forrás:
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák Kalauza III. Bp. 1983. 549-550.
Szentpétery Tibor – Kerny Terézia: Az Olttól a Küküllőig. Bp. 1990. 54-55.
Halaváts Gyula: A nagydisznódi ágost. ev. templom. Archeologiai Értesítő. 1914. (XXXIV). 232-240.
Halaváts Gyula: Doborka vára és a Nagyszeben környéki templomerődök. Klny. a “Hadtörténelmi Közlemények” 1915. Márc-Jun. füzetéből. 15-20.
templom
Vármegye: Szeben
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Nagydisznód
Helységnév 2: Cisnădie
Helységnév 3: Heltau
Nagyszebentől délre, 9 km-re a Szebeni-hegység északkeleti lábánál terül el Nagydisznód (Heltau, Cisnădie) község. A település közepén található tekintélyes méretű erődtemploma.
A Szent Walpurga tiszteletére szentelt tornyos, háromhajós, bazilikális rendszerű templom a 13. század első feléből származik.
A 15. században többször pusztította a települést a török (1438, 1442, 1457, 1490). 1493-ban, az Ali bég vezette török támadás után késő gótikus stílusban átalakították.
A XV. század végén kezdték építeni az ovális alakú erődfalat. A szentélyt toronyszerűvé képezték ki, a két oldalhajót is tornyokkal erősítették, s ezenkívül kettős, hét toronnyal védett fallal erődítették a templomot. A 6 m magas falak között vizesárok húzódott, kettős felvonóhídon lehetett csak bejutni a belső udvarba. A belső fal oltalmában épültek a lakosoknak és értékeiknek helyet adó – szász erődített templomoknál szokásos – kamrák.
Az egyház kincseit veszedelem idején a templom falába falazták be, amiről csak két hites polgár tudott (még a pap sem), s haláluk közeledtét érezve mindig újabb, megbízhatónak látszó földijüknek adták át a titkot. Mikor 1793-ban kibontották a rejtekhelyet, igen értékes középkori kelyheket, kegyszereket találtak. Az értékek egy részéből a templom helyreállítását fizették ki, a többi idővel a nagyszebeni Brukenthal Múzeumba került.
1583-ban földrengés rongálta meg a templomot, 53 méter magas tornyát többször módosították. A XIX. században északnyugaton újabb védőövet kapott. 1778-1793 között restaurálták az épületegyüttest. 1795. májusában tornyába villám csapott, melynek során az orgona is megsérült.
A belső védőfalon belül, a kapun belépve balra még ma is látszik a fedett védőfolyosó. A templom Ny-i homlokzata előtt álló torony érdekessége a szép bélletes, román-kori kapu. A templom főhajója gótikus boltozatú. A szentélyben bal oldalt halványan látszanak a középkori falfestmények. Balra gótikus ajtó vezet a 14. századi sekrestyébe, melynek érdekessége Johann Hutter nagydisznódi pap (meghalt 1638. szept. 21.) befalazott sírköve, alakját teljes életnagyságban faragta ki a művész. Figyelmet érdemel az 1658-as föliratú festett reneszánsz asztal. 1879-ben a templom új, neogót oltárt kapott, a régit széjjelbontották.
A nagydisznódi erődtemlom ma a Szebeni-medence egyik legkiemelkedőbb egyházi műemléke, jelentős turisztikai látványosság.
Forrás:
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák Kalauza III. Bp. 1983. 549-550.
Szentpétery Tibor – Kerny Terézia: Az Olttól a Küküllőig. Bp. 1990. 54-55.
Halaváts Gyula: A nagydisznódi ágost. ev. templom. Archeologiai Értesítő. 1914. (XXXIV). 232-240.
Halaváts Gyula: Doborka vára és a Nagyszeben környéki templomerődök. Klny. a “Hadtörténelmi Közlemények” 1915. Márc-Jun. füzetéből. 15-20.
Nagyenyed, Fehér megye, református templomerőd
Aiud, județul Alba, biserica fortificată reformată
Forrás: Wikipédia, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://mek.niif.hu/04600/04684/html/885.html
Nagyenyed (románul Aiud, németül Straßburg am Mieresch, más néven Enyeden, latinul Egidiopolis, vagy Brucla, erdélyi szász nyelven Stroßbrich) város Romániában Fehér megyében. Gyulafehérvártól 30 km-re északra a Maros jobb partján fekszik. Legmagasabb pontja az Őrhegy (367 m).
Története:
A települést nagy valószínűséggel, az Erdélyben is hatalmas pusztítást okozó tatárjárás elmúltával, az Árpád-házi IV. Béla király által az elnéptelenedett területekre hívott németajkú szász „hospesek” {telepesek} alapították meg. Az első, napjainkig fennmaradt oklevél 1293-ból való, ekkoriban a virágzásnak indult helység a gyulafehérvári káptalan tulajdonát képezte. Éppen ezért Nagyenyed sohasem kerülhetett a szabad királyi városok sorába, mindig volt földesura az itt élő lakosoknak. A XV. században, a D-felől egyre erősebb fenyegetést jelentő és sokszor rablóportyákkal támadó törökök elleni védekezésül egész Erdélyben a szász polgárok megerődítették a kőből épített templomaikat, így tettek a nagyenyedi lakosok is. A templomerődítés első ostroma 1551-ben történt, amikor is Martinuzzi Fráter György katonasága sikertelenül ostromolta az oda bezárkózott nemesi rendeket. A XVI. század végére kialakult a mezőváros kétajkú lakosságának a hitélete, így az evangélikus szászok és a református magyarok közösen használhatták a várfalakkal védelmezett nagytemplomot. A szorgalmas polgárok lakta Nagyenyed, mindig vonzotta a zsákmányra éhes hadakat, így 1600 szeptemberében Vitéz Mihály havasalföldi vajda, majd a következő esztendőben Basta generális zsoldosai dúlták fel a házakat. Mivel a vérzivataros háborúkban szinte elnéptelenedett, Báthory Gábor erdélyi fejedelem 1609-ban újabb lakosokat telepített le, majd II. Rákóczi György idejében 317 megnemesített hajdúvitéznek adatott telket. Még ebben az esztendőben tragikus események történtek a városban, mivel a török szultán által az Erdély megbüntetésére küldött török – tatár seregek ostrom alá vették a templomerődöt, pedig a polgárok még aranyat is küldtek a szándékuk megváltoztatására. A tatár könnyűlovasok felégették az egész települést, majd hozzákezdtek a templomerőd vívásához. Az ott védekező szász polgárok, élükön a hajdúvitézekkel derekasan helytálltak, de végül a túlerővel szemben mégsem mertek dacolni, és beengedték a támadókat. A helyi hagyomány szerint – a kincseik mellett – még három szüzet is át kellett adniuk a tatár kánnak, hogy végre elmenjenek a pogány hadak. A Rákóczi szabadságharc idején, 1704-ben újabb pusztulás érte, amikor Tige Habsburg-párti generális serege ütött rajta. Az egykorú források szerint a kurucok közé állt 30 enyedi diákból csak kettő élte túl a véres csatát. A szatmári békekötés után Nagyenyed városa lett a székhelye Alsó-Fehér vármegyének, mivel Gyulafehérvár teljesen katonai kormányzás alá került át. 1849 januárjában ismét véres események színtere, a hegyekből érkezett oláh felkelők legyilkolták a városlakó szászok és magyarok jórészét. Felgyújtották a házait és nagyhírű kollégiumát, amely évekig állt üszkösen. Lassan azért visszatért az élet Nagyenyedre, ahol az 1970-es években részben restaurált templomerőd komor falai emlékeztetnek a távoli évszázadok véres háborúira.
Leírása:
Nagyenyed városának közepén emelkedik az első formájában a XIII. század második felében emelt plébániatemplom, amit a következő két évszázadban teljesen átépítettek. Az egyház É-i oldalán egy temetőkápolna áll, alatta csontkamrával. Az egyre erősödő török portyák elleni védekezésül, úgy, mint szerte Erdélyben, a nagyenyedi szász polgárok is erődfallal vették körbe az egyházukat, hogy oda húzódhassanak veszély esetén az értékeikkel együtt. A szabálytalan ötszög alakú területet övező magas fal a lőrések sorával, valamint a sarkokat tagoló tornyok és bástyák a XV. században keletkeztek, mögéjük húzódtak háborús veszély esetén a város polgárai. Az egyes védőműveket a céhekbe tömörült kézműiparosok voltak kötelesek védelmezni, a foglalkozásukról kapták a neveiket a tornyok és bástyák. Így a kaputoronytól jobbra haladva jobb-rosszabb állapotban de láthatjuk a Mészáros, a Szabó, a Csizmadia, a Szűcs, a Tímár, a Fazekas, a Kalantos és Lakatos tornyokat. Az egyes védőműveket csak kisméretű, a legtöbbször kulcslyuk alakú lőréseket alakítottak ki a középkori építőmesterek, ezek pedig még a XV. századra jellemzőek, míg később a nagyobb űrméretű ágyúk számára létrehozott tüzelőállásokat nem láthatunk a nagyenyedi templomerőd falán. Az egykorú feljegyzésekből ismerjük, hogy az erődítményt széles vizesárok kerítette a vérzivataros középkor idején, ezt azonban már régen betöltötték, a helyén sétányt kialakítva.
Szakirodalom:
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. {1983}-------------------------------------------- 490. old.
Csorba Csaba: Rejtélyes váraink {2001}--------------------------------------------------- 206.-- 209. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}-------------------------- 162. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}---------------------------------------- 475.-- 476. old.
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok {1990} ------------------------------------------- 172.-- 177. old.
Kőváry László: Erdély régiségei {1892, hasonmás} ---------------------------------------- 251.-- 252. old.
/Szatmári Tamás/
Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek
Első okleveles adat Nagyenyedről 1293-ban tűnik fel, Enudnak említve. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 141.) 1299-ben Enyed, 1303-ban Enydinum, 1332-ben Enyd, 1462-ben oppidum Enyed, 1505-ben Nagyenyed, 1658-ban Nygyenyed formában szerepel. (Györffy: i.m. II. 141.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) Mai temploma őse már a tatárjárás előtt áll, várfallal körülvéve.
XII. századi szász telepítés, mivel Nagyszeben vidékéhez tartozik, és ekkori első temploma is, biztosan régebbi, mint a püspöki székhelyhez közel fekvő káptalani birtok. A mai kis evangélikus templom helyén egy kis román kori erődtemplom állott, emeletes őrtoronnyal, amint a Vasárnapi Újság 1867. évi 40. számában közölt kép is szemlélteti.
1866-ban lebontatják, mint divatjamúlt épületet. (Korunk. 1972. 352.)
A lebontáskor régi falfestmények nyomai kerültek felszínre, többek között Szent Tamás apostol életnagyságú képe, de teljesen megsemmisültek.
A parochiális épület falán 1866-ig egy Agnus Dei domborművet őriztek, amelyet később a Kollégium régiségtárában helyeztek el. (Muzsnai László: Nagyenyed és református egyháza. 8.)
Ez a templom lehetett a település névadója Szent Egyed védőszentje révén. Mivel Szent Egyed a bencések kedvelt szentje volt, a bencéseknek tulajdonítják a templom építését is. Alatta kripta volt. Helyébe 1866-ban újat építenek.
A NAGY PLÉBÁNIATEMPLOM
A szász telepítés után a fent leírt kis templom kicsinynek bizonyult, s ezért már a tatárjárás előtt hozzáfognak egy nagyobb templom építéséhez. A tatárjárás azonban megakasztja az építkezést, ezért csak a következő században folytatódik és a XV. század végén, 1480-ban fejeződik be, amint arról a gyulafehérvári káptalani levéltárban őrzött oklevél értesít. (Muzsnai: i.h.)
A kis templomban egy olyan kőtáblát őriznek, amelynek felirata az építkezés egyik szakaszára utal (Incohatum est anno MCCCXXXIII), de ez vonatkozhat akár a kistemplomra, akár a nagytemplomra is.
A tatárjárás előtti korból a nagytemplom esetében csak a torony vészelte át a teljes pusztulást.
A tatárjárás utáni építkezés korából való a hatalmas, védelmi célokat szolgáló bástyatorony.
Az eredeti gótikus templom belsejét barokkos stílusban alakították át, és csak a szentély őrizte meg gótikus jellegét. Az egykor háromhajós templomból mindössze a főhajó maradt fenn.
A kaputorony 1541-ben készült, felirata: „Capit... 1541” (Balogh J: Az erd. renaissance. 271.)
A templom legrégibb ismert papja a pápai tizedjegyzék szerint Péter plébános, egyben fehérvári főesperes, aki 1332-ben 1 fertó ezüstöt fizet és ismét 7 fertót, 1334-ben 9 garast és 6 dénárt. Ugyanezen évben Péter néven még egy befizetés szerepel: 1 fertó és 1 kuntin befizetésével, 1335-ben 7 lotó finom ezüstben. (Györffy: i.m. II. 142.; Beke: Az erd. egyházmegye. 81.; Documente. XIV. C., III. 123, 125, 180, 194, 206.)
A katolikus korból érdekes adat, hogy Hunyadi János 1442-ben Tinódot misealapítványul az enyedi plébániának adja. (Beke: i.h.)
A reformációig csak katolikus egyház van Nagyenyeden, két templommal és két egyházközséggel. Maga a vár is két részre volt osztva, a két templom körül. (Szőnyi: Régi magyar templomok. 200.) A kettősséget az indokolta, hogy Nagyenyednek magyar és német lakói voltak, tehát külön templom állott a magyar, illetve a német nyelvű hívek részére.
Valószínűleg a többségben lévő németeké volt a nagytemplom, mert a reformáció után; amikor előbb a németek lutheránusok lesznek és meg is maradnak ebben a hitben, míg a magyarok tovább lépnek és a református változatnál kötnek ki, a nagytemplom az 1597. évi döntés, illetve megegyezés alapján a lutheránusoké, a kistemplom pedig a reformátusoké lesz, de olyan formában, hogy a nagytemplomot mindkét fél használhatja. Ez az állapot 1698-ig, illetve 1704-ig állott fenn, amikor a többségbe jutott reformátusok kapják meg a nagytemplomot, azzal a kikötéssel, hogy ha a lutheránusok újra többségbe jutnának, visszakapják a nagytemplomot. Az átadás 1720-tól végleges.
1557-ben Macerius Ambrus enyedi pap már mint lutheránus vesz részt a lutheránusok kolozsvári zsinatán, pedig előbb küküllői esperes is volt.
Békés Gáspár idején (1568–1575) az unitáriusok is tért nyernek, mert itt zsinatot is tartanak, sőt az előbb említett Macerius Ambrus vagy a fia később unitárius papként tűnik fel. (Muzsnai: i.m.)
A templomok végleges megosztása, vagy ahogyan vélik, foglalása után is megmarad egy kis lutheránus közösség, mert pl. 1732-ben, amikor a lutheránusok orgonát állítanak be a kistemplomba, a reformátusok az újítás ellen tiltakoznak. Hasonló tiltakozás ismétlődik meg 1777-ben is. (Muzsnai: i.m. 54.; Debreczeni: Erd. ref. templomok és tornyok. 9.) A középkorban még 4 kápolna is volt: Boldogasszony, Szt. Ilona, Szt. Erzsébet és Nepomuki Szt. János tiszteletére.
A középkori templomok sok vihart láttak, melyek ellen a templomkastély sem nyújtott biztos védelmet. Az 1658. évi török-tatár ostrom után „a szerencsétlenség emlékére Enyed aug. 20-át megelőző vasárnapon minden évben Úrvacsorával élt, s azon napot megböjtölte” (Kővári: Erdély régiségei. 251.)
1704 virágvasárnapján a Rákóczi Ferenc katonáit üldöző labancok a várost és kastélyt, templomával együtt, porrá égetik. A protestáns Enyed ezért virágvasárnapra böjtöt fogadott. (Kővári: i.m. 251–258.) Ekkor a nagy hajó mennyezete beomlik. Deszkamennyezettel helyettesítik. 1784–1804 között téglaboltozatot kap és belsejét barokk stílusban újítják. A régi templomból megmaradt még a fali szentségfülke.
A Basta korszakban is felgyújtják és megrongálják, a szentély boltozata beomlik. (Erdélyi Protestáns Közlöny. 1877.)
1849. jan. 8-án, a város pusztulásakor, újra feldúlják a templomokat is. Ekkor vonul a minorita pater templomi ruhában, oltári szentséggel az ostromlók elé, hogy megállítsa az ostromlókat, de sebeket kap.
A XVIII. században református és lutheránus anyaegyház és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 183.; Helységnévtár. 1913.)
A reformáció korában megszűnt katolikus egyház újjászervezésére 1727-től nyílik lehetőség, amikor két minorita telepedik le a városban. 1747-ben építik fel templomukat és rendházukat. Az 1849-beli pusztítás nyomán a templom tetőzete leég, a rendházzal együtt. Csak 1853-ban tudják rendbehozni. (Shematismus. 1882. 22.)
A XVIII. században és e század elején is katolikus plébánia. (Benkő J.: i.m. II. 162.; Helységnévtár. 1913.)
Története:
A települést nagy valószínűséggel, az Erdélyben is hatalmas pusztítást okozó tatárjárás elmúltával, az Árpád-házi IV. Béla király által az elnéptelenedett területekre hívott németajkú szász „hospesek” {telepesek} alapították meg. Az első, napjainkig fennmaradt oklevél 1293-ból való, ekkoriban a virágzásnak indult helység a gyulafehérvári káptalan tulajdonát képezte. Éppen ezért Nagyenyed sohasem kerülhetett a szabad királyi városok sorába, mindig volt földesura az itt élő lakosoknak. A XV. században, a D-felől egyre erősebb fenyegetést jelentő és sokszor rablóportyákkal támadó törökök elleni védekezésül egész Erdélyben a szász polgárok megerődítették a kőből épített templomaikat, így tettek a nagyenyedi lakosok is. A templomerődítés első ostroma 1551-ben történt, amikor is Martinuzzi Fráter György katonasága sikertelenül ostromolta az oda bezárkózott nemesi rendeket. A XVI. század végére kialakult a mezőváros kétajkú lakosságának a hitélete, így az evangélikus szászok és a református magyarok közösen használhatták a várfalakkal védelmezett nagytemplomot. A szorgalmas polgárok lakta Nagyenyed, mindig vonzotta a zsákmányra éhes hadakat, így 1600 szeptemberében Vitéz Mihály havasalföldi vajda, majd a következő esztendőben Basta generális zsoldosai dúlták fel a házakat. Mivel a vérzivataros háborúkban szinte elnéptelenedett, Báthory Gábor erdélyi fejedelem 1609-ban újabb lakosokat telepített le, majd II. Rákóczi György idejében 317 megnemesített hajdúvitéznek adatott telket. Még ebben az esztendőben tragikus események történtek a városban, mivel a török szultán által az Erdély megbüntetésére küldött török – tatár seregek ostrom alá vették a templomerődöt, pedig a polgárok még aranyat is küldtek a szándékuk megváltoztatására. A tatár könnyűlovasok felégették az egész települést, majd hozzákezdtek a templomerőd vívásához. Az ott védekező szász polgárok, élükön a hajdúvitézekkel derekasan helytálltak, de végül a túlerővel szemben mégsem mertek dacolni, és beengedték a támadókat. A helyi hagyomány szerint – a kincseik mellett – még három szüzet is át kellett adniuk a tatár kánnak, hogy végre elmenjenek a pogány hadak. A Rákóczi szabadságharc idején, 1704-ben újabb pusztulás érte, amikor Tige Habsburg-párti generális serege ütött rajta. Az egykorú források szerint a kurucok közé állt 30 enyedi diákból csak kettő élte túl a véres csatát. A szatmári békekötés után Nagyenyed városa lett a székhelye Alsó-Fehér vármegyének, mivel Gyulafehérvár teljesen katonai kormányzás alá került át. 1849 januárjában ismét véres események színtere, a hegyekből érkezett oláh felkelők legyilkolták a városlakó szászok és magyarok jórészét. Felgyújtották a házait és nagyhírű kollégiumát, amely évekig állt üszkösen. Lassan azért visszatért az élet Nagyenyedre, ahol az 1970-es években részben restaurált templomerőd komor falai emlékeztetnek a távoli évszázadok véres háborúira.
Leírása:
Nagyenyed városának közepén emelkedik az első formájában a XIII. század második felében emelt plébániatemplom, amit a következő két évszázadban teljesen átépítettek. Az egyház É-i oldalán egy temetőkápolna áll, alatta csontkamrával. Az egyre erősödő török portyák elleni védekezésül, úgy, mint szerte Erdélyben, a nagyenyedi szász polgárok is erődfallal vették körbe az egyházukat, hogy oda húzódhassanak veszély esetén az értékeikkel együtt. A szabálytalan ötszög alakú területet övező magas fal a lőrések sorával, valamint a sarkokat tagoló tornyok és bástyák a XV. században keletkeztek, mögéjük húzódtak háborús veszély esetén a város polgárai. Az egyes védőműveket a céhekbe tömörült kézműiparosok voltak kötelesek védelmezni, a foglalkozásukról kapták a neveiket a tornyok és bástyák. Így a kaputoronytól jobbra haladva jobb-rosszabb állapotban de láthatjuk a Mészáros, a Szabó, a Csizmadia, a Szűcs, a Tímár, a Fazekas, a Kalantos és Lakatos tornyokat. Az egyes védőműveket csak kisméretű, a legtöbbször kulcslyuk alakú lőréseket alakítottak ki a középkori építőmesterek, ezek pedig még a XV. századra jellemzőek, míg később a nagyobb űrméretű ágyúk számára létrehozott tüzelőállásokat nem láthatunk a nagyenyedi templomerőd falán. Az egykorú feljegyzésekből ismerjük, hogy az erődítményt széles vizesárok kerítette a vérzivataros középkor idején, ezt azonban már régen betöltötték, a helyén sétányt kialakítva.
Szakirodalom:
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. {1983}-------------------------------------------- 490. old.
Csorba Csaba: Rejtélyes váraink {2001}--------------------------------------------------- 206.-- 209. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}-------------------------- 162. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}---------------------------------------- 475.-- 476. old.
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok {1990} ------------------------------------------- 172.-- 177. old.
Kőváry László: Erdély régiségei {1892, hasonmás} ---------------------------------------- 251.-- 252. old.
/Szatmári Tamás/
Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek
Első okleveles adat Nagyenyedről 1293-ban tűnik fel, Enudnak említve. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 141.) 1299-ben Enyed, 1303-ban Enydinum, 1332-ben Enyd, 1462-ben oppidum Enyed, 1505-ben Nagyenyed, 1658-ban Nygyenyed formában szerepel. (Györffy: i.m. II. 141.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) Mai temploma őse már a tatárjárás előtt áll, várfallal körülvéve.
XII. századi szász telepítés, mivel Nagyszeben vidékéhez tartozik, és ekkori első temploma is, biztosan régebbi, mint a püspöki székhelyhez közel fekvő káptalani birtok. A mai kis evangélikus templom helyén egy kis román kori erődtemplom állott, emeletes őrtoronnyal, amint a Vasárnapi Újság 1867. évi 40. számában közölt kép is szemlélteti.
1866-ban lebontatják, mint divatjamúlt épületet. (Korunk. 1972. 352.)
A lebontáskor régi falfestmények nyomai kerültek felszínre, többek között Szent Tamás apostol életnagyságú képe, de teljesen megsemmisültek.
A parochiális épület falán 1866-ig egy Agnus Dei domborművet őriztek, amelyet később a Kollégium régiségtárában helyeztek el. (Muzsnai László: Nagyenyed és református egyháza. 8.)
Ez a templom lehetett a település névadója Szent Egyed védőszentje révén. Mivel Szent Egyed a bencések kedvelt szentje volt, a bencéseknek tulajdonítják a templom építését is. Alatta kripta volt. Helyébe 1866-ban újat építenek.
A NAGY PLÉBÁNIATEMPLOM
A szász telepítés után a fent leírt kis templom kicsinynek bizonyult, s ezért már a tatárjárás előtt hozzáfognak egy nagyobb templom építéséhez. A tatárjárás azonban megakasztja az építkezést, ezért csak a következő században folytatódik és a XV. század végén, 1480-ban fejeződik be, amint arról a gyulafehérvári káptalani levéltárban őrzött oklevél értesít. (Muzsnai: i.h.)
A kis templomban egy olyan kőtáblát őriznek, amelynek felirata az építkezés egyik szakaszára utal (Incohatum est anno MCCCXXXIII), de ez vonatkozhat akár a kistemplomra, akár a nagytemplomra is.
A tatárjárás előtti korból a nagytemplom esetében csak a torony vészelte át a teljes pusztulást.
A tatárjárás utáni építkezés korából való a hatalmas, védelmi célokat szolgáló bástyatorony.
Az eredeti gótikus templom belsejét barokkos stílusban alakították át, és csak a szentély őrizte meg gótikus jellegét. Az egykor háromhajós templomból mindössze a főhajó maradt fenn.
A kaputorony 1541-ben készült, felirata: „Capit... 1541” (Balogh J: Az erd. renaissance. 271.)
A templom legrégibb ismert papja a pápai tizedjegyzék szerint Péter plébános, egyben fehérvári főesperes, aki 1332-ben 1 fertó ezüstöt fizet és ismét 7 fertót, 1334-ben 9 garast és 6 dénárt. Ugyanezen évben Péter néven még egy befizetés szerepel: 1 fertó és 1 kuntin befizetésével, 1335-ben 7 lotó finom ezüstben. (Györffy: i.m. II. 142.; Beke: Az erd. egyházmegye. 81.; Documente. XIV. C., III. 123, 125, 180, 194, 206.)
A katolikus korból érdekes adat, hogy Hunyadi János 1442-ben Tinódot misealapítványul az enyedi plébániának adja. (Beke: i.h.)
A reformációig csak katolikus egyház van Nagyenyeden, két templommal és két egyházközséggel. Maga a vár is két részre volt osztva, a két templom körül. (Szőnyi: Régi magyar templomok. 200.) A kettősséget az indokolta, hogy Nagyenyednek magyar és német lakói voltak, tehát külön templom állott a magyar, illetve a német nyelvű hívek részére.
Valószínűleg a többségben lévő németeké volt a nagytemplom, mert a reformáció után; amikor előbb a németek lutheránusok lesznek és meg is maradnak ebben a hitben, míg a magyarok tovább lépnek és a református változatnál kötnek ki, a nagytemplom az 1597. évi döntés, illetve megegyezés alapján a lutheránusoké, a kistemplom pedig a reformátusoké lesz, de olyan formában, hogy a nagytemplomot mindkét fél használhatja. Ez az állapot 1698-ig, illetve 1704-ig állott fenn, amikor a többségbe jutott reformátusok kapják meg a nagytemplomot, azzal a kikötéssel, hogy ha a lutheránusok újra többségbe jutnának, visszakapják a nagytemplomot. Az átadás 1720-tól végleges.
1557-ben Macerius Ambrus enyedi pap már mint lutheránus vesz részt a lutheránusok kolozsvári zsinatán, pedig előbb küküllői esperes is volt.
Békés Gáspár idején (1568–1575) az unitáriusok is tért nyernek, mert itt zsinatot is tartanak, sőt az előbb említett Macerius Ambrus vagy a fia később unitárius papként tűnik fel. (Muzsnai: i.m.)
A templomok végleges megosztása, vagy ahogyan vélik, foglalása után is megmarad egy kis lutheránus közösség, mert pl. 1732-ben, amikor a lutheránusok orgonát állítanak be a kistemplomba, a reformátusok az újítás ellen tiltakoznak. Hasonló tiltakozás ismétlődik meg 1777-ben is. (Muzsnai: i.m. 54.; Debreczeni: Erd. ref. templomok és tornyok. 9.) A középkorban még 4 kápolna is volt: Boldogasszony, Szt. Ilona, Szt. Erzsébet és Nepomuki Szt. János tiszteletére.
A középkori templomok sok vihart láttak, melyek ellen a templomkastély sem nyújtott biztos védelmet. Az 1658. évi török-tatár ostrom után „a szerencsétlenség emlékére Enyed aug. 20-át megelőző vasárnapon minden évben Úrvacsorával élt, s azon napot megböjtölte” (Kővári: Erdély régiségei. 251.)
1704 virágvasárnapján a Rákóczi Ferenc katonáit üldöző labancok a várost és kastélyt, templomával együtt, porrá égetik. A protestáns Enyed ezért virágvasárnapra böjtöt fogadott. (Kővári: i.m. 251–258.) Ekkor a nagy hajó mennyezete beomlik. Deszkamennyezettel helyettesítik. 1784–1804 között téglaboltozatot kap és belsejét barokk stílusban újítják. A régi templomból megmaradt még a fali szentségfülke.
A Basta korszakban is felgyújtják és megrongálják, a szentély boltozata beomlik. (Erdélyi Protestáns Közlöny. 1877.)
1849. jan. 8-án, a város pusztulásakor, újra feldúlják a templomokat is. Ekkor vonul a minorita pater templomi ruhában, oltári szentséggel az ostromlók elé, hogy megállítsa az ostromlókat, de sebeket kap.
A XVIII. században református és lutheránus anyaegyház és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 183.; Helységnévtár. 1913.)
A reformáció korában megszűnt katolikus egyház újjászervezésére 1727-től nyílik lehetőség, amikor két minorita telepedik le a városban. 1747-ben építik fel templomukat és rendházukat. Az 1849-beli pusztítás nyomán a templom tetőzete leég, a rendházzal együtt. Csak 1853-ban tudják rendbehozni. (Shematismus. 1882. 22.)
A XVIII. században és e század elején is katolikus plébánia. (Benkő J.: i.m. II. 162.; Helységnévtár. 1913.)
Nyárádszentlászló, Maros megye
Sanvasii, judetul Mures
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?, http://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%A1r%C3%A1dszentl%C3%A1szl%C3%B3
Unit.
templom
Vármegye: Marosszék
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Nyárádszentlászló
Helységnév 2: Sanvasii
Wikipedia
Nyárádszentlászló (románul Sânvăsii): falu a mai Romániában Maros megyében.
A falu Marosvásárhelytől 18 km-re délkeletre a Középső-Nyárádmentén a Nyárád jobb partján a Nyomát-patak torkolatánál fekszik, községközpontjával Nyárádgálfalvával összeépülve.
Látnivalók
Unitárius temploma a 14. században épülhetett gótikus stílusban, valószínűleg a román stílusú templom átalakításával. Freskói 1497-ből valók, 1896-ban tárták fel őket. Tornya is az 1490-es években épült, alatta a Sigér család sírboltja, itt nyugszik Sigér Mátyás fejedelmi kincstárnok is.
http://lexikon.katolikus.hu/N/Ny%C3%A1r%C3%A1dszentl%C3%A1szl%C3%B3.html
Nyárádszentlászló, Szentlászló, v. Maros-Torda vm. (Sânvăsii, Ro.): egykori plébánia az erdélyi egyhm. marosi esp. ker-ében. - Papja 1332: Matthias. A hitújításkor (1556) ref. lett. Sz.B.
Léstyán 2000. I:429.
Nyárádszentlászló (Sânvăsii) falut 1332-ben a pápai tizedjegyzék de Sancto Ladislao néven említi. Az 1567. évi regestrumban már a nép nyelvén jelentkezik: Zent László, 4 kapuval. 1602-ben Szent László formában írják.
1332-ben már plébániatemploma van, papja, Mátyás a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 5 banálist fizet, 1334-ben 7 dénárt, 1335-ben 3 veröczeit. Keletkezési idejét a XIII. század elejére lehet tenni, mert Szent László szentté avatása után (1192) tisztelete nagy lendületet vett Erdélyben.
A templom mai napig megőrzött stílusjegyei is erre a korra utalnak: román és gótikus vegyesen. Keletre néző szentélye törpe dongaboltozattal, köríves diadalívvel s egyetlen déli fekvésű keskeny ablakával román kori. Sokszög záródású szentélye már gótikus. A hajót átalakították. Itt a gótikus jelleg dominál: a nyugati kapu, a sekrestyéből a torony földszinti terébe vezető ajtó, a csúcsíves ablakok esetében.
A torony erős, zömök építmény. Korára enged következtetni az egykori freskómaradványain megörökített két dátum: 1496, 1497.
Balogh J. egy 1816-ból származó feliratot idéz: „Ezen romladozott, minden mennyezet nélkül való templom északi oldala mellett kőből épült torony, kívülről feljáró grádiccsal.” A torony érdekessége, hogy alulról külső bejárata nincs. Régen kődobó résekkel ellátott kőtornáca volt. Bejáratát csigával tették felhúzhatóvá. E védőtorony igazi erődítésritkasága Erdélynek.
Az egykori falfestményekről Benkő Károly tudósít: „hol felszínéről az új mész lepattogzott, helyén régi festések láthatók.
A freskókat utóbb bemeszelték. Nemes Ödön, marosvásárhelyi tanár, 1896-ban másolatot készített róluk. A másolatokat az Erdélyi Múzeum őrzi. Ezek: Krisztus és az apostolok képe, inda- és virágdíszekkel; a szentély boltozatán Krisztus és az evangélisták, a déli falán pedig az apostolok. Kelemen Lajos szerint a freskón szereplő 1616-os dátum utólagos bekarcolás.
Régi muzeális értékű ajtaja, mely a sekrestyéből a torony alatti részbe vezetett, az Erdélyi Múzeumba került. Helyette az eredeti helyén másolat van. Az eredeti hátlapján egy későbbi bevésés látható 1688-ból: „HF [Hic fiut] Stephanus Küs A.D. 1688”.
A torony alatti részen Digér Mátyás sírkövét őrizték meg 1586-ból. Felirata: „Obiit in Domino in Oppido Saxonum. Prazsmár XXIII octob. MDXXCVI. suae aetatis XXI. “ A köriraton kívül többsoros szöveg siratja el az ifjú korai halálát.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000
http://epiteszforum.hu/node/3734
Nyárádszentlászló Marosszék egyik legrégebbi települése, melyet először az 1332. évi pápai tizedjegyzékben említettek. A falu "Nyárád" előnévvel utólag megkülönböztetett nevét a templom védőszentje után Szent László királyról kapta. Marosvásárhelytől közelében, Ákosfalvától keletre a Felső-Nyárád völgyében található.
A településképet uraló középkori templomot egy feltételezhetően 18. századi építésű, ácsszerkezetű kerítés övezi, cseréppel fedett sugaras díszítésű kapuval. Nagyméretű hajójához a nyolcszög három oldalával záródó kisebb szentély csatlakozik keleten. A szentélytől északra áll az egykori sekrestye, melyhez a zömök torony csatlakozik az északi oldalon. A templom hajóját a barokk korban teljesen átalakították. Az északi, és a déli falat három ekkor nyitott, magas és széles, félköríves záródású ablak tagolja. A nyugati homlokzat meredek oromzatban végződik. Az itt nyíló bejárat egy csúcsíves kőkeretes ajtó, mely előtt egy fából készült, nyolc faoszlopon nyugvó, cseréppel fedett portikusz ugrik ki. A bevésett évszám szerint 1724-ben készült.
A mai együttes legkorábbi része a hajótól méretében és kialakításában is különböző kisméretű szentély, amelyhez a jóval nagyobb méretű későgótikus hajót és a tornyot toldották. Korát a nyugati ajtó helyzetének falkutatásos vizsgálata tisztázhatja. A hajó falait belül oszlopszékre támaszkodó, kettőzött pilaszterek tagolják, a nyugati végén orgonakarzat áll, rajta a Szabó János orgonaépítő mester által 1841-ben készített oszlopos-timpanonos architektúrájú orgonával. Az orgona felirata árulja el a megrendelő kilétét: Szentelé Isten dicséretére és / Familiája díszes emlékezetére / Sárosi Klára / MDCCCXLI.
A hajó és szentély találkozásánál áll a falazott mellvédű szószék, 1784-ben készített díszes koronával. A templom egykor gazdagon festett berendezéssel rendelkezett, amely mai töredékesen fennmaradt formájában is a környék jelentős festett faemlékei közé tartozik. A két sorba rendezett 18. század végi padok mellvédjein több helyen kivehetőek az egykori festés nyomai. A szószékkorona mellett a faberendezés fontos darabjai a szintén 1784-es úrasztala és a templomhajó déli oldalán található festett mellvédű pad. Utóbbi előlapját három mezőre tagolták, a két szélsőn egy-egy virágmotívum látható, a középsőn pedig egy címer a a következő felirattal: PASTOR STEPHANUS DALNAKI SENIOR DIOECES EOS[dem] RECTOR M[A]RT[inus] GAL. A mellvéd belső oldalán van egy vaskos vonallal feketére festett évszám: 1694. Az eredeti vasalatát őrző, egyszerű ácsszerkezetű nyugati ajtószárny szélén felirat utal korára: IOHANNES / SZOMBATFFAL / Vi A D 1688.
A szentélyből egy egyszerűbb kiképzésű egyeneszáródású ajtón át közelíthető meg a sekrestye, utóbbiból élszedett, csúcsíves kő ajtókeret nyílik a toronyaljba. Itt maradt fenn a középkori berendezés egyik jelentős darabja, egy középkori ajtószárny, melyet jelenleg a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban őriznek. A toronyalj másik jelentős emléke a környéken kiterjedt birtokokkal rendelkező Sügér János körirattal ellátott címeres későreneszánsz sírkőlapja.
A bedeszkázott harangszinttel ellátott zsindelyes sisakú toronyban egy gótikus minuszkulás feliratú 1498-ban öntött harang található.
http://www.patrihun.hu/pages.php?c=hu&Id=3000-00000139-00000233-00000000
A település a Nyárád alsó folyása mentén, Marosvásárhelytől 20 km-re fekszik. A falut az 1332-es pápai tizedjegyzék Ladislao néven említi. A hagyomány szerint Szent László király egy vadászat alkalmával azon a dombon pihent meg és állított sátrat, ahol most a templom áll.
A templom öt egységből épül. A hajó keleti végéhez a nyolcszög három oldalával záródó szentély illeszkedikdik, melynek északi oldalán sekrestye, majd az ahhoz közvetlenül kapcsolódó trapéz alaprajzú harangtorony áll. A hajó nyugati falához falazott alapú fa portikuszt építettek. A hajót kazettás síkmennyezet borítja, festetlen kazettákkal és festett profilos osztólécekkel. Hosszfalait négy-négy magas lábazatú, párkányfejezetes pilaszterpár tagolja. A nyugati hajófalhoz fa orgonakarzat simul. A tér északkeleti sarkában nyolcszögletű falazott szószék áll. Félköríves diadalív vezet a szentélybe, melyet cikkelyekkel záródó dongaboltozat fed. Dongaboltozatú a sekrestye és a torony alsó szintje is. A torony felső szintje fa szerkezetű, négyzet majd nyolcszög alaprajzú toronysisak zárja. A templomhajó nyugati sarkainál háromlépcsős, a szentély déli sarkainál egylépcsős támpillérek állnak. A hajó északi és déli falán három-három széles, félköríves záródású ablak nyílik, az egyetlen, keleti szentélyablak kisméretű, rézsűs, szintúgy félköríves. A harangtorony földszintjének tengelyében csúcsíves résablak van. A hajó magas háromszöges oromzatú nyugati homlokzatának tengelyében nyílik a templom csúcsíves záródású kőkeretes kapuja. A torony felső szintjére keskeny, zsindellyel fedett meredek lépcső vezet, a földszintről belső feljárat nincs a haranghoz. A toronyemelet középtengelyében két, szorosan egymás mellé helyezett félköríves záródású zsalus hangablak nyílik.
A templom a XIV. század első felében épült. A torony a XV. század legvégére datálható, harangfeliratán az 1498-as évszám olvasható. Bizonyos források szerint a fából készült felső toronyszint általánosan jellemző volt az erdélyi falusi templomokra a XVIII. századi tömeges barokk átakalítások előtt. A nyárádszentlászlói még őrzi ezt a középkori kialakítást. A szentélyt díszítő freskók is a XV. század emlékei. A templom legnagyobb újkori átépítése az 1660-70-es években volt, amikor elkészültek a hajó mai ablakai, a belső pilaszterek, illetve elbontották a hajót övező támpillérek egy részét.
A templom jelenlegi festett faberendezése XVIII. századi. Faragott sekrestyeajtaját múzeumban őrzik.
A torony alatti boltozott helységben elhelyezkedő kripta a Sigér család temetkezési helye volt. Itt található a fiatalon elhunyt Sigér Mátyás reneszánsz kori sírköve.
Vármegye: Marosszék
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Nyárádszentlászló
Helységnév 2: Sanvasii
Wikipedia
Nyárádszentlászló (románul Sânvăsii): falu a mai Romániában Maros megyében.
A falu Marosvásárhelytől 18 km-re délkeletre a Középső-Nyárádmentén a Nyárád jobb partján a Nyomát-patak torkolatánál fekszik, községközpontjával Nyárádgálfalvával összeépülve.
Látnivalók
Unitárius temploma a 14. században épülhetett gótikus stílusban, valószínűleg a román stílusú templom átalakításával. Freskói 1497-ből valók, 1896-ban tárták fel őket. Tornya is az 1490-es években épült, alatta a Sigér család sírboltja, itt nyugszik Sigér Mátyás fejedelmi kincstárnok is.
http://lexikon.katolikus.hu/N/Ny%C3%A1r%C3%A1dszentl%C3%A1szl%C3%B3.html
Nyárádszentlászló, Szentlászló, v. Maros-Torda vm. (Sânvăsii, Ro.): egykori plébánia az erdélyi egyhm. marosi esp. ker-ében. - Papja 1332: Matthias. A hitújításkor (1556) ref. lett. Sz.B.
Léstyán 2000. I:429.
Nyárádszentlászló (Sânvăsii) falut 1332-ben a pápai tizedjegyzék de Sancto Ladislao néven említi. Az 1567. évi regestrumban már a nép nyelvén jelentkezik: Zent László, 4 kapuval. 1602-ben Szent László formában írják.
1332-ben már plébániatemploma van, papja, Mátyás a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 5 banálist fizet, 1334-ben 7 dénárt, 1335-ben 3 veröczeit. Keletkezési idejét a XIII. század elejére lehet tenni, mert Szent László szentté avatása után (1192) tisztelete nagy lendületet vett Erdélyben.
A templom mai napig megőrzött stílusjegyei is erre a korra utalnak: román és gótikus vegyesen. Keletre néző szentélye törpe dongaboltozattal, köríves diadalívvel s egyetlen déli fekvésű keskeny ablakával román kori. Sokszög záródású szentélye már gótikus. A hajót átalakították. Itt a gótikus jelleg dominál: a nyugati kapu, a sekrestyéből a torony földszinti terébe vezető ajtó, a csúcsíves ablakok esetében.
A torony erős, zömök építmény. Korára enged következtetni az egykori freskómaradványain megörökített két dátum: 1496, 1497.
Balogh J. egy 1816-ból származó feliratot idéz: „Ezen romladozott, minden mennyezet nélkül való templom északi oldala mellett kőből épült torony, kívülről feljáró grádiccsal.” A torony érdekessége, hogy alulról külső bejárata nincs. Régen kődobó résekkel ellátott kőtornáca volt. Bejáratát csigával tették felhúzhatóvá. E védőtorony igazi erődítésritkasága Erdélynek.
Az egykori falfestményekről Benkő Károly tudósít: „hol felszínéről az új mész lepattogzott, helyén régi festések láthatók.
A freskókat utóbb bemeszelték. Nemes Ödön, marosvásárhelyi tanár, 1896-ban másolatot készített róluk. A másolatokat az Erdélyi Múzeum őrzi. Ezek: Krisztus és az apostolok képe, inda- és virágdíszekkel; a szentély boltozatán Krisztus és az evangélisták, a déli falán pedig az apostolok. Kelemen Lajos szerint a freskón szereplő 1616-os dátum utólagos bekarcolás.
Régi muzeális értékű ajtaja, mely a sekrestyéből a torony alatti részbe vezetett, az Erdélyi Múzeumba került. Helyette az eredeti helyén másolat van. Az eredeti hátlapján egy későbbi bevésés látható 1688-ból: „HF [Hic fiut] Stephanus Küs A.D. 1688”.
A torony alatti részen Digér Mátyás sírkövét őrizték meg 1586-ból. Felirata: „Obiit in Domino in Oppido Saxonum. Prazsmár XXIII octob. MDXXCVI. suae aetatis XXI. “ A köriraton kívül többsoros szöveg siratja el az ifjú korai halálát.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000
http://epiteszforum.hu/node/3734
Nyárádszentlászló Marosszék egyik legrégebbi települése, melyet először az 1332. évi pápai tizedjegyzékben említettek. A falu "Nyárád" előnévvel utólag megkülönböztetett nevét a templom védőszentje után Szent László királyról kapta. Marosvásárhelytől közelében, Ákosfalvától keletre a Felső-Nyárád völgyében található.
A településképet uraló középkori templomot egy feltételezhetően 18. századi építésű, ácsszerkezetű kerítés övezi, cseréppel fedett sugaras díszítésű kapuval. Nagyméretű hajójához a nyolcszög három oldalával záródó kisebb szentély csatlakozik keleten. A szentélytől északra áll az egykori sekrestye, melyhez a zömök torony csatlakozik az északi oldalon. A templom hajóját a barokk korban teljesen átalakították. Az északi, és a déli falat három ekkor nyitott, magas és széles, félköríves záródású ablak tagolja. A nyugati homlokzat meredek oromzatban végződik. Az itt nyíló bejárat egy csúcsíves kőkeretes ajtó, mely előtt egy fából készült, nyolc faoszlopon nyugvó, cseréppel fedett portikusz ugrik ki. A bevésett évszám szerint 1724-ben készült.
A mai együttes legkorábbi része a hajótól méretében és kialakításában is különböző kisméretű szentély, amelyhez a jóval nagyobb méretű későgótikus hajót és a tornyot toldották. Korát a nyugati ajtó helyzetének falkutatásos vizsgálata tisztázhatja. A hajó falait belül oszlopszékre támaszkodó, kettőzött pilaszterek tagolják, a nyugati végén orgonakarzat áll, rajta a Szabó János orgonaépítő mester által 1841-ben készített oszlopos-timpanonos architektúrájú orgonával. Az orgona felirata árulja el a megrendelő kilétét: Szentelé Isten dicséretére és / Familiája díszes emlékezetére / Sárosi Klára / MDCCCXLI.
A hajó és szentély találkozásánál áll a falazott mellvédű szószék, 1784-ben készített díszes koronával. A templom egykor gazdagon festett berendezéssel rendelkezett, amely mai töredékesen fennmaradt formájában is a környék jelentős festett faemlékei közé tartozik. A két sorba rendezett 18. század végi padok mellvédjein több helyen kivehetőek az egykori festés nyomai. A szószékkorona mellett a faberendezés fontos darabjai a szintén 1784-es úrasztala és a templomhajó déli oldalán található festett mellvédű pad. Utóbbi előlapját három mezőre tagolták, a két szélsőn egy-egy virágmotívum látható, a középsőn pedig egy címer a a következő felirattal: PASTOR STEPHANUS DALNAKI SENIOR DIOECES EOS[dem] RECTOR M[A]RT[inus] GAL. A mellvéd belső oldalán van egy vaskos vonallal feketére festett évszám: 1694. Az eredeti vasalatát őrző, egyszerű ácsszerkezetű nyugati ajtószárny szélén felirat utal korára: IOHANNES / SZOMBATFFAL / Vi A D 1688.
A szentélyből egy egyszerűbb kiképzésű egyeneszáródású ajtón át közelíthető meg a sekrestye, utóbbiból élszedett, csúcsíves kő ajtókeret nyílik a toronyaljba. Itt maradt fenn a középkori berendezés egyik jelentős darabja, egy középkori ajtószárny, melyet jelenleg a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban őriznek. A toronyalj másik jelentős emléke a környéken kiterjedt birtokokkal rendelkező Sügér János körirattal ellátott címeres későreneszánsz sírkőlapja.
A bedeszkázott harangszinttel ellátott zsindelyes sisakú toronyban egy gótikus minuszkulás feliratú 1498-ban öntött harang található.
http://www.patrihun.hu/pages.php?c=hu&Id=3000-00000139-00000233-00000000
A település a Nyárád alsó folyása mentén, Marosvásárhelytől 20 km-re fekszik. A falut az 1332-es pápai tizedjegyzék Ladislao néven említi. A hagyomány szerint Szent László király egy vadászat alkalmával azon a dombon pihent meg és állított sátrat, ahol most a templom áll.
A templom öt egységből épül. A hajó keleti végéhez a nyolcszög három oldalával záródó szentély illeszkedikdik, melynek északi oldalán sekrestye, majd az ahhoz közvetlenül kapcsolódó trapéz alaprajzú harangtorony áll. A hajó nyugati falához falazott alapú fa portikuszt építettek. A hajót kazettás síkmennyezet borítja, festetlen kazettákkal és festett profilos osztólécekkel. Hosszfalait négy-négy magas lábazatú, párkányfejezetes pilaszterpár tagolja. A nyugati hajófalhoz fa orgonakarzat simul. A tér északkeleti sarkában nyolcszögletű falazott szószék áll. Félköríves diadalív vezet a szentélybe, melyet cikkelyekkel záródó dongaboltozat fed. Dongaboltozatú a sekrestye és a torony alsó szintje is. A torony felső szintje fa szerkezetű, négyzet majd nyolcszög alaprajzú toronysisak zárja. A templomhajó nyugati sarkainál háromlépcsős, a szentély déli sarkainál egylépcsős támpillérek állnak. A hajó északi és déli falán három-három széles, félköríves záródású ablak nyílik, az egyetlen, keleti szentélyablak kisméretű, rézsűs, szintúgy félköríves. A harangtorony földszintjének tengelyében csúcsíves résablak van. A hajó magas háromszöges oromzatú nyugati homlokzatának tengelyében nyílik a templom csúcsíves záródású kőkeretes kapuja. A torony felső szintjére keskeny, zsindellyel fedett meredek lépcső vezet, a földszintről belső feljárat nincs a haranghoz. A toronyemelet középtengelyében két, szorosan egymás mellé helyezett félköríves záródású zsalus hangablak nyílik.
A templom a XIV. század első felében épült. A torony a XV. század legvégére datálható, harangfeliratán az 1498-as évszám olvasható. Bizonyos források szerint a fából készült felső toronyszint általánosan jellemző volt az erdélyi falusi templomokra a XVIII. századi tömeges barokk átakalítások előtt. A nyárádszentlászlói még őrzi ezt a középkori kialakítást. A szentélyt díszítő freskók is a XV. század emlékei. A templom legnagyobb újkori átépítése az 1660-70-es években volt, amikor elkészültek a hajó mai ablakai, a belső pilaszterek, illetve elbontották a hajót övező támpillérek egy részét.
A templom jelenlegi festett faberendezése XVIII. századi. Faragott sekrestyeajtaját múzeumban őrzik.
A torony alatti boltozott helységben elhelyezkedő kripta a Sigér család temetkezési helye volt. Itt található a fiatalon elhunyt Sigér Mátyás reneszánsz kori sírköve.
Prázsmár, Brassó megye
Prejmer, judetul Brasov
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?, http://hu.wikipedia.org/wiki/Pr%C3%A1zsm%C3%A1r, http://www.erdely-szep.hu/Prazsmar/index.html
Prázsmár (románul Prejmer, németül
Tartlau, szászul Tuartlen) falu Romániában,
Erdélyben,
Brassó megyében, a Barcaságban. Brassótól
17 km-re északkeletre fekszik.
templom
Vármegye: Brassó
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Prázsmár
Helységnév 2: Prejmer
Helységnév 3: Tartlau
Brassótól ÉK-re 20 km-re, a Tatrang folyóhoz közel fekszik Prázsmár (Tartlau, Prejmer) község. Főterén található a szász evangélikus erődtemplom, amely a hermányi mellett a Barcaság másik legmonumentálisabb erőssége. Sorsa hasonló Hermányéhoz, közel lévén Erdély határához, az Ósánci-szoroson és a Bodzai-szoroson betörő ellenség mindig beléjük ütközött.
Prázsmár első ismert birtokosa Prázsmári Theel fia Ditricus, akinek IV. Béla adományozta a települést 1235-ben, a szomszédos falvakkal együtt. A Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomát 1240-ben említi oklevél. A helység (Nagy) Lajos király 1377-ki adománylevelében Tortaleu néven fordul elő. Prázsmár 1454-ben lett mezőváros, Mátyás király 1471. márc. 10-én kiadott adománylevele is így említi.
A helység templomát a török terjeszkedésének hatására a 15. században vették körül védőfallal, és erősítették meg bástyákkal. 1515-ben Szapolyai János erősíttette meg falait, 1529-ben István vajda, majd Rareş Péter moldvai vajda vette ostrom alá, és gyújtotta fel a várost. Mihály vajda 1599. október 17-én vonult be Erdélybe, és második táborhelye Prázsmáron volt. A szászok meghódoltak előtte, ennek ellenére katonái felgyújtották a települést. Három évvel később, Mihály vajda legyőzése után a várost Basta hadai dúlták fel. 1661-ben Ali pasa dúlta a környéket és 80 prázsmári lakost hurcolt el. 1704-ben a kurucok pusztították el a templomerődöt, ők 60 lakost vittek el rabságba. Az 1767. évi tűzvészben a város 200 háza leégett. 1848. dec. 5-én a császári csapatok által megszállt Prázsmárt a háromszéki székelyek foglalták el harc nélkül, mert közeledtükre az osztrákok elmenekültek. A templomerődöt 1970-ben restaurálták.
A 13. századi eredetű templomot a 15. században átalakították. A keresztházas, ciszterci típusú épület falait alig változtatták: csupán a hajók és a szentély találkozása fölé került egy nyolcszögletes, gúlasisakos torony, a szentély északi és déli falához pedig egy-egy keresztboltozatos kápolna épült. A templom főbejárata a Ny-i oldalon, míg mellékkapuja az északi kereszthajó záródásának középső részén található. Szent Kereszt-oltára 1450 körül készült, stallumát a rajta lévő felirat szerint 1526-ban faragták.
A templomot megközelítően kör alaprajzú kettős védőfal övezi. Külső védőfala nagyrészt megsemmisült, és csak alapfalainak egy része maradt meg. Bejárata a déli oldalon van, melyet egy sokszögű, kiugró tornyos, és egy védőpártázattal ellátott elővédőmű erősített. Ehhez csak az övező mély és széles vizesárkon átvezető cölöphídon lehetett eljutni, melynek végén felvonóhíd volt. A vizesárokba a környező források vizeit vezették. A felvonóhíd az árokkal együtt már eltűnt, helyét a 19. században épített oszlopcsarnokos folyosó foglalja el. Bejáratként alagútszerűen kiképzett kapuvédőművet építettek, amelyet öt helyen is elzárhattak tölgyfa kapukkal. A ma is meglévő nagyméretű kapubástya alatt még megvan az alagútrendszer folyosója, melynek közepe táján a leereszthető védőrács eredeti helyén található.
A templomerődön belül az elő- és a belső udvar védőfalához két-három emelet magasságban összesen 275 kamra épült, az ezek előtt végigfutó, fából készült nyílt folyosókkal, a hozzájuk felvezető karfás lépcsőkkel. Ezekben a kamrákban nemcsak tulajdonosaik találtak menedéket, hanem itt helyezték el értékeiket, élelmiszereiket is. A kamrák ma is teljes épségükben állnak.
Egykor magát a települést is fal vette körül, melynek öt kapuja volt.
Források:
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok. Bp. 1987. 129-133.
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák Kalauza III. Bp. 1983. 523-524.
Szentpétery Tibor – Kerny Terézia: Az Olttól a Küküllőig. Bp. 1990. 134.
templom
Vármegye: Brassó
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Prázsmár
Helységnév 2: Prejmer
Helységnév 3: Tartlau
Brassótól ÉK-re 20 km-re, a Tatrang folyóhoz közel fekszik Prázsmár (Tartlau, Prejmer) község. Főterén található a szász evangélikus erődtemplom, amely a hermányi mellett a Barcaság másik legmonumentálisabb erőssége. Sorsa hasonló Hermányéhoz, közel lévén Erdély határához, az Ósánci-szoroson és a Bodzai-szoroson betörő ellenség mindig beléjük ütközött.
Prázsmár első ismert birtokosa Prázsmári Theel fia Ditricus, akinek IV. Béla adományozta a települést 1235-ben, a szomszédos falvakkal együtt. A Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomát 1240-ben említi oklevél. A helység (Nagy) Lajos király 1377-ki adománylevelében Tortaleu néven fordul elő. Prázsmár 1454-ben lett mezőváros, Mátyás király 1471. márc. 10-én kiadott adománylevele is így említi.
A helység templomát a török terjeszkedésének hatására a 15. században vették körül védőfallal, és erősítették meg bástyákkal. 1515-ben Szapolyai János erősíttette meg falait, 1529-ben István vajda, majd Rareş Péter moldvai vajda vette ostrom alá, és gyújtotta fel a várost. Mihály vajda 1599. október 17-én vonult be Erdélybe, és második táborhelye Prázsmáron volt. A szászok meghódoltak előtte, ennek ellenére katonái felgyújtották a települést. Három évvel később, Mihály vajda legyőzése után a várost Basta hadai dúlták fel. 1661-ben Ali pasa dúlta a környéket és 80 prázsmári lakost hurcolt el. 1704-ben a kurucok pusztították el a templomerődöt, ők 60 lakost vittek el rabságba. Az 1767. évi tűzvészben a város 200 háza leégett. 1848. dec. 5-én a császári csapatok által megszállt Prázsmárt a háromszéki székelyek foglalták el harc nélkül, mert közeledtükre az osztrákok elmenekültek. A templomerődöt 1970-ben restaurálták.
A 13. századi eredetű templomot a 15. században átalakították. A keresztházas, ciszterci típusú épület falait alig változtatták: csupán a hajók és a szentély találkozása fölé került egy nyolcszögletes, gúlasisakos torony, a szentély északi és déli falához pedig egy-egy keresztboltozatos kápolna épült. A templom főbejárata a Ny-i oldalon, míg mellékkapuja az északi kereszthajó záródásának középső részén található. Szent Kereszt-oltára 1450 körül készült, stallumát a rajta lévő felirat szerint 1526-ban faragták.
A templomot megközelítően kör alaprajzú kettős védőfal övezi. Külső védőfala nagyrészt megsemmisült, és csak alapfalainak egy része maradt meg. Bejárata a déli oldalon van, melyet egy sokszögű, kiugró tornyos, és egy védőpártázattal ellátott elővédőmű erősített. Ehhez csak az övező mély és széles vizesárkon átvezető cölöphídon lehetett eljutni, melynek végén felvonóhíd volt. A vizesárokba a környező források vizeit vezették. A felvonóhíd az árokkal együtt már eltűnt, helyét a 19. században épített oszlopcsarnokos folyosó foglalja el. Bejáratként alagútszerűen kiképzett kapuvédőművet építettek, amelyet öt helyen is elzárhattak tölgyfa kapukkal. A ma is meglévő nagyméretű kapubástya alatt még megvan az alagútrendszer folyosója, melynek közepe táján a leereszthető védőrács eredeti helyén található.
A templomerődön belül az elő- és a belső udvar védőfalához két-három emelet magasságban összesen 275 kamra épült, az ezek előtt végigfutó, fából készült nyílt folyosókkal, a hozzájuk felvezető karfás lépcsőkkel. Ezekben a kamrákban nemcsak tulajdonosaik találtak menedéket, hanem itt helyezték el értékeiket, élelmiszereiket is. A kamrák ma is teljes épségükben állnak.
Egykor magát a települést is fal vette körül, melynek öt kapuja volt.
Források:
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok. Bp. 1987. 129-133.
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák Kalauza III. Bp. 1983. 523-524.
Szentpétery Tibor – Kerny Terézia: Az Olttól a Küküllőig. Bp. 1990. 134.
Segesvár, Maros megye, evangélikus templom. A középkori város és falai.
Sighișoara, județul Mureș, biserica evangelică. Orașul medieval și zidurile sale.
Forrás: Wikipédia
Segesvár (románul Sighişoara, németül Schäßburg, latinul Stenarum, erdélyi szász nyelven Schäsbrich) municípium Romániában Maros megyében. Szász szék központja, majd Nagy-Küküllő vármegye székhelye volt.
1141 és 1161 között II. Géza szászokat telepített ide. A szász szék központja lett, favárát 1191-ben kezdték el építeni. Ez a tatárjáráskor elpusztult, majd ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan épült be a Várhegy felső része. A vártemplomot egy 12. századi kápolna helyén kezdték el építeni 1350-ben, de 1428 és 1488 között átépítették. Várát 1438-ban a törökök feldúlták, de a 16. században helyreállították.1544-ben a város protestáns hitre tért. 1706-ban Pekry Lőrinc kurucai foglalták el és rombolták le, ekkor pusztult el a 14 bástyából 5 és maradt 9.
Látnivalók: Csizmadia-torony (1681), Evangélikus vártemplom német nevén Bergkirche. Az építését 1350-ben kezdték, majd 1429-1488 között átépítették. A Segesvári hegyi templom 1345 és 1525 között épült. Az 1991-1999 közötti restaurálásért és tartószerkezetének megerősítéséért Europa Nostra-díjjal tüntették ki, Kolostortemplom: 1484-1515 között épült, a 13. századi domonkosrendi kolostor helyén. A templomban található egy 1440-ben készített bronz keresztelőmedence, egy 13. századbeli, 35 darabból álló keleti szőnyeggyűjtemény, és egy 1680-ban készített barokk oltár, Kovács-torony (1631), Óratorony: A vár főbejárata, a középkori városi tanács székhelye. A többi toronytól eltérően nem a céhek védték, hanem a városi katonaság. Eredetileg a 14. században épült; az 1677-ben az előző évi tűzvész következtében újjáépítették. A tető színes cserepei az 1897-es restaurálás alkalmával kerültek a helyükre. Az órát Johann Kirschel készítette 1648-ban. A toronyban jelenleg múzeum található, Szabó-torony (14. század), Szűcs-torony, Timár-torony, Vár: Első említése 1280-ban történt. A város központja a várfalakkal, tornyokkal erődített Várhegyen volt. Eredetileg a fal 4 méter magas és 930 méter hosszú volt, ezt az évszázadok alatt folyamatosan magasították, bővítették. A vár ma is lakott. A 14 tornyból 9 mai is áll, a borbélyok, a lakatosok, takácsok és a kádárok tornyai már nem léteznek.
Segesvár, domonkos templom
Sighisoara, biserica dominicana
Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13. században, http://www.rejtekhely.ro/modules.php?spgmGal=RH0429&name=News&file=article&sid=429, http://www.cetatea-sighisoara.com/hu/biserica.manastirii.html, http://www.epa.hu/00900/00979/00307/pdf/009.pdf, http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf5287.pdf
A domonkosok a tatárjárás után
telepednek le Segesváron. 1298-ban Basilis, jeruzsálemi örmény püspök és
társai búcsút engedélyeznek a domonkosok temploma javára. A domonkosok
templomáról 1300-ból is van oklevél. 1440-ben Conrad de Wissensche a
segesvári perjel. 1455-ben László király a segesvári domonkos kolostor
mellett álló üres házat a domonkosoknak adományozza. 1498-ban bethleni
Bethlen Miklós a domonkos templom Szentkereszt oltárának kelyhet és
keresztet adományoz, valamint egyházi ruhákat, 1499-ben pedig halastavat
és 3 telket. 1520-ban a fent említett Ewylis András plébános
végrendeletileg egy halastavat és kaszálót hagyományoz a domonkos
kolostorra, hogy érte hetenként egy szentmisét mondjanak. 1505-ben
Antonius Polnár velencei bársony miseruhákat, 1521-ben pedig Kenderiyis
János velencei bíborruhát adományoz a domonkosoknak. 1526-ban Fr.
Antonius Fabri domonkos a rend generálisa és Petrus Rupensis a perjel.
Õk rejtik el 1529-ben azt az 54 oldalas füzetet, amelyben az erdélyi
kolostorokról és a rend tagjairól adnak kimutatást. A domonkosok ma is
álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot
feltételez, amelynek építése az 1298. évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
A második domonkos templom a gótikus kor alkotása (1492–1515 között). Szárnyas oltárát a segesvári múzeum őrzi. Mivel képein Szent Márton legendáját örökíti meg, Szent Márton-oltára néven ismerik. Helyet kapott Szent Domokos és több más szent képe is. 1513–1520 között készült. 1676-ban tűzvész pusztítja. újításakor a hajó sík mennyezetet, szentélye pedig keresztboltozatot kap. A templomban ma is látható a szent kereszt oltára. Képei: Keresztrefeszítés (olajfestmény); Sírbatétel (olaj); a predellán Utolsó vacsora. Szobrai: Péter és Pál, a diadalmas Krisztus. A templomot a XVII. században átalakítják, ekkor kapja az új szent kereszt oltárt. A kolostort a reformáció után lebontják. Bronz keresztelőmedencéje 1440-ben készült, Jakab bronzöntő mester műve. A templomot a XVIII. század végéig csak temetkezésre használták, istentiszteletre meg azután.
http://www.epa.hu/00900/00979/00307/pdf/009.pdf
A 13. század óta, az egész középkoron át fennálló és működő
Szűz Mária szerzeteskolostort 1545 után hagyták el a domonkosok. A templomot a lutheránusok vették át, a kolostor pedig a városi tanács kezelésébe ment át. A ma is álló (evangélikus) templom, bár az idők folyamán többször átépítési és javítási munkálatok folytak benne, még jól őrzi középkori stílusjegyeit. A domonkos barátok temploma és kolostora a Vár keleti oldalán feküdt, a várfal és az Óratorony közelében. A jelenlegi templom a 15. század végi és 16. század eleji építkezések, illetve a 18. század végi átépítések eredménye. A hajó négy, nyújtott szentélye két boltszakaszból áll, a kettő találkozásánál szentélyrekesztő húzódott. A szentély poligonális (8/5) apszissal zárul. A templom megszenvedte az 1676-os nagy tűzvészt, főleg a hajó boltozata sérült meg. Az 1680–1682 között történt újjáépítés során a hajó boltozatát barokk stílusban átépítették (jezsuita hatás érezhető). Ekkor a templombelső is jelentős barokk változásokon esett át. A kolostor a templom északi oldalához csatlakozott. Ennek mindössze a templomhoz közvetlenül kapcsolódó részei maradtak meg, elsősorban a sekrestye és a mellette fekvő helyiség, mindkettő késő gótikus boltozattal. A 16. század elején bővítési munkálatokon átesett kolostorról feltételezhető, hogy, akárcsak a templom, megsérült az 1676-os tűzvész alatt. A konvent épületét 1886-ban bontották le.18 Következésképpen a segesvári Szűz Mária domonkos templom (átépítve) és kolostor (kérdéses, hogy milyen állapotban) Bartók idejében még állt.
Léstyán Ferenc, Erdély megszentelt ...
A domonkosok a tatárjárás után telepednek le Segesváron. 1298-ban Basilis, jeruzsálemi örmény püspök és társai búcsút engedélyeznek a domonkosok temploma javára. (Urkundenbuch. I. 210.) A domonkosok templomáról 1300-ból is van oklevél. (Szeredai: Notitia veteris et novi capituli eccl. Albensi Transilvaniae. 19.) 1440-ben Conrad de Wissensche a segesvári perjel. (Urkundenbuch. V. 62.)
1455-ben László király a segesvári domonkos kolostor mellett álló üres házat a domonkosoknak adományozza. (Urkundenbuch. V. 480.)
1498-ban bethleni Bethlen Miklós a domonkos templom Szentkereszt oltárának kelyhet és keresztet adományoz, valamint egyházi ruhákat (Balogh J.: Az erd. renaissance. 174.), 1499-ben pedig halastavat és 3 telket.
1520-ban a fent említett Ewylis András plébános végrendeletileg egy halastavat és kaszálót hagyományoz a domonkos kolostorra, hogy érte hetenként egy szentmisét mondjanak. (Az Oltár. III. 291.) 1505-ben Antonius Polnár velencei bársony miseruhákat. (Balogh J.: i.m. 196.), 1521-ben pedig Kenderiyis János velencei bíborruhát adományoz a domonkosoknak. (Balogh J.: i.m. 67.)
1526-ban Fr. Antonius Fabri domonkos a rend generálisa és Petrus Rupensis a perjel. (Balogh J.: i.m. 345.) Ők rejtik el 1529-ben azt az 54 oldalas füzetet, amelyben az erdélyi kolostorokról és a rend tagjairól adnak kimutatást. (Schematismus. 1882. 81.)
A domonkosok ma is álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot feltételez, amelynek építése az 1298. évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
A második domonkos templom a gótikus kor alkotása (1492–1515 között). Szárnyas oltárát a segesvári múzeum őrzi. Mivel képein Szent Márton legendáját örökíti meg, Szent Márton-oltára néven ismerik. Helyet kapott Szent Domokos és több más szent képe is. 1513–1520 között készült.
1676-ban tűzvész pusztítja. Újításakor a hajó sík mennyezetet, szentélye pedig keresztboltozatot kap. A templomban ma is látható a szent kereszt oltára. Képei: Keresztrefeszítés (olajfestmény); Sírbatétel (olaj); a predellán Utolsó vacsora. Szobrai: Péter és Pál, a diadalmas Krisztus. A templomot a XVII. században átalakítják, ekkor kapja az új szent kereszt oltárt. (Roth: i.m. 135, 147.; Bíró: Erdély művészete. 44.)
A kolostort a reformáció után lebontják.
Bronz keresztelőmedencéje 1440-ben készült, Jakab bronzöntő mester műve. (Kelemen Emlékkönyv. 261.): „sub anno dni mcccc x L” (Szeghalmi, in: Az EME évkönyve. 190.) A templomot a XVIII. század végéig csak temetkezésre használták, istentiszteletre meg azután.
A második domonkos templom a gótikus kor alkotása (1492–1515 között). Szárnyas oltárát a segesvári múzeum őrzi. Mivel képein Szent Márton legendáját örökíti meg, Szent Márton-oltára néven ismerik. Helyet kapott Szent Domokos és több más szent képe is. 1513–1520 között készült. 1676-ban tűzvész pusztítja. újításakor a hajó sík mennyezetet, szentélye pedig keresztboltozatot kap. A templomban ma is látható a szent kereszt oltára. Képei: Keresztrefeszítés (olajfestmény); Sírbatétel (olaj); a predellán Utolsó vacsora. Szobrai: Péter és Pál, a diadalmas Krisztus. A templomot a XVII. században átalakítják, ekkor kapja az új szent kereszt oltárt. A kolostort a reformáció után lebontják. Bronz keresztelőmedencéje 1440-ben készült, Jakab bronzöntő mester műve. A templomot a XVIII. század végéig csak temetkezésre használták, istentiszteletre meg azután.
http://www.epa.hu/00900/00979/00307/pdf/009.pdf
A 13. század óta, az egész középkoron át fennálló és működő
Szűz Mária szerzeteskolostort 1545 után hagyták el a domonkosok. A templomot a lutheránusok vették át, a kolostor pedig a városi tanács kezelésébe ment át. A ma is álló (evangélikus) templom, bár az idők folyamán többször átépítési és javítási munkálatok folytak benne, még jól őrzi középkori stílusjegyeit. A domonkos barátok temploma és kolostora a Vár keleti oldalán feküdt, a várfal és az Óratorony közelében. A jelenlegi templom a 15. század végi és 16. század eleji építkezések, illetve a 18. század végi átépítések eredménye. A hajó négy, nyújtott szentélye két boltszakaszból áll, a kettő találkozásánál szentélyrekesztő húzódott. A szentély poligonális (8/5) apszissal zárul. A templom megszenvedte az 1676-os nagy tűzvészt, főleg a hajó boltozata sérült meg. Az 1680–1682 között történt újjáépítés során a hajó boltozatát barokk stílusban átépítették (jezsuita hatás érezhető). Ekkor a templombelső is jelentős barokk változásokon esett át. A kolostor a templom északi oldalához csatlakozott. Ennek mindössze a templomhoz közvetlenül kapcsolódó részei maradtak meg, elsősorban a sekrestye és a mellette fekvő helyiség, mindkettő késő gótikus boltozattal. A 16. század elején bővítési munkálatokon átesett kolostorról feltételezhető, hogy, akárcsak a templom, megsérült az 1676-os tűzvész alatt. A konvent épületét 1886-ban bontották le.18 Következésképpen a segesvári Szűz Mária domonkos templom (átépítve) és kolostor (kérdéses, hogy milyen állapotban) Bartók idejében még állt.
Léstyán Ferenc, Erdély megszentelt ...
A domonkosok a tatárjárás után telepednek le Segesváron. 1298-ban Basilis, jeruzsálemi örmény püspök és társai búcsút engedélyeznek a domonkosok temploma javára. (Urkundenbuch. I. 210.) A domonkosok templomáról 1300-ból is van oklevél. (Szeredai: Notitia veteris et novi capituli eccl. Albensi Transilvaniae. 19.) 1440-ben Conrad de Wissensche a segesvári perjel. (Urkundenbuch. V. 62.)
1455-ben László király a segesvári domonkos kolostor mellett álló üres házat a domonkosoknak adományozza. (Urkundenbuch. V. 480.)
1498-ban bethleni Bethlen Miklós a domonkos templom Szentkereszt oltárának kelyhet és keresztet adományoz, valamint egyházi ruhákat (Balogh J.: Az erd. renaissance. 174.), 1499-ben pedig halastavat és 3 telket.
1520-ban a fent említett Ewylis András plébános végrendeletileg egy halastavat és kaszálót hagyományoz a domonkos kolostorra, hogy érte hetenként egy szentmisét mondjanak. (Az Oltár. III. 291.) 1505-ben Antonius Polnár velencei bársony miseruhákat. (Balogh J.: i.m. 196.), 1521-ben pedig Kenderiyis János velencei bíborruhát adományoz a domonkosoknak. (Balogh J.: i.m. 67.)
1526-ban Fr. Antonius Fabri domonkos a rend generálisa és Petrus Rupensis a perjel. (Balogh J.: i.m. 345.) Ők rejtik el 1529-ben azt az 54 oldalas füzetet, amelyben az erdélyi kolostorokról és a rend tagjairól adnak kimutatást. (Schematismus. 1882. 81.)
A domonkosok ma is álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot feltételez, amelynek építése az 1298. évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
A második domonkos templom a gótikus kor alkotása (1492–1515 között). Szárnyas oltárát a segesvári múzeum őrzi. Mivel képein Szent Márton legendáját örökíti meg, Szent Márton-oltára néven ismerik. Helyet kapott Szent Domokos és több más szent képe is. 1513–1520 között készült.
1676-ban tűzvész pusztítja. Újításakor a hajó sík mennyezetet, szentélye pedig keresztboltozatot kap. A templomban ma is látható a szent kereszt oltára. Képei: Keresztrefeszítés (olajfestmény); Sírbatétel (olaj); a predellán Utolsó vacsora. Szobrai: Péter és Pál, a diadalmas Krisztus. A templomot a XVII. században átalakítják, ekkor kapja az új szent kereszt oltárt. (Roth: i.m. 135, 147.; Bíró: Erdély művészete. 44.)
A kolostort a reformáció után lebontják.
Bronz keresztelőmedencéje 1440-ben készült, Jakab bronzöntő mester műve. (Kelemen Emlékkönyv. 261.): „sub anno dni mcccc x L” (Szeghalmi, in: Az EME évkönyve. 190.) A templomot a XVIII. század végéig csak temetkezésre használták, istentiszteletre meg azután.
Sepsikőröspatak, Kovászna megye
Valea Crisului, judetul Covasna
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sepsik%C5%91r%C3%B6spatak
Sepsiköröspatak (románul
Valea Crişului) falu Romániában
Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgytől 10 km-re északkeletre a
Körös-patak völgyében. Kálnok
tartozik hozzá. Római katolikus
temploma a 14. században épült, 1788-ban
javították, majd 1859 és 1869 között csaknem teljesen újjáépítették.
1890-ben 14. századi freskókat
fedeztek fel falain, a 12 apostolt
ábrázolja (?). A Királyok imádása jelenet a javítások során megsemisült.
Későbarokk, messzire ellátszó harangtornyában egy 1512-ben készült 3
mázsás harang van.
Szászfehéregyháza, Brassó megye
Viscri, judetul Brasov
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1szfeh%C3%A9regyh%C3%A1za, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://szaszandras.info/ajanlo/muemlekek/szaszfeheregyhaza.html
Szászfehéregyháza (románul
Viscri, németül Deutsch-Weisskirch) falu Romániában,
Brassó megyében. Segesvártól
42 km-re délkeletre fekszik, Szászbudához
tartozik, melytől 7 km-re délkeletre van. é. sz. 46° 2′ 60″, k. h.
25° 4′ 60″
Vármegye: Nagy-Küküllő
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Szászfehéregyháza
Helységnév 2: Viscri
Helységnév 3: Deutsch-Weisskirchen
Az Oltmelléki hegysor K-i részében, a Székely (Zekel)-patak mellett fekszik Szászfehéregyháza falu. A falu melletti dombon álló gótikus stílusú szász evangélikus erődtemplomot a XV. században építették egy román kori (XII. századi), már a szászok betelepedése előtt itt állt (vagyis: magyar) félköríves szentélyzáródású templom helyébe, illetve meglévő falainak felhasználásával. A régi szentélyt ekkor meghosszabbították, a belül félköríves, kívül a nyolcszög három oldalával záródó kórust támpillérekkel erősítették. A hajó nyugati homlokzata elé hatalmas, masszív torony épült, ennek tetőzete alatt későbbi, XVI. századi építésű faerkély (vívófolyosó) vonul körbe. A hajót, annak nyugat irányú meghosszabbítása révén összekapcsolták a toronnyal. A templomot ovális alakban vívófolyosós magas védőfal veszi körbe (a vívófolyosók alatt kaptak helyet a szász erődítményekben oly gyakori kamrák), ezt négy négyszög alapú külső torony (melyek közül a déli és a keleti torony részben lakóépületté lett átalakítva) és a délkeleti oldalon egy 1650-ben épült kaputorony erősíti. Valamennyi torony vívófolyosós. Az erődtemplomot kisebb-nagyobb megszakításokkal egy további külső (alacsonyabb) falgyűrű övezi. Figyelemre méltók a templombelső - valószínűleg 1724-ből való - festett karzattáblái, valamint a karzat alatti padok mellvédtáblái és a szószék festett díszítményei is.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Eredetileg székely, majd évszázadokig szász, napjainkban már zömében román ajkú település Szászbudától mintegy hét kilométerre, délnyugatra. Német neve: Deutsch-Weisskirch. Feltehetően ebből alakult ki a jelenlegi román Viscri elnevezés.
A forgalmas utaktól meglehetősen távol eső, a szászföldi dombok közt megbúvó falu két irányból: a már említett Szászbuda (Bunesti), illetve a Kőhalommal szomszédos Garat (Dácia) nevű település felől közelíthető meg. Mindkét irányból tengelytörő, rossz útra számítsanak.
A keletebbre húzódó kézdi székelyek helyére a 13. században betelepülő szászok, a székely elődök egykori kápolnájából alakították ki a mai impozáns erődtemplom ősét. A fehérre meszelt (innen a neve), faerkélyes tornyokkal erősített várfallal körbevett templom egyik legszebb ilyen jellegű építménye Erdélynek. Különleges szépségének a Nyugat-európai turisták körében is egyre nagyobb a híre. Mi több, egyre több francia és német filmkészítő stáb is a szászfehéregyházi erődtemplomot választja reklám- vagy történelmi jellegű filmjének forgatási helyszínéül.
A középkori hangulatot árasztó épületegyüttes híre Angliába is eljutott. Mindenesetre 1998-as erdélyi körútja során Károly, angol trónörökös is felkereste. A szászfehéregyházi erődtemplom az UNESCO védelme alatt áll.
Vármegye: Nagy-Küküllő
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Szászfehéregyháza
Helységnév 2: Viscri
Helységnév 3: Deutsch-Weisskirchen
Az Oltmelléki hegysor K-i részében, a Székely (Zekel)-patak mellett fekszik Szászfehéregyháza falu. A falu melletti dombon álló gótikus stílusú szász evangélikus erődtemplomot a XV. században építették egy román kori (XII. századi), már a szászok betelepedése előtt itt állt (vagyis: magyar) félköríves szentélyzáródású templom helyébe, illetve meglévő falainak felhasználásával. A régi szentélyt ekkor meghosszabbították, a belül félköríves, kívül a nyolcszög három oldalával záródó kórust támpillérekkel erősítették. A hajó nyugati homlokzata elé hatalmas, masszív torony épült, ennek tetőzete alatt későbbi, XVI. századi építésű faerkély (vívófolyosó) vonul körbe. A hajót, annak nyugat irányú meghosszabbítása révén összekapcsolták a toronnyal. A templomot ovális alakban vívófolyosós magas védőfal veszi körbe (a vívófolyosók alatt kaptak helyet a szász erődítményekben oly gyakori kamrák), ezt négy négyszög alapú külső torony (melyek közül a déli és a keleti torony részben lakóépületté lett átalakítva) és a délkeleti oldalon egy 1650-ben épült kaputorony erősíti. Valamennyi torony vívófolyosós. Az erődtemplomot kisebb-nagyobb megszakításokkal egy további külső (alacsonyabb) falgyűrű övezi. Figyelemre méltók a templombelső - valószínűleg 1724-ből való - festett karzattáblái, valamint a karzat alatti padok mellvédtáblái és a szószék festett díszítményei is.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Eredetileg székely, majd évszázadokig szász, napjainkban már zömében román ajkú település Szászbudától mintegy hét kilométerre, délnyugatra. Német neve: Deutsch-Weisskirch. Feltehetően ebből alakult ki a jelenlegi román Viscri elnevezés.
A forgalmas utaktól meglehetősen távol eső, a szászföldi dombok közt megbúvó falu két irányból: a már említett Szászbuda (Bunesti), illetve a Kőhalommal szomszédos Garat (Dácia) nevű település felől közelíthető meg. Mindkét irányból tengelytörő, rossz útra számítsanak.
A keletebbre húzódó kézdi székelyek helyére a 13. században betelepülő szászok, a székely elődök egykori kápolnájából alakították ki a mai impozáns erődtemplom ősét. A fehérre meszelt (innen a neve), faerkélyes tornyokkal erősített várfallal körbevett templom egyik legszebb ilyen jellegű építménye Erdélynek. Különleges szépségének a Nyugat-európai turisták körében is egyre nagyobb a híre. Mi több, egyre több francia és német filmkészítő stáb is a szászfehéregyházi erődtemplomot választja reklám- vagy történelmi jellegű filmjének forgatási helyszínéül.
A középkori hangulatot árasztó épületegyüttes híre Angliába is eljutott. Mindenesetre 1998-as erdélyi körútja során Károly, angol trónörökös is felkereste. A szászfehéregyházi erődtemplom az UNESCO védelme alatt áll.
Szászlekence, Beszterce-Naszód megye
Lechinta, judetul Bistrita Nasaud
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://www.flickr.com/photos/23281780@N07/2997343690/
templom
Vármegye: Beszterce-Naszód
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Szászlekence
Helységnév 2: Lechinţa
Helységnév 3: Lechnitz
Szászlekence (Lechnitz, Lechinţa) a Mezőség É-i felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Lekence (Kecsedi) patak mellett fekszik.
1285-ben Lekicencha néven jelentkezik az okiratokban. 1333-ban Lekenche, 1356-ban Lekence, 1430-ban Lekencze formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, papja, János az 1333–1335-ös évekre a pápai tizedjegyzék szerint 24 garast, majd 5 lotó ezüstöt fizet. Már előbb, 1306-ban említik a plébániát. 1380-ban Balázs, 1434-ben a plébános Petrus Norwak, fehérvári kanonok, dr. iuris, 1452-ben Ágoston a plébános, a káplán pedig Tamás. Az 1452-es oklevélből kitűnik, hogy a templom Szent Bertalan tiszteletére volt szentelve. Az oklevél arról szól, hogy elloptak a sekrestyéből két kelyhet és egy kis keresztet. 1454-65-ben Christian Pomarius a plébános.
A templom jelentős részben román kori. Erről tanúskodik a nyugati kapu félköríves béllete s a fölötte látható mérműves körablak. A diadalív koszorúpárkányán különös alakú állatokat faragtak, kőben. A sekrestye fölött boltozott terem van.
A templom szerkezete az egykori dési Ágoston-rendi temploméval rokon, s így azzal egykorú lehet, XII. századi. Erődített tornya a XV századi. Ugyanebben az évszázadban kisebb átalakításokon ment keresztül a templom épülete is.
A templom középkori emléke egy kehely, amelyen már reneszánsz díszítés jelentkezik és rokon több, XVI. századi erdélyi kehellyel. Édestársa a völci templom kelyhelye. Megmaradt középkori kőoltárasztala és 1494-ből kő keresztelőmedencéje.
A templomnak védelmet nyújtó, romosodó, ovális várfal és az ebbe épített erős kaputorony ma is áll.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Eduard Albert Bielz: Die burgen und ruinen in Siebenbürgen. Jahrbuch des Siebenbürgischen Karpathenvereins. Hermannstadt. 1898. (XVIII.). 66.
Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.
Vármegye: Beszterce-Naszód
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Szászlekence
Helységnév 2: Lechinţa
Helységnév 3: Lechnitz
Szászlekence (Lechnitz, Lechinţa) a Mezőség É-i felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Lekence (Kecsedi) patak mellett fekszik.
1285-ben Lekicencha néven jelentkezik az okiratokban. 1333-ban Lekenche, 1356-ban Lekence, 1430-ban Lekencze formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, papja, János az 1333–1335-ös évekre a pápai tizedjegyzék szerint 24 garast, majd 5 lotó ezüstöt fizet. Már előbb, 1306-ban említik a plébániát. 1380-ban Balázs, 1434-ben a plébános Petrus Norwak, fehérvári kanonok, dr. iuris, 1452-ben Ágoston a plébános, a káplán pedig Tamás. Az 1452-es oklevélből kitűnik, hogy a templom Szent Bertalan tiszteletére volt szentelve. Az oklevél arról szól, hogy elloptak a sekrestyéből két kelyhet és egy kis keresztet. 1454-65-ben Christian Pomarius a plébános.
A templom jelentős részben román kori. Erről tanúskodik a nyugati kapu félköríves béllete s a fölötte látható mérműves körablak. A diadalív koszorúpárkányán különös alakú állatokat faragtak, kőben. A sekrestye fölött boltozott terem van.
A templom szerkezete az egykori dési Ágoston-rendi temploméval rokon, s így azzal egykorú lehet, XII. századi. Erődített tornya a XV századi. Ugyanebben az évszázadban kisebb átalakításokon ment keresztül a templom épülete is.
A templom középkori emléke egy kehely, amelyen már reneszánsz díszítés jelentkezik és rokon több, XVI. századi erdélyi kehellyel. Édestársa a völci templom kelyhelye. Megmaradt középkori kőoltárasztala és 1494-ből kő keresztelőmedencéje.
A templomnak védelmet nyújtó, romosodó, ovális várfal és az ebbe épített erős kaputorony ma is áll.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Eduard Albert Bielz: Die burgen und ruinen in Siebenbürgen. Jahrbuch des Siebenbürgischen Karpathenvereins. Hermannstadt. 1898. (XVIII.). 66.
Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.
Szászmáté, Beszterce-Naszód megye
Matei, judetul Bistrita Nasaud
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szentm%C3%A1t%C3%A9,
Szentmáté, 1909-ig Szászmáté (románul
Matei, németül
Mathesdorf, szászul Mettesdref) Romániában,
Beszterce-Naszód megyében található
település.
A román kori alaprajzú, egyenes szentélyzáródású református templom a két darabból összeállított román kori, befelé forditott ajtókerettel, törött késő román kori vagy kora gótikus szentségtartó fülkével, három keskeny és magas késő román kori vagy kora gótikus ablakkal, három gótikus ajtókerettel, két gótikus mérművű ablakkal és gótikus szentségtartó fülkével. Az északi és déli hajófalban egy-egy kis fülke van kialakítva, amiket azonban Juhos János lelkipásztor parancsára 2009 nyarán betömtek és bevakoltak. A diadalív jobb oldalán egy vulkáni tufából faragott kőbe véstek be Kendi Ferencné Homonnai Borbála emlékére egy feliratot. A dékán széke 1753-ban készült. Az ablakok faragott kövein kívül-belül kőfaragó jelek találhatóak – egy jel a DK-i támpilléren is látható. Észrevehető egy, az előző diadalívhez tartozó, másodlagosan az É-i támpillérbe beépített faragott kő is. Egyes kövek allítólag ablakok alsó részét képezhették. A faragott kövekből most már kevés látható, mivel nagyrészt eltüntették őket a vakolással, akárcsak a kőfaragójeleket, a DK-i támpilléren láthatón kívül. Amikor 2007 nyarán a templom körül gépi munkával leszedtek egy 30-50 cm közti földréteget, ez a sekrestye belső rétegeit is érintette, a sárga agyagpadlóig. Evvel megszűnt annak lehetősége, hogy a sekrestyében talált három gödör beásási szintjét meg lehessen állapítani. A gépi munka és a mentőásatás révén kerültek elő egy gótikus szobortartó fülke maradványai, amiket a gép tovább aprított. Ugyanakkor a sekrestyén belül előkerült egy falmaradvány, ami nincs szervesen egybeépítve a sekrestye keleti falával és kelet-nyugat irányból elfordul észak felé. 2007-ben, a nedvességelvezető cső lefektetésekor, a sekrestye északi falát az északnyugati sarok mellet feltörték és átvezették itt a csövet, a köveket azonban nem rakták vissza föléje. A sekrestyét a reformáció után bontották le, látható volt vakolás előtt a csorbázata és az is, hogy a hajó és a szentély találkozásánál a sekrestye nyugati fala helyére támpillért építettek. A hajó északi falán lévő két ablak is a hajó megépülése után többb idővel készült, a falat itt téglával rakták ki. A templom körül hét biztos és további estleges négy közös sírt került elő, amikben a vázdarabok nem voltak anatómiai pozícíóban és egyetlen csontnak sem volt meg mindkét vége. Ez azt jelenti, hogy a templomban meglévő temetkezéseket ásták ki és tették a templom körüli közös sírokba. Ezeken kívül előkerült két bolygatatlan sír is. A templomtól a besztercei múzeumba jutott egy kerek kőgolyó, aminek Tekén és Fehér megyében vannak párhuzamai, valamint egy gótikus bordatöredék. A templom udvarán látható még Kendi Ferencné Homonnai Borbála feliratos sírköve és egy ismeretlen személyhez tartozó, latin feliratú és a szabad ég alatt vízszintesen a földre fektetett, vulkáni tufából készült, rossz állapotban lévő középkori sírkő. Ezt 2007 nyarán szedték elő a déli bejárat deszkapadlója alól és a templomudvar déli kerítése mellé helyezték. Még 1996-ban felhívtam a figyelmet a kő elővételére a padló alól, mert a templombajárók cipőjéről lecsepegő vizet meg a föld nedvességét a kő beszívta és fagyás-engedés után darabok estek le róla. A templomhoz tartozó fa harangláb a 19. században épült.
A román kori alaprajzú, egyenes szentélyzáródású református templom a két darabból összeállított román kori, befelé forditott ajtókerettel, törött késő román kori vagy kora gótikus szentségtartó fülkével, három keskeny és magas késő román kori vagy kora gótikus ablakkal, három gótikus ajtókerettel, két gótikus mérművű ablakkal és gótikus szentségtartó fülkével. Az északi és déli hajófalban egy-egy kis fülke van kialakítva, amiket azonban Juhos János lelkipásztor parancsára 2009 nyarán betömtek és bevakoltak. A diadalív jobb oldalán egy vulkáni tufából faragott kőbe véstek be Kendi Ferencné Homonnai Borbála emlékére egy feliratot. A dékán széke 1753-ban készült. Az ablakok faragott kövein kívül-belül kőfaragó jelek találhatóak – egy jel a DK-i támpilléren is látható. Észrevehető egy, az előző diadalívhez tartozó, másodlagosan az É-i támpillérbe beépített faragott kő is. Egyes kövek allítólag ablakok alsó részét képezhették. A faragott kövekből most már kevés látható, mivel nagyrészt eltüntették őket a vakolással, akárcsak a kőfaragójeleket, a DK-i támpilléren láthatón kívül. Amikor 2007 nyarán a templom körül gépi munkával leszedtek egy 30-50 cm közti földréteget, ez a sekrestye belső rétegeit is érintette, a sárga agyagpadlóig. Evvel megszűnt annak lehetősége, hogy a sekrestyében talált három gödör beásási szintjét meg lehessen állapítani. A gépi munka és a mentőásatás révén kerültek elő egy gótikus szobortartó fülke maradványai, amiket a gép tovább aprított. Ugyanakkor a sekrestyén belül előkerült egy falmaradvány, ami nincs szervesen egybeépítve a sekrestye keleti falával és kelet-nyugat irányból elfordul észak felé. 2007-ben, a nedvességelvezető cső lefektetésekor, a sekrestye északi falát az északnyugati sarok mellet feltörték és átvezették itt a csövet, a köveket azonban nem rakták vissza föléje. A sekrestyét a reformáció után bontották le, látható volt vakolás előtt a csorbázata és az is, hogy a hajó és a szentély találkozásánál a sekrestye nyugati fala helyére támpillért építettek. A hajó északi falán lévő két ablak is a hajó megépülése után többb idővel készült, a falat itt téglával rakták ki. A templom körül hét biztos és további estleges négy közös sírt került elő, amikben a vázdarabok nem voltak anatómiai pozícíóban és egyetlen csontnak sem volt meg mindkét vége. Ez azt jelenti, hogy a templomban meglévő temetkezéseket ásták ki és tették a templom körüli közös sírokba. Ezeken kívül előkerült két bolygatatlan sír is. A templomtól a besztercei múzeumba jutott egy kerek kőgolyó, aminek Tekén és Fehér megyében vannak párhuzamai, valamint egy gótikus bordatöredék. A templom udvarán látható még Kendi Ferencné Homonnai Borbála feliratos sírköve és egy ismeretlen személyhez tartozó, latin feliratú és a szabad ég alatt vízszintesen a földre fektetett, vulkáni tufából készült, rossz állapotban lévő középkori sírkő. Ezt 2007 nyarán szedték elő a déli bejárat deszkapadlója alól és a templomudvar déli kerítése mellé helyezték. Még 1996-ban felhívtam a figyelmet a kő elővételére a padló alól, mert a templombajárók cipőjéről lecsepegő vizet meg a föld nedvességét a kő beszívta és fagyás-engedés után darabok estek le róla. A templomhoz tartozó fa harangláb a 19. században épült.
Szászrégen, Maros megye, evangélikus templom
Reghin, județul Mureș, biserica evanghelică
Forrás: http://www.lexikon.ro/muemlek.php?id=217, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?
A műemlék adatai Cím: Călăraşilor 1
Kód: MS-II-a-A-15761
Datálás: 1330, átalakítások: XV. és XVIII. század
Történeti adatok
A mai Szászrégen (melyet 1926-ban egyesítettek Magyarrégennel) központjához közel, festői környezetben emelkedik az ódon lutheránus templom, a város ma álló legrégebbi épülete (Magyarrégen XIII. századi templomát a XX. század elején gyökeresen átépítették). Az igényes kialakítású, számos érdekes részlettel rendelkező, ám néhány nagyarányú átalakítást elszenvedő épülettel ugyan foglalkozott a szakirodalom, számos történeti adatot összegyűjtve, ám pontos építési periodizációjára és művészettörténeti helyzetének megállapítására még nem vállalkoztak. A jövőre váró alapos fal- és levéltári kutatások nélkül ez nem is könnyű feladat.
A templomépület befejezésének dátumaként elfogadható a szentély emléktáblája által jelzett 1330-as évszám. Nicolaus plébános szerepel a pápai tizedjegyzékekben is (1332–1335). A nyugati harangtorony keleti ablaka és a külső lépcsőtorony által jelzett hajdani két nyugati tornyos koncepciót nyilván még azelőtt elvetették az egytornyos homlokzat javára. Az épület igen egységes, hiszen a nyugati kapu motívumkincse több ízben feltűnik a templombelsőben, s ez arra utal, hogy 1330-ra az egész templom felépülhetett. Az épületről kevés történeti adattal rendelkezünk, s ezek közül kiemelkedik a kegyúr, Bánffy László 1382–1387 közötti pápai kérelméről a haranggal ellátott tornyú, temetővel kerített plébániatemplom ágostonos kolostorrá való változtatásáról. A plébániatemplom funkcióit a Szent György kápolna vette volna át. A kolostorrá való változtatás ugyan nem történt meg, de nem zárható ki, hogy ennek kapcsán folytak átalakítások a templomon. A stilisztikai jellegzetességek 1400 körüli építkezéseket is jeleznek. 1420-ban említik a templom plébánosát, György Lászlót. 1443-ban András pap levélben panaszkodott Losonci István kegyúrnak, hogy egyik familiárisa elvitte a borát. 1451-ben Losonci István és Albert között vita zajlott a templom kegyuraságáról. A következő évben a Losonci István által odahelyezett plébánost a pápa lecseréli. 1461-ben Mátyás plébánost említik, 1521-ben pedig Móré Istvánt. A sekrestye ajtaján és külsején látható monogramos címer – nyilván a megrendelő címere – a késő Mátyás-kori papi címerekre hasonlít, de a monogramot (B U/V) mindeddig nem lehetett azonosítani. Az 1500 körüli építkezések eredménye kétségkívül a Szent Lőrinc kápolna és a déli bejárat átmetsződő pálcatagos kerete is. 1538–1539-ben említik Gál papot, a templom Mária Fogantatása oltárának rektorát. A XVI. század elején már bizonyára létezett a templomot övező vár. 1551-ben tértek át a régeniek az evangélikus vallásra. A templomot a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok fölgyújtották. A templom mai belső és külső képének a kialakítása, az északi hajó kétszintes karzatának megépítése Mária Terézia vagy II. József idejében zajlott le. Az oldal-portikuszokat 1791-ben emelték. A főhajó boltozása és a torony magasítása 1803-ban fejeződött be. Az 1848-as forradalom idején újra felgyújtották a templomot, ekkor a templom berendezésének nagy része megsemmisült, a helyreállítást 1851-re fejezték be. A Gustav Müller által vezetett utolsó nagy helyreállítás 1927–1930 között zajlott.
A műemlék leírása
A gótikus templom három hajós bazilika (volt), a főhajó folytatásában azzal azonos szélességű poligonális szentély következik. A szentélyhez északról sekrestye járul, a déli mellékhajó két keleti boltszakaszát délre bővítve jött létre a Szent Lőrinc (?) kápolna. A mellékhajók külső bejárattal is rendelkeznek, ma a déli kaput szokták kinyitni a látogatónak. A főhajó nyugati végén karzat emelkedik, melynek közepéből nő ki a harangtorony. A torony csak nagyon enyhén ugrik ki a főhomlokzat közepéből, négy fiatornyos sisakja XIX. századi.
A világos alaprajzi felépítéssel szemben a templom homlokzatainak és tömegének tanulmányozása számos kérdést vet fel. A nyugati homlokzat legszebb dísze a monumentális, csúcsíves, háromszögű oromzat alá fogott főkapuzat, mely a toronyaljba szolgál. A főkapu rézsűje és ívbéllete kétoldalt négy-négy hangsúlyos háromnegyed oszlop (illetve háromnegyed-henger) által tagolt. Az oszlopok változatos alaprajzúak (csúcsívtag, hengertag, körtetag, csúcsívtag), fejezeteik egységes frízzé forrnak össze, folytatásukban egy-egy angyalkonzollal, melyek a timpanont támasztják. A fejezetzóna számos pótlást tartalmaz, a kehely alakú fejezetek alsó részén szőlőtövek és -fürtök emelkednek, melyeknek a dús levélzete formál a felső, kiöblösödő részen sűrű frízt. A belső tagozat ívének zárókövét angyaltorzó alkotja: alakja felhajlik, így eredeti állapotában szemből érvényesült. Megállapítható, hogy karjaiban ma már eltűnt eszközöket tartott. Alakja nyilván összefüggésben van a timpanon eltűnt kompozíciójával: a timpanon alján három mérműves konzol található, tengelyeikben pedig csaplyukak látszanak. A hármas kompozíció, az angyal figurája, de a csaplyukak helyzete is arra utal, hogy itt a Keresztrefeszítés domborműves jelenetét ábrázolták. A kapuzat tipológiailag beleillik abba a sorba, amelyet a gyulafehérvári székesegyház és a kerci ciszterci templom főkapui nyitnak a XIII. század utolsó negyedében, és igen elterjedtek volt a Küküllő-menti szász templomokban a XIV-XV. században (Küküllőkőrös, Darlac, Riomfalva, stb.), de feltűnik a XIV. század végi városi kolostortemplomokon is (Torda, ágostonos és Marosvásárhely, ferences). A nyugati homlokzaton a torony mellett egy-egy csúcsíves ablak nyílik még a főhajóba. A homlokzat furcsa sziluettje onnan adódik, hogy egy XVIII. századi tűzvész utáni újjáépítés során az északi mellékhajót karzatossá magasították, s így az északi rész nyugati fala is megnőtt. Az aszimmetriát leplezendő a nyugati homlokfal déli részét is megemelték, a felső ablak itt nyilván vak.
A déli homlokzat követi a bazilikális térszerkezetet. A déli mellékhajó nyugati végén egy lépcsőtorony emelkedik, mely a nyugati karzatra visz. E szokatlan megoldás alapján feltételezhető, hogy Szászsebeshez hasonlóan itt is először nyugati toronypárt terveztek, de végül középtornyos bazilika épült (Kovács András feltevése). A középtoronyból a főhajó felé nyíló (értelmetlen) ablak alátámaszthatja e feltételezést. Az 1791-es déli portikuszból nyíló bejárat XIV. századi, csúcsíves kőkeretébe egy szemöldökgyámos, átmetsződő pálcaműves, a XV. század végére keltezhető keretet illesztettek. Kérdés, hogy az átalakítás XV. századi, vagy a későbbi keret másodlagos helyen van. A portikusz keleti falába három emléktáblát helyeztek el (1715, 1718, 1803), az 1718-ason a város régi vadászkürtös címere látszik. A déli mellékhajónak ma egyetlen, csúcsíves és gazdag mérműdíszes ablaka van. Tengelyében, a gádorfalon, ilyen pozícióban szokatlan formájú körablak nyílik, egy ablaksor első darabja, melyből a déli kápolna miatt csak az első két nyílás látszik. A két körablak között egy elfalazott, csúcsíves ablak régies kerete figyelhető meg. Könnyen elképzelhető, hogy a csúcsíves ablak egy korábbi építési periódus gádorfal-nyílása volt, s ezt alátámasztja az is, hogy egy azonos profilozású ablakot a kápolna-padlás takarásából (állítólag) a XIX. század végén kiváltottak, és az északi falba illesztettek be. A déli homlokzat keleti felét a mellékhajónál magasabb Szent Lőrinc kápolna foglalja el. Déli falán két hatalmas, csúcsíves ablak nyílik, melyek mérművei különböznek az eddig bemutatott ablakokétól: profilelemeik átmetsződnek, s az egyik ablaknál hiányzanak az orrtagok, ezek mind olyan stíluselemek, amelyek az 1500 utáni késő gótikus művészetet jellemzik. A kápolna nyugati falán egyszerűbb ablak nyílik, melléje egy dombormű-figurát falaztak be. A roncsolt alakot számos vakolatréteg fedi, így kiléte nehezen állapítható meg, gazdag redőzetű, földig omló ruházata alapján női alak (esetleg Mária?) is lehet. Az értékes középkori dombormű konzerválása igen sürgős.
A szentély ablakai is igen gazdag mérműdísszel rendelkeznek. A déli oldalon két ablak nyílik, a keleti szokatlan záradéka körré öblösödik ki, amibe örvénydíszes halhólyag-kompozíciót illesztettek. A szentélyzáradék két ablaka azonos, az előbbiekhez képest szerény díszítést kapott. A sekrestye bejárata keletről nyílik, felülvilágítós, szemöldökgyámos ajtókeret. Az ajtószárnyon szegecsekből az Anno 1791 felirat van kirakva. A sekrestye északi falában levő kis ablak záradékában levő címer és felirat (illetve annak mása a sekrestyeajtó keretén) sok fejtörésre adott okot. A szív alakú címert O P R feliratú harántpólya osztja két mezőre, a heraldikai jobb oldalon liliom, a bal oldalon hatágú csillag látható. A címer fölött két betű, B U olvasható. Stilisztikailag a kompozíció a XV. század második felére keltezhető, ám a feliratot még nem sikerült hitelt érdemlő módon feloldani, valószínűleg a B U a címertulajdonos iniciáléja, az O P R pedig jelmondatának a rövidítése.
Az északi hajófal több átalakításon esett át. A templomtér eredeti bazilikális térszerkezete nem érvényesül, a homlokzatot egyetlen fal alkotja, melyhez a XIX. századi portikusz járul. Az északi falon két sor ablak van (csúcsíves alól és körablak-sor fönt), ami a belső, XVIII. század végi karzat tekintetében ugyan érthető, de kérdés, hogy az eredeti, gótikus kompozíciót mennyire tükrözi. Ugyan a karzatépítmény mai állapotában a XVIII. századból származik, azt nem lehet kizárni, hogy esetleg itt már a (késő) gótika idején is karzat állt. Ha nem, akkor a körablak-sort nyilván a XVIII. században a gádorfalból a mellékhajó megmagasított falába rakták át. A homlokzat nyugati támközében, valószínűleg XIX. századi csúcsív alatt igen érdekes, csúcsíves ablakkeret van befalazva, a mérművei újak. A szárkövek és az ívezet profilja más, s az ablakoknál általában nem jellemző módon, a kettő között leveles fejezetzóna húzódik, egy-egy büszttel. Az egyik oldalon egy hosszú hajú és bajszú férfi büsztje, a másikon nemesi ruházatot viselő, főkötős, nyakékes nőé. A szakirodalom egy része a két büsztöt a donátorok portréiként azonosítja. A portré, mint műfaj Közép-Európában az 1370–80-as években tűnik fel, s ezelőtt Régenben arcképeket feltételezni anakronizmus volna, ellenben valószínű, hogy itt nem szentekről van szó, hiszen hiányoznak a glóriák és az attribútumok. A levéldísz az 1400 körüli keltezést elfogadhatóvá teszi, de a „portrék” akár a korban megszokott maszkok is lehetnek.
A templombelső igényessége nem marad el a homlokzatokétól. A főhajót barokk, stukkó-kartusos csehsüveg boltozat fedi, mely az északi mellékhajó két emeletes karzatával van összefüggésben. A XIX. században bővített nyugati karzaton áll az 1855-ben épített orgona, mely eltakarja a toronynak a templomtérbe eső ablakát. A főhajó déli fala még őrzi a gótikus kiosztás nyomait: a mellékhajóba átvezető csúcsíves árkádokat és az azokat „kötött rendszerben” összefogó két falívet. A hosszházban középkori boltozat csak a déli mellékhajó fölött és a nyugati karzat alatt maradt, némileg restaurált formában. A nyugati karzatról nyílik a toronyba vivő csigalépcső, melynek szőlőleveles konzolja a hajóba esik, a tornyot tartó egyik sarokpillérre. Az igényes faragású konzol motívumvilága a nyugati kapuéra emlékeztet. A déli mellékhajó boltozati konzoljai ugyancsak a nyugati kapu szobortartó konzoljait idézik fel, egy másik típusuk pedig a szentély gyámköveihez hasonló. A két keleti boltszakasz záróköve figuratív, az Isten Báránya és a Losonci (Bánffy) család címere szerepel rajtuk. A Szent Lőrinc kápolna gótikus boltozata nem maradt fenn, ellenben a szentély megőrizte két szakaszos gótikus keresztboltozatát. A keleti boltszakasz záróköve szőlőindát és fürtöket ábrázol, a nyugatié levéldíszes. A pasztofóriumfülke felső gerendáját maszkos római faragvány alkotja. A sekrestyébe finom megmunkálású, átmetsződő pálcatagos keret vezet, ugyanazzal a klerikusi címerrel, amely a sekrestyeablakon, kívül is megjelenik. Az északi falban található a templom egyik legértékesebb részlete, a középkori Erdély egyik legrégebbi felirata, 1330-ból, mely Tamás mestert, a Szűz Máriának ajánlott templom kegyurát és Nicolaus plébánost említi. A monumentális, baldachinos főoltár és életnagyságúnál nagyobb Krisztus-szobra 1857–58-ban készült, a csúcsíves diadalívhez erősített, elegáns díszű szószék 1871-ben. Koronáján az evangélisták aranyozott figurái ülnek.
Válogatott irodalom
Virgil VĂTĂŞIANU, Istoria artei feudale în Ţările Române, Bucureşti, 1959.
Magyarországi művészet 1300—1470 körül. Szerk. MAROSI Ernő (A magyarországi művészet története, szerk. ARADI Nóra, II), Budapest, 1987.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 11–13. században. Kolozsvár, 1994.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996.
KOVÁCS András: Fişă de monument. Mss. 1998, Gundelsheim/Neckar, Sächsischer Kulturrat gyűjteménye.
Hermann FABINI: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. Hermannstadt, 2002.
A Mezőség K-i szélén, az itt DNY-ra tartó Maros két partján (túlnyomórészt a jobb parton) fekszik Szászrégen (Reghin) városa
A szász telepítés 1150-ben kezdődik ezen a vidéken. Neve először 1228-ban jelenik meg Regun néven, II. Endre birtokadomány levelében. 1349-ben Régen, 1427-ben oppidum Regen, 1474-ben Zaazregen és 1509-ben Nagh Regen formában jelentkezik.
Templomáról az első adat 1330-ból ismeretes, abból a feliratból, amely az 1848. évi tűzvészkor került felszínre: „Anno Domini XCCCXXX. construitur Domus Marie tempore Nicolai plebani, cum rebus Magistri Thome patroni ecclesie.” Ebből a plébános neve is ismeretes: Miklós. Ugyanez a Miklós szerepel a pápai tizedjegyzékben, amikor 1332-ben 3 lotó ezüstöt fizet, majd 18 régi banálist, 1333-ban fél fertó ezüstöt, 1334-ben 5 garast és ismét 8 garast, 1335-ben fél fertó ezüstöt.
A templom vagy őse egy évszázaddal előbbi lehet, mert a szász telepesek 1228-ban már itt vannak, és nem maradhattak templom nélkül, mint katolikusok.
1332-ben a plébánosok között Cristianus neve is feltűnik. 1443-ban András, 1452-ben pedig Kisvárdai Péter Pál a régeni Mária-templom plébánosa. 1443-ban a plébános kinevezéséről van vita. A templomot a korai gótikus emlékek közé sorolják, átmeneti stíluselemekkel. Lényegében a Szeben környéki román stílus típusát követő bazilikális elrendezésű háromhajós megoldást képviseli. A torony alatti kapu emelt csúcsívű, gótikus, egykorú lehet a marosvásárhelyi vártemplom kapujával. A kapu csúcsíves ívmezejében egykor szobor állhatott. Egy felirat az 1330. évi építkezést örökíti meg Miklós plébános alatt. A XV. században átépítik.
A főhajó mennyezete sík formájú volt, és oldalhajóit keresztboltozat fedte. Az 1930. évi restauráláskor felszínre került a régi szentségfülke is. A kőbe vésett címereket, a sekrestyeajtó és az ablakkeretek egy részét 1525-ben készítették. Az északi ablakok újak, 1927–1930-ból valók. A padlástérben egy csúcsíves ablakot találtak növénydíszes oszlopfőkkel díszítve. Ezt a templom északnyugati falában helyezték el, ahol a hősök emlékének keretét alkotja.
Feltételeznek egy előbbi, még 1330 előtti építési korszakot, amikor a szentélyt zárt templomként használták, amíg elkészült a hajó. A torony az építés első szakaszában csak bástya jellegű lehetett és külön állott. Mai formáját csupán később, a XVI. században kapta.
1708-ban tűzvész pusztítja; a torony, a főhajó és az északi mellékhajó fedetlen marad. Csak 1788-ban fedik újra és kap a hajó csehboltozatot.
A templomot várfal vette körül. Az 1708. évi tűzvész után rombadőlt. Egy kőpilléren 1555-ből való felirat volt olvasható: „Nulla salus bello, pacem poscimus omnes”. A várfalat 1815-ben részben, majd 1857-ben egészen lebontják.
1383-ban Ladislaus de Lodhunk (Losonczy) a pápához folyamodik szerzetesház alapítása érdekében a Szent Agoston-rendi szerzetesek részére. (Urkundenbuch. II. 564.)
1630-ban építik a templomhoz a Szent Lőrinc-kápolnát. A kápolna nyugati sarkán álló Szent Lőrinc reliefszerű torzójáról az a vélemény, hogy egy régebbi Szent Lőrinc-kápolnából való. Ez bizonyosra vehető, mert a lutheránusok már nem készítettek szobrokat Ez a régebbi Szent Lőrinc-kápolna a hagyomány szerint a Lőrinc-hegyen vagy a Bodogáj-tetőn állott, ahol búcsújáró hely volt. (Dr. Schmidt Imre: Szászrégen város története.) A Lőrinc-kápolna boltozata az 1848. évi tűzvész áldozata lett.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.
/Karczag Ákos/
Kód: MS-II-a-A-15761
Datálás: 1330, átalakítások: XV. és XVIII. század
Történeti adatok
A mai Szászrégen (melyet 1926-ban egyesítettek Magyarrégennel) központjához közel, festői környezetben emelkedik az ódon lutheránus templom, a város ma álló legrégebbi épülete (Magyarrégen XIII. századi templomát a XX. század elején gyökeresen átépítették). Az igényes kialakítású, számos érdekes részlettel rendelkező, ám néhány nagyarányú átalakítást elszenvedő épülettel ugyan foglalkozott a szakirodalom, számos történeti adatot összegyűjtve, ám pontos építési periodizációjára és művészettörténeti helyzetének megállapítására még nem vállalkoztak. A jövőre váró alapos fal- és levéltári kutatások nélkül ez nem is könnyű feladat.
A templomépület befejezésének dátumaként elfogadható a szentély emléktáblája által jelzett 1330-as évszám. Nicolaus plébános szerepel a pápai tizedjegyzékekben is (1332–1335). A nyugati harangtorony keleti ablaka és a külső lépcsőtorony által jelzett hajdani két nyugati tornyos koncepciót nyilván még azelőtt elvetették az egytornyos homlokzat javára. Az épület igen egységes, hiszen a nyugati kapu motívumkincse több ízben feltűnik a templombelsőben, s ez arra utal, hogy 1330-ra az egész templom felépülhetett. Az épületről kevés történeti adattal rendelkezünk, s ezek közül kiemelkedik a kegyúr, Bánffy László 1382–1387 közötti pápai kérelméről a haranggal ellátott tornyú, temetővel kerített plébániatemplom ágostonos kolostorrá való változtatásáról. A plébániatemplom funkcióit a Szent György kápolna vette volna át. A kolostorrá való változtatás ugyan nem történt meg, de nem zárható ki, hogy ennek kapcsán folytak átalakítások a templomon. A stilisztikai jellegzetességek 1400 körüli építkezéseket is jeleznek. 1420-ban említik a templom plébánosát, György Lászlót. 1443-ban András pap levélben panaszkodott Losonci István kegyúrnak, hogy egyik familiárisa elvitte a borát. 1451-ben Losonci István és Albert között vita zajlott a templom kegyuraságáról. A következő évben a Losonci István által odahelyezett plébánost a pápa lecseréli. 1461-ben Mátyás plébánost említik, 1521-ben pedig Móré Istvánt. A sekrestye ajtaján és külsején látható monogramos címer – nyilván a megrendelő címere – a késő Mátyás-kori papi címerekre hasonlít, de a monogramot (B U/V) mindeddig nem lehetett azonosítani. Az 1500 körüli építkezések eredménye kétségkívül a Szent Lőrinc kápolna és a déli bejárat átmetsződő pálcatagos kerete is. 1538–1539-ben említik Gál papot, a templom Mária Fogantatása oltárának rektorát. A XVI. század elején már bizonyára létezett a templomot övező vár. 1551-ben tértek át a régeniek az evangélikus vallásra. A templomot a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok fölgyújtották. A templom mai belső és külső képének a kialakítása, az északi hajó kétszintes karzatának megépítése Mária Terézia vagy II. József idejében zajlott le. Az oldal-portikuszokat 1791-ben emelték. A főhajó boltozása és a torony magasítása 1803-ban fejeződött be. Az 1848-as forradalom idején újra felgyújtották a templomot, ekkor a templom berendezésének nagy része megsemmisült, a helyreállítást 1851-re fejezték be. A Gustav Müller által vezetett utolsó nagy helyreállítás 1927–1930 között zajlott.
A műemlék leírása
A gótikus templom három hajós bazilika (volt), a főhajó folytatásában azzal azonos szélességű poligonális szentély következik. A szentélyhez északról sekrestye járul, a déli mellékhajó két keleti boltszakaszát délre bővítve jött létre a Szent Lőrinc (?) kápolna. A mellékhajók külső bejárattal is rendelkeznek, ma a déli kaput szokták kinyitni a látogatónak. A főhajó nyugati végén karzat emelkedik, melynek közepéből nő ki a harangtorony. A torony csak nagyon enyhén ugrik ki a főhomlokzat közepéből, négy fiatornyos sisakja XIX. századi.
A világos alaprajzi felépítéssel szemben a templom homlokzatainak és tömegének tanulmányozása számos kérdést vet fel. A nyugati homlokzat legszebb dísze a monumentális, csúcsíves, háromszögű oromzat alá fogott főkapuzat, mely a toronyaljba szolgál. A főkapu rézsűje és ívbéllete kétoldalt négy-négy hangsúlyos háromnegyed oszlop (illetve háromnegyed-henger) által tagolt. Az oszlopok változatos alaprajzúak (csúcsívtag, hengertag, körtetag, csúcsívtag), fejezeteik egységes frízzé forrnak össze, folytatásukban egy-egy angyalkonzollal, melyek a timpanont támasztják. A fejezetzóna számos pótlást tartalmaz, a kehely alakú fejezetek alsó részén szőlőtövek és -fürtök emelkednek, melyeknek a dús levélzete formál a felső, kiöblösödő részen sűrű frízt. A belső tagozat ívének zárókövét angyaltorzó alkotja: alakja felhajlik, így eredeti állapotában szemből érvényesült. Megállapítható, hogy karjaiban ma már eltűnt eszközöket tartott. Alakja nyilván összefüggésben van a timpanon eltűnt kompozíciójával: a timpanon alján három mérműves konzol található, tengelyeikben pedig csaplyukak látszanak. A hármas kompozíció, az angyal figurája, de a csaplyukak helyzete is arra utal, hogy itt a Keresztrefeszítés domborműves jelenetét ábrázolták. A kapuzat tipológiailag beleillik abba a sorba, amelyet a gyulafehérvári székesegyház és a kerci ciszterci templom főkapui nyitnak a XIII. század utolsó negyedében, és igen elterjedtek volt a Küküllő-menti szász templomokban a XIV-XV. században (Küküllőkőrös, Darlac, Riomfalva, stb.), de feltűnik a XIV. század végi városi kolostortemplomokon is (Torda, ágostonos és Marosvásárhely, ferences). A nyugati homlokzaton a torony mellett egy-egy csúcsíves ablak nyílik még a főhajóba. A homlokzat furcsa sziluettje onnan adódik, hogy egy XVIII. századi tűzvész utáni újjáépítés során az északi mellékhajót karzatossá magasították, s így az északi rész nyugati fala is megnőtt. Az aszimmetriát leplezendő a nyugati homlokfal déli részét is megemelték, a felső ablak itt nyilván vak.
A déli homlokzat követi a bazilikális térszerkezetet. A déli mellékhajó nyugati végén egy lépcsőtorony emelkedik, mely a nyugati karzatra visz. E szokatlan megoldás alapján feltételezhető, hogy Szászsebeshez hasonlóan itt is először nyugati toronypárt terveztek, de végül középtornyos bazilika épült (Kovács András feltevése). A középtoronyból a főhajó felé nyíló (értelmetlen) ablak alátámaszthatja e feltételezést. Az 1791-es déli portikuszból nyíló bejárat XIV. századi, csúcsíves kőkeretébe egy szemöldökgyámos, átmetsződő pálcaműves, a XV. század végére keltezhető keretet illesztettek. Kérdés, hogy az átalakítás XV. századi, vagy a későbbi keret másodlagos helyen van. A portikusz keleti falába három emléktáblát helyeztek el (1715, 1718, 1803), az 1718-ason a város régi vadászkürtös címere látszik. A déli mellékhajónak ma egyetlen, csúcsíves és gazdag mérműdíszes ablaka van. Tengelyében, a gádorfalon, ilyen pozícióban szokatlan formájú körablak nyílik, egy ablaksor első darabja, melyből a déli kápolna miatt csak az első két nyílás látszik. A két körablak között egy elfalazott, csúcsíves ablak régies kerete figyelhető meg. Könnyen elképzelhető, hogy a csúcsíves ablak egy korábbi építési periódus gádorfal-nyílása volt, s ezt alátámasztja az is, hogy egy azonos profilozású ablakot a kápolna-padlás takarásából (állítólag) a XIX. század végén kiváltottak, és az északi falba illesztettek be. A déli homlokzat keleti felét a mellékhajónál magasabb Szent Lőrinc kápolna foglalja el. Déli falán két hatalmas, csúcsíves ablak nyílik, melyek mérművei különböznek az eddig bemutatott ablakokétól: profilelemeik átmetsződnek, s az egyik ablaknál hiányzanak az orrtagok, ezek mind olyan stíluselemek, amelyek az 1500 utáni késő gótikus művészetet jellemzik. A kápolna nyugati falán egyszerűbb ablak nyílik, melléje egy dombormű-figurát falaztak be. A roncsolt alakot számos vakolatréteg fedi, így kiléte nehezen állapítható meg, gazdag redőzetű, földig omló ruházata alapján női alak (esetleg Mária?) is lehet. Az értékes középkori dombormű konzerválása igen sürgős.
A szentély ablakai is igen gazdag mérműdísszel rendelkeznek. A déli oldalon két ablak nyílik, a keleti szokatlan záradéka körré öblösödik ki, amibe örvénydíszes halhólyag-kompozíciót illesztettek. A szentélyzáradék két ablaka azonos, az előbbiekhez képest szerény díszítést kapott. A sekrestye bejárata keletről nyílik, felülvilágítós, szemöldökgyámos ajtókeret. Az ajtószárnyon szegecsekből az Anno 1791 felirat van kirakva. A sekrestye északi falában levő kis ablak záradékában levő címer és felirat (illetve annak mása a sekrestyeajtó keretén) sok fejtörésre adott okot. A szív alakú címert O P R feliratú harántpólya osztja két mezőre, a heraldikai jobb oldalon liliom, a bal oldalon hatágú csillag látható. A címer fölött két betű, B U olvasható. Stilisztikailag a kompozíció a XV. század második felére keltezhető, ám a feliratot még nem sikerült hitelt érdemlő módon feloldani, valószínűleg a B U a címertulajdonos iniciáléja, az O P R pedig jelmondatának a rövidítése.
Az északi hajófal több átalakításon esett át. A templomtér eredeti bazilikális térszerkezete nem érvényesül, a homlokzatot egyetlen fal alkotja, melyhez a XIX. századi portikusz járul. Az északi falon két sor ablak van (csúcsíves alól és körablak-sor fönt), ami a belső, XVIII. század végi karzat tekintetében ugyan érthető, de kérdés, hogy az eredeti, gótikus kompozíciót mennyire tükrözi. Ugyan a karzatépítmény mai állapotában a XVIII. századból származik, azt nem lehet kizárni, hogy esetleg itt már a (késő) gótika idején is karzat állt. Ha nem, akkor a körablak-sort nyilván a XVIII. században a gádorfalból a mellékhajó megmagasított falába rakták át. A homlokzat nyugati támközében, valószínűleg XIX. századi csúcsív alatt igen érdekes, csúcsíves ablakkeret van befalazva, a mérművei újak. A szárkövek és az ívezet profilja más, s az ablakoknál általában nem jellemző módon, a kettő között leveles fejezetzóna húzódik, egy-egy büszttel. Az egyik oldalon egy hosszú hajú és bajszú férfi büsztje, a másikon nemesi ruházatot viselő, főkötős, nyakékes nőé. A szakirodalom egy része a két büsztöt a donátorok portréiként azonosítja. A portré, mint műfaj Közép-Európában az 1370–80-as években tűnik fel, s ezelőtt Régenben arcképeket feltételezni anakronizmus volna, ellenben valószínű, hogy itt nem szentekről van szó, hiszen hiányoznak a glóriák és az attribútumok. A levéldísz az 1400 körüli keltezést elfogadhatóvá teszi, de a „portrék” akár a korban megszokott maszkok is lehetnek.
A templombelső igényessége nem marad el a homlokzatokétól. A főhajót barokk, stukkó-kartusos csehsüveg boltozat fedi, mely az északi mellékhajó két emeletes karzatával van összefüggésben. A XIX. században bővített nyugati karzaton áll az 1855-ben épített orgona, mely eltakarja a toronynak a templomtérbe eső ablakát. A főhajó déli fala még őrzi a gótikus kiosztás nyomait: a mellékhajóba átvezető csúcsíves árkádokat és az azokat „kötött rendszerben” összefogó két falívet. A hosszházban középkori boltozat csak a déli mellékhajó fölött és a nyugati karzat alatt maradt, némileg restaurált formában. A nyugati karzatról nyílik a toronyba vivő csigalépcső, melynek szőlőleveles konzolja a hajóba esik, a tornyot tartó egyik sarokpillérre. Az igényes faragású konzol motívumvilága a nyugati kapuéra emlékeztet. A déli mellékhajó boltozati konzoljai ugyancsak a nyugati kapu szobortartó konzoljait idézik fel, egy másik típusuk pedig a szentély gyámköveihez hasonló. A két keleti boltszakasz záróköve figuratív, az Isten Báránya és a Losonci (Bánffy) család címere szerepel rajtuk. A Szent Lőrinc kápolna gótikus boltozata nem maradt fenn, ellenben a szentély megőrizte két szakaszos gótikus keresztboltozatát. A keleti boltszakasz záróköve szőlőindát és fürtöket ábrázol, a nyugatié levéldíszes. A pasztofóriumfülke felső gerendáját maszkos római faragvány alkotja. A sekrestyébe finom megmunkálású, átmetsződő pálcatagos keret vezet, ugyanazzal a klerikusi címerrel, amely a sekrestyeablakon, kívül is megjelenik. Az északi falban található a templom egyik legértékesebb részlete, a középkori Erdély egyik legrégebbi felirata, 1330-ból, mely Tamás mestert, a Szűz Máriának ajánlott templom kegyurát és Nicolaus plébánost említi. A monumentális, baldachinos főoltár és életnagyságúnál nagyobb Krisztus-szobra 1857–58-ban készült, a csúcsíves diadalívhez erősített, elegáns díszű szószék 1871-ben. Koronáján az evangélisták aranyozott figurái ülnek.
Válogatott irodalom
Virgil VĂTĂŞIANU, Istoria artei feudale în Ţările Române, Bucureşti, 1959.
Magyarországi művészet 1300—1470 körül. Szerk. MAROSI Ernő (A magyarországi művészet története, szerk. ARADI Nóra, II), Budapest, 1987.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 11–13. században. Kolozsvár, 1994.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996.
KOVÁCS András: Fişă de monument. Mss. 1998, Gundelsheim/Neckar, Sächsischer Kulturrat gyűjteménye.
Hermann FABINI: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. Hermannstadt, 2002.
A Mezőség K-i szélén, az itt DNY-ra tartó Maros két partján (túlnyomórészt a jobb parton) fekszik Szászrégen (Reghin) városa
A szász telepítés 1150-ben kezdődik ezen a vidéken. Neve először 1228-ban jelenik meg Regun néven, II. Endre birtokadomány levelében. 1349-ben Régen, 1427-ben oppidum Regen, 1474-ben Zaazregen és 1509-ben Nagh Regen formában jelentkezik.
Templomáról az első adat 1330-ból ismeretes, abból a feliratból, amely az 1848. évi tűzvészkor került felszínre: „Anno Domini XCCCXXX. construitur Domus Marie tempore Nicolai plebani, cum rebus Magistri Thome patroni ecclesie.” Ebből a plébános neve is ismeretes: Miklós. Ugyanez a Miklós szerepel a pápai tizedjegyzékben, amikor 1332-ben 3 lotó ezüstöt fizet, majd 18 régi banálist, 1333-ban fél fertó ezüstöt, 1334-ben 5 garast és ismét 8 garast, 1335-ben fél fertó ezüstöt.
A templom vagy őse egy évszázaddal előbbi lehet, mert a szász telepesek 1228-ban már itt vannak, és nem maradhattak templom nélkül, mint katolikusok.
1332-ben a plébánosok között Cristianus neve is feltűnik. 1443-ban András, 1452-ben pedig Kisvárdai Péter Pál a régeni Mária-templom plébánosa. 1443-ban a plébános kinevezéséről van vita. A templomot a korai gótikus emlékek közé sorolják, átmeneti stíluselemekkel. Lényegében a Szeben környéki román stílus típusát követő bazilikális elrendezésű háromhajós megoldást képviseli. A torony alatti kapu emelt csúcsívű, gótikus, egykorú lehet a marosvásárhelyi vártemplom kapujával. A kapu csúcsíves ívmezejében egykor szobor állhatott. Egy felirat az 1330. évi építkezést örökíti meg Miklós plébános alatt. A XV. században átépítik.
A főhajó mennyezete sík formájú volt, és oldalhajóit keresztboltozat fedte. Az 1930. évi restauráláskor felszínre került a régi szentségfülke is. A kőbe vésett címereket, a sekrestyeajtó és az ablakkeretek egy részét 1525-ben készítették. Az északi ablakok újak, 1927–1930-ból valók. A padlástérben egy csúcsíves ablakot találtak növénydíszes oszlopfőkkel díszítve. Ezt a templom északnyugati falában helyezték el, ahol a hősök emlékének keretét alkotja.
Feltételeznek egy előbbi, még 1330 előtti építési korszakot, amikor a szentélyt zárt templomként használták, amíg elkészült a hajó. A torony az építés első szakaszában csak bástya jellegű lehetett és külön állott. Mai formáját csupán később, a XVI. században kapta.
1708-ban tűzvész pusztítja; a torony, a főhajó és az északi mellékhajó fedetlen marad. Csak 1788-ban fedik újra és kap a hajó csehboltozatot.
A templomot várfal vette körül. Az 1708. évi tűzvész után rombadőlt. Egy kőpilléren 1555-ből való felirat volt olvasható: „Nulla salus bello, pacem poscimus omnes”. A várfalat 1815-ben részben, majd 1857-ben egészen lebontják.
1383-ban Ladislaus de Lodhunk (Losonczy) a pápához folyamodik szerzetesház alapítása érdekében a Szent Agoston-rendi szerzetesek részére. (Urkundenbuch. II. 564.)
1630-ban építik a templomhoz a Szent Lőrinc-kápolnát. A kápolna nyugati sarkán álló Szent Lőrinc reliefszerű torzójáról az a vélemény, hogy egy régebbi Szent Lőrinc-kápolnából való. Ez bizonyosra vehető, mert a lutheránusok már nem készítettek szobrokat Ez a régebbi Szent Lőrinc-kápolna a hagyomány szerint a Lőrinc-hegyen vagy a Bodogáj-tetőn állott, ahol búcsújáró hely volt. (Dr. Schmidt Imre: Szászrégen város története.) A Lőrinc-kápolna boltozata az 1848. évi tűzvész áldozata lett.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.
/Karczag Ákos/
Tövis, Fehér megye, református és katolikus templom
Teiuș, județul Alba, bisericile reformată și catolică
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6vis_%28telep%C3%BCl%C3%A9s%29, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?, Entz Géza, Erdély építészete a 11-13. században, Kolozsvár, 1994, Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek, http://mek.niif.hu/04600/04684/html/931.html
Tövis (románul Teiuş, németül Dornen, Dreikirchen, szászul Durnen) város Romániában Fehér megyében, Gyulafehérvártól 17 km-re északra a Maros jobb partján. Neve a magyar tövis főnévből származik. 1290-ben Thuys néven említik először. Román stílusú református temploma 13. századi eredetű, római katolikus plébániatemplomát Hunyadi János építtette a diadalmas marosszentimrei csata emlékére 1449-ben, melyet a bejárat feletti felirat és a Hunyadi-címer jelöl. A templom mellé ferences kolostort is építtetett. A templom és a kolostor 1601-ben elpusztult, száz évig romosan állott. 1602. július 2-án itt győzte le Basta császári serege Székely Mózes erdélyi seregét. 1701-ben gróf Apor István felesége kérésére mindent újjáépíttetett és 1703-ban a pálosok gondjaira bízta. A kolostor első perjele Radványi Özséb volt. Berendezését 1896-ban felújították, főoltárán a Boldogságos Szűzanya szobra áll, ősi búcsújáróhely.
Tövis – ref. templom
1269-ben jelentkezik első ízben az oklevelekben Ratka néven. (Györffy: Árpád-kori. II. 188.) 1293-ban Thuys, Tyvis, 1394-ben villa Spinarum, 1410-ben Tywys antiquo nomine Kokka, 1525-ben Thewys, 1499-ben Toewis, 1603-ban oppidum Teowys formában fordul elő. (Györffy: i.h.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1293-ban egyházáról beszél oklevél. (Györffy: i.h.)
1319-ben említik papját, Domokost, aki 1332-ben a pápai tizedjegyzék szerint 80 dénárt fizet, 1333-ban szintén 80 dénárt, 1334-ben 80 dénárt, majd 3 pensa dénárt, 1335-ben 6 dénár híján 3 pensa dénárt. (Györffy: i.h.; Beke: Az erd. egyházmegye. 87.; Documente. XIV. C., III. 124, 159, 206.) Ekkor tehát plébániatemploma van.
A középkorból még a következő plébánosok ismeretesek: 1344–1352 között Tamás (Beke: i.h.; Documente. XIV. C., IV. 294, 314, 383, 420.), 1358-ban Péter (Beke: i.m. 87., jegyz.; Anjou Okmánytár. IV. 522.), 1364-ben Gergely, rector ecclesiae de Spinis (Teleki Codex. I. 137.), 1420-ban András (Beke: i.m. 30., jegyz.), 1440-ben András. (Urkundenbuch. V. 54.)
A középkori plébániatemplomot a román korban építették, legkésőbb a XIII. században, a fenti adat szerint 1293 előtt, amikor már oklevélben szerepel. Sőt, tekintélyes egyházközség lehetett, amely otthont tartott fenn a leprások részére. (Györffy: i.h.)
Háromhajós, bazilikális templom volt. A Basta korszakban romossá lett templomot eredeti formájában nem tudták visszaállítani. A mellékhajókat lebontják. A főhajó külső falain jól láthatók a befalazott árkádok boltívei, amelyek a mellékhajókba nyíltak. A hajóhoz szentélynégyszög csatlakozik, keresztboltozattal fedve. Ennek keleti boltfelületét sokszögű végződéssel toldották meg. A torony építését a gótikus korban fejezik be. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 210.; Korunk. 1972. 352.)
A XVII. században a templom sokáig romosan áll, fedél nélkül. Apor István számol be erről, amikor átutaztában pusztán, elhagyottan találja, s felesége megjegyzésére: „Mily kár, hogy ily szép épületek ily pusztán állanak”, Apor István megígéri, hogy a két templomot megépíti, egyiket a felesége vallásának (reformátusnak), a másikat a katolikusoknak. Ígéretét 1701-től valóra is váltja.
A templom egyszerű kazettás mennyezetét 1777-ben Zeyk Dániel készítteti. (Korunk. 1972. 353.)
Tövis - katolikus templom
A helység 1269-ben jelentkezik első ízben az oklevelekben Ratka néven. 1293-ban Thuys, Tyvis, 1394-ben villa Spinarum, 1410-ben Tywys antiquo nomine Kokka, 1525-ben Thewys, 1499-ben Toewis, 1603-ban oppidum Teowys formában fordul elő.
Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: „Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.”
Előzménye a szentimrei csata, majd a törökök felett aratott nagyszebeni győzelem, amelynek zsákmányából építteti Hunyadi a tövisi kolostortemplomot és a bojtorit. Az építést vezető Konrád brassói kőművesmester a munkájáért 1455-ben a fogarasi Sárkány birtok felét kapja. Szép gótikus templom volt, gótikus bordázattal készült mennyezettel, melyből csak a bordaindítások maradtak meg és a sekrestye hollós zárókőbe futó gótikus boltozata. Csúcsíves a nyugati bejárat kőkerete, valamint az északi befalazott, szintén csúcsíves ajtókeret, és a magas gótikus ablakok kőrácsainak töredéke.
Tornya, a ferences hagyományokhoz hűen, a szentély mellett áll. Hunyadi ugyanis obszerváns ferenceseket telepít a templomhoz csatlakozó emeletes kolostorba. A ferencesek 1551-ig, vagy mások szerint 1554-ig maradhattak itt, amikor a reformáció vagy a török támadások következtében elhagyják a kolostort és a templomot. A törökök a kolostort lerombolják, de a templomot megkímélik. Az épületekre azonban mégis pusztulás vár. A gótikus boltozatok beomlanak és a templom 1701-ig fedél nélkül küszködik a romboló idővel. Ekkor a fent idézett adat szerint Apor István hozatja helyre, barokkos boltozattal látva el a templomot és a kolostort, de az eredetitől eltérve, csak egy szinttel építve vissza.
A templom középkori emléke egy feszület, bár nem bizonyos, hogy eredetileg ebben a templomban őrizték-e. Eredetéről a Historia Domus értesít: Egy vallástalan ember halászott a Marosban. Ez a kereszt akadt a hálójába. Káromkodva dobta vissza. Másodszor, sőt harmadszor is kihúzta a hálója. Erre annyira megdöbbent, hogy megtért. A katolikus hívekkel öszszefogva a falu főterén egy nyitott kápolnát emelt s ott helyezte el a feszületet. 1937-ben a kápolnát lebontják, hogy helyet adjon az új görög katolikus templomnak. Anyagát a plébánián helyezik el, a feszületet meg a templomban.
Szintén középkori emlék két sírkő: 1477-ből Dengelegi Pongrácz Jánosé („Hic est sepultura nobilis quondam magnifici Johannis... 1477” és 1479-ből a Zay család sírköve.
Az 1701-ben megújított templom három oltárt kap, amelyek helyett Csató Ferenc plébános 1895-ben gyönyörű gótikus oltárokat faragtat kőből. Hasonló kivitelben készül a szószék, a keresztelőkút és a karzat rácsa. A mellékoltárok képeit (Szent István, Szent László) Kirsch István festőművész készítette. A régi oltárképet is megőrizték címeres feliratával: „Perillustris Dominus Georgius Miksa fieri fecit anno obitus sui 1734.”
Az adatok várépítésről is beszélnek, amiből kitűnik, hogy a templom várfallal volt körülvéve. Ennek csupán emléke maradt fenn.
Falai nemcsak Hunyadit látták, hanem Kapisztrán Szent Jánost is, aki 1455 karácsonyát itt töltötte.
A középkori ferencesekkel egyidőben apácák is letelepednek Tövisen. Házuk 1501-ben épül, s az 1550-es évekig vannak itt. Itt élt Judit nővér, akinek részére Nyújtódi András, székelyudvarhelyi ferences, a nővér testvére, 1526-ban lefordítja Judit könyvét. A reformáció idején a katolikus lakosság egy része református lesz, de továbbra is maradnak katolikusok, mert még Báthori Zsigmond idejében is talál katolikusokat az ide küldött minorita, akinek Báthori átadja a templomot. Sőt 1615 után is, amikor Bethlen Gábor a katolikusok részére a templomot biztosítja.
A XVII. század folyamán azonban a hívek (mind a katolikusok, mind a reformátusok) annyira megfogyatkoznak, hogy mindkét templom fedél nélkül romladozik, amíg Apor István a plébániatemplomot a reformátusoknak, a Hunyadi templomát a katolikusoknak meg nem javíttatja. Apor István pálosokat telepít a megújított templomba és kolostorba, akik 1786-ig maradnak itt, amikor II. József feloszlatja a rendeket. Apor István 1701-ben súlyos betegségéből való meggyógyulása alkalmából tett fogadalmára hivatkozva adja a pálosoknak a kolostort. Alapítványt is tesz 4000 forintban, és oltárok építésére külön 1000 forintos adományt ad, azzal a meghagyással, hogy a páterek minden pénteken lelke üdvéért Krisztus keserves kínszenvedéséről szentmisét mondjanak.
Források:
Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csortán Ferenc: Marosújvártól Alvincig. Korunk. 1972. 3. sz. 352-353.
/Karczag Ákos/
Entz Géza, Erdély építészete a 11-13. században, Kolozsvár, 1994, 53, 162-163. old.
A Gyógyiak birtoközpontja Tövis volt, ahol a század utolsó harmadában épült a mai református templom. Az eredetileg háromhajós, előreugró homlokzati tornyos, lapos sokszögzáródású épület a nem messze fekvő Boroskrakkó szászok által emelt templomának szerkezetét követi. A XVIII. században a mellékhajókat Krakkóhoz hasonlóan Tövisen is lebontották. Az elfalazott. félköríves árkádok egyszerű vállköveikkel ma is láthatók. A sokszögű szentély fölé körkörösen rakott, kupolaszerű kőboltozat borul, amelyet vaskos, élszedett, egyszerű gyámkövekre támaszkodó bordák tagolnak. A nyolcküllős keleti körablakot kettős zegzugvonal futja körül. A templomot diadalíve, sekrestyeajtaja,a szentély északi ablaka még félköríves, de a toronyablakok, valamint a nyugati bejárat már csúcsívesek. Ez utóbbi két oszlopfőpárját szőlőlevél díszíti. A két stílus keveredése az oklevelek által meghatározott időszakba (1269-1303) nagyon jól beillik.
HUNYADI KOLOSTORTEMPLOMA
Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: „Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.” (Balogh J.: Az erd. renaissance. 50.)
Előzménye a szentimrei csata, majd a törökök felett aratott nagyszebeni győzelem, amelynek zsákmányából építteti Hunyadi a tövisi kolostortemplomot és a bojtorit. Az építést vezető Konrád brassói kőművesmester a munkájáért 1455-ben a fogarasi Sárkány birtok felét kapja. (Entz G.: A gyulafehérvári székesegyház. 116.; Kelemen Emlékkönyv. 260.)
Szép gótikus templom volt, gótikus bordázattal készült mennyezettel, melyből csak a bordaindítások maradtak meg és a sekrestye hollós zárókőbe futó gótikus boltozata. Csúcsíves a nyugati bejárat kőkerete, valamint az északi befalazott, szintén csúcsíves ajtókeret, és a magas gótikus ablakok kőrácsainak töredéke.
Tornya, a ferences hagyományokhoz hűen, a szentély mellett áll. Hunyadi ugyanis obszerváns ferenceseket telepít a templomhoz csatlakozó emeletes kolostorba. A ferencesek 1551-ig, vagy mások szerint 1554-ig maradhattak itt, amikor a reformáció vagy a török támadások következtében elhagyják a kolostort és a templomot. A törökök a kolostort lerombolják, de a templomot megkímélik. Az épületekre azonban mégis pusztulás vár. A gótikus boltozatok beomlanak és a templom 1701-ig fedél nélkül küszködik a romboló idővel. Ekkor a fent idézett adat szerint Apor István hozatja helyre, barokkos boltozattal látva el a templomot és a kolostort, de az eredetitől eltérve, csak egy szinttel építve vissza.
A templom középkori emléke egy feszület, bár nem bizonyos, hogy eredetileg ebben a templomban őrizték-e. Eredetéről a Historia Domus értesít: Egy vallástalan ember halászott a Marosban. Ez a kereszt akadt a hálójába. Káromkodva dobta vissza. Másodszor, sőt harmadszor is kihúzta a hálója. Erre annyira megdöbbent, hogy megtért. A katolikus hívekkel összefogva a falu főterén egy nyitott kápolnát emelt s ott helyezte el a feszületet. 1937-ben a kápolnát lebontják, hogy helyet adjon az új görög katolikus templomnak. Anyagát a plébánián helyezik el, a feszületet meg a templomban.
Szintén középkori emlék két sírkő: 1477-ből Dengelegi Pongrácz Jánosé („Hic est sepultura nobilis quondam magnifici Johannis... 1477” és 1479-ből a Zay család sírköve.
Az 1701-ben megújított templom három oltárt kap, amelyek helyett Csató Ferenc plébános 1895-ben gyönyörű gótikus oltárokat faragtat kőből. Hasonló kivitelben készül a szószék, a keresztelőkút és a karzat rácsa. (Az Oltár. III. 137–141.)
A mellékoltárok képeit (Szent István, Szent László) Kirsch István festőművész készítette. A régi oltárképet is megőrizték címeres feliratával: „Perillustris Dominus Georgius Miksa fieri fecit anno obitus sui 1734.”
Az adatok várépítésről is beszélnek, amiből kitűnik, hogy várfallal volt körülvéve. Ezért később is csak kastélynak emlegetik a templomot. Csupán emléke maradt fenn.
Falai nemcsak Hunyadit látták, hanem Kapisztrán Szent Jánost is, aki 1455 karácsonyát itt töltötte. (Az erd. kat. múltja és jelene. 30.)
A középkori ferencesekkel egyidőben apácák is letelepednek Tövisen. Házuk 1501-ben épül, s az 1550-es évekig vannak itt. Itt élt Judit nővér, akinek részére Nyújtódi András, székelyudvarhelyi ferences, a nővér testvére, 1526-ban lefordítja Judit könyvét. (Tonk: Erdélyiek. 134.)
A reformáció idején a katolikus lakosság egy része református lesz, de továbbra is maradnak katolikusok, mert még Báthori Zsigmond idejében is talál katolikusokat az ide küldött minorita, akinek Báthori átadja a templomot. Sőt 1615 után is, amikor Bethlen Gábor a katolikusok részére a templomot biztosítja. (Az erd. kat. múltja és jelene. 66.)
A XVII. század folyamán azonban a hívek (mind a katolikusok, mind a reformátusok) annyira megfogyatkoznak, hogy mindkét templom fedél nélkül romladozik, amíg Apor István a plébániatemplomot a reformátusoknak, a Hunyadi templomát a katolikusoknak meg nem javíttatja. Apor István pálosokat telepít a megújított templomba és kolostorba, akik 1786-ig maradnak itt, amikor II. József feloszlatja a rendeket. Apor István 1701-ben súlyos betegségéből való meggyógyulása alkalmából tett fogadalmára hivatkozva adja a pálosoknak a kolostort. Alapítványt is tesz 4000 forintban, és oltárok építésére külön 1000 forintos adományt ad, azzal a meghagyással, hogy a páterek minden pénteken lelke üdvéért Krisztus keserves kínszenvedéséről szentmisét mondjanak. (Gyéressy: Documenta Artis Paulinorum. III. 38.)
A XVIII. században római katolikus plébánia és református filiális egyház, amelyet Diódváralya lát el. (Benkő J.: Transsilvania. II. 163, 182.). E század elején római katolikus és református egyházközség van. (Helységnévtár. 1913.)
Entz Géza, Erdély építészete a 14-16. században, Kolozsvár, 1996, 106-107. old.
Hunyadi egyházi jellegű építkezéseivel elsősorban a koldulórendeket támogatta Erdélyben. Aránylag jó állapotban maradt meg Tövisen a ferences templom (95. ábra), amely a kormányzó effajta tevékenységéről jó fogalmat nyújt. A kolostort legkorábban 1450-ben egy pápai búcsúengedély említi, majd az az 1454 legvégén kelt oklevél, amelyet az erdélyi káptalan 1455. évi átirata őrzött meg. Ez arról értesít, hogy Konrád brassói kőfaragó mester a Hunyadi által alapított tövisi és bojtori kolostorok építésével szerzett érdemei jutalmaként megkapja Sárkány birtok felét.13 Az egyhajós, hosszú és sokszöggel záródó szenté- lyű, támpilléres tövisi egyház északi szentélyfalához keleten emeletes sekrestye, majd ennek nyugati falához közvetlenül csatlakozó, zömök, négyszintes, legfel- ső emeletén finom kőrácsokkal kiképzett ablakokkal rendelkező torony tapad (165. kép). A támpillérein, falsarkain és nyílásain faragott kővel szegélyezett terméskőépület igen gondos kivitelű, jellegzetes ferences szerkezettel és kiala- kítással. A karcsú, háromosztású támpillérek aránylag széles, csúcsíves abla- kokkal váltakoznak, amelyek kőrácsai a szentélyben halhólyaggal díszesek. A szentélyzáródás délnyugati támpillérén 1535-ös évszámmal ellátott napóra lát- ható (166. kép). A nyugati homlokzat tengelyét finoman kialakított, csúcsíves ajtó hangsúlyozza (167. kép). A pálcatagok és az általuk közrefogott középső, izmos körtetag magas, kétrészes oszlopszéksorra metsződik. Az orommező kül- ső szélét liliomos lóhereívsor emeli ki. A mező közepén, a csúcsok által elvá- lasztott négy karéjba illeszkedő címerpajzsban kiterjesztett szárnyú, csőrében gyűrűt tartó holló, a Hunyadi család címerállata foglal helyet. A szépen tagolt ajtó szemöldökén minuszkulás felirat 1449-es évszámmal Hunyadi János kor- mányzót nevezi meg.14 Az ajtó két oldalán az enyhén hornyos, faragottkő épü- letlábazat lépcsősen felemelkedik, majd az ajtóhoz közvetlenül csatlakozva – annak bélletindításaként – függőleges rézsűvel zárul. A bejárat fölött pálcával
tagolt bélletű, zömök csúcsíves ablak nyílik. A templom belsejét ugyan már barokk boltozat fedi, az eredeti boltozati rendszer a maradványokból mégis ki- következtethető. A kettősen hornyolt bordacsonkok a hajóban egymást áthatva tűnnek el a falban. A tövisi eredeti hajóboltozat tehát az épen maradt szelindeki evangélikus templom (89. ábra) hálóboltozatának mintájára képzelhető el.15 Tövisen a keskeny, hosszú szentélyt a hajótól finoman tagolt, csúcsos diadalív választja el. A szentély hajdani keresztboltozatának trapéz végződésű bordái nyolcszögű, lépcsősen kiképzett, rozettás végű gyámokra támaszkodtak. A homlokívek mindenütt megmaradtak. A rézsűs szélű, szegmentíves, papi ülő- fülke a déli szentélyfalba mélyed. A kettősen hornyolt bordájú, csillagboltoza- tos sekrestyébe csúcsíves ajtó vezet. A boltozati zárókövön Agnus Dei-t ábrá- zoló dombormű látható. A keleti ablakkal megvilágított sekrestyéből nyugat felé a torony keresztboltozatos földszintje közelíthető meg. Hornyolt bordái Hunyadi-címeres zárókőben találkoznak.
A kolostor északon helyezkedett el. Keleti szárnya a toronyhoz csatlakozott. A kerengőbe vivő szima- és pálcatagos ajtó a hajó középső boltszakaszának északi falán nyílt. Jelenleg be van falazva. A kerengő boltozatának hornyolt bordacsonkjai a támpillérek sarkaiban most is láthatók.
13 Adattár. L. még KARÁCSONYI II. 197–200.
14 A minuszkulás felirat szövege: an(no) d(omin)i mccccxxxxviiii Johannes de Hunyad r(e)g(n)i hung(a)r(ie) gub(ernato)r. VĂTĂŞIANU 251.
Református templom
Katolikus templom (a Hunyadi által építetett templom)
